Lányi András: Szijjártó Péter jó helyen van a BYD-nál, amíg szabadlábon védekezhet – Kultúrtáj
· PT57M58SRöviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2026. 08. 18.
- Hossz
- 58 perc
- Szereplők, említett nevek
- Lányi András, Tompos Ádám, Albert Enikő, Lakner Dávid, Magyar Péter, Szijjártó Péter, György Zsombor
- Témák
- elszámoltatás, klímaválság, kormányváltás, környezetvédelem, külpolitika
Ebben az epizódban
Le kell folytatni a számonkérést, egy vértelen forradalmat, amely során elzavarják és felelősségre vonják az elrohadt NER-apparátus összes résztvevőjét, haszonélvezőjét és sápszedőjét.
Vissza kell szerezni a magánkézbe juttatott állami vagyont – mondta a Kultúrtáj podcast augusztus 5-i adásában Lányi András, aki szerint ugyanakkor az elszámoltatás önmagában nem elég. – Magyar Péter erre kapott felhatalmazást, és eddig úgy tűnik, alkalmas a feladatra.
A látványos parlamenti ketrecharc mellett azonban el kell kezdeni azt az építkezést, amelynek még az alapjai is hiányoznak.
Fel kell építeni a teljes intézményrendszert, ami nem olyan látványos, mint a bírósági eljárások sora, de sokkal fontosabb az elszámoltatásnál – fogalmaz az író, filozófus, egyetemi oktató. – Egymásra mutogatunk a hőkupola alatt: klímaválság és álhírek – „Szétlopták a vagyont”: mit (nem) tett a Fidesz a környezet megóvásáért, és mit tehetünk mi? – „Már holnap megkönnyebbülhet az ország”: a kormányváltással vajon értelmet nyert-e a politika? – Kellenek-e duzzasztógátak a Dunára? – Atomerőmű vagy megújuló energia? – A magyar történelemben először fordul elő ilyen: utolérhetjük-e Európát? – Nem a számonkérésen múlik a jövőnk: mi lehet fontosabb a NER haszonélvezőinek elszámoltatásánál? – Mi lesz Orbán Viktorral és mihez kezdenek a Fidesz szavazói? – „Amíg szabadlábon van, ott a helye”: az Orbán-rendszer külpolitikájának legnagyobb bűne – Hálásak lehetünk Donald Trumpnak?
Az amerikai elnök és a környezetvédelem György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Megjelent a Vidéki Prókátor könyve👉https://bit.ly/4vy2lo5 Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője:👉 https://hang.hu/elofizetes Támogatás: Donably: 👉 https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: 👉 https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Lányi András: Szijjártó Péter jó helyen van a BYD-nál, amíg szabadlábon védekezhet – Kultúrtáj”
Miről szól ez az epizód: „Lányi András: Szijjártó Péter jó helyen van a BYD-nál, amíg szabadlábon védekezhet – Kultúrtáj”?
Le kell folytatni a számonkérést, egy vértelen forradalmat, amely során elzavarják és felelősségre vonják az elrohadt NER-apparátus összes résztvevőjét, haszonélvezőjét és sápszedőjét. Vissza kell szerezni a magánkézbe juttatott állami vagyont – mondta a Kultúrtáj podcast augusztus 5-i adásában Lányi András, aki szerint ugyanakkor az elszámoltatás önmagában nem elég. – Magyar Péter erre kapott felhatalmazást, és eddig úgy tűnik, alkalmas a feladatra. Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 08. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Lányi András: Szijjártó Péter jó helyen van a BYD-nál, amíg szabadlábon védekezhet – Kultúrtáj”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lányi András, Tompos Ádám, Albert Enikő, Lakner Dávid, Magyar Péter, Szijjártó Péter, György Zsombor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Lányi András: Szijjártó Péter jó helyen van a BYD-nál, amíg szabadlábon védekezhet – Kultúrtáj”?
Fő témái: elszámoltatás, klímaválság, kormányváltás, környezetvédelem, külpolitika.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Lányi András: Szijjártó Péter jó helyen van a BYD-nál, amíg szabadlábon védekezhet – Kultúrtáj”?
Megjelenés: 2026. 08. 18.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/lanyi-andras-szijjarto-peter-jo-helyen-van-a-byd-nal-amig-szabadlabon-vedekezhet-356057f9
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…