Kéri László: Egyre jobban látható a kormányzás csődje – Kompország 27.
· PT1H31M19SÖsszefoglaló
Kéri László szociológus-politológus a Fidesz stabil helyzetéről, de a kormány gazdasági stratégiájának várható kudarcáról értekezik. Szó esik Orbán Viktorról és a Bibó István Szakkollégiumról is.
Röviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2023. 08. 18.
- Hossz
- 1 óra 31 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kéri László, Albert Enikő, Lakner Dávid, Tompos Ádám
- Témák
- kormányzás csődje, gazdasági stratégia
Ebben az epizódban
Intézményi szinten stabil és kirobbanthatatlan a Fidesz, de az a gazdasági „dupla vagy semmi” játék, amit a kormány visz, egy-két éven belül megbukik – véli a Kompország mostani vendége, Kéri László.
A szociológus-politológusról kevesen tudják, hogy ő írta az első könyvet Orbán Viktorról még 1993-ban, de már 1985-ben, egy veszekedés után sok ember előtt azt mondta az akkor még fiatal jogászhallgatónak: ezt az országot az Isten sem menti meg attól, hogy egyszer ő legyen a miniszterelnök, de ha ez bekövetkezik, ne őt akasztassa fel elsőnek.
Már akkor látszott szerinte, hogy Orbán Viktor arra használja a kiváló verbális képességeit, hogy mindenkit maga alá gyűrve véghezvigye a saját akaratát.
A szociológus-politológus beszélt arról is, hogy: • Meghívták-e a Bibó István Szakkollégium (melyet tulajdonképpen ő kezdeményezett) megalakulásának szeptemberben esedékes 40. évfordulójára? • Milyen kapcsolat volt Kövér László és Friderikusz Sándor között a hetvenes évek végén? • Mennyire lettek mindennaposak a balhék, amikor Orbán és társai megérkeztek? • Hány év kellett ahhoz, hogy egykori tanítványai ráküldjék az adóhivatalt? • Mészáros Lőrincen múlik-e az ország sorsa?
Műsorvezető: Szerető Szabolcs, Szerkesztő: Farkas MelindaA podcast felfedezése
Említett entitások
Témák
- kormányzás csődje
- gazdasági stratégia
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kéri László: Egyre jobban látható a kormányzás csődje – Kompország 27.”
Miről szól ez az epizód: „Kéri László: Egyre jobban látható a kormányzás csődje – Kompország 27.”?
Kéri László szociológus-politológus a Fidesz stabil helyzetéről, de a kormány gazdasági stratégiájának várható kudarcáról értekezik. Szó esik Orbán Viktorról és a Bibó István Szakkollégiumról is. Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kéri László: Egyre jobban látható a kormányzás csődje – Kompország 27.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kéri László, Albert Enikő, Lakner Dávid, Tompos Ádám.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kéri László: Egyre jobban látható a kormányzás csődje – Kompország 27.”?
Fő témái: kormányzás csődje, gazdasági stratégia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kéri László: Egyre jobban látható a kormányzás csődje – Kompország 27.”?
Megjelenés: 2023. 08. 18.. Hossz: 1 óra 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/keri-laszlo-egyre-jobban-lathato-a-kormanyzas-csodje-komporszag-27
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Orbán azt hitte, hogy simán nyerhet - Kéri László vendége Somogyi Zoltán szociológus // KÉRI KÉRDI — Kontroll - Eljött az ideje
Somogyi Zoltán szociológus és Kéri László politológus beszélget Orbán Viktor politikai stratégiájáról, a Fidesz kampányáról és a miniszterelnök közbizalomvesztéséről. Megvitatják,…
- Kéri László: Én Orbán helyében nem lennék túl optimista — Konkrétan Rónai Egonnal
Kéri László politológus a Fidesz múltjáról, a kegyelmi ügyről és annak lehetséges jövőbeni hatásairól beszélget Rónai Egonnal.
- Magyar Péter egy 2019-es fideszes buliban már szidta a kormányt — Ötpontban
Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója a Fidesz esetleges választási győzelméről és Magyar Péter szerepéről beszélt az Ötpontban podcastben. Békés szerint Magyar Péter nem…
- Megváltó vagy „csak” leváltó lehet Magyar Péter? Klasszis Klub Kéri Lászlóval — Klasszis Podcast
Kéri László politológus, szociológus és tanár a Klasszis Média élő adásában elemezte a magyar belpolitikai helyzetet, különös tekintettel Magyar Péter megjelenésére és Orbán Vikto…
- Lakner Zoltán: Orbán Viktor igazi tehetsége, hogy egymásnak ugraszt egy egész országot — Jelen Podcast
Lakner Zoltán a Jelen Podcastban Orbán Viktor azon képességét tárgyalja, miszerint az ország megosztásával tartja fenn hatalmát, elemzi az Orbán-rendszer jelenlegi szakaszát és ha…
- Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Kéri László politológus a Tisza Pártról, a lehetséges konfliktusokról, a Fideszről és a kispártokról beszélget Kacskovics Mihály Bélával. Szóba kerül Sulyok Tamás lehetséges bukás…
- AZ ORBÁN-RENDSZER 16 ÉVE: a hatalomgyakorlásról Szilágyi Ákos közíró, költő /// F.P. 140. — Friderikusz Podcast
A Friderikusz Podcast sorozatának második része Szilágyi Ákos közíróval és költővel vizsgálja az Orbán-rendszer 16 évét. Az illiberális demokrácia, a fékek és ellensúlyok lebontás…
- TETŐTERASZ: Trenddé terebélyesedett — Kolozsvári Rádió
Horn Gábor elemzőként volt a Tetőterasz vendége, ahol a Magyar Péter jelenségről, a magyarországi belpolitikai ágendáról és a kormány defenzív álláspontjáról beszélt. Magyar Péter…