Magyar Hang podcastok

Tessenek forradalmat csinálni – Borgula András a Kultúrtájban

· PT59M10S

Összefoglaló

Borgula András színházi rendező és a Gólem Színház alapítója a Magyar Hang Kultúrtáj című műsorában beszélt a politikai mozgósításról, az influencer tüntetésekről és az ellenzék helyzetéről. Szó esett továbbá a zsidó színházról, Köves Slomóról, a tavalyi terrortámadásról és a…

Röviden

Műsor
Magyar Hang podcastok
Megjelenés
2024. 03. 05.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Albert Enikő, Tompos Ádám, Lakner Dávid
Témák
politikai mozgósítás, influencer tüntetések, zsidó színház

Ebben az epizódban

Az ellenzéki politikusok hívására már nem mozdulnak meg az emberek, a nagyközönségnek olyan arcokra van szüksége, akik nem égették még el magukat, és az ellenzékben nagyon nehéz ilyet találni, a Hősök terei tüntetést szervező online tartalomgyártók azonban őszinték és hitelesek – mondta Borgula András, színházi rendező, a Gólem Színház alapítója és művészeti vezetője a Magyar Hang Kultúrtáj című műsorában 2024. február 28-án.

Hozzátette, éppen a siker miatt sodorták magukat nehéz helyzetbe az influenszerek, mert a 100 ezres tüntetéssel „túlnyerték magukat”. – Nehéz kérdés, hogy merre menjenek, de ez most egy fontos pillanat, tovább kell vinni a lángot.

Csak tőlünk függ, hogy kihűl-e az ügy – tette hozzá.

A Tel-Aviv-i egyetemen tanult és az izraeli hadseregben szolgált Borgula Andrással mindezeken túl a zsidó színházról, Köves Slomóról, illetve a tavaly október 7-i terrortámadásról és a gázai háborúról beszélgettünk. • Honnan tudjuk, hogy a király (vagyis Orbán Viktor) meztelen? • Miért támogatja Orbán Viktor a háborúzó Benjamin Netanjahut? • Mit árul el a magyar társadalom lelkiállapotáról a Süsü, a sárkány? • Hogyan leplezi el a kudarcokat sikerpropagandával Köves Slomó? • Mit válaszol a „zsidó Isten” arra kérdésre, hogy „hol volt az elmúlt kétezer évben”? • Hogyan lehet működtetni egy független színházat állami támogatás nélkül?

Műsorvezető: Ficsor Benedek és Wekerle Szabolcs A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül.

Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!

Donably: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.donably.com/magyar-hang⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Paypal: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://bit.ly/2RjYnBE⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠http://bit.ly/2NbBeeV⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Olvasná is a Magyar Hangot?

Legyen előfizetőnk! <a href="https://ww

Említett entitások

Témák

  • politikai mozgósítás
  • influencer tüntetések
  • zsidó színház

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tessenek forradalmat csinálni – Borgula András a Kultúrtájban”

Miről szól ez az epizód: „Tessenek forradalmat csinálni – Borgula András a Kultúrtájban”?

Borgula András színházi rendező és a Gólem Színház alapítója a Magyar Hang Kultúrtáj című műsorában beszélt a politikai mozgósításról, az influencer tüntetésekről és az ellenzék helyzetéről. Szó esett továbbá a zsidó színházról, Köves Slomóról, a tavalyi terrortámadásról és a… Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tessenek forradalmat csinálni – Borgula András a Kultúrtájban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Albert Enikő, Tompos Ádám, Lakner Dávid.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Tessenek forradalmat csinálni – Borgula András a Kultúrtájban”?

Fő témái: politikai mozgósítás, influencer tüntetések, zsidó színház.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tessenek forradalmat csinálni – Borgula András a Kultúrtájban”?

Megjelenés: 2024. 03. 05.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/tessenek-forradalmat-csinalni-borgula-andras-a-kulturtajban

Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból