Nyári lelki feltöltődés: Nemzetközi Kórustalálkozó Gödöllőn
· PT11M59SRöviden
- Műsor
- Mária Rádió Magyarország
- Megjelenés
- 2026. 06. 16.
- Hossz
- 12 perc
- Szereplők, említett nevek
- Rostetter Szilveszter, Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter
- Témák
- kórustalálkozó, egyházzene, gödöllő
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Elkezdődött a nyár, a kórustalálkozók, a zenei programok, a fesztiválok időszaka, gyerektáborok és nyaralások.
Nagyon sok minden történhet ezen a nyáron is.
A következő beszélgetésekben is egy nemzetközi kórustalálkozóra hívjuk fel a kedves hallgatók figyelmét, amelyet majd július 10. és 13-a között tartanak Gödöllön.
A Polar Countas magyar szövetség elnökével, Rostetter Szilveszterrel beszélgetünk a következő percekben.
Köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat. >> Jó reggelt kívánok.
Üdvözlök szeretettel mindenkit. >> Hát beszéljünk erről.
A korist találkozó egy fantasztikus dolog.
Aki énekelt már kórusban, tudja, hogy ez nem hasonlítható semmivel sem össze.
Tehát a az a közösség, az együttlét, a próbák, az előadások mind tartalmaz valami olyasmit, amit máshol nem tudunk megélni.
Mi a véleménye erről? >> Hát ezt maximálisan egyetértek vele.
Noha, itt nem egyszerű éneklésről van szó, hiszen Szent Ágoston már megmondta, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. >> Így van.
Végül is a mi mozgalmunk a Puerikántó lesz.
Ez egy nagyon hosszú, múltra visszatekintő hátmozgalom, 100 éves hagyománya.
Jól lehet maga az első az Puer Cantores koncert Franciaországban 1944 novemberében.
Innen számítódik a Nemzetközi föderációnak a datálása. 1944 novemberében még a második világháború alatt a francia pári a párizsi szentoszták templomba rendeztek egy hangversenyt több mint 300 énekes jelenlétével. ami a Gregórián énekek mellett palesztina és bakkórus műveket is énekeltek, és ennek mind a célja volt, hogy a békét hozzanak a világra.
Egy háborús időszakban a békét hozzanak a világra, és a békéért énekelnek.
Ez az egész mozgalomnak a fő célkitűzése.
Ennek nagyon jó eszköze a közösségi ima, a közösségi énekelt ima, hiszen a közösségben erő is van.
A közösségben a Isten közelsége is sokkal inkább kézzel fogható az énekesek számára. amiről most itten beszélünk, a nyári poerikán találkozó, ez Magyarország, miután tagja lett az elmúlt esztendőben, önálló teljesen önálló találkozót még nem szervezett.
Tavaly a Váci Kattárs kongresszushoz kapcsolódóan volt egy kúrustalálkozón, két kórus részvételével.
A mostani gödöllői találkozó, amelyet a gödölői premontrei apátsággal közösen rendezünk, az 17 kórus részvételével fog majd megvalósulni.
Közülük három külföldi, egy osztrák, egy lengyel és egy ipariságból, de Szlovákiából egy magyar kórus fog még jönni.
Kérem, hogy a programról beszéljen, hogy hogyan állították össze a programot, és honnan jönnek ezek a kórusok.
Azt említette az országokat, de hogy mit lehet tudni róluk? >> Nos, hát a egy kivételével Szlovákia ugyanis még nem tagja a Poericán Tóores Nemzetközi Szövetségnek, mi is csak tavaly óta vagyunk tagja.
És de már 23 tagkórusunk van, amivel ami viszont a a hatodik legnagyobb nemzeti szövetséget jelenti a nemzet a a nemzetközi föderáción belül.
A kórusok azok hát Grácból, Krakóból és Ipolyságból a külföldiek.
Jó, elég sok kórus jön Budapestrtől, de Veszprémből is jön három kórus, Várpalotáról jön két kórus, jönkórus Győrből Pécsről Debrecenből, tehát a legkülönbözőbb pontjairól a a városnak keletről, nyugatról egyaránt. >> Hát ez egy szép szám, hogy en ennyien ennyi kórus jön.
Én nem is tudom, mint én is hallgattam már, amikor amikor nagyon-nagyon sok kórus énekelt együtt.
Hát azt nem is lehet, hogy az milyen fenomenál fenomenális élmény, lelki élmény.
Úgyhogy hát most nem kifejezetten most erre, csak ezt azért említettem, mert ilyen is előfordul. beszéljen a a zeneművekről, kórusművekről, amelyeket majd előadnak, mert az idő nagyon megy, hogy a hallgatók érezzék, hogy és hogy lehet jelentkezni mikor meddig hogyan.
Hát itt is erről van szó, hogy igazából közösen éneklünk nagyon sokat minden közös rendezvényünkön, a közös szentmiségen, a közös gálakoncerten, a békeimán külön lesz egy béke igeliturgia, ami a békét hozza előtérbe.
Itt 4-500 fiatal közösen fog énekelni. >> Az fantasztikus. kezesen fog énekelni ugyanazokat a műveket.
A Gáloncerten közreműködik még a Gödöllői szimfonikus zenekar is.
És erre az alkalomra írattunk, felkértük Horvát Márton Levente zeneszerzőt, hogy Donanobis Pá Donanobis Pá ugyanis a címe, a jelmondata adj nekünk békét a kórustalálkozónak és Horvát Márton Levente professzor urat kértük meg arra, hogy komponálja komponáljon egy kórusműv kórusművet, amit elveszénylünk, de egyébként kéntőm a Kodá Zoltán, Henrik Janotor, Lis Ferenc, Mendzon, Hend és a saját kompozícióim is lesznek ott.
De egyébként a fiatal Bánó Tamás Barnabásnak is lesz egy Depácem Domine kánonja előadva.
Hát a műsorról ennyit tudok mondani.
Az egésznek a fővédnöke egyébként a bíboros prímás úr, Erdő Péter. >> És hogyan lehet részt venni a ezen a ezen a programon?
Hát a érdemes megnézni egyébként a a Puericanores honlapot, puericantores.hu latinosan írva puericantores.hu, és ott a teljes program látható, tehát minden a a minden hallgató ott megláthatja a programot. mindenképpen az hogy július 10-én, pénteken 6:30-kor, délután f:36-kor vesperás, közös vespással >> kezdődik az egész.
A 18 órakor, tehát 6: órakor közös szentmise, amit Marton Zsoltvá Váci püspök úr fog majd celebrálni, és utána kezdődik majd a a gálahangverseny.
Azért ez ez sem lesz egy mindennapi élmény, hogy egy vesperást, amit 400-an éneklünk. >> Az az biztos >> még egy szentmise, ami amin amin az összes énekes rész mind Gregórián lesz a szentmisén.
És ezt is ugyanez a létszám fogja énekelni.
Utána Gálla hangversenyen a a műveket is.
Az az immár külön kórusműve, külön koncertjelleggel ide itt lesznek a VIP vendégek is nyilvánvalóan, de egyébként a a bejutás teljesen ingyenes, dmentes a programjaira a rendezvénynek.
Regisztrálni kell. >> Nem kell regisztrálni.
Elég nagy a hely, be fogunk férni.
A 11-én, szombati napon lesz egy közös béke ima a premontrai apátsági templomban, de utána majd délután van egy az összes kórus, mind a 17 kórus fölvonul a az egyetemi szállásoktól Gödöllőbel városába.
Ott is lesz egy kis ilyen ilyen hát egy ilyen kis flashmob, hogyha lehet így mondani.
De majd a Gödölői királyi kastélyban is lesz két kis koncert, ahol az a résztvevő kórusok a saját repertoárjukat mutatják be itt egyénileg, saját identitásukat is bemutatva.
A Gödölői királyi kastélyban 16 órakor, a királyi kastély kápolnájában 16 órakor majd a dísztermében 18 órakor, illetve a gödöllői ö szentháromság templomban 19 órakor az esti mise után és 5:30-kor 16-kor pedig a A a egy másik koncert lesz ugyanezen a színhelyen.
Tehát a belvárosban is lesz négy kis koncert, ahol az egyes kórusok bemutatkoznak, >> és nem is akármilyen helyszíneken, ahogy így hallom.
Ezt azért tényleg azért kértem csak, hogy úgy nagyjából halljuk a részletes programot, de egyébként meg lehet nézni sokkal precízebben ezt a az oldalukon, hogyha valaki elhatározza és elmegy gödölőre, nincs olyan messze Budapesttől.
Úgyhogy kívánom mindenkinek, hogy vegyen részt.
Gondolom, hogy ön is ezt szeretné, hogy minél többen legyenek >> természetesen.
Ráadásul csatlakozik a Gödöl Gödölő várossá nyilvánításának a 60. évfordulójához is. >> Úgyhogy ez mindenképpen egy ilyen komplex globális ünnepség.
Gödölőnek ez Gödölőnek is egy nagy szám, hogy úgy mondjam, hogy mi ott vagyunk.
És nekünk is egy nagyon nagy jelentősége van, hogy hogy éppen Gödölőnek jeles sorozatában vehetünk részt. >> Hát nagyon szépen köszönöm, hogy beszámolt erről a hallgatóknak, és szerintem ott nagyon-nagyon sokan lesznek, hogy óriási élmény lesz ez a három nap.
Hát nyilván utá >> én is így remélem. >> Igen.
És tényleg ezt kívánjuk szívből, hogy sokan legyenek.
És hát ez a kóruséneklés, ezt mint ahogy az elején mondtam is, ez egy olyan élmény annak is, aki énekli, annak is, aki hallgatja, mindenkinek együtt.
Úgyhogy nagyon sok sikert kívánunk az Isten áldását és szép időt és jó együttlétet. >> Nagyon szépen köszönjük és hát akkor várjuk önöket is szeretettel.
Rostetter szilveszterrel beszélgettünk az előző percekben.
Koerteres magyar szövetségi elnökével, aki karnagy zongorista és zenes szerző
Említett entitások
Témák
- kórustalálkozó
- egyházzene
- gödöllő
Személyek
- Siegler Lujza
- Rostetter Szilveszter
- Surányi-Gräfl Lau
- Erdős Eszter
Szervezetek, cégek
- Pueri Cantores Magyar Szövetség
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nyári lelki feltöltődés: Nemzetközi Kórustalálkozó Gödöllőn”
Miről szól ez az epizód: „Nyári lelki feltöltődés: Nemzetközi Kórustalálkozó Gödöllőn”?
Elkezdődött a nyár, a kórustalálkozók, a zenei programok, a fesztiválok időszaka, gyerektáborok és nyaralások. Nagyon sok minden történhet ezen a nyáron is. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 16..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Nyári lelki feltöltődés: Nemzetközi Kórustalálkozó Gödöllőn”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rostetter Szilveszter, Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Nyári lelki feltöltődés: Nemzetközi Kórustalálkozó Gödöllőn”?
Fő témái: kórustalálkozó, egyházzene, gödöllő.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nyári lelki feltöltődés: Nemzetközi Kórustalálkozó Gödöllőn”?
Megjelenés: 2026. 06. 16.. Hossz: 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/nyari-lelki-feltoltodes-nemzetkozi-korustalalkozo-godollon-b6f5ba40
Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből
- Közösség, tánc, zene, hit...- Beszélgetés Lovas Boróka diáklánnyal
- Az életigenlő – beszélgetés Andrassew Dávid Igorral
- Fiatal lányként, egyedül a Szent Jakab úton – Beszélgetés Horváth Hanna egyetemistával
- Életútinterjú - Dúró Dóra országgyűlési képviselő
- Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát előadása a munkáról
- Heidl György: Istenről, emberről és zenéről - Prontvai Vera riportja
- A függőségek új arca - gaming, social media és új függőségi minták
- Van szabadulás! - Beszélgetés Stift Jánossal, a Református Iszákosmentő Misszió vezetőjével
- Életútról, hitről és zenéről – Heidl György
- Hívás, család, szolgálat — Nyilas Zoltán 20 éve a gyülekezetért