Mária Rádió Magyarország

HangAdó – Hogyan szeressünk jól?

· PT38M18S

Összefoglaló

Erdős Eszter református lelkésszel a szeretetről, a drogmisszióról és a szeretet kifejezésének módjairól beszélgettek. Eszter negyven éven át vezette a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthont.

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2025. 12. 07.
Hossz
38 perc
Szereplők, említett nevek
Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter
Témák
szeretet, drogmisszió
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Ez itt a hangadó, ahol hangot adunk nektek fiataloknak.

Köszöntünk minden kedves hallgatót.

Mikrofonnál Surány Gréfő Laura. >> Ládai Eszter Avas Ferenc. >> A technikát már a rabmiska adja.

Nagyon köszönjük nekik a munkáját. >> Igen.

A mai témánk a szeretet lesz és vendégünk Erdős Eszter.

Szeretettel köszöntünk, hogy itt vagy. >> Köszönöm a megtisztelő meghívást.

Igen, Gergő a férjem azt mondta, hogy mert mindig gondolkodom, hogy hogyan mutassam be a vendégeket, és azt mondta, hogy mondjam azt, hogy a kedvenc mentorom, rádiós mentorom vagy, merthogy [nevetés] >> merthogy a a neked köszönhetem, hogy én itt vagyok a Mária rádióban és dolgozom és és tudja azt, hogy én nagyon szeretlek téged, és hogy hogy akkor ezt így bátran mondjam, és különösen örülök, hogy itt vagy.

Református lelkész vagy. 40 éven át dolgoztál a láckkeresztúli drogterápiás otthonban.

Számos díjat kaptál emberségből, úgyhogy neked szerintem rengeteg élményed, tapasztalatod van a szeretetadásról és kapásról. >> Juúj, hát már elpirulok nagyon. [nevetés] Köszönöm szépen, de nem érdemeltem meg. >> A hogyha a szeretet szóról szeretett szóra gondolunk, akkor mindenkinek eszébe jut valami szó.

És akkor utána folytatjuk a kérdést.

Ferkó, nekem a >> Ja, kezdet Ferkó. >> Nekem személyiség. >> Ühüm.

Nekem ilyen nagyon klisés alap, de isten jut eszembe róla. >> Nagyon jó.

Hú, hát szégyelem, hogy nem Isten jutott eszembe.

Nekem a hála, hogy én én annyira hálás vagyok, amikor >> hát nem is tudom, hogy mondjam, hát mikor érzem, hogy valaki kedvel vagy szeret, és én akkor is hálás vagyok, amikor én tudok szeretni másokat. >> Az is nagyon jó érzés. >> Igen.

Te mikor döbbentél arra rá, hogy fú, hát téged szeretnek.

Hú, hát én most nem akarok a hallgatóknak panaszkodni, de én mindig szorongásos voltam fiatalkoromban is, meg most is az vagyok.

Úgyhogy én valószínű azért próbálok mindenkit szeretni, lehet ezzel kompenzálom, hogy én nem vagyok elég szeretetre méltóva, és úgyse szeret senki, ami nem igaz, de sokszor így érzem.

És mikor fiatal voltam, ez mondjuk erre visszaemlékszem, hogy teológus koromban rajtam nevettek a csoporttársaim, hogy én ilyen nyálas vagyok, hogy mindig mondtam, hogy mindenkit szeretek.

És akkor például barátaim, akikkel egyébként nagyon jóban voltam, minden nap együtt lógtunk, csoporttársak, ők mondták, hogy hát igen, tudjuk, az Eszter mindenkit szerelt, nem tudom.

Talán tényleg, hogyha így pszichológizálni akarok, de nem akarok nagyon, csak picit, akkor azt mondom, hogy lehet, hogy ez kompenzálás. >> Ühüm.

És itt most a gondolok a az élőlényekre, tehát hogy miért fontos mindenkinek a szeretet, mert a növények is ugye akkor virulnak, hogyha érzik, hogy szeretik.

Az állatok is a törődés gondoskodásért nagyon hálásak, és hogy az embernek is szerintem tehát, hogy miért kell nekünk a szeretet. >> Hát igen, te többet tudsz arról mesélni, hogy tényleg a kisbabák is, hogyha nem kapnak szeretetet, akkor izé van olyan is, aki elpusztul, meghal, >> nem tud élni. >> Igen.

Igen. >> Hát Isten így teremtett bennünket.

Gondolom, hogy szeretetre van szükségünk.

És nagyon érdekes, hogy ugye most a teológus koromra gondolok vissza, mert akkor én ugye nagyon sokszor mondtam, hogy én mindenkit szeretek, hogy utána ugye sok mindent tanultam az életem folyamán, akkor ugye ez csak úgy ez egy érzés volt, de nagyon jó érzés volt később az, hogy a valójában a tudomány is ezt mondja, hogy a szeretet az még egy daganatos betegség esetében is jobban gyógyul. hogy mindenre valójában egy egy varázsszer, és hogy tényleg Isten a szeretet.

Aki Isten közelében van, az talán egészségesebb a személyisége. >> Ezen gondolkoztam ide fel a buszon, hogy szerinted a szeretet, döntés, képesség vagy adottság kérdése? >> Hát szerintem mind a három.

Nyilván nem egyforma a genetikánk, a biológiánk.

Nyilván van adottság is, hogy van akinek ez így zsigerből megy.

És de az is biztos, hogy ezt tanulni is lehet.

És ha zsigerből megy, akkor is meg kell tanulni, hogy jól szeressünk, mert például börtönök tele vannak olyan emberekkel, akik mondjuk szeretetből megöltek valakit, mert annyira szerették, hogy nem tudták elhordozni, elfogadni, hogy már ő nem szereti őket.

Tehát azt meg is kell tanulni, hogy jól tudjunk szeretni, és akkor az egy képességgé válik. >> Volt már olyan, hogy a egy alkalommal, hogy a szeretet mentett ki?

És >> egy nehéz helyzetből. >> Egy nehéz helyzetből. >> Hát most egy alkalom nem jut eszembe, hanem az jut eszembe, most nagyon személyeset fogok mondani, hogy én egy zűrös családból, egy zűrös családból jövök.

A szüleimnek nagyon rossz volt a házassága, és nagyon sok durvaság volt a családunkban, nagyon sok veszekedés meg rettenetes dolgok.

De a nagyszüleim, az anyai nagyszüleim, ők nagyon csodálatos emberek voltak.

És nekem a gyerekkoromban ők jelentették a szeretetet.

A nagymamám főleg, de a nagypapám is nagyon-nagyon sok.

És sokszor gondolok rájuk ma is hálával, hogy az, hogy én valamennyire normális vagyok, szerintem az annak köszönhető, hogy voltak ők, mert ha ők nem lettek volna, akkor lehet máshol lennék most. >> Hogyan fejezték ki a nagyszüleid a szeretetedet?

Hát ez nagyon érdekes, hogy ők falusi emberek voltak, parasztok, ma így mondanánk.

Csak ugye ez nagyon negatív csengesű ez a szó, de egyáltalán nem így értem.

Szerintem sehogy, csak éreztük, meg tudtuk.

Tehát hogy mindig nagyon jó volt náluk lenni.

A két bátyám is a rajongott értük, és mi is hát tényleg oda voltunk, rajongtunk értük, de nem voltak ilyen, hogy most állandóan ölbe venni vagy buszilgatni, csak egyszerűen nagyon elfogadóak voltak, gondoskodók, és tudtuk, hogy szeretnek minket. >> Ühüm.

Ez is érdekes, hogy ugye a szeretetet ki kell mutatni, és ugye a mai világban, 21. században ezt különösen és tanítani is kell, meg vannak szeretettnyelvek, hogy hogyan tudod kifejezni.

És mondjuk tényleg ezzen még soha nem gondolkoztam, hogy az én nagyszüleim, akiket annyira szerettem, hogy igazából nem mutatták ki a szeretetüket, és mégis tudtuk. >> Szerinted meg lehet tanulni szeretni azt, akit elsőnek nehéz?

Például ugye nekem olyan volt a munkám, ahol amíg dolgoztam, hogy mert nyugdíjas vagyok egyébként egy éve az hallgatóknak elárulam, hogy bűnözőkkel hajléktalanokkal szenvedélybetegekkel dolgoztam és bizony volt, aki nem volt nagyon vonzó vagy rokonszenves.

Én például szoktam mondani a kollégáknak, hogy minél hülyébb valaki, annál nagyobb megtiszteltetés, hogy Isten ránk bízta. >> Ühüm. >> És szerintem, hogyha így viszonyulunk hozzá, akkor őket is tudtam szeretni.

Tehát a a nagyon gázos, hátterű klienseket is én szerettem őket.

Mondjuk, ha viszonyologtatóan nézett ki, vagy koszos. volt, volt ugye, akik úgy érkeztek, hogy büdösek voltak, mozdatlanok.

Én átöleltem őket ugyanúgy. >> Eszter már említette nekem, igen, itt az adás előtt, hogy a drogterápiás otthonban minden új embert öneléssel fogadtok.

Hogy hogyan alakult ki ez a szokás?

Mert szerintem nagyon szép és inspiráló. >> Hát az igazságre nem emlékszem. [nevetés] 25 éves voltam, amikor elkezdtem a drogmissziót megszervezni.

Hát szerintem ebből adódott, hogy nekem ez fontos volt, amit meséltem, hogy én teológus koromban is ez ilyen fő érték volt nekem, és ezt így hangot is adtam, tehát én a baráti körben ezt képviseltem, amin ugye sokszor nevettek rajtam, de nem bántóan.

Én egy kicsit büszke is voltam arra, hogy most nevessetek, én akkor is mindenkit szeretek, és valószínű, hogy ez így alakult, és később, amikor ugye tanultam is hozzá, tehát kezdtem egy kicsit mentálhiggié és pszichológiai dolgokkal foglalkozni, akkor rá is jöttem, vagy olvastam, megértettem, hogy ez fontos, hogy ez gyógyító, és akkor amit addig csak nem passzióból, de érzésből csináltam, akkor ezt ezt tudatosítottuk is kollégákkal.

És egyébként a szenvedélybeteg ellátásban ez máshol is általában így van.

Tehát például az anonim csoportokban is megölelik egymást.

És ez szerintem fontos, >> hogy kell mesélsz arról egy kicsit, hogy hogyan lett, hogyan kerültél a misszióba, hogy kezdted el ezt a pályát? >> Ó, hát véletlenül.

Hát vagy vagy vannak véletlenek, vagy nincsenek.

Tehát egyrészt egyébként a missziónak, az első könyvének az a címe, hogy senki sincs itt véletlenül. >> Ühüm. >> Nyilván én se voltam véletlenül.

Tehát ugye mondtam, hogy szűrös családból jövök.

Kamaszkoromban én is szűrös voltam nagyon, meg gyerekként is egyébként.

Két általános iskola, négy gimnázium volt, ahonnan kirúgtak, volt, ahonnan eljöttem, megszöktem otthonról, csavarogtam, rendőrség körözölt.

Szóval ez sok zűr volt körülöttem, meg bennem főleg.

És a megtérésem után 18 éves koromban egy ifjúsági táborban tértem meg. egyébként keresztény családban őttem fel, tehát mindig hittem Istenben.

És akkor tehát ugye a Szélkámán térnél laktunk a Lövőházcában, ugye akkor Moszkvaér volt, ami ugye a 70-es években a drogosok főgyülekezőhelye volt, Kalef volt a Bec neeve, >> és kábé minden haverom vagy ismerősöm drogozott. egyébként én nem drogoztam, nem is ittam, de az összes barátom, ismerősöm drogokat használt, és a megtérésem után a Szélkám téri csapatból sok fiatalt vittem, hát nem kézbe, hanem hívtam abba a gyülekezetbe, ahova én akkor a megtérésem után elkezdtem járni. egyébként a pasaréti református gyülekezetben nőttem fel, de Rákó szentmihályi társasággal történt a megtérésem, és ezért Rákos Szent Mihályra jártam az ottani református gyülekezetbe addig, amíg lelkész nem lettem, amikor már ugye a saját hivatásomhoz kellett alkalmazkodnom, és ott egy nagyon empatikus, elfogadó, lelkészházaspár volt. megérdemlik, hogy kimondjam a nevét, nevüket.

Meghalt a Tivadar bácsi felesége, Áci néni.

Gyógypedagógus volt egyébként, de nagyon sokat foglalkozott velünk fiatalokkal.

Tehát valójában igazából ő ő hozzákötöttünk jobban, de Tivadar bácsit is nagyon szerettük, és ők egy nagyon elfogadó házaspár voltak.

És oda sok fiatalt elhívtam a Szélkámán térről, Moszkvatérről.

És voltak, akik ott meg is tértek, és voltak, akik például kábítószert is abbahagyták akkor.

Na most közben így elteltek a teológus évek, és amikor ötöd éves voltam, akkor 1983-ban mindjárt a végére érek.

Nem akarom húzni az időt. >> Nem, nagyon kíváncsiak vagyunk meg.

Jó, >> tehát 1983-ban ezt így hallottam, állítólag így volt, hogy az állam felkérte, akkor még szocializmus volt, az ökumenikus tanácsot.

Az ökumenikus tanács egy felekezetközi intézet, aminek az elnökségét rotálják a történelmi egyházak püspökei.

Tehát felkérte az ökumenikus tanácsot, ezt a felekezetközi intézményt, hogy az egyházak foglalkozzanak a deviáns fiatalokkal.

Ugye nagyon sok balhé volt már akkor, és hát akkor már ugye puhult a rendszer, és akkor éppen egy református püspök, Dr.

Barta Tibor debreceni püspök volt az elnöke az ekkumenikus tanácsnak, és ő létrehozta kalód ifjúságot mentő misszió néven azt a szervezetet, amit nem csak az ökumenikus csalácsba hozott létre, hanem a református egyházban is.

És az egyházi hierarchia szerint kinevezett egy esperest, dr.

Adorján József Budapest Fasori esperest, hogy ő legyen az elnöke ennek a szervezetnek.

Adorján szociológiát tanított a teológián, és mikor ötöd éves voltam, egyszer megállította folyosón.

Ez tényleg így volt, hogy a folyosón a lépcsőfordulóban megállított és megkérdezte, hogy mennék-e hatod évre.

Ugye a teológián úgy van, hogy hatodik éven már ki vagyunk helyezve.

De még nem vagyunk lelkészek, hogy menni kell-e hatod évre a fasorba, a gyakorlati évre, úgy, hogy a lelkészi teendőkön kívül a kallodó missziót szervezzem meg.

Mondtam, hogy jó. >> Ühüm. >> Úgyhogy így kezdődött.

És amikor 1984 október 1jén ugye megkezdtem a ezt a gyakorlati évet és beléptem a gyülekezeti helyiségekbe, akkor megkérdeztem az esperes urat első nap, hogy esperes úr a kalodó misszióban mit csináljak? [nevetés] És akkor azt mondta, hogy amit akar angyalom.

És így kezdődött, és mivel ugye nem tudtam, hogy mit akarok, 25 éves voltam. későérő típus, akkor arra gondoltam, hogy mivel láttam azt, hogy nagyon sok ismerősöm, aki nem fejezte be a középiskolát, az kisodródott.

Igazából én azért tudtam befejezni az gimnáziumot, mert a harmadik gimiből ugye ki kellett maradnom, mert a fél évig nem jártam iskolába, mikor elszöktem otthonról, és évet kellett volna ismételnem, mert annyi volt a hiányzásom.

És én mondtam anyukámnak, hogy inkább öljön meg, de én nem fogok visszamenni bukott gyereknek.

Ott szégyen szégyeltem volna magam.

És akkor anyukám mondta, hogy akkor estén le kell érettségiznem, vagy megöl.

Nem tudom. mondtam, hogy nem mondom, hogy elhittem, hogy meg fog ölni, de mindenesetre erős akaratú édesanyám volt, és valójában ő kényszerített, hogy hogy akkor suliba járjak, és akkor így estünk folytatam, illetve a harmadikból magánvizsgáttettem, de lényegtelen az a lényeg, hogy láttam azt fiatal lelkészként, hogy ahol nem volt egy ilyen családi akarat, hogy márpedig édes kislányom vagy kisfiam leérettségizel, >> hanem mondjuk megengedőbbek voltak a szülők, vagy nem foglalkoztak vele, hogy azok a fiatalok elsüllyedtek és zűr zűrökben maradtak.

És akkor arra gondoltam, hogy ilyen középiskolából kimaradt fiatalokat hívok, hiszen ők kallódnak. >> Ühüm. >> Ilyeneket hívtam, el is jöttek.

És azt képzeljétek el, meg képzeljék el a hallgatók, hogy ezek a fiatalok mind drogoztak, és így lett drogmisszió. >> Mi a legnagyobb akadálya annak, hogy valaki szerethetőnek, vagy nem érzi szerethetőnek magát?

Hát nyilván itt pszichológizálni lehet, hogy nyilván gondolom én azért ragadtam bele ebbe az életérzésbe, mert nagyon szigorúak voltak a szüleim, és nagyon sok durvaság volt nálunk és nagyon sokszor féltem hazamenni, vagy mit tudom én, hát pedig különben most felnőttként tudom hogy szerettek a szüleink minket.

Csak anyukám annyira indulatos volt, hogy mikor valami nem úgy volt, ahogy ő akarta, mint…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „HangAdó – Hogyan szeressünk jól?”

Miről szól ez az epizód: „HangAdó – Hogyan szeressünk jól?”?

Erdős Eszter református lelkésszel a szeretetről, a drogmisszióról és a szeretet kifejezésének módjairól beszélgettek. Eszter negyven éven át vezette a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthont. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „HangAdó – Hogyan szeressünk jól?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „HangAdó – Hogyan szeressünk jól?”?

Fő témái: szeretet, drogmisszió.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „HangAdó – Hogyan szeressünk jól?”?

Megjelenés: 2025. 12. 07.. Hossz: 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/hangado-hogyan-szeressunk-jol-46c87cb0

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból