Mária Rádió Magyarország

Tálentum - Molnár Illés költő, kritikus

· PT42M14S

Összefoglaló

Molnár Illés költő és kritikus beszél megtéréséről, hitéről és költészetéről Murányi Nikolett önkéntessel. Kitér korábbi drog- és alkoholfüggőségére, valamint két örökbefogadott gyermekének nevelésére.

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2026. 02. 19.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau, Murányi Nikolett, Molnár Illés
Témák
költő, kritikus, megtérés, hit, drogfüggőség, alkoholfüggőség
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Üdvözlöm a kedves hallgatókat.

A budapesti stúdióban Molnár Illéssel beszélgetek, aki kritikus és költő.

Szentírásról, hitről és az életről fogunk beszélgetni. >> Jó napot kívánok.

Köszöntöm én is a hallgatókat és köszönöm, hogy itt lehetek. >> Kezdjük egy rövid imával.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Amen. >> Istenem, kérlek, légy itt közöttünk és szenteld meg ezt a az együttöltött időt, a párbeszédünket, és kérlek, hogy szólj rajtunk keresztül mindenkihez, aki hallgatja ezt a műsort.

Az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében.

Ámen. >> Ámen. >> Hadd kérdezzem meg először, milyen szentírási részt hozott nekünk, és milyen személyes történet kapcsolódik ehhez a szentírási részhez.

Az a szentírás szakasz, ami mostanában engem különösen foglalkoztat, és amiben egy jó ideje már, de most újra benne vagyok, az a Szentírás legeleje a teremtés történet.

És pedig azért, mert viszonylag kaotikus az életem, és ezért nagyon rá tudtam hangolódni arra a mondatra, ami úgy hangzik rögtön a teremtés könyvének a legelején, hogy a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.

És közvetlen ezután Isten úgy szól, hogy legyen világosság. majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől.

És nekem ez most azért újra aktuális, mert ahogy említettem, viszonylag sok felé kell figyelnem.

Van egy főállásom, ahol dolgozok mellette igyekszem időt szakítani a számomra fontos dolgokra, a az igeolvasásra, az imádságra.

És nekem nagyon fontos az is, hogy hogy írjak, amire tényleg kevés időm van, de enélkül viszont nem tudok teljes életet élni.

Tehát újra és újra visszagravitálok az íráshoz.

És hát közben van két viszonylag kicsi négy és hét éves lányom, családom, tágabb és szűkebb családom, feleségem, testvéreim.

Tehát, hogy próbálok mindenre időt szakítani, és néha azt érzem hogy hogy ez a ez a pusztaság és sötétség, ezzel van tele a az élet.

Ugye ez az eredeti héberben ez a viszonylag jól ismert tohuvabohu, ami nem csak pusztaságot és sötétséget, hanem ilyen kavargó káoszt is jelent.

De Isten lelke ott lebegett efelőtt a káosz felett.

És amikor van egy kis időm elcsendesedni, akkor igyekszem ezt megtapasztalni, hogy hogy az én kis személyre szabott káoszom felett is ott lebeg Isten lelke, és és megpróbálom meghallani, amikor azt mondja, hogy legyen világosság, mert amikor már a a világosság megjelenik, és elválik a világosság a sötétségtől, akkor akkor ott elkezdődik egy rend a a káoszban.

Ugye megjelenik a az ég és a föld, elválnak a a külön levő dolgok, és nekem is nagyon nagy szükségem van arra, hogy Isten ezt az én életemben is elvégezze.

Nem vagyok teológus, de de olvastam arról hogy vannak talán zsidó bibliaértelmezők, akik szerint a a teremtés nem egy lezárult dolog, hanem hanem folyamatosan zajlik.

Tehát, hogy Isten most is teremti a világot.

Ugye, hogy az az embert amikor megformálja porból Isten, akkor az élet leheletét leheli az orrába, és azzal lesz az ember élőlénnyé. egy ilyen ige magagyarázatban olvastam, hogy ez tulajdonképpen ez a teremtési aktus, ez nem egy egyszeri, hanem ez ez minden egyes lélegzettvételünkkel megtörténik.

Mind minden belégzéssel Isten leheli belénk az élet leheletét.

És számomra ez a fajta radikális jelenléte Istennek a a minden a körülményektől függetlenül, minden körülmények között.

Ez amikor képes vagyok a figyelmemet úgy terelni, hogy ez valóság legyen, akkor akkor ez már nem csak elmélet, nem csak egy vigasztaló gondolat, hanem hanem tapasztalat, >> hogy Istent megtapasztalja a rendben, >> abban a káoszból, folyamatosan formálódó rendben, ami amilyen paradoxonként nem szűnik meg káosz lenni, de de van olyan fénytörés, amikor az már rend, ahogyan a ha kimegyünk a a természetbe, a vadon is káosznak tűnik, de valójában Az egy az egy rend, az egy organikus rendszer, ahol ahol minden egyensúlyban van, amíg el nem rontjuk.

Hadd kérdezzem meg, hogy keresztény családban született, vagy felnőtt megtérő? >> Egyáltalán nem keresztény családba születtem.

Ugye én a 80-as évek elején születtem, akkor ma is kisebbségben számítanak a hívő családok, akkor még inkább ez volt.

A a szüleim spirituálisan nyitott és kereső emberek voltak.

Tehát nekem mesélt édesanyám a gyerekbibliából, de de nem hívőként azt mondta, hogy ez ez érdekes, ez fontos, ezt ismerni illik.

De nem hívőként, hanem mint minden más történetet.

Nagyon sok mindent olvastam, és ezek egyike volt a Biblia, de ennek nem volt hit dimenziója.

Sokkal inkább a kora 90-es években jellemző mindenféle egyéb spirituális irodalom volt otthon a tenyérjósás lélekvándorlás vonalon inkább.

Anyámat inkább ez érdekelte, apám pedig inkább az ősmagyar világban volt benne.

Tehát én úgy nőttem föl, hogy amíg nem alakult úgy az életem, hogy református egyetemre kerültem magyar szakra, ez is csak azért alakult így, mert az eltérre nem vettek föl.

És addig én nem találkoztam igazán mélyhatóban a a hittel, de még egyetemistaként sem érintett ez engem meg.

Tehát úgy megtanultam sok mindent egyházismeretet egyháztörténetet, ami kötelező tantárgy volt bölcsészkaron, de nem lettem ettől hívő.

Nagyon sok mindent olvastam felnőttként is.

Egyébként sok egyéb spiritualitás felé fordultam hévesen is.

Egy évig még buddhista közösségbe is jártam, de de a a keresztényhit az valahogy elkerült.

Egészen talán 28 éves lettem, amikor kalandágyból meg kicsit ilyen perspektívanélküliségből Angliába vendégmunkásként pincérkedtem egy évig, kereken egy évig.

És az első olyan élményem, ami amikor úgy Isten megérintett, az odakötődik.

A a szó legszorosabb értelmében betévedtem egy gyülekezetbe.

New Community Café ez volt a neve.

És csak azért mentem oda, hogy használjam a wifit, meg igyak egy kávét.

Vittem a laptopom, mert otthon nem volt internet, és kerestem állást, vagy albérletet, vagy mindkettőt.

És egyszer csak egy hölgy odajött hozzám, miközben kávéztam és interneteztem, hogy nem megyek-e be, és kérdeztem, hogy hova? és mondta, hogy oda, ott volt egy ajtó, és hogy éppen most kezdenek, de nem tudtam, hogy mit.

Ö, hogy azt hte, hogy ez nekem nyilvánvaló, de nem volt az.

De én éppen ráértem, új voltam Angliáb mondom valami bementem.

Igen, az volt a lényeg, hogy bementem ezen az ajtón. egy ilyen nagy, kisebb sportcsarnok méretű tér volt, nézőtérrel, a színpaddal.

Leültem és zenélni kezdtek, és körülbelül negyed óra telt el, amíg a a dalokból rájöttem, hogy ez egy gyülekezet lesz.

Most már nálunk is léteznek olyan gyülekezetek, ahol gitárral meg mai hangszereléssel énekelnek.

És csak miután egy 10 perc után figyeltem a dalszövegekre, akkor jöttem rá, hogy ezek ez egy keresztény program, ahova kerültem.

De hát akkor már ott maradtam.

Akkor kiderült, hogy új vagyok, valaki odajött hozzám, elkezdtünk beszélgetni, és úgy alakult az a lényeg, hogy nagyon sok, tehát nagyon kedves, nyitott emberek voltak.

Érdekeltem őket, engem is, ők elkezdtem oda járni, mert úgy gondoltam, hogy miért ne.

Tehát tényleg nagyjából ennyi volt a motivációm. kaptam tőlük egy angol nyelvű bibliát, azt elkezdtem olvasni, és de ekkor még mindig igazából csak a kíváncsiság vezérelt, ami azonban elvitt addig, hogy elvégeztem egy talán alfa kurzus, de lehet, hogy nem úgy hívták, de egy ilyen kezdőknek szóló bevezetést a a keresztény hitbe, ahol ahol azért már elkezdett engem megfogni ennek a ennek az igazsága, de még mindig úgy óckodva meg próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy ez csak ilyen pszichológiai tünete annak, hogy én Ott egyedül vagyok egy idegen közegbe és kapaszkodókat keresek, de hát aztán azt mondtam, hogy miért ne tenném ezt, ismerősöket szerzek, satöbbi.

A munkatársaimmal nem voltam olyan viszonyban, tehát már csak az emberi kapcsolatok miatt is, vagy elsősorban amiatt kezdtem el oda járni.

Én én inkább ilyen tapasztalati módon élem meg a a hitemet, és hát ez is egy karizmatikus gyülekezet volt, amiben nekem szimpatikus volt.

Kicsit a mai napig is szimpatikus az, hogy hogy ők ilyen nagyon primér módon igyekeznek megtapasztalni Istent, a Szentlélek jelenlétét egészen testi módon.

Tehát nem volt egy ilyen nagyon őrült gyülekezet, de azért volt, aki hanyadt esett, volt, aki nyelveken szólt, jöttek ilyen vendégtanítók, akik kézreltétellel gyógyítottak.

Tehát úgy éreztem, hogy na hát itt itt nem csak magyaráznak, hanem itt történik valami.

És ez engem kíváncsivál tett, és eljutottam addig, hogy bemerítkeztem, és és akkor úgy jártam is egy darabig, és törekedtem arra, hogy keresztény életet éljek.

De hát a a törek ugye a keresztény élet visszamenőleg most már tudom mondani, hogy nem a törekvésről szól, hanem arról, hogy elfogadjuk Isten kegyelmét.

És azért ez bennem akkor még nem történt meg.

Egy év után úgy alakult, hogy haza kellett költöznöm, és akkor akkor megint csak jött a a magyarázat önmagamnak, hogy jó, ezt el kell felejteni, ez tényleg csak egy ilyen kapaszkodó keresés volt, de nem kell ebbe belemenni.

És akkor otthon már nem jártam gyülekezetbe, meg nem is foglalkoztam ezzel.

Próbáltam újra felépíteni az életemet otthon, állást keresni a valahogy valahol csak újrakapcsolatot találtak keresztény egyházzal.

Igen, holnapok teltek el, amikor egyszer csak nagyon egy nagyon nagyon szorongással teli nagyon depresszív időszak jött el az életemben, és nem tudtam, hogy miért, és egy reggel úgy keltem föl, hogy én ezt nem bírom tovább, és valamit tennem kell, és és nekem el kell mennem gyülekezetbe.

Ez ez egy ilyen reggeli gondolat volt valahonnan.

És mivel nem voltak keresztény ismerőseim se családtagjaim, hát leültem az interneté, és a Google-ba beírtam, hogy gyülekezet.

Azt tudtam, hogy nem akarok ilyen hagyományos gyülekezetbe menni, tehát katolikus, református satöbbi, hanem hanem valami olyanba, mint Angliában volt, ahol úgy akkor úgy fogalmazta meg, hogy ahol komolyan veszik Istent, és nem csak elmélet.

És akkor egy-két kísérlet után egy szabadkeresztény közösségbe, nem tudom mondhatom a nevét, a Golgata gyülekezetbe kezdtem el járni, ami viszonylag hasonlított, hogy gitároztak, kedves emberek voltak, kapcsolódtam emberekhez.

Egy idő után a kameraszolgálatba is belekerültem, és már onlánt közvetítették az istentiszteletet.

Tehát úgy beágyazódtam, és ott nem tudok egy konkrét pillanatot mondani, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy hogy most már most már nem tudnék enélkül a hit nélkül élni.

Ez egyszer csak valóságos lett, és és otthon is elkezdtem Bibliát olvasni, otthon is elkezdtem imádkozni.

Tehát már nem csak a a kapcsolódás, nem csak a közösség, hanem maga Isten ragadott meg.

De nem ez nem nekem legalábbis nem emlékszem arra a konkrét pillanatra.

Ha konkrét pillanatot kell mondani, akkor talán az a reggel, amikor felébredtem, és azt mondtam, hogy nekem kell gyülekezetbe mennem, mert anélkül itt megőrülök, vagy nem tudom, mit csinálok. >> És ekkoriban írt már verseket? >> Igen.

Én igazából az egyetem vége felé, tehát nem nem gyerekként, nem is 10 évesen, hanem már ilyenkor hévesen kezdtem el verseket írni.

Tehát miután megtértem, kicsit meg is ijedtem, hogy hogy akkor akkor most hogyan fogok én verseket írni, hogy vagy abba kell hagynom, vagy akkor most ilyen keresztényköltészetet kell csinálnom, amit viszont én szeretem a keresztényköltőket, az olok reményiket túl Mezei Erzsébet, de mondjuk Pilinskin kívül nincs olyan költő, aki igazán közel állna hozzám ezek közül a kereszténykők közül, akik akik tényleg elsősorban a a hitről írnak, És én nem is éreztem magam se képesnek, se hivatottnak arra, hogy hogy ilyen, nem tudom, hittérítő verseket írjak, vagy hitéleti verseket, mert ahogy én írok, az alapvetően inkább egy ilyen belső önismereti keresés a saját belső homályomban.

És hát évekbe telt, ezért nem nem vagyok túl termékeny költő.

Ö és aztán ezekben a korai hívő években nem is nagyon tudtam úgy írni, hogy azt ö érvényesnek éreztem volna.

Én sokat írok, de keveset publikálok, és régebben ez zavart.

Most már eljutottam oda, hogy ez nem zavar, mert nem a a az első sorban a a célközönsége a verseimnek az az én magam vagyok, és van egy ilyen önismereti indíttatása a verseimnek. >> Meg hát a mennyiség itt nem számít szerintem. >> Nem, nem >> abszolút.

Az ember szeretné talán kifejezni magát, >> ugye? >> Kifejezni, vagy vagy >> hogy lehet jónak fogalmazni? >> Szeretne átadni valamit?

Azt hiszem, hogy a fő különbség abban, ahogy régen írtam, amikor mondjuk ilyen, mondhatni, hogy egzisztencialista költészetet próbáltam csinálni, hogy hogy a költészet maga volt a a cél, és azt gondoltam, hogy nincs fontosabb és nincs nagyobb dolog a a költészetnél.

Pont emiatt nem is tudtam mit kezdeni, akár a keresztény, akár a bármilyen címkével ellátható költészettel, mert mert azt gondoltam, hogy a költészet nem lehet eszköz.

Nem mondom, hogy ez teljesen tévedés volt, de ma már inkább azt mondanám, hogy a a költészet a megismerés eszköze.

Kávin mondja, hogy két lényegi feladata van az embernek, az önismeret és az istenismeret.

És azt gondolom, hogy a költészetben mind a kettő meg tud történni egy-egy kegyelmi pillanatban, de ha nem is történik, meg mindig erre irányul.

És az se baj, ha kudarcot vall.

Tehát ha a vers kudarc, akkor attól még nem biztos, hogy rossz a vers.

Ez lehet, hogy homályos, de valójában amikor verset írok, engem a homályos dolgok érdekelnek.

Ezért is mondják sokszor, hogy homályos, amit írok.

De de ugye azt mondja Pál apostol, hogy tükör által homályosan látunk.

És az, ami lényeges, azt tényleg ilyen homályosan látjuk.

És talán ez a állandó fókuszigazítás számomra a költészet. >> Hozott esetleg egy verset magával, amit szívesen felolvasna nekünk?

Ö igen, talán ehhez a beszélgetéshez egy olyan versenne, ami hát említettem, hogy ritkán írok hittapasztalatról mert mert nem célom, de van egy, ami mégis így sikerült.

Ennek az a címe, hogy elgyötört arcok a késő esti ég.

A késő esti ég kivilágított képeiről tekintesz le rám, akár a templomi kárpit, vagy a halvány csipkefüggöny, ami arra vár csupán, hogy végre meghasadjon a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tálentum - Molnár Illés költő, kritikus”

Miről szól ez az epizód: „Tálentum - Molnár Illés költő, kritikus”?

Molnár Illés költő és kritikus beszél megtéréséről, hitéről és költészetéről Murányi Nikolett önkéntessel. Kitér korábbi drog- és alkoholfüggőségére, valamint két örökbefogadott gyermekének nevelésére. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tálentum - Molnár Illés költő, kritikus”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Erdős Eszter, Surányi-Gräfl Lau, Murányi Nikolett, Molnár Illés.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Tálentum - Molnár Illés költő, kritikus”?

Fő témái: költő, kritikus, megtérés, hit, drogfüggőség, alkoholfüggőség.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tálentum - Molnár Illés költő, kritikus”?

Megjelenés: 2026. 02. 19.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/talentum-molnar-illes-kolto-kritikus-189a52a2

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból