Tálentum - Markó Róbert a Veszprémi Kabóca Bábszínház Igazgatója - Tóth Enikő

Összefoglaló

Markó Róbert, a Veszprémi Kabóca Bábszínház igazgatója a vendég. Az interjút Tóth Enikő készítette.

Röviden

Műsor

Mária Rádió Magyarország

Megjelenés

2025. 09. 02.

Hossz

32 perc

Szereplők, említett nevek

Surányi-Gräfl Lau, Markó Róbert, Erdős Eszter, Tóth Enikő

Átirat

Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Marco Róberttel, a veszprémi Kabóca bábszínház igazgatójával Tóten Enikő beszélget.

Sok szeretettel köszöntöm a Mária rádió hallgatóit.

A mikrofonnál Tót Enikő és kedves vendégem Markó Róbert, a veszprémi Kabóca Bábszínház igazgatója, író, rendező és dramaturg.

Köszöntöm a hallgatókat. >> Kedves Róbert, nagyon örülök, hogy eljöttél hozzánk életút interjúra.

Kérlek, hogy kezdjük az elején mesélj egy kicsit a gyermekkorodról.

Hogyan nőttél fel, és milyen benyomások értek téged az életed elején? >> Hát én Szombathely mellett egy kis faluban nőttem fel, amit Vos Széchencsánynek hívnak.

Itt is jártam iskolába, de tulajdonképpen Szombathely volt az a nagyobb város, ami közel volt hozzánk.

Úgyhogy én tulajdonképpen Szombathelyen végeztem az iskoláimat, illetve ott értek az első impulzusok.

Nagyon sok közöm van a zenéhez gyerekkoromból.

A családban is sok volt a hát nem is profi zenész, inkább ilyen, hogy úgy mondjam, bot csinálta, illetve édesanyám kántor a mai napig, és volt egy nagyon nagy hatású plébánosa a mi falunknak, Dr.

Tóti Jenő egy szalézi atya, aki tulajdonképpen szintén amikor az 50-es években nem gyakorolhatta a hivatását, akkor ő is kántorként és és tanárként dolgozott, és tulajdonképpen akiben egy pici zenei tehetség szorult, azt ő elkezdte ott nálunk tanítgatni.

És akkor aztán az én zenei pallérozódásom az intézményes keretek között is folytatódott.

A szombathelyi fiúének iskolába jártam, ami ma már sajnos nem működik, de nagyszerű Kéringár László volt a vezetője, aki a mai napig egy nagyon nagyszerű énekművész, illetve hegedültem egészen 18 éves koromig.

Nagyon sokáig úgy is volt, hogy én komoly zenei pályára kerülök, de aztán más irányt vett az életem.

Tulajdonképpen innen meg Budapestre kerültem.

Tehát a zene volt az, ami ami a művészethez így bármilyen módon kapcsolt.

Színházat én nem is nagyon láttam, 18 éves koromig.

Ugye szombathelyen nem volt kőszínház, a mesebolt pábszínház működött ugyan, de arra behallom férfiosan nem emlékszem, tehát semmilyen élményem nincs belőle.

Úgyhogy tulajdonképpen én már az egyetemen ismerkedtem meg azzal, hogy egyáltalán színház az az létezik, azt élőben lehet nézni, és hogy az az mégis miféle.

Az eltérre jártam magyar és pszichológia szakra kezdetben, és először és hát innen kerültem abszolút anyagi megfontolások ilyen zsebpénzkiegészítőnek a budapesti Katona József színházba.

Hát a neveltetésemről meg azt kell mondjam, hogy egy ilyen klasszikus paraszti polgári nevelést kaptam.

Én első generációs értelmiségi vagyok.

Tényleg egy egyföldműves paraszti családból származom. mellettünk lévő utcában laktak nagymamámék, akikről szintén nagyon sok izgalmas és értékes emléket őrzök, bár ők sajnos nagyon korán meghaltak mindketten, nagypapám is és nagymamám is.

Úgyhogy tulajdonképpen az indulás az így vagy innen történt. >> Mi az, ami a pszichológia irányába indított téged? >> Tulajdonképpen a kényszer.

Én amióta az eszemet tudom, én magyar tanár szerettem volna lenni. egy szakos magyar szakra szerettem volna jelentkezni.

És akkor volt egy ilyen szülői ösztönzés, hogy hát az egy szak az az mégis csak legyen inkább kettő.

És akkor a pszichológia volt az, ami nyilván volt valamiféle érdeklődésem bennem eziránt a szakiránt, de hogy a pszichológia volt az, ahova szintén magyarból és történelemből kellett felvételizni.

És akkor tulajdonképpen így lett, így lett a pszichológia.

Én azt elvégeztem végül, de aztán soha nem kezdtem semmit professzionálisan ezzel a ezzel a szakkal.

Bár a színházrendezés meg hát nyilván egy intézménynek a vezetése az mindenféle pszichológiai képzettséget szerintem elvár, tehát hogy nyilván a tudást azt valamilyen szinten tudom hasznosítani, de pszichológusként nem dolgoztam még életemben. >> Igen, pont ez érdekelt volna, hogy a mostani munkád során hogyan van jelen a pszichológia, illetve mondjuk egy rendezésnél milyen aspektusban tudod ezt használni?

Hát igen, ugye a színházrendező az egy az egy állati fiatal szakma, tehát hogy hogy a színház az ugye több 1zer éves, színházrendezésnek meg van egy, sokat mondok akkor egy 150 éves hagyománya.

Tehát, hogy az nem magától értetődő, hogy a színházcsináláshoz ahhoz rendező is kell.

Ahhoz ugye kell valaki, aki játszik, meg valaki, aki nézi.

És tulajdonképpen a rendező az egy ilyen közbeiktatott valami.

Ez a pici története a a rendezésnek, ez azt is jelenti, hogy nagyjából definiálhatatlan, vagy definiálatlan az, hogy mi is ez a szakma.

Van ennek nyilván kézzel fogható része, van ennek egy kézzel megfoghatatlan tehetségbeli része.

Ez jár szervezői munkával, és hát nyilván jár jár azzal, hogy sokféle energiából tehetségből világlátásból motiváltságból kell szintetizálni, egyérendezni ezeket az erővonalakat.

És tulajdonképpen az, hogy hogy mondjuk hogy motiválunk valakit a munkára, vagy a munkában való megfelelő részvételre, hogy egy színész számára hogy tudunk utat találni ahhoz, hogy a saját élményeiből táplálkozva megmutasson valamit a színpadon, az az mind mind mind pszichológia.

És azért ennek ennek érzem időnként jótékony hatását, hogy vannak bizonyos módszerek vagy iskolák vagy kutatások, amiket az ember elsajátított.

Meg hát nyilván a az ember önismeretében vagy a saját magával való munkában is az az fontos, mertogy ez szintén rendezőként vagy vezetőként is azt hiszem, hogy az embernek sokszor kell a saját személyiségét, vagy a saját vágyait indulatait mederbe terelni és hogy ebben azért sokat segít a fajta képzettség vagy tudás.

Amikor felkerültél Pestre, és gondolom egy ilyen kultúrsok volt, amit itt tapasztaltál, ugye színházastól, koncertestől, programostól, előtte azért eljártál színházba, vagy csak a munkát láttad benne? >> Tényleg véletlenül kerültem én a katonába.

Az az félúton, ugye Petőfi Strándor utca az félúton volt az ELTE Múzeum körúti kampusza meg a mi kollégiumunk között.

És akkor emlékeim szerint a fali újságó jelent meg egyszer csak az ET4 hirdetés, hogy jegyszedőt és ruhatárost keresnek, amiért nagyon vérlázítóan kevés pénzt fizettek már akkor is, de megvolt az a plusz lehetőség, hogy az ember beüljön az előadásokra.

És akkor én azt vettem észre magamon, hogy én ilyen 20-25 estét azzal töltök, hogy színházi előadásokat nézek, hogy megnézek olyan előadásokat is, amiket már láttam.

És akkor a magyar szakon, illetve a bölcsészkaron kezdtem el úgy felvenni kurzusokat, amelyek valamilyen szinten kapcsolódtak a színházhoz.

Tarján Tamás nevét kell megemlíteni, aki aki sajnos elhunyt már azóta, de egy kiváló magyar színi kritikus egyetemi tanár irodalomtörténészről beszélünk, akivel egy nagyon közeli emberi kapcsolatot is sikerült kialakítanunk.

Én tőle kaptam először publikációs lehetőséget.

Ő kezdte el egy picit irányítgatni ezt a színház érdeklődésemet, és a szépemlékű Bárkaszínház mellett működött akkor a Hajónapló műhely Bérces Lászlónak és Nánai Istvánnak a vezetésével.

És és tulajdonképpen én ebben a hát szabadiskolában beszervezett volt.

Ez csak nem egy OK-s szakma, hanem tulajdonképpen itt színházról való gondolkodást tanultunk két éven keresztül.

Úgyhogy közben a Bárkaszínház előadásait próbáit látogattuk.

Volt egy Hajónapló nevű folyóirata a színháznak.

Ebben publikálhattunk szerkeszthettünk és tulajdonképpen innen vezetett az én életemben organikusan út addig, hogy elkezdtem színi kritikákat publikálni. színházfolyóiratban, az ellenfényben, a kritikai lapokban, tehát tulajdonképpen a a létező magyar színházi sajtóban, akkor még voltak print lapok is, tehát nyomtatott lapok is, és ez azért azért mindig egy borzasztó nagy rang volt, meg hát valamiféle megmásíthatatlanság, amikor nyomtatásban megjelent egy írás.

És hát tulajdonképpen azt szoktam mondani, bár ez félig igaz csak, hogy én szegről végről azt, hogy a színház alkotói oldalára kerültem, azt a csákányi Eszternek köszönhetem.

Ugye a színházi kritikusok cének van egy színi kritikusok díja nevű évente átadott elismerése.

Ez egy viszonylag régitett több évtizedes független szakma elismerés.

És hogy hát ez úgy történt, ez a kritikus díj átadó minden évben, hogy valamelyik kis pince színházban egy spáros zacskóban egy üvegbort meg egy bonbont átadtak a díjazottaknak, meg egy esetleg egy csokorvirágot így fű alatt.

És akkor csákányi Eszter volt az, aki kitalálta, hogy miért nem csináljuk ezt úgy, mint legalábbis próbáljuk meg, mint az Oszká díjátadón.

Tehát, hogy legyen egy színni kritikusok díja átadó gála, ahol tényleg méltó körülmények között adódik át ez a díj.

És ebből az első, ami ilyen tényleg nagy szabású műsor volt, az a Budapest Pábszínházban történt meg.

És akkor én abban kvázi rendező asszisztensként, tehát mint a színi kritikusok CH részéről kijelölt kapcsolattartó személy vettem részt ebben az alkotói folyamatban.

Ott tulajdonképpen szinte az ország valamennyi Bábszínházának a az alkotóit sikerült megismerni ezalatt a rövid idő alatt.

Kis etütszerű jeleneteket adott elő mindenki. számos bábtechnika megjelent a színpadon.

Szóval tényleg egy egy rendkívül izgalmas dolog volt ez.

Nagyon jól is sikerült ez a díját adó gála, és többek között a győri Vaskakas Bábszínháznak a művészei is fölléptek ezen a gálán.

Ez volt nem emlékszem már az évre, de októberben.

És én a következő év márciusától már Győri Vaskakas Bábszínház társulatában dolgoztam, mint sajtós.

És akkor tényleg én erre nagyon sok, tehát hogy Kocsis Rozinak hívják a színház igazgatóját azóta is, aki engem szerződtetett, és nagyon sokszor eszembe jut vezetőként is most, amikor kerülök olyan szituációkba, mint annak idején Rozi, hogy hogy az hamar kiderült ró, hogy hogy én sajtósként nem nem én leszek ott a megfelelő ember.

És akkor ő ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy köszönöm szépen viszontlátásra, hogy lehetőséget adott arra, hogy én kialakítsak magamnak ott egy olyan munkakört, ami ami nekem komfortos, meg ami a színháznak is jó.

Ezt még a Kabócában is el szoktam mondani, hogy bennünk az a jó, hogy nagyon pici színház vagyunk.

Ez a rossz is, tehát hogy nincsenek nagy lehetőségeink, nem vagyunk sokan, nincsen túlzottan nagy költségvetésünk, tehát nem álmodhatunk Broadwayről.

De a ami ebben a jó, az, hogy tudunk lenni egy manufaktúra, tehát hogy egy kézműves műhely.

És pont így, hogy hogy azok az emberek, akikkel dolgozunk és akikben tehetséget látunk, vagy akikkel egymásban tehetséget látunk, meg tudjuk kapni annak a lehetőségét, hogy kibontakoztassuk a saját tehetségünket.

Úgyhogy tulajdonképpen így indultam én Győrben, akkor úgy hívtunk engem, hogy irodalmi munkatárs.

Ezt a rejtélyes kifejezést választottuk ki.

Én voltam ott rendező, asszisztens, dramaturg, írtam színdarabot, de volt egy elkeseredett pillanat, amikor Noak Estter tartott egy színészi workshopot, és akkor kellett még egy fiú, akkor egy picit picit egy hét erejéig színpadon is próbálkoztam.

Szóval, szóval sok mindent csinálhattam ott, és akkor kialakult tulajdonképpen az, hogy mivel engem elsősorban komplexitásában érdekel a színházcsinálás, tulajdonképpen az adminisztrációtól, a költségvetés megteremtésétől egészen a bemutatóig.

Ezért talán a színház rendezése az, ami a legközelebb áll hozzám.

Ezt éreztem, hogy szeretnék én ebből papírt, tehát hogy szeretnék szeretni, hogyha már lehet Magyarországon egyetemi diplomát szerezni bábrendezőként is színhárendező szakon, bábrendező szakirányon, akkor én ezt szeretném. >> Szabad ne fele vannak még itt kérdéseim időközben.

A ami számomra nagyon érdekes, és akkor mindjárt visszatérünk még a rozis időszakra és a vaskakasra, hogy mikor érezted azt ugye a jegyszedő munka mellett, hogy elkezdesz kritikus szemmel is nézni rá.

Ez a színházban fogalmazódott meg benned, hogy most már kritikai szemmel tekinted, vagy amikor a kurzusokat felvetted, egyre többet tudtál, úgy alakult ki ez a kritikai szemléletmód? >> Hát én nagyon nem nagyon sokat tudtam a világról akkor még, tehát hogy hogy ezek valahogy nem tudatosan történtek, hanem úgy organikusan épültek egymásra.

Tehát, hogy volt ez a jegyszedés.

Nyilván az ember elkezdte az egyetemen, egyetemi dolgozatokban, szemináriumokon elemezni a látottakat. abból lett egy alapszókincs, vagy egy alapkészségképesség, hogy hogy a színház az feltétlenül nem csak az, hogy most ez tetszett vagy nem tetszett, nevettem vagy nem nevettem, hanem hogy vannak itt bizonyos hatásmechanizmusok, amiket egyfajta vagy másfajta eszköztárral így vagy úgy lehet elérni, és hogy ez milyen milyen nagyon érdekes.

És aztán tulajdonképpen a a az én kritikusi létem is, mint ahogy egyébként a a magyar színűni kritika is a legjobb hagyományai szerint nem feltétlen egy minősítő valami, hanem egy elemző jellegű alkotás, vagy vagy társalkotás.

Úgyhogy tulajdonképpen ez nem egy ilyen tudatosan megtervezett út volt.

Bár hogyha visszanézek arra, ami történt velem mondjuk ebben a szakmában az elmúlt most már 25 évben, vagy vagy majdnem 25 évben, akkor kísértetiesen olyan, mintogyha ez így lépésről lépésre tudatosan egyenesvonalú egyenletes mozgással haladt volna előre, de hogy hogy mégse így volt, hanem ezek tulajdonképpen szerencsés véletlenek voltak, amik egymásra rakódtak.

Szerettél volna bármilyen színházban elhelyezkedni, vagy a RZ megkeresése volt az, hogy na akkor bábszínház lesz, vagy miből adódott ez a választás? >> Így?

Tehát, hogy láttam akkor azt, hogy hogy ez a műfaj, a Bábszínház műfaja, az milyen mérhetetlenül sokalú ezen a kritikus díjátogálán.

És a Vaskakas bábszínház meg egy olyan közeg volt akkor, ami ami tényleg egy nagyon szerencsés, mondanám, hogy család, de az kicsit ijesztő a család, mert nem nem család volt az, hanem egy borzasztóan jó munkahely, ahol ahol a magja a színháznak az a 8-10 ember, aki a színház vezetésében, illetve a titkárságon dolgozott.

Mi ott valóságos baráti kapcsolatot ápoltunk egymással, és ez az rendkívül fontos szerintem, hogy ez az alkotólégkör ki tudott alakulni.

Plusz mindannyian olyan élethelyzetben voltunk akkor, hogy vagy már nem volt családunk olyan módon, hogy a gyerekek kirepültek, vagy még nem volt családunk.

Tehát, hogy tudtuk azt csinálni, volt is kedvünk hozzá, az…

Említett entitások

Személyek

• Surányi-Gräfl Lau
• Markó Róbert
• Erdős Eszter
• Tóth Enikő

Szervezetek, cégek

• Veszprémi Kabóca Bábszínház

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tálentum - Markó Róbert a Veszprémi Kabóca Bábszínház Igazgatója - Tóth Enikő”

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből

• Közösség, tánc, zene, hit...- Beszélgetés Lovas Boróka diáklánnyal 2026-10-11
• Az életigenlő – beszélgetés Andrassew Dávid Igorral 2026-09-17
• Fiatal lányként, egyedül a Szent Jakab úton – Beszélgetés Horváth Hanna egyetemistával 2026-09-15
• Életútinterjú - Dúró Dóra országgyűlési képviselő 2026-09-11
• Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát előadása a munkáról 2026-09-11
• Heidl György: Istenről, emberről és zenéről - Prontvai Vera riportja 2026-09-09
• A függőségek új arca - gaming, social media és új függőségi minták 2026-09-09
• Van szabadulás! - Beszélgetés Stift Jánossal, a Református Iszákosmentő Misszió vezetőjével 2026-09-03
• Életútról, hitről és zenéről – Heidl György 2026-09-02
• Hívás, család, szolgálat — Nyilas Zoltán 20 éve a gyülekezetért 2026-08-17