Mária Rádió Magyarország

Isten szolgája

· PT36M18S

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2026. 06. 18.
Hossz
36 perc
Szereplők, említett nevek
Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau
Témák
diakónia, hitközösség, hivatástudat
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Szeretettel köszöntöm a hallgatókat.

A Mária rádió függő kérdések című műsorát hallják.

Mai műsorunkban Bakozita református gyülekezeti diakóniai gonnokkal beszélgetünk, aki elismert HRS munkája mellett vállalta az önkéntes szolgálatot.

Hogyan szolgálhatjuk Istent különleges elhívásokban és a hétköznapokban?

A műsorvezető Erdős Eszter református lelkész.

A technikát Moocsári László technikus úrtól kapjuk és köszönjük.

Na, kedves Zitó, hát az igazság, hogy már régen gyűjtöm a bátorságot, hogy meghívjalak téged ebbe a műsorba, mert nagyon kíváncsi vagyok én is a az életedre, meg egyáltalán a történetedre, hogy hogy kerül egy sikeres hogy mondjam, egy menő szakember, coach, HRS.

Tehát ez ugye ma ilyen nagyon menő, vagány pálya, hogy kerül egy önkéntes szolgált egy református gyülekezetnek a diakoniai gondoka hogyan lesz.

Mondjuk kezdheted akár a nagyszüleidnél, vagy a születésednél valamit mondjál magadról, és aztán majd csak megérkezünk a diakóiai gondoksághoz. >> Igen, megfogunk, biztos vagyok benne.

Nagyon nagyon érdekes egyébként.

Vadászcsaládból származom. >> Nem mondod. >> Az édesapám, a nagypapám és mindenki azon az ágon hivatásos vadász volt, úgyhogy >> hát akkor a szarvaskolbász volt a hűtőben.

Szarvaskolbász volt a hűtőben.

És csalad hús volt otthon szerintem emlékeim szerint.

És hát faluban, kisvárosban, faluban nőttem föl, úgyhogy szerintem most értékelem ezt már felnőttként, hogy ez mennyire jó volt.

Úgyhogy ott nőttem föl, Egerbe jártam középiskolába főiskolára és akkor utána kerültem Budapestre. >> És milyen főiskolára jártál? >> Kommunikáció, művelődés szervező szakra jártam. >> Aha. >> Menő. menő újságíró végzettségem van, amiben nem hiszem, hogy túl sok tehetségem van.

Úgyhogy utána kezdtem el Budapesten dolgozgatni.

Majd éveket nem fogok tudni mondani.

Jó, nem emlékszem, csak így alakultak a dolgok. >> És valahogyan hárs lettem egy jó 20 évvel ezelőtt. talán.

És én ezt azóta azóta csinálom, és egyébként nagyon szeretem. >> Hát nagyon izgalmas, mint >> nagyon izgalmas, meg nagyon-nagyon sokrétű megfogadtam, hogy soha nem mondom ki azt, hogy szeretek az emberekkel foglalkozni, de de ez van. >> De mondd ki nyugodtan.

Hát ha ez az igaz, nem kell széelni. >> Ser ez azért változó a napoktól függ, hogy szeretek-e vagy nem szeretek.

De hogy egyébként nagyon érdekes és nagyon változatos ez a munka.

És akkor ugy az évek során úgy nyilván elkezdett más dolog is érdekelni, a vezetőképzés nagyon vonzott, hogy hogyan lehet valakiből jó vezető.

Azután coaching, azt tanultam, akkor azt elkezdtem gyakorolni.

Úgyhogy nagyon nagyon sokféle érdekes szakmai kihívás volt, és van is egyébként az életemben.

Úgyhogy én ezt nagyon-nagyon szeretem egyébként.

Nyilván ez nem egy tipikusan nyolc órás munkakör, ez azért kicsit több, de azért rugalmas.

Szóval ezért >> Aha. >> kicsit elfoglaltan tartja az embert.

De de tényleg szépsége is van sok. a hátrányai mellett.

És ahogyan kanyarodjak oda, hogy hogyan lett belőlem, [nevetés] >> hát ahogy érzed, >> szolgáló gyülekezetben. >> Felnőttként tértem meg, tehát nekünk a családban nem volt jelen a hitébként. >> Egyáltalán, vagy csak ilyen langyosan, vagy hogy volt ez? >> Langyosan.

Emlékszem, hogy anyukámmal néha mentünk templomba.

De >> és reformátusok voltatok? >> Hát anyukám, katolikus, apukám református. >> Aha. >> És akkor katolikusban voltunk néha. >> Jó, nem azért, csak kíváncsi voltam, >> mert mindegy, >> mindegy.

Azt tudjuk, de hogy nem volt jelen nekem a az apai, nekem az apukám viszonylag korán meghalt. >> Igen. >> Meg a nagymamámnak mind a három fia.

Szóval ott értem is, hogy úgy kicsit nem nem vol. >> Hány éves voltál, mikor a meghal? >> 17. >> Júj! >> Igen.

Úgyhogy ez gyerekkoromban nem volt jelen.

És akkor tényleg felnőttként egy barátnőmmel szerettünk volna templomba járni, és akkor elkezdtünk közösséget keresni. >> De miért ez?

Hogy egyszer arra ébredtél, hogy fú de jó lenne elmenni [nevetés] templomba. >> De most ez komoly?

Nem egész nem így volt. >> Hány éves voltál?

Ö hát ilyen nyilván krízis után történt mindez, >> azt ne kérdezzem meg, ugye >> megkérdezheted a válásom után. >> Jój, >> igen.

A válásom után nyilván az ember nem nyilván, de >> összetörék. >> Igen.

Meg úgy keresi a az útját, meg a miérteket, és hogy tehát nem volt tőlem idegen a hit, de mondom ez nem volt nem volt gyakorolva.

És akkor így így hála az Úrnak, [torokköszörülés] egy barátnőm is hasonlóan érzett, vagy ő is ilyen néha templomban járó volt, és akkor ne keressünk egy közösséget.

Ekkor még Zuglóban laktam. >> Aha. >> És pont ahol laktam, ott mellettünk volt egy református templom.

Bementünk, h meghallgattuk kijöttünk és akkor voltunk néhány templomban tényleg így a város szerte. >> Azt a mindenit.

És akkor egy szép vasárnapon besétáltunk a Szilágyi Dezső térre. >> Akkor ez itt a reklámhelye. >> Ez itt a reklámhelye. >> Első kerület, Szilányi Dezőtér Három. >> Így van.

Ajánlom mindenkinek bár parlamente.

Na, szóval besétáltatok? >> Besétáltunk oda.

Rossz helyre ültünk a padba, mert egy néni szólt, hogy az ő helye, úgyhogy arrébb ültünk.

Igen, >> még ilyen még van. >> Hát azért már ez >> És hány éves voltál akkor?

Kábé >> hát 30 pár. >> Aha. >> 30 pár éves.

És nagyon megfogott az istentisztelet.

Nagyon szép volt és meghatározó volt a prédikáció, és akkor elkezdtünk oda odajárni.

Igen. >> És nagyon nagyon szerettem.

És egy idő után rosszul esett, hogy én nem megyek úrvacsorázni, vagy nem mehetek. >> És akkor indult felnőtt konfirmációs csoport, és akkor oda jelentkeztem és jártam és nagyon szerettem.

Egy szuper közösség volt. >> Aha. >> És akkor felnőttként keresztelkedtem és konfirmáltam. >> Aha. >> Nem olyan sok évvel ezelőtt. >> Hűha.

Igen, igen. >> Akkor te egy gyors karriert futottál be így? >> Igen.

Igen. >> Hogy nem olyan sok évvel ezelőtt keresztelkedtél, de most már te vagy a gyülekezetbe a diakóniai főgandak.

Amióta beszéltünk erről, hogy majd erről beszélgettünk, sokat gondolkodom, amiért, >> na engem is érdekel. >> Engem is érdekel.

Hát a Szentlélekre gyanakszom, de lehet még az is, hogy olyan ügyes vagyok nemetmondásból, még ez nem nem dőlt el.

De hogy tényleg úgy úgy sodr én sodródom, én nagyon sok mindenben bízom magam feltétel nélkül az Úrra.

Tehát, hogy jó, csinálom, menjünk, mutasd, és én gondolok valamit, hogy ő azt mutatja, és akkor akkor megyek arra.

És ez nagyon-nagyon érdekes volt, hogy ugye jártam oda, keresztelkedtem, konfirmáltam, és szerintem ez ilyen természetesen jön a közösségben, hogy akkor szolgáljunk, csináljunk valamit, vagy segítsünk, vagy hol lehet valamit tenni, és ez így így alakult, és akkor jöttek szolgálatok. >> Na mik jöttek?

Hát először a Budatéka jött, hogy könyvet árulunk a mai napig egyébként a a gyülekezetben.

Az szerintem éppen akkor alakult >> amikor amikor én is >> elkezdtem szolgálni.

És hogy ugye a csoportokon, a házi csoportokon keresztül ugye Terjedtnek a híre, akkor az egyik csoporttársam szolgált, és akkor szólt, hogy van-e kedvem, és persze volt kedvem, és nagyon nagyon izgalmas volt, és ezt a mai napig szolgálok ott, és nagyon-nagyon szeretem.

És o jó volt úgy tenni valamit, vagy úgy ott lenni, vagy úgy másképp ott lenni, mint csak besétálni. >> És a barátnőddel mi lehet? [torokköszörülés] >> Ő nem jár olyan sokat. >> Aha. >> Jár még, de járogat.

Igen, igen, igen, igen igen. >> Járogat, de én többet vagyok. >> És barátnőd meg. >> Igen. >> Na az jó. >> Igen, igen.

De de én több időt töltök ott, ez biztos.

Ö és akkor utána teletek múltak az évek.

És >> jó, azt nem fogom megkérdezni, hogy most hány éves vagy, úgyhogy az maradjon. >> De nem azért, mert ugye hány évesek nem emlékszem.

Tehát hogy így pont most kellett, hogy melyik évben konfirmáltam és fogalm sincs. >> Jó, nem baj.

Sörökkéósághoz képest. >> Így van.

Ö és akkor jött egyszer egy telefon, amikor az akkori vezetőlelkész még ott volt, de már nem volt ott ott.

Jött egy telefon, hogy gondoltak rám, hogy van-e kedvem prezbiternek lenni.

És [torokköszörülés] >> azta >> és azért volt érdekes vagy vicces, mert azt mondtam, hogy persze hát ez mennyire megtisztelő.

Nyilván nem tudtam, hogy mivel jár.

Tudtam, hogy kik a presbiterek meg hogy mit csinálnak, de hogy azért úgy nem látja az ember a az ő ő dolgaikat.

Most a katolikus testvéreknek közbzúrom, lehet, hogy ők nem tudják, mi az a prezbiter, szóval az egyház elnökség. >> Igen.

Igen. >> És nagyon megtisztelő volt.

És akkor volt egy bizottsági beszélgetés, ami így hívtak, hogy mikor tudok menni.

Istentisztelet előtt után valahogy beszéljünk már egy pár percet a bizottsággal.

Mondtam is nekik, hogy oké, oké, én tudok jönni istentisztelet előtt, de bocsi, de nekem ki kell pakolni a Budapékát, úgyhogy ha lehet, akkor tényleg siessünk.

Úgyhogy rendkívül szimpatikus lettem a számukra.

És akkor volt egy bizottsági beszélgetés, aztán jött egy telefon, hogy mégis csak több a jelölt, mint ahány hely van, hogy nem-e baj, ha mégsem.

Mondom, dehogyis, a felkérés fantasztikusan megtisztelő volt, és nagyon szépen köszönöm.

Majd jött meg még egy telefon, hogy akkor pót presbiternek akkor >> Aha. >> csak jöjjek.

Úgyhogy ez valahogy így oda vezetett a Szentlélek, vagy odakeveredtem, a mai napig nem tisztázódott ez a dolog, >> de hogy része lettem a prezbitériumnak ennek a közösségnek pót prezbiterként.

Ez egyébként ez a ciklus volt.

Tehát hogy >> és most is az vagy?

Nem, nem, nem, nem, merthogy nagyon hamar elment az egyik prezbiter és ugye őt a pót prezbiterekből pótolják.

Népsor szerint B betűs vagyok, én jöttem a sorban. >> Hoppá! [nevetés] Úgyhogy így lettem prezbiter.

És ugye közben Csenki Zsuzsa akkori diakóniai kó.

Az ő nevét érdemes megemlíteni, mert >> hát nehéz szuperlatívuszok nélkül a Zsuzsáról beszélni.

Tényleg >> ő volt az elődöd, ugye? >> Így van. >> De hát ő még mindig egy energiabomba.

Elképes. >> Én sokszor csodálom, hogy tényleg mert ugye elárulom a hallgatóknak, hogy én is odajárok a Szilágyi Dezsőri Gyülekezetbe. >> És hát most ez tényleg csak egy zárójeld, de Zsuzsa megérdemli.

Bár volt már a műsoromban. hogy hogy csodálom azt, hogy mennyi mindenre van energiája, ereje, úgy, hogy nagy családja van, gyereke, unokáé, az sz rengeteg szolgálata van és ugye azért is adta le a szolgálatot, mert ugye most már 70 pluszos, tehát úgy érezte, hogy na mindegy, szár beszárva térjünk vissza hozzád nem tudunk visszatérni hozzám anyak, hogy Én ne szólnék pár szót a Csenki Zsuzsáról, merthogy én őt tát szájjal figyeltem, hogy mit csinál. >> Én most is >> nyilván.

Egyébként szerintem ez egy megfelelő kép az én szolgálatomról a mai napig.

És hogy nagyon érdekes volt, hogy valamiért úgy éreztem, hogy én az idősekkel szeretnék foglalkozni.

És ugye ő ő volt a diakóniai gondok, és hogy vele elkezdtünk el beszélgetni, hogy milyen szolgálati lehetőségek vannak az idősek körül.

És akkor ez így szépen alakult, hogy mentem, segítettem szeretetvendségeken, koncerteken satöbbi, satöbbi.

És valahogy így egyszerű is úgy érezte, hogy lehet, hogy >> lesz kinek átadni, mert lehet, hogy sokáig ő úgy érezte, hogy >> hogy muszáj Herkulesként maradt ott, hogy ne nincs akinek átadja.

Szerintem is ezt ezt mondta is ő.

Reméljük, hogy >> mert nagyon sokáig csinált ezt.

Igen, igen igen. >> Nag nagyon nagyon sokáig. 20 plusz évig. >> Azt a mindenit.

És egyébként a mai napig >> hát most is csinálja, pedig csak most már itt címe hozzá. >> Igen.

Ez nem, nem zárult le ez a ez a folyamat.

És akkor ő vele beszélgettünk erről, hogy lenne-e kedvem ehhez. >> Szerintem itt álljunk meg.

És most kérünk szépen egy szép zenét, és utána folytatjuk innen. >> Köszönöm. [zene] >> [zene] [zene] >> Dalt írok [zene] én nekem zengem felét. >> [zene] >> Gitárom húrjaik [zene] pengenek még széllenge zárnyán.

Dalomit. [zene] [éneklés] A szeretet bennem [zene] nem él.

Angyaloknak nyelvén [zene] beszéljek én.

A [zene] hegyeket ne hagyjam [éneklés] a maguk helyén.

Hitem bár [éneklés] erős. [zene] De mondd mit ír.

A szeretet [zene] bennem nem él. türelmes [zene] lélekkel ment féltékenyen. [zene] Szerényen, semmivel nem kérkedem [zene] mindig csak adni önzetlenül. [zene] Ó, az igazban lelkem örül. เฮ [zene] [zene] เฮ [zene] [zene] [zene] [zene] dalt írok [zene] én nekem az engem felét kitárom úrja engenek [zene] még de szél lenge szárnyán dalom [zene] é a szeretet [zene] bennem nem >> [éneklés] >> Kedves hallgatóink, önök a Mária rádió függő kérdések című műsorát hallják.

Bakit a református gyülekezeti gondokkal, gyülekezeti diakóniai gondokkal beszélgetünk, aki elismert HR munkája mellett vállalta az önkéntes szolgálatot.

A műsorvezető Erdős Eszter református lelkész.

A technikát Mocsári Lásló úrtól kapjuk, és köszönjük szépen.

Na, Zita, ott tartottunk, hogy te gyülekezeti gondok lettél, diakóniai gondok, úgyhogy közben 30 valahány évesen keresztelkedtél, meg konfirmáltál, tehát felnőtt megtérő vagy, és aztán nagyon gyors karriert futottál be így a gyülekezetbe, ha ezt szabad karriernak nevezni, mert végülis ez is egy hivatás a a karriernek.

Nem kell a pejoratív rossz >> Ühüm. hangzását, hanem hát tényleg ebben a hivatásban nagyon gyorsan felpörögtek az események.

Akkor innen folytassuk. >> Jó, hogy akkor ugye te a idős idősekkel való foglalkozás, hát ez is nekem nagyon tiszteletre méltó, mert ugye az emberek általá jaj fiatalokkal az idősekkel nem. >> Na akkor ez hogy volt? >> Most jöttem rá pár hete, hogy ez miért van.

De tényleg nagyon érdekes volt, hogy tényleg ez vonzott, és nagyon jó volt a Zsuzsával együtt szolgálni.

Nagyon, nagyon, nagyon kedves időseink vannak.…

Említett entitások

Témák

  • diakónia
  • hitközösség
  • hivatástudat

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Isten szolgája”

Miről szól ez az epizód: „Isten szolgája”?

Dicsértessék a Jézus Krisztus. Szeretettel köszöntöm a hallgatókat. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Isten szolgája”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Isten szolgája”?

Fő témái: diakónia, hitközösség, hivatástudat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Isten szolgája”?

Megjelenés: 2026. 06. 18.. Hossz: 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/isten-szolgaja-e2f68aca

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből