Magyar Hang podcastok

Steinmetz Ádám: A támadások Magyar Pétert erősítik – Kompország

· PT1H4M23S

Összefoglaló

Steinmetz Ádám olimpikon és politikus szerint a kormány Magyar Péter elleni támadásai éppenséggel erősítik őt. Beszél arról is, hogy a következő választás vidéken dőlhet el, valamint a mocskos kampány és a közbeszéd színvonala is szóba kerül.

Röviden

Műsor
Magyar Hang podcastok
Megjelenés
2025. 05. 03.
Hossz
1 óra 4 perc
Szereplők, említett nevek
Steinmetz Ádám, Tompos Ádám, Albert Enikő, Lakner Dávid, Magyar Péter
Témák
kampány, közbeszéd, választás

Ebben az epizódban

Magyar Péterrel kapcsolatban sokan tartottak attól, hogy a Fidesz embere, és van hitelességi deficitje is, de azzal, hogy a hatalom ilyen veszetten támadja, a közvéleményben éppen ellenkező hatást vált ki, és végső soron erősíti is – mondta Kompország című műsorunkban Steinmetz Ádám.

Az olimpiai bajnok vízilabdázó, aki 2018 és 2022 között a Jobbik frakciójában ült az országgyűlésben, jelenleg pedig független képviselőként a Somogy megyei közgyűlésben politizál, úgy látja, a Tisza Párt elnöke jól teszi, hogy elmegy a legkisebb falvakba is, mert az ott élő emberek ezt nagyra értékelik, és a következő választás mindenképpen vidéken dől majd el.

Vendégünk arról is beszélt, hogy vidéken jelenleg még nem érzékeli azt a rendszerváltó hangulatot, mint 2010-ben, de a választásig még egy év van hátra, és ezalatt nagyon sok minden történhet.

Ezt, véli, a kormány is érzi, ezért sajnos nagyon-nagyon mocskos kampányra kell felkészülnünk.

Ennek megnyilvánulása volt Menczer Tamás emlékezetes kicsizése is – Steinmetz Ádám az ügyről cikket is írt lapunk publicisztikai rovatába –, amit a magyar politikatörténet egyik újabb mélypontjának tart, és úgy gondolja, ha Orbán Viktor ilyesmire felhatalmazást ad, hiába várjuk, hogy kulturált legyen a közbeszéd.

Műsorunkban arról is beszélt, hogy: • Miért bízik abban, hogy véget ér az Orbán-rendszer, mégpedig nem a beláthatatlan jövőben? • Miért gondolja úgy, hogy ha Vona Gábor felveszi a mandátumát 2018-ban, a Jobbik négy évvel később akár egyedül is a Fidesz esélyes kihívója lehetett volna? • Mi az oka annak, hogy a kormánypárt ma ráragadoz a Mi Hazánk szavazóira – és mi a véleménye Novák Előd mai politizálásáról? • Miért jelentene veszélyt Ukrajna európai tagsága a magyar mezőgazdaságra – és hol csúsztat a kormány az ezzel kapcsolatos leegyszerűsítő propagandájában?

Műsorvezető: Szerető Szabolcs ❗️2025-től a Magyar Hang Alapítvány is fogadhatja a támogatásukat.

Ha Ön is úgy döntene, hogy adójának 1 százalékát nekünk ajánlja fel, adóbevallásában a következőket kell tennie: Kedvezményezett szervezet neve: Magyar Hang Alapítvány Adószáma: 19323323-1-41 Támogatásukat köszönjük❗️ A Magyar Hang két új könyvet jelentetett meg karácsonyra, melyekhez ajándék is jár, akár a saját kávénk is: György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉 ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://hang.hu/porcgasztro⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Puzsér Róbert könyve: 👉 ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Steinmetz Ádám: A támadások Magyar Pétert erősítik – Kompország”

Miről szól ez az epizód: „Steinmetz Ádám: A támadások Magyar Pétert erősítik – Kompország”?

Steinmetz Ádám olimpikon és politikus szerint a kormány Magyar Péter elleni támadásai éppenséggel erősítik őt. Beszél arról is, hogy a következő választás vidéken dőlhet el, valamint a mocskos kampány és a közbeszéd színvonala is szóba kerül. Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Steinmetz Ádám: A támadások Magyar Pétert erősítik – Kompország”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Steinmetz Ádám, Tompos Ádám, Albert Enikő, Lakner Dávid, Magyar Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Steinmetz Ádám: A támadások Magyar Pétert erősítik – Kompország”?

Fő témái: kampány, közbeszéd, választás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Steinmetz Ádám: A támadások Magyar Pétert erősítik – Kompország”?

Megjelenés: 2025. 05. 03.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/steinmetz-adam-a-tamadasok-magyar-petert-erositik-komporszag

Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból