Szalma Botond: Álkeresztények vezetik az országot – Kompország
· PT1H3M46SÖsszefoglaló
Szalma Botond, a KDNP volt budapesti elnöke, a Kompország című műsorban értékeli a jelenlegi magyar politikai helyzetet. Szó esik a Kereszténydemokrata Néppárt helyzetéről, az "álkeresztény" vezetőségről, és Márki-Zay Péter pártjának esélyeiről az európai parlamenti…
Röviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2024. 03. 22.
- Hossz
- 1 óra 4 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szalma Botond, Albert Enikő, Tompos Ádám, Lakner Dávid
- Témák
- politikai helyzet
Ebben az epizódban
A Kereszténydemokrata Néppárt nem menthetetlen, hanem halott.
Amikor próbáltam változást elérni a pártban, akkor még menthető lett volna, ma már nem az.
Álkeresztények vezetik az országot, akik pedofíliát takargattak – jelentette ki Kompország című műsorunk március 15-i adásában Szalma Botond, a KDNP volt budapesti elnöke, akit 2014-ben kizártak a pártból, mert elindult a Fidesz jelöltje ellen az újpesti polgármester-választáson.
Szalma, aki jelenleg a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Néppárt alelnöke és kampányfőnöke, azt is elmondta, bár ízléstelennek tartja, hogy a DK óriásplakátokon megszentségteleníti az Isten, Haza, Család jelmondatot, mégis gond nélkül megtehetik, mert ehhez az alapot a mostani kormánypártok adták, akik se nem keresztények, se nem demokraták, a DK politikusai pedig nem hívő emberek. • Szerinte eléri a Mindenki Magyarországa Néppárt az 5 százalékos küszöböt az európai parlamenti választásokon? • Mit csinál majd Brüsszelben, ha sikerül mandátumot szereznie? • Hitelesnek tartja-e Magyar Pétert, egyedül van, vagy áll valaki mögötte? • Miért nem jó, hogy állami szintre emelték a hitoktatást? • Miért felelős a nemzet sorsáért a magyar értelmiség, és miért rettegnek hangot adni véleményüknek a magyar emberek?
Műsorvezető: Szerető Szabolcs Szerkesztő: Farkas Melinda A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül.
Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV Olvasná is a Magyar Hangot?
Legyen előfizetőnk! <a href="https://www.youtube.com/redirect
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szalma Botond: Álkeresztények vezetik az országot – Kompország”
Miről szól ez az epizód: „Szalma Botond: Álkeresztények vezetik az országot – Kompország”?
Szalma Botond, a KDNP volt budapesti elnöke, a Kompország című műsorban értékeli a jelenlegi magyar politikai helyzetet. Szó esik a Kereszténydemokrata Néppárt helyzetéről, az "álkeresztény" vezetőségről, és Márki-Zay Péter pártjának esélyeiről az európai parlamenti… Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 22..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szalma Botond: Álkeresztények vezetik az országot – Kompország”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szalma Botond, Albert Enikő, Tompos Ádám, Lakner Dávid.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Szalma Botond: Álkeresztények vezetik az országot – Kompország”?
Fő témái: politikai helyzet.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szalma Botond: Álkeresztények vezetik az országot – Kompország”?
Megjelenés: 2024. 03. 22.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/szalma-botond-alkeresztenyek-vezetik-az-orszagot-komporszag
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- BUKÁS ÉS KILÁTÁSTALANSÁG : a választások értékelése Böcskei Balázs politikai elemzővel / FP. 44. adás — Friderikusz Podcast
Böcskei Balázs politikai elemző, az Idea Intézet kutatási igazgatója értékeli a magyarországi országgyűlési választások eredményeit. A beszélgetés az ellenzéki pártszövetség létjo…
- Magyar Péter: A NER teljesen össze fog omlani! — Kontroll - Eljött az ideje
Magyar Péter a Kontroll című műsorban nyilatkozott arról, hogy nem lesz miniszterelnök-helyettes, és szerinte a NER össze fog omlani. Beszélt a Tisza Párt országjárásáról és a sza…
- Ungár Péter: Ez a választás nem Orbán Viktorról és Gyurcsány Ferencről szól — Konkrétan Rónai Egonnal
Ungár Péter, az LMP társelnöke, Rónai Egonnal beszélget a közelgő európai parlamenti és önkormányzati választások tétjéről, valamint pártja jövőjéről.
- Hodász András: „Voltak öngyilkossági gondolataim” – Gulyáságyú podcast S02E01 — Gulyáságyú podcast hivatalos
Hodász András korábbi katolikus pap kendőzetlen őszinteséggel beszél a papságból való kilépéséhez vezető útról, a szexuális zaklatások áldozatainak támogatásáról, az egyházi korru…
- #19 Párt, politika, egyház - Belekeveredtünk, benne vagyunk vagy el kell kerülnünk? — Kerengő
A Kerengő podcast ezen epizódja az egyház és a politika viszonyát boncolgatja belülről, érintettként. A beszélgetés során felmerül, hogy a lelkészek és az egyház képviselői hogyan…