Mária Rádió Magyarország

Gyógyulás a társadalmi traumáinkból - Professzor Dr. Szakály Sándor műsora

· PT27M58S

Összefoglaló

Professzor Dr. Szakály Sándor műsora a társadalmi traumákból való gyógyulás témakörét járja körül. Az adás a Mária Rádió Magyarországon került sugárzásra.

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2026. 04. 03.
Hossz
28 perc
Szereplők, említett nevek
Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter, Tóth Enikő, Szakály Sándor
Témák
társadalmi traumák, gyógyulás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szeretettel köszöntöm a Mária rádió hallgatóit.

Nagy péntek van, és most nem jegyzetet fogok felolvasni önöknek, hanem megpróbálok az emlékeimből felidézni dolgokat nagypéntek kapcsán, és a kapcsán, hogy vajon miként is éljük meg az ünnepet, és az ünnepeket mi előzheti meg, és mi az, ami néha erőt ad nekünk ilyen helyzetekben.

Többször elmondtam már önöknek is, kedves hallgatói, Mária rádiónak, hogy egy som megyei, ma már vár megyei kisfaluban, Törökkoppányban születtem.

Az én gyerekkoromban olyan 800000 lakosa lehetett.

Körülbelül 150 mre laktunk a templomtól.

Templom mellett az iskola, és utána volt az én szülői házam.

És ez természetes volt abban a faluban, ahol a lakosság 99%-a római katolikus volt, hogy minden vasárnap misére mentünk.

Aki tehette, az hétköznap is természetesen, de hát a falusi munka nem mindig tett lehetető, hogy mindenki reggel 7 órakor a templomban legyen.

De nekünk gyerekeknek ez is természetes volt, hiszen a reggeli mise, ami ugye nem olyan volt, mint a vasárnapi, mert nem volt prédikáció, hogy akkor mondták, az befejeződt addigra, mire az iskolába kellett menni.

És most, hogy visszagondolok erre az időszakra, első éves voltam.

Első éves, elsős általános iskolás voltam.

Az első éves az ember a gimnáziumban vagy az egyetemen.

Tehát általános iskola első osztályba jártam, amikor nem nagypénteken, de húsvét hétfőn azt mondta az édesanyám, hogy hát kellene minisálnod, mert az előző évben a nyolcadikba tanulmányait vagy iskolát befejező fiatalok, fiúk elmentek már középiskolába, és nem volt minisztráns.

És akkor mi Réder Laci barátommal, aki egyébként szüleim keresztfia volt, én meg az ő szüleinek voltam a keresztfia, bementünk Rein Rafaelhez, Rafi bácsihoz, vagy Öspörös bácsihoz, ahogy mi mondtuk, hogy akkor jöttünk ministrálni.

És akkor első fellépésünk húsvét hétfőjén, ott álltunk, és ő mondta, hogy mikor menjünk balra, jobbra, mikor vigyük át az imá imakönyvet jobbról balra, hogy töltsük a bort, illetve a vizet, amikor következik majd a szentáldozás, illetve az ostyát.

Hát ezt meg kellett tanulni egy idő után, és ez természetessé vált az életünknek, és ez természetes volt, hogy ezek a minisztrálások aztán fejlődtek.

Amikor elkezdtem, míg latin volt a misyelve, talán hatodikos vagy hetedikes lehettem, amikor magyarra váltott, és ahogy a falu nép mondta, jött a szembeoltár, ahonnét már magyarul prédikált, hát korábban is magyarul prédikált természetesen, de szentmisét is úgymond magyarul celebrálta az Atya.

És emlékezetemben azért, hogy a Szentleckét először én olvashattam föl a templomba.

És visszatérve húsvéthoz, furcsa volt először, mert honn tudtuk volna, hat-hét éves gyerekként, hogy pénteken miért vált a csengő, ahogy mi mondtuk, kereplőre.

Gondolom máshol is ugyanezt mondják, hiszen ahogy mondták a szüleink, illetve tanultuk, harangok elmentek Rómába.

Csend és más volt, hiszen a későbbi mindenhatónak nevezett Jézus Krisztus életét áldozta.

Ezt talán lehet nyugodtan így mondani, egy eszméért, vagy nem eszméért, az emberiségért, azért, hogy jobb legyen az életünk.

És arról beszélünk, hogy Jézus Krisztus mit adott, vagy mit adhat nekünk, akkor bele kell gondolnunk abba, hogy erőt, ha sokan hisznek benne, és erőt merítenek belőle, akkor a legnehezebb perceket, a legnehezebb pillanatokat, vagy akár hosszú éveket is átélhetnek.

Nem biztos, hogy minden esetben jól, nem biztos, hogy minden esetben egyszerűen, de a remény legalábbis szerintem megmarad örökké.

És ha egy kicsit visszagondolunk a magyar történelemre, hiszen történész vagyok és nem kerülhetem meg ezt a kérdést, akkor nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy a 20. századi magyar történelemben számos olyan tragédiát élt át ez a nemzet, amely napjaink kihat, napjainkig kihat a tudatában, a gondolataiban.

Sokan olyan furcsán tekintenek arra, aki azt mondja, hogy a 20. századi magyar történelmet, de napjaink történetését és politikai életét vagy vitáit sem lehet igazán megérteni anélkül, ha nem gondolunk 1920. június 4-ére a versaj melletti, pontosabban a versái nagyon palotában aláírt békeszerződésre, amelyet a magyar közgondolkodásb ész emberek többségének a gondolataiban csak tianoni békediktátumként vésetett be.

Egy olyan döntés született, amely a kárpátmedencei Magyarországot tömét neveztek nagymagyarországnak, történelminek, Szent Istváninak, bár a területe mindig változott, megcsonkították. nyugodtan használhatom ezt a kifejezést, hiszen ez történt.

Egy több mint 260-270000 n km-es országból maradt alig 93000. 11 néhány 15-16 millió lakosából alig 8 millió.

Igaz, akik itt maradtak, akik a Csonka Magyarországon maradtak, azok szinte kivétel nélkül magyarok voltak.

És ezt föl kellett dolgozni egy nemzetnek.

És a kérdés mindig az, hogy a tragédiák, a nehézségek között képes-e egy nemzet egyformán gondolkodni?

Vannak-e olyan helyzetek és pillanatok, amikor félre tudjuk tenni a különbözőségünket, mert mondjuk meg őszintén, hogy valamennyien mások vagyunk, más a fizimiskánk, hogy ilyen egyszerű kifejezést használjak, különböző a felekezeti hovatartozásunk, vagy különböző formában hiszünk valami földön túlival.

Más a társadalmi állásunk, más a vagyoni helyzetünk, másként gondolunk a családra, de mégis van valami, ami összeköt bennünket.

És azt gondolom, hogy a közös érdek, az érdeket ne anyagiakba mérjék vagy gondolják, hanem abban, hogy nekünk meg kell maradni itt a Kárpátmedencében a legnehezebb körülmények között is.

És ha visszagondolok arra, hogy vajon milyen vállalást tettek azok, akik az elcsatolt területekről, Magyarországra jöttek, nyugodtan mondhatjuk, menekültek, eljöttek, ahogy ők fogalmaztak, az idegen uralom alá került területekről, a ma felvidéknek nevezett északmagyarországról, hogy a felvidék, hogy ennek csak egy része, vagy a mai Kárpátaljáról, Erdélyből, Párciumból, Délvidékről és sok más helyről, vállalva a kivetettség, a nehézség és a szegénység. időszakát vagy sorsát.

A hozzáértő kollégák szerint legalább 300-400000 menekültről van szó, akik családjaival együtt, mármint a férfiak, hogy így fogalmazzak, feleségeikkel gyerekeikkel adott esetben szüleikkel jöttek át Magyarországra, és évekig vártak arra, hogy munkához üssanak, megfelelő körülmények között lakhassanak. vagonok a pályaudvarokon, a félret vágányokon egy-egy vagonban néha két család, gondoljanak bele, lavorha volt, illemhely vagy mellékhelység, nyilván a vasútti pályudvaron, és segélyek. segélyekből élni, munkaképes férfiaknak és nőknek, köztük értelmiségieknek is, hiszen többségében ők jöttek, tanárok, orvosok, közigazgatásba dolgozók, mert a többségük nem akarta az új hatalomra fölesküdni, ahogy akkor mondták, az ember általában egyszer, ne adj isten kétszer szokott esküdni.

A topször teszi ezt, és most nem a házasságra gondolok, nehogy félreértsék.

Akkor elgondolkodunk mindig azon, hogy vajon ha mindig mindenkire esküt teszünk, ahogy változik a világ, a politika és sok minden más, akkor vajon vannak-e olyan értékek, amihez ragaszkodunk?

Én azt gondolom, az értékekhez illik ragaszkodni.

Tudomásul lehet, és tudomásul kell venni, h egy másik világ alakul ki körülöttünk, de nem biztos, hogy mindig kell igazodni ahhoz a másik világhoz.

Én azt szoktam mondani, és tartom is magam ehhez, hogy tudomásul veszem, ha a politika világába változás történik, és nem az én értékrendem szerinti erők kormányoznak.

Lehet légyen ez az országban vagy a határainkon kívül, de úgy gondolom, hogyha a többség így döntött, akkor nekem illik elfogadni a többség akaratát, ha igazak azok a mondások, amit demokráciáról megfogalmaznak, vagy annak neveznek.

És azt gondolom, hogy ez nagyon sokat jelent valamennyünk számára, mert ha belegondolunk, az egyház, a római katolikus egyház is egy hierarchikus szervezet, de valahol mégis demokratikus, mert minden hívőnek megadja lehetőséget, én így látom, hogy forduljon papjához, gyón ontató atyához, ki milyen formában teszi ezt meg, és senki nem korlátozza abba, hogy milyen formában fordul a jó Istenhez. kér tőle támogatás segítséget, de nem mások ellen, hanem a maga számára.

És én azt gondolom, hogy ez a segítségkérés a 20. századi Magyarország történelmében számos esetben előfordult.

Gondoljunk csak bele a második világhábor időszakába, amelyet ugye 1941 és 45-re teszünk.

Jól lehet a történelemtankyben úgy tanítjuk és tanítják, hogy 1939 szeptember 1jétől 1945 szeptemberáig tartott a második világháború, amelyben ténylegesen haderővel, katonákkal Magyarország 1941. áprilisában, illetve júniusába került be.

És itt van megint a visszatérés 1920-, hiszen 1920 tragédiája egy valamiben, talán furcsának találják, hogy fogalmazok, mégis pozitívan maradt meg a magyar emlékezetben, nevezetesen abban, hogy a trianoni béke diktátumot az akkori magyar társadalom szinte valamennyi tagja, mondhatjuk csoportoknak bármilyen formában, felekezeti hovatartozásra, társadalmi állásra, vagyoni helyzetre és így tovább. tekintve elutasította.

Az közös volt, hogy szeretnék, ha megváltozna az a világ, amibe belekényszerült ez az ország.

És 1938 és 41 között ezért volt óriási eufória, öröm az országban, hogy az elcsatolt, elvett területek egy része visszatért Magyarországhoz, és reménykedtek abba, hogy talán még ez változhat már abban az értelemben, hogy újabb területek jöhetnek vissza.

Talán ez is közrátszott abban, hogy Magyarország 1941-be belépett a háborúba.

Mondhatjuk azt, hogy önként ok adódott.

Lehet azt mondani utólag, hogy nem kellett volna ilyen gyorsan dönteni, kellett volna egy kicsit várni, de én azt gondolom, hogy egy döntéshozó, lett légyen az bárki, mindig az adott viszonyok között, az adott körülmények és az adott információk alapján dönt.

És nem tételezem fel senkiről, aki egy döntést meghoz, hogy rosszat akar magának, vagy rosszat akar a nemzetének.

Ez a háború tragédiákkal volt tele.

Sok száz honfitársunk, felmenőink veszítették életüket a fronton katonaként, polgári lakosként a hátországba, deportáltként különböző koncentrációs táborokba, a szovjet megszállás következtében.

De mégis felcsillant valami remény 1945-ben, mert azt gondolták az emberek, hogy vége a háborúnak, és lehet és föl lehet építeni egy új Magyarországot. 1945. november 4-én választások voltak Magyarországon.

Azt nem mondanám, hogy szabad választások, mert ezt illene esetleg így is emlegetni, hiszen egy megszállt ország van, ahol a szovjet vörös hadsereg csapattai mondják meg azt, hogy mi történhet, illetve parancsnokai.

Választás lehet, a szabadság legyen, az megítélésem szerint kissé korlátozott.

És ezen a választáson az idegen szuronyok által visszasegített magyarországi kommunisták nem maradtak olyan sikert, amilyet szerettek volna.

És azt remélték nagyon sokkan, hogy épül egy új demokratikus Magyarország, hiszen a független kisgazda, földmunkás és polgári párt 57%-ot elérve akár egyedül is kormányozhatna.

De már előtte megmondta a szövetséges ellenőrző bizottság szovjet vezetője Borosilov tábornag, hogy körülbelül hogy kell kinézni a kormánynak.

És ez megmaradt gyakorlatilag 1989-90.

Porosil már nem solt, de Moszkvából vagy máshonnét üzenhettek, hogy mi az elvárás.

A kérdés az, hogy egy nép, egy nemzet mennyire kíván megfelelni az elvárásoknak.

Ha belegondolnak önök, 1945-ben és 45 után volt egy olyan főpapja a magyar katolikus egyháznak, magyarországi, pontosan magyarországi római katolikus egyháznak, akit minti Józsefnek hívtak, és aki az én meglátásom szerint legalábbis jól érzékelte azt, hogy egy új Magyarország akkor épülhet föl, ha szabadon dönthetnek az emberek, és nem a kommunisták határozzák meg azt, hogy mit kell tenni.

Mincenti azon kevesek közé tartozott az én meglátásom szerint, aki jól érzékelte, bocsánat ezért a kifejezésért, hogy a kommunistákkal nem lehet bizniszelni, de mondhatnám azt is, szebb kifejezéssel nem lehet együttműködni. megkapta érte a jutalmát, elítélték, az egyházat, igyekeztek megfosztani.

És nem csak a római katolikus, a többi egyházat is nem csak az anyagi hátterétől, hogy így mondjam, a vagyonától, hanem mindentől, amivel befolyásolhatja a lelkeket, vagy támogatást nyújthat azoknak, akik másként szeretnének gondolkodni, másként szeretnének élni.

És jött egy pillanat ennek a nemzetnek az életében, amikor úgy érezték, ahogy nagypéntek után jönnek a napok, és azt mondjuk, hogy jön a feltámadás. 1956, legalábbis én úgy érzem, lehet, hogy önök azt mondják, hogy furcsa párhuzam, Jézus Krisztus feltámadáshoz hasonlítani a magyar nemzet akkori megnyilvánulását, amely egy népfelkelés, forradalom és szabadságharc 13 napja plusca után a következő néhány héten keresztül próbálta megmutatni a világnak és önmagának, hogy hatalmas hatalommal szemben is lehet egyformán már gondolkodunk valamit tenni.

Bizonyára nagyon sokan másfajta Magyarországot építettek volna sikeres forradalom után, de volt valami akkor is összekötte őket.

Ahogy önöknek mondtam, trianoni béke diktátum kapcsán a revízió volt az én meglátásom szerint az a hívószó, amelyiket amely mindenkit, ahogy szokták ezt mondani, egy táborba vagy egy zászló alágyűjtött. 1956-nak volt egy másik jelszava.

Nem revízióról beszéltek, hanem egy mondat, amelyet hangoztattak mindig.

Megjelent az utcákon, feliratokon, falfirkákon, ma így mondanánk ablakokra kirakat üvegekre, házak falára fölírva ruszkig haza.

Ez volt az, amiben mindenki egyetértett.

Lehet, hogy később az illető egy nemzeti kommunista világot szeretett volna fölépíteni.

A másik egy polgári Magyarországot, a harmadik egy szent Istváni Magyarországot.

Ezt az idő eldöntötte volna, ha szabaddá volt volna ez a nemzet.

Volt, aki szabaddá vált a forradalom és a szabadságharc következtében, Mincz József, aki szólhatott a néphez, az emberekhez, és félreagyarázták a szavait.

Ő nem akart egy régi világot visszaállítani.

Ő szerette volna, hogyha van egy megfelelő jogi alapokon föllépülő új Magyarország, ahol az egyházaknak ugyanolyan szerepe van, mint volt régen, hiszen egy egyházhoz tartozni az való önkéntesség.

Természetesen szüleink és születésünk meghatározza…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gyógyulás a társadalmi traumáinkból - Professzor Dr. Szakály Sándor műsora”

Miről szól ez az epizód: „Gyógyulás a társadalmi traumáinkból - Professzor Dr. Szakály Sándor műsora”?

Professzor Dr. Szakály Sándor műsora a társadalmi traumákból való gyógyulás témakörét járja körül. Az adás a Mária Rádió Magyarországon került sugárzásra. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Gyógyulás a társadalmi traumáinkból - Professzor Dr. Szakály Sándor műsora”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter, Tóth Enikő, Szakály Sándor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gyógyulás a társadalmi traumáinkból - Professzor Dr. Szakály Sándor műsora”?

Fő témái: társadalmi traumák, gyógyulás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gyógyulás a társadalmi traumáinkból - Professzor Dr. Szakály Sándor műsora”?

Megjelenés: 2026. 04. 03.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/gyogyulas-a-tarsadalmi-traumainkbol-professzor-dr-szakaly-sandor-musora-df070ab1

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból