Magyar Hang podcastok

Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40.

Összefoglaló

Kéri László politológus a Kompország című műsorban Orbán Viktor politikai pályafutását elemzi, kiemelve a miniszterelnök változatos szerepeit és azok alkalmazását. A beszélgetés során szó esik Orbán Viktor traumáiról és politikai stratégiáiról.

Röviden

Műsor
Magyar Hang podcastok
Megjelenés
2023. 11. 27.
Szereplők, említett nevek
Orbán Viktor, Tompos Ádám, Kéri László, Lakner Dávid, Albert Enikő
Témák
politikai pálya, politikai stratégiák, orbán viktor

Ebben az epizódban

Az elmúlt közel 35 évben Orbán Viktor 8-9 kilenc szerepet alakított ki, és ezeket képes váltogatni, mindig azt az arcát veszi elő a fiókból, amelyikre éppen szüksége van ahhoz, hogy elhitesse az emberekkel, ő az egyetlen, aki ezt a problémát meg tudja oldani.

Ezekkel a szerepekkel bármit el lehet adni, emberek millióit meg lehet győzni, egy valamit nem lehet, hatékonyan kormányozni – jelentette ki Kompország című műsorunkban Kéri László politológus, aki második szereplése során ezúttal Orbán Viktor politikusi pályafutását elemezte.

Mint leszögezte: az, ami ő csinál, csak egy zárt szubkultúrának jó, a magyarok millióinak nem, és ha azt nézzük, hogy mennyi forrást herdált el, ez az ország egyik legnagyobb kudarctörténete. • Mit szólt ahhoz, hogy Orbán Viktor a napokban úgy beszélt róla, mint az emberről, aki nagy hatást gyakorolt rá? • Mi volt Orbán Viktor egyik legnagyobb traumája, amit máig nem tudott feldolgozni? • Kivel üvöltözött egy kocsmában 2002-ben az Orbán-Medgyessy vita alatt? • Hogyan vált Orbánból egyik pillanatról a másikra jobboldali keresztény középosztálybeli értelmiségi, és miért? • Mikor jött rá Orbán Viktor, hogy az igazi nyerőkártya a politikában a szociális demagógia?

A műsorvezető Szerető Szabolcs, szerkesztő Farkas Melinda.

A Kéri Lászlóval készült előző beszélgetés: https://www.youtube.com/watch?v=05NNqn9YT5E A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül.

Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!

Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Ha nem szeretne lemaradni a következő epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV Nem csak nézné műsorainkat, hanem olvasná is a Magyar Hangot?

Legyen előfizetőnk! https://hang.hu/elofizetes

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40.”

Miről szól ez az epizód: „Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40.”?

Kéri László politológus a Kompország című műsorban Orbán Viktor politikai pályafutását elemzi, kiemelve a miniszterelnök változatos szerepeit és azok alkalmazását. A beszélgetés során szó esik Orbán Viktor traumáiról és politikai stratégiáiról. Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Orbán Viktor, Tompos Ádám, Kéri László, Lakner Dávid, Albert Enikő.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40.”?

Fő témái: politikai pálya, politikai stratégiák, orbán viktor.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kéri László újra: Orbán Viktor kilenc arca – Kompország 40.”?

Megjelenés: 2023. 11. 27.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/keri-laszlo-ujra-orban-viktor-kilenc-arca-komporszag-40

Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból