Mária Rádió Magyarország

Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas magyar színésznővel Prontvai Vera beszélgetett

· PT42M24S

Összefoglaló

Prontvai Vera beszélget Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas magyar színésznővel. Az epizód Sáfár Mónika életművével foglalkozik.

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2025. 09. 18.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Prontvai Vera, Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau, Sáfár Mónika, Tóth Enikő
Témák
jászai mari-díjas magyar színésznővel
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Sáfár Mónika, Jászai Mariíjas színésznővel Prontva Ivera beszélget. >> Szeretettel köszöntöm a Mária rádió stúdiójában Sáfár Mónika Jászai Marijas színművészt, aki érdemes művész is egyben, prózai színészként végzett, amíg megdöbbentem, merthogy általában a zenés színdarabokban látható ön a színpadon, vagy talán a legtöbb szerepe ilyen jellegű volt.

És ott is különféle műfajokban.

Ez hogy alakult, vagy miért alakult így?

Prózai szakra jelentkeztem mindig is, de engem ötötszörre vettek föl a főiskolára, akkor még színművészeti főiskola volt.

Addig pedig ilyen napközis tanár voltam, meg a nemzeti stúdióba jártam.

Amikor bekerültem oda, akkor is ki akartak rúgni két évig.

De nem azért, mert jó nem voltam jó, hanem annyira nem illettem bele abba a képbe, amit akkoriban elképzeltek a színésznőkről.

Ezt az osztálytársaimon is láttam, meg azokon a lányokon is, akiket fölvettek, hogy valahogyan én teljesen De éreztem is, az ember ezt úgy belül érzi, hogy hogy nem nem tudtam kapcsolódni úgy nagyon senkihez, nem szociálisan, hanem hanem szakmailag.

Tehát egészen mást gondoltam én.

És akkor ez pont a rendszerváltás előtt volt.

És akkor nagyon el voltam keseredve.

Marton László osztályában jártam, és 90-ben valamelyik bátor osztálytársunk, nevezett Znavenák István azt mondta, hogy márpedig az asztalra csapott, és azt mondta, hogy elegünk van Marton Lászlóból és most már nem úgy, hogy tehát hogy valaki tanítson már más is minket, mert hogy ne ne csak egy egy világot lássunk, hanem akkor >> lássunk mást is.

És akkor volt a Kaposvári színház a zeniten, tehát csodálatos előadásokat készítettek akkor.

És mi kérvényeztük a Kazimirí Károlynál, aki akkoriban a rektor volt, hogy hadd jöjjön mihozzánk tanítani a mi osztályunkba.

Aser Tamás, Gotár Péter, Babarci László.

És ezt ijedtükben meg is engedték.

Úgyhogy a az utolsó két évben már a bavarci jött és tanított minket, és ő meg egyszer csak így rámnézett, és azt mondta, hogy maga keressen meg engem majd az óra után.

Akkor is azt gondoltam, hogy valószínűleg most akkor most megint ki fognak rúgni, vagy nem tudom mi lesz.

És akkor azt mondta, hogy magát elviszem Kaposvárra harmadik év végén.

De hát nem is hiszi ilyenkor az ember a fülének, mikor annyit nyomták már le a víz alá, hogy akkor ez most micsoda?

És onnantól kezdve nekem arany életem volt, mert mert nagyon nagyon szeretett velem dolgozni.

Majdnem minden darabját vagy zenés darabját, és akkor itt jön a zene, amit rendezett.

Abban én játszottam a főszerepet, le leszerzőtem Kaposvárra és tulajdonképpen a a prózai ságom mellett volt egy hangi adottságom, ami egy nagyon jó adottság volt, amit én a jó Istentől kaptam, tehát nem tettem érte semmit.

De akkor ijedtemben, amikor megkaptam harmad évben a Budai Dénes csárdás című operetnek a főszerepét, akkor akkor elkezdtem énekelni, tanulni, mert az, hogy oda jó volt még, az hát fölvette a tév, rettenetesen énekelek rajta, hát borzalmas.

Hát olyan kis kezdetleges kis csíra volt ez még.

És hát akkor mondom, itt itt nekem nagy kedvem volt a a zenés műfajhoz amúgy is.

És akkor elkezdtem énekelni, tanulni és onnantól kezdve valahogy a következő évben megkeresett, akkor voltam negyed éves főiskolás, akkor meg megkeresett a nem a Madszínház ügyelője egy raklap kottával, hogy most valami fantasztikus dolog készül, egy ősbemutató a Madácsszínházban, Tolcsvai Müller Mária evangéliuma, és hogy címszereplőt keresnek.

Hát gondoltam magamban, jó, akkor most ezt mennyi idő van megtanulni?

És hát egy hét múlva menni kellett, és gőzerővel valahogy az ember fiatalon olyan nagyon sok mindent bele tud az agyába tömni.

De hát akkor hát alig telt el fél év, tehát nem tudtam én még énekelni.

Elkezdtem ugyan már komolyabban tanárhoz járni, de de azért ezt nem lehetett énektanulás vagy tudásnak mondani.

És amikor odamentem a castingra, akkor én tudtam, hogy ezt megkapom.

Tehát olyan volt a légkör, hogy összenéztek, nem szóltak egy szót se, csak mondták, hogy köszönjük szépen, de az az összenézés az olyan volt, hogy hogy abból én pontosan tudtam, hogy azt én megkaptam, és nekem akkor indult be igazán.

Tehát én nekem az volt a vizsgaelőadásom is már.

Miután két ilyen szerep megtalált engem a főiskolán, akkor arra gondoltam, hogy akkor tanuljunk meg rendesen énekelni.

És akkor a és akkor a az én hangom igazából nem a musicalre alkalmas, hanem a klasszikus éneklésre.

És én mindig is vonzódtam az operákhoz, és akkor azt mondtam, hogy jó, akkor akkor viszont tanuljunk meg úgy énekelni, hogy opera énekes is lehet akár belőlem, ugyanem intézményi keretek között, de én akkor megtaláltam egy énektanárt és akkor 32 éves voltam, mikor szintén elmentem Szegedre.

Pál Tamás volt akkor a zeneigazgató, és akkor kértem tőle egy időpontot, hogy hallgasson meg, és akkor meghallgatott, le lecsukta a zongorát, és azt mondta, hogy mit csinál maga áprilisban? mondta ezt márciusban.

Mondtam, hogy hát semmit, tehát nincs most ilyen bemutató.

Azt mondta, jó, akkor maga el tud énekelni egy főszerepet. >> Hát mi, nem tudom.

Azt mondja, ki a maga énektanára?

Jó, akkor ismerem a Margitot, fölhívjuk.

És ott az orrom előtt fölhívta a telefonon a Margit nénit, és hallottam, hogy Margit néni persze, hogy el tudja énekelni.

És akkor egy másfél hónap múlva Boó Mefistofele című operá a kettős főszerepét én énekeltem, de olyan érdekes volt ez, ezt Kovalik Balázs rendezte, hogy én én azt akkor pontosan éreztem, hogy ide nagyon kell ennek a rendezőnek nagyon kell, hogy egy színész értse, hogy mit mit csinál a színpadon, hogy megértse, amit a a rendező mond, és meg is tudja csinálni.

Tehát az a az árnyalatok, tehát ne csak legyek szomorú, legyek mérges, legyek vidám, hanem a különböző árnyalatokat, amiket a Balázs szeretett volna.

És én ezt nagyon-nagyon szerettem, mert gyakorlatilag Kaposváron ugyanez volt a koncepció, hogy minél mélyebb rétegeit tudjuk föltárni egy figurának.

És ez igenis lehetséges a zenés műfajban is, hogyha olyan a rendező és olyan a csapat.

Úgyhogy én voltam a az utolsó beugró, mert már ki volt osztva egyébként ez a ez a darab.

Tehát én voltam a harmadik szereposztás, de aztán a bemutató meg én lettem az első.

Tehát hogy ez és és ezért én semmit nem tettem, csak boldogan csináltam a dolgomat.

Na hát röviden ennyi a történet. >> A kaukázosi krétakörtől kezdve a Mary Poppinsig azért nagyon nagyon nagyon nagy utat járt be. hogy mi volt az, ami ami miatt azt mondta ezekre a szerepekre vagy előadásokra, hogy igen, ezt ezt megcsinálom, vagy szeretném megcsinálni. >> Én nekem nincsen nem is volt soha szerepálmom.

Én egész egyszerűen csak szerettem volna a a szakmámat magas szinten, amennyire tőlem telik művelni.

És ezért én soha nem is adtam vissza semmit.

Hát ami ha megtalált egy-két valami rettenetes társulattól egy-egy felkérés, azt nem nagyon kedvesen visszautasítottam, de ez tényleg egy-kettő volt.

Valahogy úgy alakult a a pályám, hogy mindig mindig jó feladatok találtak meg.

Tehát nem kellett erőlködni azon, hogy most úristen, de utálom ezt vagy azt.

Egyébként ez a Kaukázusi krétakör, ez egy beugrás volt nekem, mert Bacsai Ildikó volt osztálytársnőm, kapta meg, és valami miatt ő abbahagyta a szerepet a Kelős közepén, és akkor akkor ugrottam be, annak ellenére, hogy hangzanak el benne kisebb dalok, de azért ez egy prózai előadás.

Nagyon nagyon-nagyon szerettem ezeket a ezeket a kihívásokat.

Nem törtem én ezen a fejen, hogy hogy mit vállaljak el meg mit nem, hanem jöttek a feladatok, és akkor én azt mind mind nagyon szerettem, mert én azt érzem, hogy bennem minden megvan.

Na, nem minden, de nagyon sok minden.

Igen. >> Mi volt a legnehezebb? >> Nem tudom, hogy hogyan jutottam el idáig.

Nézhetem két oldalról ezt a dolgot.

Én ha a saját fejemből kinézek, akkor azt mondom, hogy hát nagyon sajnálom, hogy hogy a képességeim a képességeimnek nem kaptam megfelelő széles körű feladatokat.

Például én soha nem szinkronizáltam.

Szerettem volna szinkronizálni, és azt gondolom, hogy a hangom alkalmas lett volna rá, de ne.

És és el is mentem, és mindenféle hangminták mintákat adtam, meg nem tudom, és soha nem hívtak, de soha az életbe.

Azt nem annyira szerettem volna, mert én annyira erősen játszom a színpadon, hogy nekem az nagy energia filmes módszerrel dolgozni, és az nekem nem okoz örömet.

Egy-egy ilyen pici megnyilvánulásom volt filmen, és akkor azt mondtam, hogy ú de jó, hogy nekem ezt nem kell csinálni.

Ugyanakkor, hogyha beszélek másokkal, ők meg irigylik azt, amilyen pályát én befutottam.

És ha onnan nézem, akkor valóban.

Tehát az, hogy valaki operafőszerepeket énekel, operet főszerepeket, tehát prózát is, vagy musicaleket, tehát azért ezek nem, tehát nem kapnak akkora publicitást egy színház, ugye bármint egy televízió, vagy nem tudom.

Tehát ez ez a celeb tőlem mindig távol állt, de ugyanakkor olyan jó lett volna, hogyha az ember mégiscsak annak okán, hogy valamit jól megcsinált, kapja a következő feladatot.

Nem ettől kapjuk a következő feladatot, hogy tehetségesek vagyunk.

De erre én már most jöttem rá később, fiatalabb koromban nem.

Édesapja vagy az édesanya szerette ennyire a kihívásokat? >> Talán anyukám.

Ő ő rendk ő nem ebben a szakmában dolgozott, ő ápolónő volt, de ő olyan elképesztő energiákkal és olyan sokalúan és olyan tehetséggel vart nekem akár téli kabátot is, ugyanakkor meg biokertész is volt a meg ápolónő meg nem tudom szó annyi mindennel foglalkozott és tudom, hogy ő ő őneki a sikerélmény szintén nagyon fontos ott.

Lehet, hogy innen. >> És ők mit szóltak ahhoz, hogy ön színésznő akart lenni? elfogadták, tehát ők nem állták utamat ebben, de miután nem tudták, hogy ez ez mivel jár, ezért mindig úgy úgy óvatosan féltettek engem.

De hát hallották tőlem eleget, hogy nagyon sokat sírtam, nagyon sok.

Úristen, engem annyi bántás ért, hogy erről megígértem magamnak, hogy egy könyvet fogok írni, mert ez egyszer a János mondta, Kulka János, hogy figyelj, én ennek a negyedétől már abbahagytam volna az egész pályát, amit csak én tudok, hogy mi történt veled.

És és mégis valahogy nem tudom, mitől volt nekem erőm folytatni ezt. >> Honnan van ez a belső erő, vagy belső energia nap mint nap?

Hát én nekem azért nagy hitem van, nem úgy, mint a a mustármagos történet, azt azt abba belebuknék.

Tehát nekem nincsen a mustármag negyedese, csak így örömmel hitetem el magammal, hogy van.

Mindig, amikor amikor a leg legalján vagyok valaminek, akkor is azt gondolom, vagy vagy beszélgetek a jó Istennel, hogy azért annál már egy kicsit tovább kell tudni látni, hogy vagy bízni abban, hogy ő tudja, hogy mi van a kanyar után.

Én nem látom a kanyar után, mi van, mert én más perspektívából nézem a a saját életemet, de mindig, ha már csak egy kis tapasztalata is van az embernek az életben, bármilyen foglalkozású emberről is legyen szó, akkor már láthatja, hogy tényleg minden úgy volt jó, ahogy ahogy volt.

És a az az embernek erőt ad, az a hasraesés, vagy vagy nem tudom.

Úgyhogy, úgyhogy e talán emiatt kihúzom magam a hajamnál fogva, és érzem, ahogy nő, nőttől nő az erőm.

Hogyha valami nem megy, akkor azt mondom, hogy jó, akkor elmegyek amarra, és akkor elkezdek nem tudom mit tanulni, akkor inkább egyébként így indultam el a Károli egyetemre is, hogy volt ott egy kis űr.

Az az űr volt ott, hogy látom, hogy most már abba a korba értem színésznőként erre a korra nem írtak nagyon szerepeket.

Én már el vagyok könyvelve, mint zenés színész.

Na hát aztán musicalekben meg plánene.

Hát operát meg már hogy énekeljek 60 évesen.

Tehát tehát egy fenékkel egy lovat lehet valószínűleg megülni.

De miután sok minden érdekel, nagyon kíváncsi természet vagyok, ezért aztán képesnek tartom magam arra, hogy még akkor ezt is megtanuljam, meg azt is megtanuljam.

És akkor >> De tanult valamit a Carolin.

Igen. >> Ezután az életút után.

Igen, ezek ezek nekem nagyon kimaradtak az életemből a a konkrétumok. >> Az életének melyik volt a legboldogabb időszaka? >> Ó, amikor a kislányom született.

Hát ez ez nem a szakmához kötődik, de nekem nekem az volt Igen.

Hát az egy csodálatos dolog volt, amikor az ember vagy amikor szülővé válhattam, és akkor a mai napig is izgalom.

Azt mondja a gyerekem, hogy anya, nem kell most már aggódni, 25 éves.

Mondtam neki, hnálom, de hát hogyha te majd 60 éves leszel, és ne talán teán még élnék, akkor akkor is fogok érted aggódni.

Úgyhogy ez ez az embernek betölti az életét onnantól fogva. >> Van-e olyan kedvenc szentírási idézete, ami úgy sokszor eszébe jutott a az élete folyamán. >> Hát ez a tükör által homályosan.

Én ezt soha nem értettem, hogy ez micsoda.

Most már nagyon sok mindent megértek ebből, vagy legalábbis értek valamit, hogy ezzel el lehet lenni egy életen át, mert annyi mindent mutat az embernek korról korra.

Tehát ahogy az ember tapasztaltabb lesz, vagy vagy több lesz a tudása, vagy nem tudom, akkor mindig más, mint egy jó festmény, vagy egy jó vers. >> És mely melyik volt az a az időszak, vagy az az esemény? úgyhogy a lány születését említette az életében, amikor úgy tényleg megtapasztalta a az Istennek a jelenlétét vagy a közelségét.

A Mária evangéliuma című előadás azt az 91-ben mutatta be Mads színház, tehát 34 éve, amikor az lement, mert egy idő után körülbelül 12-13.

Isten, igen, azt akartam, hogy Igen, igen, igen, igen, >> és a amikor az lement, azt hiszem, négy, négy vagy öt évig tartott a repertoáron a színház, akkor utána egyszer csak nemsokára két-három év múlva a Tolcsvai Laci azzal jelentkezett, hogy meg kéne csinálni ennek valami oratórikus változatát, vagy olyat, ami menni tud ide-oda amoda díszlet nélkül, mert annyira sokan kérdezték tőle már, hogy és akkor és akkor ez most már nem is lesz soha többet.

És volt egy kórus, a Rotunda kórus Budapesten, akik fölvállalták azt, hogy így megcsinálták az egészet, megvágták, kivágtak belőle bizonyos részeket, és egy ilyen kompakt egy 1:ra 20 per előadást csináltak belőlem. >> És én ott érzem mindig abban a a a abban az előadásban, ahol templomokban most is megyünk, majd…

Említett entitások

Témák

  • jászai mari-díjas magyar színésznővel

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas magyar színésznővel Prontvai Vera beszélgetett”

Miről szól ez az epizód: „Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas magyar színésznővel Prontvai Vera beszélgetett”?

Prontvai Vera beszélget Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas magyar színésznővel. Az epizód Sáfár Mónika életművével foglalkozik. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas magyar színésznővel Prontvai Vera beszélgetett”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Prontvai Vera, Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau, Sáfár Mónika, Tóth Enikő.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas magyar színésznővel Prontvai Vera beszélgetett”?

Fő témái: jászai mari-díjas magyar színésznővel.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas magyar színésznővel Prontvai Vera beszélgetett”?

Megjelenés: 2025. 09. 18.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/safar-monika-jaszai-mari-dijas-magyar-szinesznovel-prontvai-vera-beszelgetett-cd56e5ce

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból