Mária Rádió Magyarország

Prontvai Vera beszélgetése Gleason-Nagy Natália rendezővel

· PT42M24S

Összefoglaló

Prontvai Vera a Mária Rádió Magyarország műsorában Gleason-Nagy Natália rendezővel, dramaturggal és drámainstruktorral beszélget hivatásáról.

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2025. 09. 29.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Gleason-Nagy Natália, Prontvai Vera, Tóth Enikő, Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Glon Nagy Natália színházrendező, közösségépítő, dramaturg.

Prontvai Verával beszélget hivatásáról, munkájáról.

Szeretettel köszöntöm a Mária rádió stúdiójában Gleon Nagy Natáliát, aki nagyon-nagyon sok dolgot csinál egyszerre.

Közben írsz, tanítasz az Eszefén.

Melyik ezek közül a legfontosabb a számodra? >> Tanítás.

Tehát a tanítás az egyben tanulás, a tanításban van írás és kutatás, beszélgetések találkozások de azt hiszem, hogy most leginkább ezzel a cédulával tudok azonosulni. >> Mi az, amit a színház és félművészeti egyetemen te oktatsz, vagy tanítasz? >> Jelenleg egy instruktorosztályt viszek és drámapedagógiát tanítok, alkalmazott drámát, illetve drámafordítást. dramaturgiai feladatokat. >> Kik lesznek az instruktorok?

Tehát mi lesz az ő feladatuk, hogyha elvégzik ezt az egyetemet, vagy ezt a képzést? >> Én úgy képzelem, hogy ők ilyen portfólió karrieristák lesznek, tehát ők azok, akik saját maguknak fedezhetik fel azt, hogy hogy tudnak mind a színház, mint egy tágabb közösség számára hasznosak lenni, és hogy igazából ők hol találják meg az örömeiket.

Próbáljuk úgy összeállítani az ő hétköznapjaikat az egyetemen, hogy minél szélesebb körökkel találkozhassanak, hogy len legyen egy nemzetközi kompetenciájuk, hogy hogy ismerjenek különböző közegeket, és ezekben otthonosan mozogjanak, hogy kíváncsiak és nyitottak legyenek és hogy a színházat valamiféle szolgálatnak fogják föl. >> De mit fognak ők csinálni?

Tehát, hogy megkapják a kezükbe a diplomát, vagy az oklevelet, és akkor színháznál helyezkednek el, iskolában, valamilyen művészeti intézményben.

Mit csinálnak ők? >> Ez már nem tud olyan lenni, mintogy a pék kenyeret süt majd meg kiflit.

Ez már egy új világ ilyen szempontból, és ez mindannyiuknak saját feladatuk lesz.

Tehát azt remélem én legalábbis, hogy egy olyan diplomát kapnak, amivel több helyen elhelyezkedhetnek művészeti szervezőként, instruktorként tehát drámafoglalkozásokat vezetni, tovább tanulhatnak, vállalkozhatnak alkothatnak. >> Te honnan érkeztél meg a színházhoz? >> Valójában a színház az végigköveti az egész életemet.

Valójában én már az óvodában is nagyon szerettem a szerepléseket, én már az iskolában is rendeztem anyáknapi programot, és én nagyon szeretem a színházon kívüli színházi eseményeket, tehát hogy én a nagymamáim asztalterítését is egyfajta rítusnak látom most már, és egyfajta performancenak látom azt, hogy ki hogy teríti az asztalt, és várja azt, hogy gyülekezzenek az emberek a színháznak.

Ezek a fajta színpadon kívüli gyülekezései számomra legalább annyira jelentésesek és fontosak.

Talán talán maga a műalkotás az csak egy apropó néha arra, hogy leüljünk egymás mellé, különösen ebben a mai világban.

És aztán amikor azt hiszem legalább hatszor eldőlt, hogy a színházzal fogok foglalkozni bennem újra és újra, és itt ki tudnám emelni mondjuk az édesapám meg az édesanyám szerepét, akik színházba vittek sokszor és szenvedéllyel beszéltek színészekről és rendezőkről.

A déd nagypapám világosító volt a végszínházban például, de mondhatnék középiskolai tanáromat is, Vadász Andrást, aki angol drámára nevelt minket.

És például tőle tudom, hogy a dráma mennyire fontos az intrinzikus nyelvtanulásnak, mennyire egy csodálatos eszköze lehet.

Aztán egy fontos pillanat volt, amikor a kerekasztal színházi társulat eljött hozzánk, vagy elmentünk a Marci Bányi térre, és aztán volt egy színházpedagógiai foglalkozás, és ott megindult bennem valamiféle színházi idő, ami amire azóta is folyton vágyok.

Az is egy ilyen sorsdöntő ötödik-6odik pillanat volt.

És aztán kizárásos alapon és a színház irányába indultam el, mint humán érdeklődésű gimnazista. volt egy csodálatos gimnáziumi tanárom is, a Tímár András, aki most kollégám, tehát hogy oda akartam menni, ahonnan ő jött, és ő Veszprémből jött, tehát akkor tanultam egy kicsit ott színháztudományt, és így mindig, hogyha én meg is próbáltam eltávolodni, vagy engedtem, hogy a színház elsodródjon a az alkotói életemből, akkor is folyt visszatalált, vagy nem tudok igazából talán két évnél tovább úgy élni, dolgozni, lélegezni, hogy ne találjak valami módját annak, hogy visszaszőjem a színház szálát az életemben.

Tehát például amikor Londonba m már egy ideje színház nélkül voltam, akkor felvettek a fiatal írók közé a szohó színházba, és akkor megint tudtam a színházzal foglalkozni, vagy beiratkozok egy egyetemre, vagy vagy összehozok egy olyan előadást, mint a Viski Andrásé. >> Mi ez a színházban, ami ennyire megfogott téged, hogy ne tudd elengedni? >> A sokszínűsége? >> Igen. >> Tehát az, hogy egyszerre foglalkozik az ember. szöveggel papírral fénnyel fával emberekkel, múlttal, jelen jövővel.

Ennyire sűrű, ennyire gazdag kereszt metszetét én nem találom máshol az életnek, mint a színházban.

És talán amikor a színházról beszélek, elsősorban én nem az előadásokról beszélek, hanem a próbáról.

Sőt, a kedvenc részem az talán a próbára való készülés, hiszen ott van egyedül egy rendezőnek határtalan tere, mert az, hogy egy próbafolyamat elindulhat-e, vagy megtörténhet-e egy előadás, az rengeteg dologtól függ.

Ugye bizonyos szempontból mi vagyunk a legkiszolgáltatottabbak, mert mert mindegyik döntésünket más ember hordozza és kontrollálja végső soron.

De amíg csak tervezünk, olvasunk, vizualizálunk, keresünk, addig ez az alkotás ez kötetlen és végtelenül szabad.

Illetve nagyon fontos szerintem, hogy felkészülten érkezzünk a próbára.

Tehát ez a fajta előkészület, ez olyan, mint amikor játszol és aztán átjönnek a barátaid, és akkor nem egyedül legózol, hanem másokkal.

M igen, talán ez. >> Nagyon sokat éltél külföldön. >> Nagyon sokat, >> merthogy >> ebben van kalandvágy is, mint ahogy a hazatérésemben is van kalandvágy, kényszerűség.

Azt hiszem, az én generációmnak ez feladata is volt, hogy egy zárt világból, amikor kinyílnak a kapuk, akkor muszáj volt felfedezni. olyan volt, minthogyha generációk akartak volna velem együtt szétszaladni a világban, és visszahozni olyan dolgokat, amiket egy leszorított világban nem lehetett megkapni vagy megtanulni.

Ilyen szempontból nagyon szerencsésnek tartom magam, mert fantasztikus volt a 90-es években tinek lenni, mert annyira tágult a világ, és annyira izgalmas és szép volt magyarnak lenni, és annyi kalandványágy volt bennem legalábbis, hogy hogy nem volt nem volt annyira nehéz elindulni, mindaztán ott maradni és és hazajönni.

Miért volt nehéz hazajönni? >> Mert mindig akad egy újabb elköteleződés, egyetem, amit illene most már befejezni, vagy vagy egy szerelem, amiből házasság lesz, vagy egy gyerek, akinek lehet, hogy nagyobb családja van egy Ühüm. egy amerikai városba, mint egy magyar városba.

És és amíg az ember csak magáért felel, addig addig könnyű mozogni.

De onnantól kezdve, hogy belecsöppenünk ebbe a hálóba, ami megtart, azért ez a háló köt is.

Csak nekem soha nem múlt el a honvágyam, és soha nem múlt el az, hogy hogy én nekem fáj, hogy nem vagyok itthon.

És kicsit úgy értem, ahogy George Sirtes fogalmazta meg legszebben, pedig ő pici fiú volt, mikor elhozták innen, eljöttek innen, hogy olyan, mintogyha az embernek lenne egy árnyékélete, hogy két életed van, és valahol egy árnyék önmagad mindig ott sétál a Dunaparton, akár a Temzeparton, vagy akár a potóg partján, és hogy van egy visszavágy. egyes.

És akkor az a boldog tapasztalásom van, hogy persze ebbe az az otthon élő barátaim mindig naivitást olvasnak és tudatlanságot.

Ez a naivitás elég radikális és összefügg az optimizmusommal, de hogy azt élem jelenleg, hogy nem kopik ennek a varázsa.

És ez napról napra kihívásos, mert azért én most már mégis egy hibrid vagyok.

Én nagyon sokat kaptam, tanultam és csiszolódtam más országokban, és az életem körülbelül felét más országokban éltem, >> mint például hol? >> Angliában éltem és Amerikában.

Tehát na nem annyira hosszú a lista, de hát ez a kettő is nagyon különbözik egymástól a nyelvet leszámítva.

És és azért a másodlagos szocializációm az mégis csak brit, tehát jóval diplomatikusabb vagyok, mint voltam 10 évesen vagy [Zene] >> sokat sokat tanultam, tehát értékelem mind a két kultúrát, de szeretni csak a magyart szeretem.

Mi egy konferencia kapcsán találkoztunk, méghozzá kort misztérium játékokról szólt maga a konferencia, és odahoztál egy általad rendezett előadást.

Illetve kettő előadást hoztál, egy drámaszöveget és két előadást.

Viski Andrásnak a Megöltem az anyám című darapját, vagy ahogy mi hívtuk Londonba meg Washington DCbe I Killed My Mother, amit kétszer rendeztem meg valóban először Londonban, és aztán évekkel később Washington DC-ben is.

Ehhez a szöveghez, ehhez az íróhoz tértem vissza, és egy ideig talán még most is úgy gondolom, ha csak visk szövegekkel foglalkoznék, és elég gazdag lenne az én rendezői életem. >> Miért pont ezt a drámaszöveget rendezted meg kétszer? >> Két indok az radikálisan különbözik egymástól.

Az első rendezés az pont tegnap meséltem a fiamnak, hogy toltam a babakocsit a Vinzoli parkban, néztem a királynő hattyúit, és így belém csapott, hogy színházat kell, vagy nekem valami színházat kell létrehoznom, hogy rendeznem kell.

És akkor találkoztam két csodálatos színésszel, Csiki Orsival és Nagy Antallal, akik ott laktak tőlem öt percre.

Orsi kávét főzött nekem, és gyönyörű angolsággal szól, de hallottam a magyart, és akkor ez egy közös missziónká vált, hogy megbeszéltük, hogy akkor hárman egy kortársmagyar szöveget londoni színpadra állítunk.

Tehát én igazából a kabátot kerestem a gombhoz, gombokhoz.

Nem annyira szép az alleegória, hogy tovább vigyem, de most már ez van.

És emlékszem, hogy hogy nagyon sok szöveget elolvastam.

Tehát mivel dramatúrként is működök, nem feltétlenül két karakteres drámát kerestem.

A színháznak a mellékleteit végigolvastam gyakorlatilag azon a nyáron, és több opció lebegett, de mikor találkoztam akkor életemben először a visky szöveggel, akkor így mindegyik szerte foszlott.

És bár nagyon nehéz volt akkor olvasni, mert nyúzott és kialvatlan anya voltam, de rögtön elkezdtem újra olvasni.

Pedig lassan lomhán olvasok, de annyira úgy éreztem, hogy találtam egy teljesen friss hangot, hogy a a színháznak egy számomra legalábbis vadat új nyelvét, és hogy végtelenül vonzott, meg ijesztett, meg is ijesztett ez a szöveg.

Rengeteg kérdőjel volt bennem ezzel kapcsolatban, ami talán az előfeltétele az annak, hogy valaki elkezdjen egy szöveggel táncolni.

Ugyanakkor, mivel Londonban is tanultam színházat, ezért ezek a szövegek egy performance írásban, olvasásban jártas alkotónak nem annyira idegenek, mint aki esetleg csak klasszikus drámákat rendezett először.

Én láttam a kihívást, de a szabadságot is éreztem benne, és nagyon szeretem, nagyon szeretem a szabadságot az alkotásban, mikor ennyire ennyire sok teret ad az író. to so we can witness a miracle of holy birth holy birth the son of our lord mother by virgin Maria king shepherd and beast celebrate the arriv >> ha néhány mondatban össze kellene foglalnod miről szól ez a dráma.

Ez egy fiatal árva biszexuális félig cigány csaucesco alatt árvaházból árvaházra cseperedő angyal, akinek van egy nevelőanyja, aki néha bemegy érte, amikor bepasizik, visszaviszi az árvaházba.

De hogy alapvetően Bernadett a főszereplő, ő egy olyanfajta posztmodern magyar múzsa, aki azért nem jelenik meg nagyon gyakran a színpadokon, talán pont az előbb említett szetlik miatt, de mégis egy olyan olyan íves felemelkedés történet az övé, amit hogyha a saját életünkből olvassuk, akkor lehet, hogy nem érezzük annyira happy endnek.

De az, hogy valaki, aki ennyire ennyire világvégi, embertelen körülményekből indul, és megteremti a saját egzisztenciáját, megtalálja a saját hangját, kialakítja a saját baráti körét, és még a megbocsátásig is eljut, az nekem gyönyörűséges. >> És miért rendezted meg másodszorra is ezt az előadást?

Mikor először rendeztem, akkor én még nem hittem Istenben.

És mikor kerestem, hogy Washingtonban mit lenne jó bemutatni, ott is egy színésznőre kerestem drámát, akkor egész egyszerűen beúszott, beúszott ez a történet, és rájöttem, hogy hogy én kifelejtettem, valahogy szándékosan észre se vettem, valamiféle modorosságnak tartottam a mindenhatót. az első rendezésembe, és hogy ezzel nekem feladatom van, és ahogy ez megfogant bennem ez a gondolat, szint ugyanúgy mint először nem is nagyon szerettem volna akkor más opciókat nézni, hanem rögtön megkérdeztem András, hogy adna-e nekem egy másik esélyt erre. >> Merre szerzőt? >> Igen, a Biski Andrást.

És izgultam, mertogy ő javasolt más darabot is, még régebben Londonban, de örült neki.

Azt mondta, hogy ez a történet még benne is él.

És és akkor a második alkalommal igazán megpróbáltam mélyrni és kibontani kibontani ezt a szöveget.

Talán még a szerző számára is egy kicsit meglepő módon. >> Ez hogyan történt?

Egyrészt dramaturgiailag más volt a hozzáállás, tehát hogy Londonban és általában ez két személy játca.

A a mi színpadunkon hét színész volt, tehát nagyon sok mellékszereplőt, azt így megtestesítettek különböző emberek, de még úgy is mindenkire jutott kettő, néha három karakter.

Egyedül Bernadet volt az, aki >> stabil, >> stabil és vitte.

Ő volt ennek a az univerzumnak a napja és a közepe, ezért aztán hosszabb is lett.

Beleemeltem intertextusokat, tehát imákat tettem bele, zenéket tettem bele, belerendeztem a karácsonyt, de aztán voltak eléggé pragmatikus hosszabbításod.

Például szünettel játszottuk, vagy nagyközönségnek játszottuk, nagyobbnak legalábbis, mint amire először András azt mondta, hogy ez egy ez egy kis darab, de aztán mikor végül is nem jött össze, de Boltimorba vihettük volna egy 300-asban, és akkor már úgy láttuk mindketten, hogy hogy ezt lehetne játszani egy nagyobb közönségnek, és nem törne meg a varázsa, nem törne meg az intimitása, átütne az ereje.

És mi történt veled a két előadás között?

Mert hogy azt mondtad, hogy az egyiknél még nem voltál hívő ember, a másikál pedig már megtértél. >> Üm a másik közben, tehát azért az a második rendezés az az szintén…

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Mária Rádió Magyarország

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Prontvai Vera beszélgetése Gleason-Nagy Natália rendezővel”

Miről szól ez az epizód: „Prontvai Vera beszélgetése Gleason-Nagy Natália rendezővel”?

Prontvai Vera a Mária Rádió Magyarország műsorában Gleason-Nagy Natália rendezővel, dramaturggal és drámainstruktorral beszélget hivatásáról. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Prontvai Vera beszélgetése Gleason-Nagy Natália rendezővel”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gleason-Nagy Natália, Prontvai Vera, Tóth Enikő, Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Prontvai Vera beszélgetése Gleason-Nagy Natália rendezővel”?

Megjelenés: 2025. 09. 29.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/prontvai-vera-beszelgetese-gleason-nagy-natalia-rendezovel-f25234f6

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból