Mária Rádió Magyarország

Szabadulás az iszákosságból - Kövesdi Lászlóné Erika története

· PT29M10S

Összefoglaló

Kövesdi Lászlóné Erika bizonyságot tesz arról, hogyan szabadította meg Jézus Krisztus az alkoholizmus fogságából. Az adás a Mária Rádió Alkohol és én című műsorában hangzott el.

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2026. 05. 14.
Hossz
29 perc
Szereplők, említett nevek
Jézus Krisztus, Tóth Enikő, Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter
Témák
alkoholizmus
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Szeretettel köszöntöm a Mária rádió hallgatóit.

Az Alkohol és én című műsort hallják, amely az alkoholfüggőséggel és az abból való szabadulással foglalkozik.

A mikrofonnál Óváriné Herpai Dóra, református diakónus.

A mai estén egy olyan tanúságtételt hallgathatunk meg felvételről, ami néhány hónappal ezelőtt hangzott el a Dömösi Iszákos Mentő otthonban.

A misszió egyik önkéntes szolgálója, Kövesdi Lászlóni Erika osztotta meg saját alkoholból való szabadulásának történetét az ott jelenlévő gyógyulni vágyó emberek előtt, bizonyságot téve ezzel Jézus Krisztus gyógyító hatalmáról.

Az adás során elhangzik három olyan dal, ami Erika számára különösen kedvessé vált az évek alatt.

Ezek a dalok sorrendben a következők.

Tüzed, Uram Jézus, szídd a szívemben, a Viváce Kamarakórus előadásában.

Ezután az Úr csodásan működik című ének következik, majd az adás végén a Neféimet megváltottalak a Grál orkesztrától.

É bja örökül étíben csak te vagy nekem hallod imám bármérteeket nem hagy el engem volt a te kezed szó Urunk a sátán nebenem.

Ő szabadító aki nem halt ennek a világnak fegedeté.

Így a sötétben csak te vagy nekem.

Nem. el engem tart a te kezet jön az örök nap már közeledik ő mennyei hozzad mindigő rökke villanat még tartak esemő krisztus elé Éjö örök a életem bjá örök ürünet a sötétben csak te vagy nekem hald imánk és bárki fenyeget nem hagy el engem tarthat áldás, békesség mindegyik nektek.

Kövesdé Erika vagyok, 66 éves.

Én egy nagyon egyszerű családból származom.

Hat hatan vagyunk testvérek. nek én otthon soha nem láttam Bibliát, még nem olvastunk.

Hát nem hittünk az Úrba, de mégse úgy lettünk nevelve, hogy hogy Jézus által.

Hát én nekem ott kezdődött a kálváriám, hogy végeztem az iskolával, Esztergájosnak tanultam Lőrincbe és végeztem az iskolával, és én nemsokára felmentem Pestre dolgozni.

Az izzónak volt egy kirendeltsége a Békeúton a konverta.

Én ott dolgoztam 16 évet, és ott megismerkedtem egy angyalföldi csibészt.

Hát azzal hét évig voltam együtt.

Hát nagyon jó házasságunk volt.

Többet repültem, mint mint szóval semmi szeretet nem kaptam.

És a hát hét év után nagyon-nagyon megelégeltem a sok verést, meg azt a sok szitkózódást.

Hazaköltöztem a szüleimhez, a lányommal.

Hát ott nemsokára megismerkedtem a második férjem, végül ismertük gyerekkorunk óta egymást a Kövesdé Lacival.

Beszélgettünk és három hónap múlva összeházasodtunk.

Onnan született egy drága jó gyerek, egy egy fiam.

De hát sajnos az nem tartott sokáig az a házasság, mert sajnos 12 év után megbetegedett és 2004-ben meghalt.

Hát én ott maradtam egy lánnyal, meg egy 11 éves fiúval egyedül.

Anyósom is volt velünk, de hát ő ő nem foglalkozott igencsak velünk.

Meg hát az igazság, hogy én én azt hittem, hogy én egy nagyon-nagyon erős asszony vagyok, és hogy én nekem nem kell segítség, semmi segítség, majd én minden problémámat megoldok.

Hát tévedtem, mert végül is rá kellett jönnöm, hogy én egy anyaságba kicsit bepuccsoltam.

Hát a fiammal nagyon-nagyon sok problémám volt.

Igencsak belekerült ő egy nagyon rossz társaságba, és egyszerűen nem tudtam őt onnan kirángatni.

Nagyon korán elkezdett kábítózni, akkor indi, úgy 15 éves korától végülis, vagy 13.

És hát eleinte én csak úgy hétvégén poharazgattam, dolgoztam mellette végül két műszakba, és először csak úgy hétvégére vettem magamnak egy üvegbort, hogy hogy mégis egy kicsit csillapítsam a mérgemet, mert azért azt azt hozzá kell tenni, hogy Balázs fiam az amit mozdítható volt, ezt mindent elvitte a lakás ásól a aranyamat pénzt mindent mindent >> amit csak meg lehetett mozdítani, ő ő mindent elhurcolt, és egyszerűen tehetetlen voltam, mert mindennek próbáltam, hogy kikerüljön abból a társaságból, de nem jött össze.

Nagyon tehetetlen voltam, és akkor elkezdtem iszogatni.

Hát, mert mellette még dolgoztam, azért hét dolgozni kellett.

Elég sokszor mentem másnaposan, de az utolsó három év, 17-ben elmentem nyugdíjba, akkor még én visszamentem dolgozni két évet, megszűnt a a szidem.

Jaj, azt el nem mondtam, hogy a szidem.

Amikor hazajöttem Lőrincbe, akkor a Szidem Kft-be mentem, és ott 22 évig esztergájos voltam, és megszűnt a szidem.

Hát volt is munkám, meg nem is lehetett volna menni, de valahogy az nem tetszett az a munkahely.

És igen, csak hogy nagyon-nagyon belemerültem azzatba.

Az utó 17-19-től azt lehet mondani 22-ig, hogy hogy ki se józanottam. 4 l bort csimán megittam, meg még akkor mellé a kis tüskéket.

Semmit az égvilágon nem foglalkoztam semmivel.

Úgy voltam vele, hogy én én csődöt mondtam a gyerektevelésben.

Nekem engem senki nem szereti.

Nekem semmi nem jön össze semmit az égvilágon semmire nem való vagyok.

Akkor így hátha előbb elmegyek.

Hát tettem is róla, mert egy alkalommal veszedtem egy csomó gyógyszert, öngyilkos lettem, de hát meg már mikor éreztem a hatását, akkor gyorsan telefonáltam a lányomnak, hogy jöjjön, mert mert beszedtem a gyógyszert.

Hát akkor elvittek a kórházba, kimosták a gyomromat.

Reggel azzal jött az orvos oda, hogy válasszak, vagy elmegyek pszichiátriára, vagy pedig Egerbe, a bolondok házába.

Hát mondom, akkor inkább pszichiátriára megyek el.

Elmentem én egy jó párszor, háromszor, négyszer, de hát semmit nem ért.

Abszolút nem is érdekelt meg nem érdek.

Az utolsó két alkalommal már úgy mentem, hogy a táskámban volt az üvegbor, hogy már haza vagy kijövök onnan.

Azért piáson nem mentem oda, de kijövök onnan, akkor legyen.

Doktornő ott a pszichácián írt fel nekem egy gyógyszert, hogyha erre iszok, akkor meghalok.

Szedtem a gyógyszert négy hónapig, de nem bírtam tovább.

Számolgattam a napokat, hogy na már ennyi napja napja nem ittam.

Úgyhogy négy hónap után abbahagytam, és nem azt a mennyiséget ittam meg, amennyit előtte, hanem sokkal többet.

Úgyhogy nagyon-nagyon le a lesüllyedt a a béka fenekére, azt lehet mondani, 43 kgra lefogyva remegtem, egy cigarettát nem tudtam megtölteni.

Ha nagyon szépen beszéltem a fiammal, akkor nagy nehezen töltött nekem cigarettát.

Úgyhogy a nővéemék azok nagyon-nagyon szerették volna, hogy én elmenjek elvonó kórúrára, mert ez nem állapott, mert az orvos is megmondta, hogy hogyha nem hagyom abba az izatot, akkor egy-kettőre föld alá kerülök.

De abszolút nem érdekelt semmi.

Itt Budakalászon lakik egy nővérem, aki ezt a dömöst ismerte, környéket ismerte.

És hát ő telefonált még annak idején a Mécs Katinak.

Ő beszélte le, hogy én ide eljöjek.

Hát végül is a harmadik alkalomra eljöttem, mert két alkalomra kitaláltam, hogy covidos vagyok, megy a hasa, minden bajom volt. >> Hát harmadik alkalomra muszáj volt eljönnöm, mert már a öcsém vett ki szabadságot, és megmondta, hogy Era, ide el kell menni, mert ez így nem megy.

Hát hát tiszta idegek voltak, hogy hát teljesen tönkrementem, nem foglalkoztam semmivel.

Na, eljöttem, de nagyon-nagyon féltem.

Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hova visz hoznak.

Egész úton mondtam, na hát jó, nagyon rendes vagy, hogy ide engem elhoztál.

Nem baj, majd eleszek egy két napot, mégis meglegyen a ti akaratotok.

Azt majd hazamegyek én, nem foglalkozok én veletek.

Hát annyira elmentem két napolba, hogy egyszerűen nem tudom megmondani, elmondani nektek, hogy mi történt.

Egy vagy két másfél hét után én annyira nagy örömmel ébredtem fel.

Valami, valami boldogság, lelki nyugalmam volt reggel.

Jaj, azt mondanom se kell, hogy itt töltöttem a születésnapomat, február 22, és senki nem tudta, hogy születésnapom van, de én annyira boldog voltam, hogy azt elmondani nem lehet.

És egyszerűen azóta én én italt abszurdom, hogy nem kívánom, hogy hogy mi történt, de biztos, hogy az Úr az látogatott meg engem éjszaka, és az költözött a szívembe.

Az kulcsolásan működik, de útja rejtve van.

Tengok takarja lájovát szeret szárny. mintá a mébenja terveit de biztos kézzel hozzak mi most rejtve féte hát kisapat barát felorul kegyelmet belőle majd hajtás voláll az Úrban a meg nem feledkezik sors sötétből ár Ánok köz szent harcal rejtezék.

Bösterheit megélleni rügyet akaszál.

Bármit semmiér mint bajra más lesz a virág kikétő pancolja őt annak mát nem vár de előtt az Úr megfejti ön magát. >> Hát a féltem nagyon hazamenni.

Hát biztos, hogy ti is azért vagytok, hogy hogy mire megyek haza, vagy de egyáltalán azóta járok csoportba, Lőrincibe, 23-baan konfirmáltam és tényleg ez az nagyon igaz, hogy az úr csodása működik, mert az útja rejtve van.

Én ezt soha nem gondoltam volna, hogy hát egy egy 10 éves alkohol alkoholizmus után én három hét után le tudok mondani az alkoholról.

És nem az, hogy kényszerből nem iszok, hogy hogy nem szabad, egyszerűen nem kívánom az italt.

És teljesen megváltozott az életem, amióta tényleg az Úrral járok a keskenyúton.

Minden pénteken megyek csoportba, nagyon sokat jövök ide. segítőnek, mert nagyon-nagyon szeretek ide jönni, mert akárhányszor ide jövök, itt mindig kapok szeretetet.

Érzem, hogy hogy igenis, hogy mellettem van az Úr otthon is Lőrincibe, de itt itt valahogy teljesen más.

És nagyon sokat járok segítőnek a konyhára is, ide is.

És azt le azt mondhatom, hogy hogy én nekem az életem teljesen megváltozott. 180 fokba teljesen másképp látom az a az életemet.

Arról nem beszélve, hogy nagyon-nagyon 15 évig nagyon sokat izgultam a fiamért, és elvittem őt.

Mikor már meggyógyultam, meggyógyultam, akkor megbeszéltük mink, hogyha én eljövök elvonóra, akkor ő is el fog menni elvonóra.

Sőt azt lehet mondani, hogy még rosszabb lett a helyzet, mert én itt elvállaltam itt Dönmösön egy szolgálatot.

Három hónapig itt voltam, közben haza mentem, de mire én hazamentem, akkorára a fiam összeállt a cigányukkal, és eladta a lakásomat. lakásunkat, hogy mennyire, azt nem tudom, de nem is érdekel.

Most már én arra gondoltam, hogy én eljövök, és akkor egy kicsit Móresra tanítom, hogy elmegy dolgozni és akkor meg fogja tudni, hogy mi az, hogy kaját venni, élni, mert amikor dolgozott is, tulajdonképpen dolgozott néha-néha, amikor kedve volt, akkor se adott nekem pénzt, hogy na hát megkérdezze, hogy anya, van kenyérre pénzünk, vagy akármi.

Na, én meg egyszerűen másfél év után nem tudtam elviselni már azt a helyzetet, ami ami otthon volt.

Odajártak ezek a drága jó kislányok, ezek a nagyon jó fajták.

Nem akarom kimondani, hogy hogyenek.

Éjszaka általában mindig olyankor volt nekik beszélhetnék.

Hát ilyen elég csúnyán elküldtem őket, úgyhogy nagy a nővére még nagyon-nagyon intettek arra, hogy hogy valahogy normálisan beszéljek azokkal a lányokkal, mert mert engem ott ki fognak nyírni.

Hát volt is rá alkalom, hogy egy fiú az megfenyegetett, hogy kinyír.

Most nem temette el az anyját, majd holnap meg engem fog eltemetni.

Úgyhogy de valahogy én nem tudom, hogy féltem, féltem, de nage lényeg az, hogy hogy elment a lakásunk.

Most én is hajléktalan vagyok, az a fiam is hajléktalan.

Jó, én nekem van hol laknom, mert a nővérre még befogadtak, de a fiam itt is, ott is, amott is, mindenhol van, csak jó helyen nincs.

Úgyhogy de nagyon-nagyon bízok benne, hogy hogy én kérem az Urat, hogy neki is adjon erőt, hogy igenis, hogy más élet is van, nem az az élet, amit ő kitűzött célnak, merthogy engem, nekem rengeteget segít az Úr. nagyon sokat imádkozok hozzá, nagyon-nagyon sokat kérem, hogy adjon nekem erőt, hogy hogy ezt a sok mindent végig tudjam csinálni, és hogy hogy ne vűjüljek bele, mert azért úgy 66 éves vagyok, és hogy abba belegondolva, hogy hogy nincs lakásom, és hogy mi lesz velem ezek ezek után azért van mikor úgy úgy elkap kap, hogy most nem az, hogy na most iszok, csak úgy el elkeseredek, és akkor imádkozok az Úrhoz, és kérem, hogy adjon nekem erőt, hogy hogy én ezt mind végig tudjam csinálni, hogy hogy ő tudjon engem vezetni.

Én ide felmentem a kereszthez, és én az egész életemet átadtam neki, mert én úgy voltam vele, hogy én én már tehetetlen vagyok.

És azóta élek, hogy hogy nagyon-nagyon sokat érzem, hogy vezet, irányít.

És kívánom nektek is, hogy hogy ez ezt ezt átéljétek, hogy tényleg az Úr megérintse benneteket, mert ez egy borzasztó jó dolog. teljesen más emberek leszünk, másképp fogjuk fel az életet, mert az az ital az teljesen tönkreteszi a családot, az életemet, a egészségünket, a mindent.

Úgyhogy én most már közel négy éve, hogy nem iszok, de hálát adok az Úrnak, hogy leg a hogy én ide kerültem, és hogy tényleg ilyen nagyszerű emberek segítségével, meg az Úr segítségével, hogy hogy itt lehetek, hogy én most nektek ezt el tudtam mondani.

Hát én nekem a közösség mindent jelent.

Az végül is az Úr az az annyira érzem bent a szeretetet, hogy hogy én annyi szeretet tudok adni, hogy hogy meg én örülök, hogy hogy itt lehetek és akkor tudok segíteni.

Közösség az az, mert rengeteget jelent nekem, nagyon sokat.

Én tulajdonképpen, hogy mikor nem voltam az Úrral, meg nem voltam hites, én nem jártam sehova se az égvilágon.

Én nem barátnősködtem, meg semmi bará izé én nem jártam.

És én nekem most vannak igazi testvérek, meg most vannak igazi barátaim, hogy hogy a kékkeresztben vagyok, és hogy hogy én ott találom meg a igazi testvéreket, az igazi hűtársakat.

Igen, mert hogy kékkeresztes is vagyok, azt is el nem mondtam, úgyhogy én nekem borzasztó nagyot nagyon nagyot jelentett az, hogy én konfirmáltam.

Az egy olyan borzasztó nagyon jó dolog volt életemben, az a az a lelki béke, hogy hogy tényleg itt Dömösön is megérintett az Úr, de hogy hogy mikor konfirmáltam 60-battant, az az annál nagyobb boldogság nem volt, hogy igenis hogy én most már tartozok valahova, hogy az Úrhoz tartozok, és hogy igenis szeret az Úr engem, meg én is nagyon őt, mert megérgen megérdemli, hogy 63 évesen kerültem az Úr szárnyai alá, de nem bánom, hogy mondjam, előbb kellett volna.

Na nem, nem akarom ciprázni, de előbb kellett volna, de így is nagyon jó.

Nem soha nem késő, hogy hogy megtaláljuk az Úr…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Mária Rádió

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szabadulás az iszákosságból - Kövesdi Lászlóné Erika története”

Miről szól ez az epizód: „Szabadulás az iszákosságból - Kövesdi Lászlóné Erika története”?

Kövesdi Lászlóné Erika bizonyságot tesz arról, hogyan szabadította meg Jézus Krisztus az alkoholizmus fogságából. Az adás a Mária Rádió Alkohol és én című műsorában hangzott el. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szabadulás az iszákosságból - Kövesdi Lászlóné Erika története”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Jézus Krisztus, Tóth Enikő, Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Szabadulás az iszákosságból - Kövesdi Lászlóné Erika története”?

Fő témái: alkoholizmus.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szabadulás az iszákosságból - Kövesdi Lászlóné Erika története”?

Megjelenés: 2026. 05. 14.. Hossz: 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/szabadulas-az-iszakossagbol-kovesdi-laszlone-erika-tortenete-cb450a60

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból