Máltai Tanulmányok

Saját utakon - a Globális Dél felzárkózásának dilemmái

· PT1H7M45S

Összefoglaló

A beszélgetés a Globális Dél államainak felzárkózásával, a középosztály megerősödésével, a kínai befolyással és a nemzetközi segélyezéssel foglalkozik.

Röviden

Műsor
Máltai Tanulmányok
Megjelenés
2024. 07. 04.
Hossz
1 óra 8 perc
Szereplők, említett nevek
Csicsmann László, Pataky Enikő
Témák
felzárkózás, középosztály, kínai befolyás, nemzetközi segélyezés

Ebben az epizódban

❔ Hogyan lehet élni a Globális Dél egy bukott államában? ❔Lehet-e számítani a középosztály megerősödésén keresztül a hátrányok leküzdésére Afrikában vagy a Közel-Keleten? ❔Milyen módon ítélik meg a kínai befolyást ezekben a térségekben, és a nemzetközi térben milyen interakciók és feszültséggócok jöhetnek létre a közeljövőben?

A nemzetközi segélyezéssel és fejlesztésekkel foglalkozó magyar szakemberek a Máltai Tanulmányok legújabb számának bemutatóján a nyugati civilizációnk sorsát is befolyásoló létkérdésekről, a Globális Dél államainak felzárkózásáról gondolkodtak együtt. 🔛Kiss Judit, egyetemi tanár, az MTA doktora (IBS, MTA KRTK), dr.

Tarrósy István egyetemi tanár, igazgató (Pécsi Tudományegyetem Afrika Kutatóközpont) és dr. habil.

Csicsmann László egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem) beszélgetése, Solymári Dániel moderációja mellett a ⁠Máltai Tanulmányok legújabb számána⁠ k lapbemutatóján.

Említett entitások

Témák

  • felzárkózás
  • középosztály
  • kínai befolyás
  • nemzetközi segélyezés

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Globális Dél

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Saját utakon - a Globális Dél felzárkózásának dilemmái”

Miről szól ez az epizód: „Saját utakon - a Globális Dél felzárkózásának dilemmái”?

A beszélgetés a Globális Dél államainak felzárkózásával, a középosztály megerősödésével, a kínai befolyással és a nemzetközi segélyezéssel foglalkozik. Az epizód a Máltai Tanulmányok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 04..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Saját utakon - a Globális Dél felzárkózásának dilemmái”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csicsmann László, Pataky Enikő.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Saját utakon - a Globális Dél felzárkózásának dilemmái”?

Fő témái: felzárkózás, középosztály, kínai befolyás, nemzetközi segélyezés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Saját utakon - a Globális Dél felzárkózásának dilemmái”?

Megjelenés: 2024. 07. 04.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maltai-tanulmanyok/sajat-utakon-a-globalis-del-felzarkozasanak-dilemmai-60597670

Több epizód a Máltai Tanulmányok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból