Orbán Viktornak nagyon rosszul áll az országjárás – Célegyenes
· PT1H3M36SÖsszefoglaló
Az epizódban Szabó Bence NNI százados ügyét, A szavazat ára című dokumentumfilmet, valamint Orbán Viktor országjárását tárgyalják. Lampé Ágnes, Egri Viktor és Lánczi Richárd a vendégek.
Röviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2026. 04. 02.
- Hossz
- 1 óra 4 perc
- Szereplők, említett nevek
- Lampé Ágnes, Lánczi Richárd, Tompos Ádám, Lakner Dávid, Orbán Viktor, Albert Enikő
- Témák
- szavazat ára, országjárás
Ebben az epizódban
Hősként emlegetik számos helyen Szabó Bencét, az NNI századosát, aki kamera előtt beszélt arról, hogyan avatkozhatott be szerinte a magyar titkosszolgálat a tiszás informatikusokat is érintő nyomozásba – meghatározza a közbeszédet az ügy, Önök is erre voltak a szavazásunk alapján a leginkább kíváncsiak, így ezzel kezdtük a március 30-i műsort.
A másik meghatározó téma A szavazat ára című dokumentumfilm, amelynek elkészítésében riporterünk, Tompos Ádám is részt vett.
Leuralás, félelemben tartás, megvásárlás – erről is kifejtették vendégeink a véleményüket.
Ahogyan az Orbán Viktor országjárásán felbukkanó fekete ruhásokról is.
Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett ezúttal Lánczi Richárd volt a vendégünk.
A Célegyenes témáiról mindig Önök döntenek!
Mi hozunk hat javaslatot, olvasóink pedig szavazhatnak arra a háromra, amelyet a legérdekesebbnek tartanak.
Keressék voksolásunkat minden hétfőn kora reggeltől a Hang.hu oldalon!
A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Kérjük, adja nekünk adója 1 százalékát 👉 https://bit.ly/4aVIMyH Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes ❗️A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül.
Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
Donably:👉 https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: 👉 https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Említett entitások
Témák
- szavazat ára
- országjárás
Személyek
Szervezetek, cégek
- NNI
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Orbán Viktornak nagyon rosszul áll az országjárás – Célegyenes”
Miről szól ez az epizód: „Orbán Viktornak nagyon rosszul áll az országjárás – Célegyenes”?
Az epizódban Szabó Bence NNI százados ügyét, A szavazat ára című dokumentumfilmet, valamint Orbán Viktor országjárását tárgyalják. Lampé Ágnes, Egri Viktor és Lánczi Richárd a vendégek. Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 02..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Orbán Viktornak nagyon rosszul áll az országjárás – Célegyenes”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lampé Ágnes, Lánczi Richárd, Tompos Ádám, Lakner Dávid, Orbán Viktor, Albert Enikő.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Orbán Viktornak nagyon rosszul áll az országjárás – Célegyenes”?
Fő témái: szavazat ára, országjárás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Orbán Viktornak nagyon rosszul áll az országjárás – Célegyenes”?
Megjelenés: 2026. 04. 02.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/orban-viktornak-nagyon-rosszul-all-az-orszagjaras-celegyenes
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A fény meg csak pislákol – s09e09 — Podcast a százegyes szobából
Az epizód Orbán Viktor politikáját, Magyar Péter erősödését, a DK és a Momentum visszalépését, valamint a kárpátaljai hírszerzési és harckocsi üggyel kapcsolatos külügyi események…
- Szabó százados színre lépése akkorát szólt, hogy a fideszesek egy része se hiszi el a cáfolatot — Háromharmad - 24.hu
Szabó Bence rendőrnyomozó fellépése és az ügyészség reakciója, a DE! Akciócsoport filmje vidéki szavazatvásárlásokról, Panyi Szabolcs esete és a Medián közvélemény-kutatásának ere…
- A választási csalás már elkezdődött // Buczó Csanád és Vavrik Géza — Kontroll - Eljött az ideje
A Kontroll című adásban Buczó Csanád és Vavrik Géza a Szavazat Ára dokumentumfilmről beszélgetnek, amely a választási csalás bemutatásával foglalkozik Magyarországon. A film 14 me…
- 2023 hőseinek és antihőseinek csarnoka — Fülke - a HVG közéleti podcastja
A HVG podcastjában a szerkesztőség bemutatja a 2023-as díjak jelöltjeit, mint az Év embere, az Év citromdíjasa, az Év szava és az Abszurdum-díj. A vendégek Nagy Iván László mellet…