Mária Rádió Magyarország

Jövője van – Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell - Surányi-Vadas Tímea műsora 3. rész

· PT44M8S

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2026. 07. 30.
Hossz
44 perc
Szereplők, említett nevek
Tóth Enikő, Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau
Témák
anyaság, gyermeknevelés, családtudomány
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ahogy a mondás tartja, egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell, és most az év során végigvesszük azokat a közösségeket, azokat a helyzeteket, amik a gyermek felnevelésében segítenek.

Azt is tudjuk, hogy a nőknek a legfontosabb dolog, amiért képesek mindent megtenni, vagy éppen az ellenkezőjiért, hogy gyermekük legyen.

A gyermek érkezése sokak számára kiszámíthatatlan, de van egy csodálatos tudás, amit Dr.

Körmendi Mária fog megosztani velünk, hogy mikor lehet gyermeke valakinek, és mikor nem.

Ez mennyire számítható ki pontosan? >> A mostani ismereteink alapján kiszámítható jelezhető nagy valószínűséggel elérhető a fogamzás.

Ezt a nagy valószínűséget azért használtam, mert amíg valaki ennek a bizonyos ismeretnek a tudatában nincsen addig addig nincs meg az a biztonság érzete, hogy ő tudja, hogy mikor fogamóképes és mikor nem.

Ennek a tudásnak óriási női fölszabadító ereje van ennek a tudatnak, hogy én tudom, hogy [horkantás] hogy mikor melyik fázisában vagyok az úgynevezett ciklusnak.

Ugye ez a nő termékenységét havonta jelzi az embernek.

Ezt mindenki megtapasztalja serdülőkortól a kislányok, hogy ugye megjelenik úgynevezett havi vérzés.

És ezeknek a gyakorisága, illetve hogy a kettő között mi történik.

Ez később egészen addig, amíg ez fönn áll egy nőnél, ez a ciklusok megléte, addig mindig eligazítja, hogy mikor termékeny és mikor terméketlen. >> Tehát fokozzuk még a hallgatóknak a kíváncsiságát.

Beszéljünk arról, hogy milyen egyéb jótékony hatása van ennek a módszernek az ismeretének.

Én úgy tudom, hogy a házasságokra is van hatással.

A házasságokra is, meg a házasságba ugye a férfi és a nő kapcsolatába szerepet játszik, hogy valakelyikőjük bizony biztonságban érzi magát, vagy bizonytalan annak tudásában, hogy fogamzó képesség fönnál-e a párnak vagy sem. nagyon sokáig ugye azt mondták, hogy két vézés között bármikor fogamás érhető el, akkor is ahogyan haladt előre a tudományos megismerés és ezzel párhuzamosan az ismeretterjesztés és a valóban a a mindenkori tudományos ismeret vagy eredményeknek megfelelő ismeretterjesztés szeretném többször aláhúzni, mert még a napjainkban is sajnos látunk ennek a kritériumnak nem megfelelő ismeretterjesztés például a női ciklus szakaszaival kapcsolatban.

Ha egy pár fölszabadultan tud együtt lenni, egymásnak örülni, akár amiatt, hogy szeretnének gyermeket, vagy éppen nem szeretnének, ennek az ismeretnek a tudatába erre képesek lesznek, és ez egy fölszabadító jellegű.

Ö tehát jótékony hatással van a tárokra is, mert egy ö >> biztonságérzetet ad.

Hogyha összeas összevetjük, hogy a fogamzásgátló tabletták vagy a bilings módszer, melyik az tehát ezek a biztonság szempontjából hogyan viszonyulnak egymáshoz? >> Hát elhangzott a bűvös szó, hogy bilings módszer.

Ez a billing féle ovulációs módszer fed összehasonlíthatatlan a kettő, mert egyrészt ha mehanikus vagy gyógyszeres vagy egyéb ilyen fogamzásgátlást használ valaki vagy egy pár és bizonytalan annak a hatásfokáb A akkor az egész életében, amíg nem szeretne gyermeket, egy ilyen tagadás veszi őket körül. a férfit kevésbé, a nőt jobban befolyásolja, hogy nem tudata alatt ott módszorok, hogy hátha fogamzás lesz belőle, és nem tud olyan fölszabadult lenni egy érzelem kifejezésében.

És már Thomas Man annak idején a Mária és a varázslóban leírta, pontosan szeretném idézni, nem akarásból lelkileg élni nem lehet, valamit nem akarni tartósra nem jelenthet életformát.

És nagyon sokszor, amikor párkapcsolati probléma van, hosszabb beszélgetés alapján derül ki, hogy tulajdonképpen itt van a kutya elláson.

Tehát a házasságnak például ez egy fontos területe. >> Igen, mert egy vonzódás nem épít egy állandó tagadás.

Tehát az a kapcsolat nem erősödik, hogyha van benne egy egy védekező és valamit elkerülni minden áron akaró komponens. ezt a pszichológusok tudják jobban megvilágítani. >> Érdekes, hogy az terjedt el, hogy védekezésnek hívják azt, amikor tulajdonképpen a gyermek vállalásról beszélnek.

Özélnél arról kedves Mária, hogy ezeket a különböző országokban akár Kínában, akár Terézanyának a tapasztalatai hogyan hozhatók összefüggésbe a Billings módszerrel.

Ugye a Kína távol, tehát a távolkelet, India a gyermekkek számának korlátlan növekedése sok problémát okozott, és hát még asszem napjainkban is okoz problémát.

Most Indiában mikor Teréz any hallott, hogy van a Billings módszer, akkor ő megkérte Billingséket, hogy egyrészt menjenek el ott tanítani.

Meg kiképeztek nővéreket, meg arra alkalmas nőket, hogy tanítani tudják.

De maga Terz anyya is tanította ezt az egyszerű dolgot az indiai nőknek.

Úgy tudom, ő volt az egyik legsikeresebb biling szoktató. >> Igen, mert kalkutába ugye nem kell különösképpen ecsetelni, hogy milyen körülmények között élőknek segített, és hogy segített, milyen lelkülettel.

Olyasmit tapasztaltak meg azok az emberek őtőle az élet egyéb területén, hogy ebben is hittek neki és betartották azokat a a >> [horkantás] >> hogy mondjam szabályokat. idézője mondom, hogy mikor lehetnek együtt a párjukkal, mikor a társukkal, mikor nem lehetnek együtt.

És ezért tudták hogy őnek volt, hogy 100%-os hatékonyságú volt a az eredménye az oktatásnak, hogy nem született több gyerek.

És például pápa Új Guineában volt egy nagyon, hogy mondjam, meg megindító esete a Villingsházaspárnak.

Elhívták őket szintén ilyen célból oda, hogy szegények is voltak az emberek életformájukba is.

Hát a férfinő kapcsolatban azért úgy férfi dominancia volt eléggé.

És hát komoly, nem csak megélhetési, egészségügyi problémát is okozott a sok várandóság az asszonyoknak.

És volt egy pár, különösen, ahogy a férfi alkoholista volt, tehát részegen került mindig haza, és hát már 10 gyerekük volt, és ők Eveli maga tanította, meg elmagyarázta a nőnek, hogy hát mi a teendő.

És hát úgy oldották meg, hogy amikor ő termékeny időszakban volt, akkor elbújdósott a kunyhóba, bújtatták jobbra-balra, hogy a fény ne találja meg, amikor keresi, mikor hazajön a ugye a földeken, meg hogyha az erdőben valamit ott dolgoztak napközben, és [sóhajtás] hát ez addig ment, amíg erre szüksége volt, és utána utána nem bujdosodott el, hanem amikor szabad volt úgymond a lehetőség az együttlétre fogamzás elkerülése nélkül, akkor hát akkor akkor otthon volt, és a és ez a férfi, ez a részeges férfi megtapasztalta, hogy milyen az, amikor az az asszonya nem fél tőle, hogy másképpen szerette, merte szeretni, És ez elvezetett oda, hogy család felé fordul.

Tehát én nem azt mondom, hogy abszinens lett, de de egész más lett a minősége.

Utána azt mondják ott a az élete ennek a párnak is.

És két vagy három év múlva ment, assiszem három év múlva mentek ugyanide vissza bilingszék, és jött a férfi kézen fogva az asszonnyal a 10 gyerekkel, nem volt újabb gyerekáldás, és kezet csókolta az Evelinnek, hogy megtanította a feleségét a módszerre. >> Ennyire megváltoztatta a >> meg tudja változtatni, tehát valamit megérez.

Én ezt az európai európai embereknek is mondom, azért mondom, hogy európai, mert a kezdetben, amikor ezt neek a lehetőségét elmondtuk itt Magyarországon, meg eljött a Billingsházaspár, és utána hát ilyen ismeretterjesztő meg hát oktatóanfolyamokat szerveztünk, volt egyetemi [torokköszörülés] végzettségű hölgy, aki ki odavágta, hogy ez nem európai nőnek való. >> Mi volt ezzel a gondjaal, hogy miért nem Európai? >> Nem tudom, hát hogy ez túl egyszerű, meg hogy ilyen sikeres volt a távolkeleten, hát akkor hát az nem európai nőnek való.

Na most épp ezért most megemlítem a Kína projektet a Kínába ugye most már nem, mert most pont attól szenvednek, hogy nincs kellő >> gyerek. gyermek.

De hát amikor még ez a másik oldala billent a mérleg a mérlegőjébe, akkor hát ugye tudjuk, hogy ilyen kötelezték abortuszra a nőket, és hát szörnyű dolgok voltak ott, tragédiák, és erről hát tudomásst szereztek Billings is.

És John Billings fölajánlotta a kínai kormánynak, hogy ő segít. [horkantás] És nagyon érdekes volt a annyit tudok a rész részleteiben ennyit tudok, hogy 1990-ben volt egy megismertetés a módszernak és egy ilyen próbatanítás és 95-ben bevezette a kínai egészségügyi Minisztérium országosan ennek az oktatását. és 96-ban és 1996 szeptember 1je a dátuma annak a diplomának, hogy egy ilyen intézetet ott létrehoztak Kínába. >> És hát gondolom ott rends fegyelem, úgyhogy leokatták.

Következő ami és amiért most ez eszembe jutott és meg az is, hogy ez nem európa nőnek való, mert a kínaiak >> úgy tudom, hogy ez egy nagyon siker >> 156400 termékeny pártoktadtak és 3268 terméketlen pártoktattak.

És akkor ennek volt egy fölmérése, tehát nagyon szisztematikusan hát légiárt is építették föl ennek az oktatását.

Egyrészt, hogy képesített tanár, tehát kiképeztek először tanárokat, még Ausztráliába is elvitték, akik vállalták a nők, hogy tanárok lesznek.

Termékeny nőket választottak már azért ekkora létszámot oktatni.

Hát a tehát a az emberek körzetében, körletében élők közül kell, hogy választódjanak az oktatók, mert ugye egy fizikai dolog, hogy el kell tudni jutni az oktatási helyre satöbbi.

Akkor megszervezték, tehát az oktatókat, levizsgáztatták satöbbi.

Akkor het a mindenki, aki ebben részt vett, az heti egyszer egy- egy hónapig kapott egy képzést.

Akkor őket hát megnézték, hogy mennyire sajátították el, és utána az alapismereteket, és akkor utána foglalkoztak a párokkal megfelelő szisztéma szerint.

És az a lényeg, hogy magas volt az elfogadottsága a pároknak, és férfiak is egy idő után ezt elfogadták, mikor rájöttek, hogy hát ez milyen előnyökkel jár, hogy nincs ez az örök védek úgymond védekezünk, védekezünk, már se csinálunk és a legtöbb hiba, tehát felhasználói hiba abból adódott, és azok köré ből, akik képzettebbek voltak az átlagnál, mert túl egyszerűnek tartották a módszert, és ott voltak úgynevezett felhasználói hibák kezdetbe, mert nem tartották be azt az egyszerű dolgot, amit amit meg kellett volna csak figyelni, >> amit majd mindjárt meg fogunk tudni mi is.

De ez így hogyha a Terézanyánál, tehát Indiában 100%-os hatékonysággal működött ez a módszer.

A akiknek hosszabban követték őket, 992 pár volt, és öt nem váltfogamzás lett ebből, de bevallották, hogy felhasználói hiba miatt, tehát nem a módszerből eredő hiba, hanem hogy nem jól használták.

Ebben benne van az is, hogy valaki elcsábul közbe. [nevetés] Igen.

Na most ez tulajdonképpen 0,5% csak nincs még 1 egés se a 992. >> Tehát kevesebb mint 1%. >> Igen.

Na most a fogalmazzás, tehát amikor terméketlen párral foglalkoztak, az a 3268 párból azt mind végigkövették. 1032 gyermek született, és kettő-öt ciklus után, tehát nem egy év után, hanem hát annak megfelelően, hogy ugye hogy tudták elsajátítani, [horkantás] és ez 31,6%. >> Hát akkor ez talán egy nagyobb csoda, mint a holdra lépése az embernek.

És ezeket a gyerekeket Kínába elnevezték bébillings bébiknek, és azok, akik oktatnak, azt meg meg Billy béb gonnokoknak hívják.

Hát akkor ez egy csodálatos dolog, hogy a megoldás arra, hogy legyen vagy ne legyen és mikor legyen. >> Hát meg amikor valaki úgymond azt hiszi, hogy terméketlen, akkor lehet, hogy csak nem tudja, hogy mikor kell együtt lenni, úgymond kellene együtt lenni a párjával.

És tehát ezek az úgynevezett álmeddők, mert ők nem meddők és nincs is probléma, csak hát ismeret hiány miatt adódik ez.

És ha ismerik a nők, akkor már hát látszik a százalékból is, hogy kevesebb kerülne, hogy mondjam az klinikai >> beavatkozás >> beavatkozások.

Érdekes, hogy még ma is tartja.

Magyarországon hallottam ezt egy pár éve.

Egy református lelkésznek az volt a az álláspontja, hogy egy nő a 28 egy jó házasságban élő nő a 28 naból 28 napot termékeny.

Hiszen a Billings módszer mögött komoly kutatások vannak.

Billingszik 1953-ban kezdte el vizsgálni, hogy a nőknek és van sok leírást nézett át ezzel kapcsolatban, hogy a ciklusát milyen jelek és milyen fiziológiai történések követik egy nőnek.

Ő ideggyógyász volt, és tulajdonképpen őket segíteni kérték a neurózisos és neuróikus nő kezelésénél, és így így terelődött őneki a figyelme erre a vonatkozásra.

A felesége anatómus volt Evelin, meg később gyerekógyászként is dolgozott.

Na most ezt el utána olvasott és ott olvasott egy bizonyos nyákról és akkor összefüggést talált bizonyos megfigyelésekkel a nőknél, és a figyelme erre efelé fordult.

És ugyanakkor voltak más tudósok is, mert ugye a meddőség mindig azt viszi előre, elsősorban egy ezt vitte előre a régebbi időbe a fogamzásgátló kialakulását is, mert azáltal, hogy a medősséget vizsgálták, jöttek rá egyéb ilyen összefüggésekre, és volt köztük biokémikus professzor, anat atómus, szülész, nőgyógyász, akik vizsgálták a ciklust követő jelenségeket, vizeletből hormonszintet, vérből néztek hormonszintet.

Akkor volt a szülésznőgyógyász, az Ödeblad, ő pedig ö emeri vizsgálatokat csinált már 1949-ben.

Igen, tessenek megkapaszkodni. [nevetés] 77 évvel ezelőtt azért ment Amerikába, hogy a mélynyaknak a szerkezetét tudja vizsgálni, és a benne képződött úgynevezett nyáknak az összetételét. és ő, mint szülész nőgyógyász, azért még biokikusnak vonalon is képezte egyetemi szinten magát, és őnek köszönhetjük tulajdonképpen, hogy a most tudjuk azt az egyszerű dolgot mondani, hogyha amit Teréz anyai nőknek mondott, hogy két vézés között szokott-e valamit tapasztalni, és a tapasztalt mit tapasztalt?

És akkor ha azt a nyáksszerű dolgot tapasztalja satöbbi, és azt megfigyeli, akkor termékeny, és akkor annak a időbeni lefolyásra, merre nincs a nőknél egy séma, hogy ennek négy-öt napig kell tartani, mert van akinek kevesebbet tart, van akinek több napot tart, de csak akkor termékeny.

És se előtte nem termékeny, se utána nem termékeny.

Meg közben ezt a bizonyos nyákjelenség get követi az ovuláció, tehát a tüsző megleprepedése.

És ugye csak akkor termékeny a petes egy tulajdonképpen 24 óráig termékeny a petes de hát tehát az a rövid ideig.

És így lehet meghatározni azt az időpontot egy nőnek, hogy mi mi az időszak, amikor ha gyermeket szeretne, legyenek együtt, vagy pedig mi az az időszak, amit el kell kerülnie, hogy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Jövője van – Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell - Surányi-Vadas Tímea műsora 3. rész”

Miről szól ez az epizód: „Jövője van – Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell - Surányi-Vadas Tímea műsora 3. rész”?

Ahogy a mondás tartja, egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell, és most az év során végigvesszük azokat a közösségeket, azokat a helyzeteket, amik a gyermek felnevelésében segítenek. Azt is tudjuk, hogy a nőknek a legfontosabb dolog, amiért képesek mindent megtenni, vagy éppen az ellenkezőjiért, hogy gyermekük legyen. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Jövője van – Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell - Surányi-Vadas Tímea műsora 3. rész”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth Enikő, Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Jövője van – Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell - Surányi-Vadas Tímea műsora 3. rész”?

Fő témái: anyaság, gyermeknevelés, családtudomány.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Jövője van – Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell - Surányi-Vadas Tímea műsora 3. rész”?

Megjelenés: 2026. 07. 30.. Hossz: 44 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/jovoje-van-egy-gyerek-felnevelesehez-egy-egesz-falu-kell-suranyi-vadas-timea-mus-77e9b3d3

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből