Magyar Hang podcastok

„Tetőzött-e” már a Tisza, vagy vannak még tartalékai a pártnak? – Hann Endre a Kompországban

· PT46M14S

Összefoglaló

Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kompország című műsorban elemzi Magyar Péter és a Tisza Párt helyzetét, valamint Orbán Viktor kampányát. Szó esik a közvélemény-kutatások hitelességéről és a kormány eszközeinek hatékonyságáról is.

Röviden

Műsor
Magyar Hang podcastok
Megjelenés
2025. 04. 03.
Hossz
46 perc
Szereplők, említett nevek
Tompos Ádám, Lakner Dávid, Hann Endre, Magyar Péter, Albert Enikő, Orbán Viktor
Témák
közvélemény-kutatás, kampány, kormányeszközök

Ebben az epizódban

Bár Orbán Viktor már nagyon korán berúgta a kampányt, és pénzzel kecsegtető ígéretekkel halmozta el az embereket, az látszik, hogy ez nem szegte Magyar Péter kedvét.

Új frontokat nyit, igyekszik tematizálni a közéletet, és ez eddig egészen jól megy neki.

A miniszterelnök nagyon intenzíven próbálja átvenni a kezdeményezést tőle, de egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy ebben most sikeres lesz – jelentette ki Kompország című műsorunkban Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: hosszú idő után először úgy tűnik, hogy nem hatnak olyan erővel a kormány eszközei, mint eddig.

A műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Farkas Melinda.

A műsorból kiderül még, hogy: • Mennyire hihetünk a közvélemény-kutatásoknak? • Miért jók ezek a mérések, és mire használja őket a kormánypárt? • Mi a valódi célja a kormánypártnak a gyülekezési jog korlátozásáról szóló törvénymódosítással? • „Tetőzött-e” már a Tisza, vagy vannak még tartalékai a pártnak? • Elég erős fegyver-e a poloskázás, vagy inkább céljaival ellentétes hatást vált ki? ❗️2025-től a Magyar Hang Alapítvány is fogadhatja a támogatásukat.

Ha Ön is úgy döntene, hogy adójának 1 százalékát nekünk ajánlja fel, adóbevallásában a következőket kell tennie: Kedvezményezett szervezet neve: Magyar Hang Alapítvány Adószáma: 19323323-1-41 Támogatásukat köszönjük❗️ A Magyar Hang két új könyvet jelentetett meg karácsonyra, melyekhez ajándék is jár, akár a saját kávénk is: György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉 ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://hang.hu/porcgasztro⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Puzsér Róbert könyve: 👉 ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://bit.ly/puzserkonyv⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://hang.hu/elofizetes⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 ⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Tetőzött-e” már a Tisza, vagy vannak még tartalékai a pártnak? – Hann Endre a Kompországban”

Miről szól ez az epizód: „„Tetőzött-e” már a Tisza, vagy vannak még tartalékai a pártnak? – Hann Endre a Kompországban”?

Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kompország című műsorban elemzi Magyar Péter és a Tisza Párt helyzetét, valamint Orbán Viktor kampányát. Szó esik a közvélemény-kutatások hitelességéről és a kormány eszközeinek hatékonyságáról is. Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Tetőzött-e” már a Tisza, vagy vannak még tartalékai a pártnak? – Hann Endre a Kompországban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tompos Ádám, Lakner Dávid, Hann Endre, Magyar Péter, Albert Enikő, Orbán Viktor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „„Tetőzött-e” már a Tisza, vagy vannak még tartalékai a pártnak? – Hann Endre a Kompországban”?

Fő témái: közvélemény-kutatás, kampány, kormányeszközök.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Tetőzött-e” már a Tisza, vagy vannak még tartalékai a pártnak? – Hann Endre a Kompországban”?

Megjelenés: 2025. 04. 03.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/tetozott-e-mar-a-tisza-vagy-vannak-meg-tartalekai-a-partnak-hann-endre-a-kompors

Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból