Magyar Hang podcastok

Stumpf András: Orbánnak már nem volt mozgástere a hatalom megtartásához – Kompország

· PT1H14M56S

Összefoglaló

Stumpf András, a Válasz Online újságírója a Kompország című műsorban elemezte a Tisza Párt választási győzelmét és a Fidesz hatalomvesztését. Kiemelte, hogy a Fidesznek már nem maradt mozgástere a hatalom megtartására, és egy esetleges ellenállás tömegtüntetésekhez vezethetett…

Röviden

Műsor
Magyar Hang podcastok
Megjelenés
2026. 07. 17.
Hossz
1 óra 15 perc
Szereplők, említett nevek
Tompos Ádám, Albert Enikő, Lakner Dávid
Témák
választási győzelem, hatalomvesztés, tömegtüntetések
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] A Fidesznek nincs erkölcsi alapja a jogállamot félteni.

A kompország vendége Stumf András.

Stumf András újságíró, publicista, [zene] politikai elemző, a válasz online alapító munkatársa. [zene] 2004-től több mint egy évtizeden át dolgozott a Heti Válasznál, [zene] ahol elsősorban címlapos interjúi, politikai elemzései és publicisztikái tették ismertté.

A lap megszűnése után kollégáival megalapította a válaszonlányt, amely ma is a magyar sajtó egyik kisebb, [zene] ugyanakkor meghatározó és magas szakmai színvonalú műhelye.

Munkáját junior príadíjal és minőségi újságírásért [zene] díjjal ismerték el.

Rendszeres szereplője televíziós politikai vitaműsoroknak, köztük a szabadsajtóklubnak.

Ez a Kompország a Magyar Hang közéleti műsora, és nagy tisztelettel, barátsággal köszöntöm vendégünket, Stumf András újságírót, a Válaszonline munkatársát.

Nagyon szépen köszönöm, hogy ismét elfogadtad a meghívásunkat. >> Nagyon szívesen.

Köszöntöm a nézőket én is. >> Szervusz.

És szokás szerint elmondom, hogy most csütörtök dél előtt beszélgetünk, és ugye ez a műsor pénteken este kerül föl a csatornánkra.

Ez megint csak azért fontos, mert a közélet még mindig annyira turbulens, hogy olyan események történnek egyébként a felvétel és a megjelenés között, amelyek nem gondolom azt, hogy át fogják írni ezt a beszélgetést, de nyilván érdekes lett volna reflektálni például arra a tüntetésre, amit csütörtök délután tartottak.

Most már mondatom itt múltiben a Sándor Palotánál a Fidesz szervezésében, Súlyok Tamás védelmében, ugye lesz kormányszóvői tájékoztató is, bár most ott Magyar Péter nélkül lehet, hogy rövidebb lesz, és ki tudja még, hogy mi minden történik.

A heti magyar hang azt még mutat felmutatni nem tudom, mert a nyomdából még érkezik, de pénteken már az is elérhető lesz.

Hodász Andrással van a címlapos interjú.

És ugye mondhatám azt, hogy te visszatérő vendég vagy nálunk ebben a műsorban is.

És most megnéztem, hogy legutóbb mikor beszélgettünk, az egy éve volt, éppen egy éve júniusban.

Ott az volt az apropója, hogy akkor az a tüntetés, amit Puzsér Róbert, Puzsér Róbertték szerveztek, és ahol te is felszólaltál.

És abból a beszélgetésből mi azt emeltük ki, hogy hogy azt mondtad, hogy senki sem érezheti zsebben a győzelmet.

Orbán Viktor sokszor fordított már.

Ugye hát egy éve is azt lehetett látni, hogy ugye a Tiszapárt a felmérések, a mértékadó felmérések szerint úgy vezet és győzelmi esélyekkel készületett a választásra, de valóban elég hosszú idő volt még hátra magája a választásig.

Ö szerinted most így utólag te mondhatni azt, hogy óvatos voltál e tekintetben, vagy az esélyek tekintetében, hiszen a választás eredményt most már ismerjük.

Ö miért nem tudott most fordítani Orbán Viktor?

Miért nem működött az, ami annyiszor működött már az elmúlt években, vagy inkább azt mondhatnám, évtizedekben, az ő esetében? >> Hú, hát valóban óvatos voltam, és ezt ugye egyébként nem bánom akkor se, hogyha egyébként nem erre számítottam, nem erre az eredményre. vagy szűkebb Tiszőzelemre már a vége felé úgy gondoltam, hogy azért a az már annyira nagyon elment a meg annyira rossz volt a Fidesz kampánya, hogy a Tisza győzelme az valószínűsíthető, de azért az, hogy ekkora lesz, meg hogy egyáltalán, hogy hogy hagyják, hogy nem történnek olyan beavatkozások a választásba, amelyeket egyébként simán kinéztem volna az előző hatalomból, arra nem számítottam.

Tehát úgy gondoltam, hogy számukra fontosabb az, hogy egyrészt megtartsák a a hatalmat meg a pénzt.

Mertogy a másik opció az tényleg egy elszámoltatási hullám lehet, egy vagyonvisszaszerzési hullám lehet, amit ugye beígért a Tisza.

Márpedig, hogyha a tejhatalomban ücsöröksz és és lehetőséged van arra, hogy ne add át azt a hatalmat, akkor nyilván nem adod át, hogyha B opció meg az, hogy mehetsz akár a böribe is.

Szóval én ezt tényleg benéztem ebből a szempontból, nem számítottam arra, hogy ez ilyen könnyedén fog menni.

És szerintem, hogy mi az oka, hogy végül is ez a hatalom átadás ez így megtörtént, és tényleg mint kés a bajban, tehát nem nem nagyon történt semmi érdemleges vagy negatív fejlemény. annak szerintem egyszerűen az az oka, hogy olyan óriási volt a Tisza győzelem ez a kétharmados győzelem, amivel már nem volt érdemes szórakozni, hogy akkor jó, akkor újra számolgatjuk, akkor majd nem nem egészen úgy van, átfordítjuk még ezt azettőt.

Tehát, hogy jóval kisebb arányú győzelem esetén még lehetett volna valamit szerintem bindsizni, de hogyha egy ilyen győzelem esetén nem ez van, akkor ott tényleg lehet, hogy a nép nekimegy a karmalitának, azt kiráncibálják onnan a szereplőket szó szerint azt meg nyilván nem jó megkockáztatni.

Én csak ezt tudom el elképzelni, hogy mi nem működött a Fideszben.

Hát már nagyon sok minden nem működött, főleg Orbán Viktor nem működött.

De továbbra is kicsit védve azt, hogy miért nem gondolom egyébként hülyeségnek azt, amikor úgy gondoltam, hogy hát nehezen fogják átadni a hatalmat, még az utolsó pillanatokban is olyan olyan dolgok történtek, amik egy normális demokráciában nem történhetnek.

Meg gondoljunk például arra, hogy a kicsit persze ilyen vicces most már így visszanézni erre, de akkor nem feltétlenül volt az, hogy levonul az egész kormány azért, mert egy táskát találnak egy vezeték mellett néhány 100 mterrel, amely nem robban föl, de robbanószert tartalmaz állítólag.

Azt valaki odatette, és teljesen nyilvánvalóan kormány érdeke volt, hiszen ha nem így lett volna, nem vonultak volna oda, hogy jól felhívják rá a figyelmet és ukránozzanak egyel.

Szóval, hogy lesz valamiféle ilyen merényletecske, vagy merénylet, vagy akármiz.

Ez nagyon benne volt a levegőben, és ahol ilyen benne van a levegőben, és meg is valósul félig meddig ilyen operett országosan >> vagy kompországosan, nem tudom.

Tehát hogy igen, ha így meg is valósul, hát ott azért sok minden megtörténhet.

Ö nagyon örülök, hogy nem így történt, és hogy hogy szépen rendesen átadták a hatalmat, de alapvetőem Orbán Viktor fáradt el, nem nagyon volt rálátása arra, hogy hogy hogy mi ez a valóság, ez a magyar valóság. egyrészt, másrészt pedig soha nem volt olyan, hogy volt egy valódi kihívója, egy olyan kihívója, akinek nem kell összefogdosnia mindenkivel, akire nem lehet a gyurcsányizmus várgyát rásütni, vagy ha megpróbálják, akkor lepereg róla, hiszen nem fog össze a Gyurcsányékkal, és az még a Gyurcsány expártjával se, hanem azt mondja, hogy nem tárgyalok, nem adunk át semmiféle, nincs megegyezés egyes kerületekről se.

Köszönöm szépen, induljatok el, ha akartok.

Tehát, hogy ilyen ilyen induló nem volt.

Nyilván Magyar Péter tehetsége kellett hozzá.

Tehát teljesen új helyzet volt a korábbiakhoz képest. >> Egyébként ez nem egy ilyen tetemre hívó kérdés volt, mert egyébként magam is így gondoltam, tehát én úgyzem, hogy nem nem vitatkoztunk mi különösképpen.

Ezen nem mondtam azt, hogy hó, hát biztos, hogy ez ez ez a Tiszának ez egy diadal mellett lesz, mert hát ismerjük azért a Fidesznek a a a mozgósítási képességét, és sok minden mást, ami most valamiért még sem működött.

Ugye a már tehát írtunk egy csomót róla, csak a a kampányban végül kijött a szavazat ára című film, ugye azokat a sztorikat újságíróként ismertük, csak ilyen szépen összegyűjtve, meg ilyen szép nyilatkozatokkal még, hogyha elhomályosított felvételeken is, de így még nem láttuk őket egyben.

De hát ezeket tudtuk, hogy ezek léteznek ezek a módszerek.

Tehát a tényleg bennem az volt, hogy jó, hát ahol lehet, megveszik a szavazatot, ahol meg nem lehet, ott meg lemozgósítják a dolgot, hiszen van erőforrás, van pénz arra, hogy menjenek.

De szerencsére megint csak kiderült az, hogy hogy nagyon számít az ember meg a lélek.

Tehát hogy lehet, hogy meg tudsz venni aktivistát, hogy akkor most dobáljon be mindenféle szórólapokat valahova, de hogyha olyan aktivistád van, akit nem megvettél, hanem hisz a dologban, az tízszer annyit ér.

És és a Tiszának meg olyan aktivistai voltak, akik hittek a dologban.

A Orbán Viktornak egyébként szerinted van még dobása?

Itt a magyar politikában az látjuk, hogy ő azért most aktivizálja magát.

Éppen ez a tüntetésre is ő nagyon erősen mozgósít rászervezés.

Ugye a Fidesznek ez most az új hát ilyen szlogenje, hogy önkény.

Tehát hogy a Tiszapárt Magyar Péter egy önkényúalmi rendszert kezdett el kiépíteni.

Most nyilván ennek a hitelessége, mármint hogy aki mondja az mennyire hiteles a tekintetben, az nyilván egy érdekes kérdés, de hogy >> ez nem ez nem egy érdekes kérdés, ez az egyetlen kérdés.

Ühüm. >> Szerintem tök nem érdekel az összes többi ebben.

Azért még elég közel vagyunk a NERhez.

A most kezdődik el a felszámolása azoknak a struktúráknak, amelyeket ezek az emberek kialakítottak.

Tehát a röhögés nélkül legalábbis nem lehetett végighallgatni, amikor azon gyüszögnek a fideszesek, hogy hogy önkényuralom meg hogy jogállam.

Jaj, de nagyon hiányzik nekik a jogállam.

Tehát, hogy azért lehet, hogy nagyon lenézik a saját szavazóikat, de hogy a saját szavazóiknak mondjuk három-négy hónappal ezelőttigre ne, vagy mondjuk ne emlékeznének legalább részben mondjuk a múlt év eseményeire, például amikor beszélgettünk és a Puzsér tüntetésén ott voltam, az azért volt, mert volt egy Orbán Viktor által aláírt kezdeményezés arról, hogy szántsák be a francba a magyar független sajtót.

Tehát, hogy hogy mi miről meg tavaly ugye nem lehetett volna elvileg a Pride-ot megtartani, hiszen betiltották.

Megmondta a miniszterelnök, hogy ne nagyon szórakozzanak a szervezésre.

Magyarán >> alapjogokat, teljesen alapjogokat korlátoztak, miközben egy alapjogokért nevezetű undorítóközpontot meg közforintokból finanszíroztak.

Tehát ők ne nyszögjenek nekem jogállamról.

Én én kritizálhatom Magyar Pétert, te is, a kedves néző is.

Ö, ha a jogállammal szemb menő dolgokat tesz, hogyha meg is teszem egyébként, amikor mondjuk ez a ciklus korlátozással élnek meg akár ami paromság egyébként nem ad meg semmit.

Ö nem maga a módszere egyébként az is vitatható, hogy így kell-e a súlyokat eltávolítani.

Az szerintem nem vitatható, hogy el kell távolítani, hiszen ez egy választási ígéret volt.

Tehát hogy hogy ezeket a kritikákat egyébként mi megfogalmazhatjuk.

Nekünk van rá, tetszik, nem tetszik, egyébként tetszik, van rá erkölcsi alapunk.

Megszenvedtünk azért, hogy mi ezeket a kritikákat elmondhassuk, és legyen súlya annak, hogyha hogyha mi szólunk, hiszen szóltunk akkor is, mikor ott gond volt.

Itt is, hogyha gond van, szólni is fogunk.

De azok, akik tényleg lebontották a jogállamot, akik röhögtek, akik akik azt mondták, hogy micsoda izé fékek és ellensúlyok, ak csak a a demokrácia lényege az, hogy többséged van, kéthados többséged van, akkor alkotmányozhatsz, tehát te hatalmad van, tehát nincsen fé, nem kell fék meg ellens, mert a nép akarta, hogy te legyél.

Tehát a nép hatalma azt mondja, hogy akkor azt csinálunk, amit akarunk, és azt is csináltak, amit akarnak.

Leváltották az alkotmánybíróságot, hogy kibővítették az alkotmánybríóságot átvették átvettek mindent intézményt úgy, hogy a saját kis haverjaik legyenek ott és a saját érdekeik érvényesüljenek.

Hát most látszik, hogy mennyire, amikor még le se váltották a előző vezetést, de már teljesen másképp működik, és hirtelen 20 éves ügyekbe megtalálja a fonalat, fel tudja venni.

Tehát ezek az emberek, akik tényleg a a Fideszvezetés, Orbán Viktor konkrétan elsősorban ö akik lebontották a jogálmot, most nyűnyögnek azon, hogy jaj jaj, önkényuralom meg mindenn szórakozzunk tényleg.

Tehát, hogy ez ez ez egészen elképesztően komolytalan.

Ráadásul meglehetősen puhány, tehát üvölt üvölt az ellentét tényleg a a között, amit akkor mondtak, akár egy éve mondtak meg most, meg amit képviseltek, hogy mi az, hogy hatalom, meg mi az, hogy állam, meg szverenitás. a szuverén.

Most meg most meg akkor hirtelen fékk kéle meg ellensúly.

Egyébként szerintem kell, tényleg kell, csak nem ilyen hiteltelen figurákkal, mint amilyenek ők.

Nyugodtan bízzák azt egyébként ránk magyar polgárokra, hogy továbbra is, hogyha a jogainkat csorbítani akarja a kormány, akkor odaálljunk és majd szépen nagyot tüntessünk. egyébként ebben szerintem már Puzsérra is számíthatunk, meg minden bárkire, aki egyébként a NERnek a jogfosztátó politikája ellen tüntetett és utcára hívott embereket.

Szerintem ezt most meg fogjuk tenni akkor is, hogyha esetleg a Tisza lesz ilyen helyzetben.

De Slyog Tamásért már csak azért se fogjuk megtenni, mert erre kapott felhatalmazást Magyar Péter.

Ez elmondta többször, nem többször, rengetegszer elmondta, név szerint említve, hogy ezeket az embereket le fogja szedni. ehhez kér kétharmadoshados felhatalmazást.

Megkapta szedje le kötelesség. >> Sőt, én hogyha valaki kritizálja őt, mert most nyilván így a mondjuk a kormánypárti táborból, ami most egy hatalmas tábor, az inkább az, hogy hogy miért nem történt már ez meg, miért késlekedett vele?

Nekem ezzel csak az az a bajom, nyilván ez már na ez már ez már ilyen értel >> ez már a közhangulatnak a viszont ez a ez a közhangulatnak a a megjelenése egyébként, ami nyilván hatással van a politikára is. >> Persze nehéz lehet megfelelni annak is annak az elvárásnak, hogy na jó, hát megkaptad most már ott van, akkor mi miért van még a miért van még hivatalban? ö egyszerre van egy sürgetés, másfelől meg van egy egyébként hogy is mondjam, teljesen normális vita arról, hogy mi a módszer, mert az az egyébként a jövőnkre a ennek az országnak a jövőjére meg berendezkedésére meg, hogy milyen lesz ez a köztársaság ezek után, hogy marad-e ugyanaz, mint a NER csak más szereplőkkel, vagy tényleg sikerül építenünk valamit, ami jobbann áll, meg jobb annál, ami eddig volt.

Ez még nem dőlt el, és igenis következik azokból, hogy hogyan oldjuk meg ezeket az ügyeket.

Amikor alkotmányba beleírunk egy darab mondatot, hm arról, hogy ő neki személy szerint megszűnik a a megbízatása, az rettentő otromba semmilyen módon nem felel…

Említett entitások

Témák

  • választási győzelem
  • hatalomvesztés
  • tömegtüntetések

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Stumpf András: Orbánnak már nem volt mozgástere a hatalom megtartásához – Kompország”

Miről szól ez az epizód: „Stumpf András: Orbánnak már nem volt mozgástere a hatalom megtartásához – Kompország”?

Stumpf András, a Válasz Online újságírója a Kompország című műsorban elemezte a Tisza Párt választási győzelmét és a Fidesz hatalomvesztését. Kiemelte, hogy a Fidesznek már nem maradt mozgástere a hatalom megtartására, és egy esetleges ellenállás tömegtüntetésekhez vezethetett… Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Stumpf András: Orbánnak már nem volt mozgástere a hatalom megtartásához – Kompország”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tompos Ádám, Albert Enikő, Lakner Dávid.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Stumpf András: Orbánnak már nem volt mozgástere a hatalom megtartásához – Kompország”?

Fő témái: választási győzelem, hatalomvesztés, tömegtüntetések.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Stumpf András: Orbánnak már nem volt mozgástere a hatalom megtartásához – Kompország”?

Megjelenés: 2026. 07. 17.. Hossz: 1 óra 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/stumpf-andras-orbannak-mar-nem-volt-mozgastere-a-hatalom-megtartasahoz-komporsza-10dd8e13

Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből