Máltai Szeretetszolgálat
· PT36M30SÖsszefoglaló
Szabadhegÿ Péter, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke beszél a szeretetszolgálat munkájáról, a társadalmi szükségletekről és személyes motivációiról. A beszélgetés Erdős Eszter református lelkésszel zajlik.
Röviden
- Műsor
- Mária Rádió Magyarország
- Megjelenés
- 2026. 03. 25.
- Hossz
- 37 perc
- Szereplők, említett nevek
- Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Dicsértessék a Jézus Krisztus áldás, békesség.
Szeretettel köszöntöm a hallgatókat.
A Mária rádió függő kérdések című műsorát hallják.
Mai műsorunkban Szabadhegy Péterrel, a Máltai Szeretetszolgálat elnökével beszélgetünk. szeretetszolgálatról, szolgálatról, társadalmi szükségletekről, személyes indíttatásról.
A műsorvezető Erdős Eszter református lelkész.
Technikát szokás szerint Leventétől kapjuk és köszönjük.
Kedves Péter, kicsit rögtön m azzal kezdem, hogy zavarba jöttem, hogy hogy is kell kimondani a nevét, hogy jól mondtam, hogy Szabadhegy Péter vagy Szabadhegyi. >> Jó estét kívánok.
Nagy szeretettel köszöntöm a Mária rádió hallgatóit.
Hát ez minden beszélgetésnél felmerül ez a kérdés. >> Ez mindenkit izgat ugye, mert furcsán van.
És tulajdonképpen ez azért ilyen furcsa, mert régen a szabadhegyi nevet azt kétpontos Y-nal írták I helyett.
Tehát nem volt ilyen >> volt ilyen betű a magyar ABC.
Sőt, 1686-ban, amikor a szabadhegyi János >> ugye felmenőm nemeséget kapott, >> ez kutyabőr. >> A kutyabőrön így így írták a nevét kétpontos Y-nal.
Aha. >> Sőt, és még még egy érdekességet mondok, >> hogy amikor az édesap ugye tanult elem iskolában, akkor a tankönyvben még tanították, hogy van ilyen név, sőt a szabadhegyi név volt a példa benne a tankönyvben.
És akkor ezt úgy kell ejteni, hogy Szabadhegyi. >> Igen. >> Akkor Szabadhegyi Péter szeretettel köszöntem.
Kezdjük azzal, hogy egy pár mondatot mondjam magáról, hogy amit akar. >> Köszönöm a lehetőséget.
Hát én Amerikában nőttem fel egy katolikus családban, magyar katolikus családban. 56-ban mentem. >> Megkérdezhetem, melyik államban? >> New York államban, sőt New York városában. >> Wow.
És hát én tulajdonképpen 1991-ben költöztem Magyarországra, így most már életem több mint felét itt Magyarországon töltöttem.
És hát itt itt volt szerencsém megismerni feleségemet.
Amerikába banktisztviselő voltam, aztán itt Magyarországon tanácsadó voltam, voltam befektető, voltam diplomata, voltam kutató.
Közben hát nagyon büszke édesapa vagyok, ugye öt gyermekünk van. >> Hoppá!
Így, nagyon-nagyon szeretünk itt Magyarországon élni. >> Jó.
Na hát akkor folytassuk azzal még mielőtt a szeretetszolgálatról beszélünk, hogy hogyan lesz egy bankárból szeretetszolgálat vezető.
Tehát ugye a kicsit furai volt, hogy úgy mondjuk a világból jött az új új vezető. >> Igen, ez egy ez egy érdekes kérdés.
Tulajdonképpen ez a kérdés fel nem merült addig, amíg ugye az szeretetsz magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, alapító elnöke, Kozmo Imre atya élt, >> mert ugye ő alapította 1989-ben >> és hát tavaly el >> hát az ő nevét azzem az egész Magyarországon mindenki ismeri. >> Mindenki ismeri.
És hát ő ő ő tulajdonképp építette fel a szeretetszolgálatot.
Na de ő egyházi személy volt. >> Egyházi személy volt.
És igazán akkor merült fel a kérdés, ugye, hogy akkor ki lesz az utódja?
Na most a mivel a Magyar Máltai szeretetszolgálat az a Máltai lovagrendnek a segélyszervezete, így az alapszabályban bele is van kódolva, hogy csak lovag lovagrend tag elnök. >> Oká.
Tehát abból a 160 magyar Máltai lovagból kellett válasz.
Csak Imre atya az lovagrend volt.
Lovagrend tagát lovendi tagáltai rend. >> Na ezt nem is tudtam.
Igen, hát ez annyira >> kedves hallgatók, >> ez annyira fontos tulajdonképpen ugye ezt nem is fogják föl általában Magyarországon, mert mit látnak mindennapokban, amikor látják ugye a a mátai keresztet, a mátai szeretetszolgálatnak a működését, a lovagrend tagjait, az kevésbé háttérbe vannak.
Hát >> vannak na és akkor azt is kérdezem, hogy lett szabadhegyi Péter lovag?
Hát >> lovagrendhag. >> 28 éves korban lettem lovag.
És ez tulajdonképpen úgy történt, hogy édesapám lovagrendtag volt. >> Aha. >> És ő mondta, hogy fiam, jó lesz, hogyha te lovag leszel. >> Hát én meg néztem rá, hogy akkor ez így ez most ez most tényleg jó lesz-e nekem, vagy nem. kicsit kételkedtem, de hát ugye mint jó jó fiú engedelmeskedtem, és és őszintén ugye abban a korban >> de az még Amerikában volt, >> ez még Amerikában volt, ugye azt azt úgy kell úgy kell megérteni, hogy a magyar Máltai szövetség az 1989 előtt az emigrációban volt kénytelen élni, ugye, mert kommunizmus alatt nem lehetett.
És ezért ugye 89-ben változott meg minden, és akkor azóta jöttünk vissza, és most már a 160 rendtagól 100-an vagyunk, akik Magyarországon effektív lakunk. >> De jó. >> Igen.
Úgyhogy ez így szépen átalakul. >> És tulajdonképpen így a szeretetszolgálat az az egy része a a lovagrendnek.
Na most itt itt szeretnék, hogyha lehet egy érdekes kis kis kis anekdótát elmondani.
Na, >> hogy tulajdonképp a magyar Máltai szeretetszolgálat az egy olyanfajta elnevezés, ami csak Magyarországon látható.
Ugye a Máltai lovagrend az szinte minden országban jelen van.
Igen. >> És szinte minden országban létezik nagyobb vagy kisebb formájában az ő segélyszervezete ugyanúgy mint Magyarországon.
Na most ezt úgy is szokták hívni, ugye németül például Malta Hills Dincst, ugye a segély szolgálat.
Na most Magyarországon is, amikor megalakult a segélyszolgálata a lovagrendnek 1989-ben akkor beadtuk ugye a cégbíróságra így, hogy segélyszolgálat és a bíró visszadobta, azt mondta, hogy ezt nem jegyzem be.
És akkor visszakérdeztünk, hogy miért nem?
És a cégbíró képes volt azt mondani, hogy Magyarországon nincs szükség segélyre. döbbenet 89.
És akkor a Kozma Imre atya volt olyan leleményes, azt mondta, jó, akkor most úgy fogjuk beadni, hogy magyar Máltai szeretetszolgálat, nem segélyszolgálat, hanem szeretetszolgálat.
Erre már nem tudta mondani a cégbíró, hogy nem >> akor ismerte is a Kozma Imre atyát. >> Persze, persze. >> A lovagrendből.
Hát én rendszeresen találkoztam vele >> természetesen. >> Igen. >> Hű, >> igen, igen. >> Ez nagyon izgalmas. >> Igen.
Na most azért nagy azért is mondtam ezt el, mert sehol máshol a világon nem hívják a Máltai lovagrends egélyszervezetét szeretetszolgál. >> Mennyivel szebb az, hogy szeretetszolgál, mint azér szervet.
Hát >> olyan büszkék vagyunk, csak Magyarországon hívják indulból egy áldás lehet. >> Pontosan pontosan.
Úgyhogy ennek nagyon örülünk és büszkék vagyunk. >> Igen.
Mert nagyon szép az, hogy szeretetszolgálat. >> Igen. >> Nem megalázó.
Nagyon. >> Sőt, ezek más szervezet, karitatív szervezetek is átvették.
Reformátusoknak is van szeretets szolgálja.
Igen. >> Na jó, akkor beszéljünk egy kicsit a szeretetszolgálatról, >> hogy mivel foglalkozik, vagy mi itt a lényeg, vagy lett-e most például hangsúly, eltolódás, ugye a személyi változások miatt, vagy egyáltalán mit kell tudni egy gyalogos keresztyénnek a Máltai szeretetszolgálatról valamit?
Hát tudom, hogy nagyon sok mindenre most nincs idő, de egy kicsit így összefoglalva >> hát a magyar Máltai Szeretetszolgálat úgy indult, hogy önkéntesek megalakítottak egyesületet, tagok voltak. >> Hát az NDK akkor amikor menem azzal indult, hogy az NDK menekülteknek segített pontosan.
Ott a Z Ugligetben Imre atya vezetésével itt volt. >> Na és tulajdonképpen az önkéntességről szólt a szeretetszolgálat nagyon sokáig.
És akkor idővel tulajdonképpen Magyarországon a német modellt követtük.
Ez azt jelenti hogy szép lassan átvettük a az államtól azokat a szociális intézményeket egészségügyi intézményeket, iskolákat alapítottunk, felzárkózó településekkel segítettünk.
Tehát tulajdonképpen intézményi módon, és nem csak önkéntes módon, professzionálisan nyújtottunk szakmai szakmai segélyt.
Ugye, mert a Máltai lovagrendnek ugyanúgy, mint a szeretetszolgálatnak mi is a küldetése? >> Egyrészt egyrészt a >> a hit védelme, másrészt a >> rászorulóknak a szolgálata.
És ez a kettő, ez elválaszthatatlan. egymástól, mert ugye vannak mások is, akik ugye segítenek a rászorulókon, de ugye az indíttatásuk az nem a hitvé védelme.
Ugye mi a katolikus egyháznak része vagyunk, a Máltai lovagrend, és így a szeretetszolgálat is.
Ö és tulajdonképpen mi azt a azt a segélynyújtást, támogatást tulajdonképp azért is csináljuk, leginkább azért csináljuk, mert közvetíteni szeretnénk a jó Isten szeretetét ugye a parászorolók irányába.
És és tulajdonképpen mi egy lelki közösség vagyunk.
Nagyon-nagyon fontos. >> Ezt úgy is értsük, hogy minden intézményük ez hangsúlyosan jelen is van az evangélium. >> Igen, jelen van hangsúlyosan.
Természetesen nem kötelezjük a munkatársakat, hogy ők a rendszeresen járjanak például szentmisére, vagy vagy jöjjenek lelki gyakorlatra.
De minden munkatárs alá kell, hogy írja azt az elismerést vagy elfogadást, ugye, hogy ők egy katolikus szervezetben dolgoznak, és azt tiszteletbe kell tartsák, >> és kép és a vezetők mindenképpen ezt képviselni is kell.
És ettől vagyunk mi tulajdonképpen egy lelki közösség, mert nem csak szakmai módon csináljuk ugye a öregek otthonoknak a működtetését, a fogyatékosoknak a ugyanígy működtetünk csomó otthont, vagy a hajléktalanokon segítünk.
Tehát ezt mind a legjobb >> És van-e kedvence a vezetőnek? vezetőnek.
Hát igazán ilyen nincs, hogy kedvenc.
Ugye mindig azt azt próbáljuk hangsúlyozni, hogy hogy hajoljunk le a rászorulóra, vagy rá rászorulónak, ugye?
És ne ne csak ne csak szolgáltassunk, hanem hogy egy mosollyal, egy jó szóval tulajdonképpen érezzék a törődést, a szeretetet.
És ettől ezt ezt próbáljuk elérni a szeretetszolgálatnál, hogy nem nem csak egy csupa csupán egy egy szolgálat, hanem egy szeretetszolgálat.
Igen, nagyon, nagyon tetszik a név, meg az is tetszik, hogy így most meg megismertem ennek a történetét.
Na, még azt szeretném megkérdezni, mielőtt a részletekbe elmerülünk, hogy mi volt a személyes indíttatása abban, hogy elvállalta ezt a ezt a ennek a ennek a szeretetszolgálatnak a vezetését, hogy a világból belépett az egyházba.
Mégha nem is volt olyan nagy lépés, hiszen a Máltai lovagrendben már benne volt, de akkor mégis csak egy világi közegben mozgott munkailag gondolom. >> Igen, az indít indíttatás az tulajdonképp nem más, mintogy a jó Isten megáldott engem. nagyon értékes, nagyon sokrétű tapasztalattal, mint ahogy a bemutatkozásom során egész tömören mondtam, nagyon sok mindent >> ühüm >> láttam az üzleti, leginkább üzleti, de de más más életben is.
És én úgy gondolom, hogy elértem azt az életkort, hogy engem nem a materiális tovább gyűjtés lenne, ami motiváló, hanem inkább az, hogy egy ekkora nagy szervezet, ami tulajdonképpen mi benne vagyunk a 20 legnagyobb szervezetek között Magyarországon, hogy ezt a szervezetet oly módon tudjuk ezt >> működtetni, mint egy vállalatot, de megtartva a küldetését a Máltai Lovagrendnek és az eredet szolgálat.
Most az jutt eszembe, mivel elmondta, hogy milyen színes hivatása vagy életpályája volt, hogy mint Mózes, hogy ugye Mózest is készítette fel Isten a arra, hogy kivezesse a népet Egyiptomból, hogy ugye Fáraó udvarába emvelkedett, aztán egy papnak a lányát vette feleségül ott az papi dolgokat tanította, tanulta, hogy lehet, hogy tényleg a azok Ok.
Az üzleti életttapasztalatok nem kitérők voltak, hanem Isten tervében benne volt, hogy majd akkor ezt itt fel tudja használni a Máltába.
Én ez hiszem, hogy ez így van.
Nincsenek véletlenek, és hát a jó Isten erre a pályára tett.
Úgyhogy most erre a négy évre, ugye az elnököt azt mindig egy négy éves mandátumra választják meg.
Most már egy éve vagyok elnök, úgyhogy még három évem van.
Igyekszem szolgálni. >> Hát a Kozma Imre atyánál ez nem négy év volt, >> 35. >> Ja, őt is mindig négy évenként új beújrázták.
Í >> én azt hittem, ez így végtelenít volt. >> Nem, nem, nem.
Minden négy évente van tisztúítás. >> Tényleg. >> És ez így jó.
Ez egy probléma. >> És akkor szervezetileg a valójában a Máltai lovagrend a fenntartó. >> Igen.
Ugyanúgy, mint a Máltai lovagrend Magyarországon ugye tulajdonképp Rómában van a központ ugyanúgy, ugye ott van a felelősség felettesünk és Rómából meg akkor a pápa ugye a Vatikánban.
Tehát tehát mi tulajdonképpen a a Mált a Máltai lovagrend az a katolikus egyház része, csak nem a magyar püspökökön keresztül, nem a magyar egyházon keresztül.
Ha már itt vagyunk, egy kicsit művelődjünk, hogy a mátai lovagrend még azon kívül mivel foglalkozik, hogy a mátai szeretetszolgálatot adta Magyarországnak, mondjuk így. >> Hát nem véletlen, hogy a Máltai lovagrendnek van egy hosszú neve, és abban benne van, hogy szuverén, tehát szuverén mátai lovagrend.
És >> és Máltán van a központja nálam, nem hiszem.
Nem, Rómában van a központ, de azért fontos ez a szuverén kifejezés, mert tulajdonképp egy elismert nemzetközi jogalany, tehát egy állam, tehát 115 országgal van diplomáciai kapcsolata Magyarországgal is.
Tehát Magyarországon van egy báltai lovagrend nagyköz, >> a katolikus egyház se parancsolhat neki.
A pápához hűségesek vagyunk természetesen.
Hát igen, de de ugyanúgy jogalany a Máltai lovagrend nagymestere, mint a pápa.
De persze mi azért a pápához mindig hűségesek vagyunk. >> És akkor mi mit csinál még a lovagrend?
Mivel foglalkoznak más országokban, vagy általában a Máltai lovagrend? >> Például a vészhelyzetkezelésre.
Hát amikor biztos biztos emlékszik, hogy akkor voltak ezek a rendszeresen négy-öt évente van valamilyen tragédia, volt a vörös iszap, >> vagy volt a covid, >> persze, >> vagy volt a >> és olyankor a Málcsai lovag, >> mi vagyunk az elsők, akik ott vagyunk terepen, és segítsük segítjük a a rászorultakat, mert an van egy felkészült csapatunk, >> és akik lovagok, tehát a lovagrendnek a tagjai, de mondjuk világi munkahelyen dolgo dolgoznak, akkor azok odarohannak.
Azok önkéntesek, tehát de de ez de de ők nincsenek úgy fölkészülve, hacsak nem önkénteskednek ebben a szeretetszolgálatnak a vészhelyzet munkacsoportjában.
Ottan rendszeresen készülnek arra, hogy bevetés ha van, akkor menniük kell.
És akkor erre egy felkészül ez egy módszertan van erre, amikor például >> és ez az…
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Máltai Szeretetszolgálat”
Miről szól ez az epizód: „Máltai Szeretetszolgálat”?
Szabadhegÿ Péter, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke beszél a szeretetszolgálat munkájáról, a társadalmi szükségletekről és személyes motivációiról. A beszélgetés Erdős Eszter református lelkésszel zajlik. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Máltai Szeretetszolgálat”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Máltai Szeretetszolgálat”?
Megjelenés: 2026. 03. 25.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/maltai-szeretetszolgalat-0754bdaf
Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből
- Közösség, tánc, zene, hit...- Beszélgetés Lovas Boróka diáklánnyal
- Az életigenlő – beszélgetés Andrassew Dávid Igorral
- Fiatal lányként, egyedül a Szent Jakab úton – Beszélgetés Horváth Hanna egyetemistával
- Életútinterjú - Dúró Dóra országgyűlési képviselő
- Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát előadása a munkáról
- Heidl György: Istenről, emberről és zenéről - Prontvai Vera riportja
- A függőségek új arca - gaming, social media és új függőségi minták
- Van szabadulás! - Beszélgetés Stift Jánossal, a Református Iszákosmentő Misszió vezetőjével
- Életútról, hitről és zenéről – Heidl György
- Hívás, család, szolgálat — Nyilas Zoltán 20 éve a gyülekezetért
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Új Esély Központ Veresegyház — Remény Hangjai
Az Új Esély Központ vezetőjével, Kósikné Kolovratnik Szilviával beszélgetés a központ szenvedélybetegekkel kapcsolatos tevékenységeiről és missziójáról.
- Beszélgetés a Mária Út Erasmus+ Ifjúsági Programjáról — A Mária Út Podcast csatornája
Ez az epizód a Mária Út Erasmus+ Ifjúsági Programról szól. Földváry Leventével, a program szervezőjével készült beszélgetés hallható.
- Red Wednesday - piros kivilágítás a világ üldözött keresztényeiért - Magyarország segít, 2022.11.19. — Magyarország segít!
Érszegi Márk, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Zsupos Ágival beszélget a Red Wednesday eseményről, amely a világ üldözött keresztényeiért tartott rendezvény. A be…
- Túranapló S01E08: Szabad Peti, lelkész — Túranapló
A Túranapló S01E08 epizódban Szabad Peti lelkész a Kéktúrán szerzett tapasztalatairól, a zarándoklatokról és Istenhez fűződő kapcsolatáról mesél. Beszél arról is, hogyan osztja me…