Marosvásárhely Hit Gyülekezete
ISTENTISZTELET 2026.05.23
· PT2H46M18SÖsszefoglaló
Mindenkit szeretettel köszöntöttek az istentiszteleten, külön kiemelve az első alkalommal érkezőket. Hangsúlyozták, hogy Isten kegyelme és jelenléte várja a résztvevőket. Különböző információkat osztottak meg: felkérték a híveket a közvetítés megosztására, és tájékoztattak a…
Röviden
- Műsor
- Marosvásárhely Hit Gyülekezete
- Megjelenés
- 2026. 05. 30.
- Hossz
- 2 óra 46 perc
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Úgyhogy mindenkit köszöntünk nagyon nagy szeretettel, és köszöntsük azokat is, akik most vagytok itt először.
Az Úr áldjon benneteket, és kívánjuk, hogy nagyon jól érezzétek magatokat ezen az istentiszteleten.
És akkor szeretném felhívni a az előtérben lévőket, hogy gyertek be, készüljetek elő, szíveteket is készítsetek elő az Úrnak, hiszen a mai napon is az a kegyelem vár ránk, hogy meglátogat bennünket, betölt az Úr az ő jelenlétével.
Úgyhogy erre invitállak benneteket, úgyhogy kérlek, hogy foglaljátok el a helyeteket, és ahogy elfoglaljátok, néhány fontosabb információra fölhívom a figyelmeteket.
Arra kértek, hogy említsem meg azt, hogy meg lehet osztani ezt a közvetítést, ami most zajlik.
Úgyhogy arra kérünk, hogy ez idő alatt nyugodtan a telefonon a Facebookot megnyithatjátok.
És arra kérünk, hogy osszátok meg a mai élő istentiszteletet is, hiszen így több emberhez eljut napi üzenet.
Ugyanakkor fölhívom a figyelmeteket arra is, hogy június 1jén már ki volt hirdetve egy közmunka Libánon.
Erre is kérünk benneteket, hogyha tehetitek és szabadidőtök van, gyertek el. ö előkészítsük a tábor helyszínét a Libánon fönt, és ehhez szükség van némi kis segítségre, úgyhogy bárkit szívesen érdeklődik és ideje van, Bondor Lászlónál lehet jelentkezni.
Akik esetleg nem ismernétek, akkor a könyvestad annál eligazítanak hozzá.
Úgyhogy ide is várunk amennyiben tehetitek.
Az ajtónáló szolgálathoz önkéntesek jelentkezését várják.
Elsősorban férfiakat, de örömmel fogadnak bárkit, aki ezen a területen szeretne szolgálni.
Úgyhogy ha még nincs szolgálatod, és szeretnél ebben is segíteni a gyülekezetben, nagyon nagy szeretettel és megköszönjük ezt a szolgálati részt is a részedről.
És ugyanakkor még fölhívjuk a figyelmeteket a 3,éssé%-os kampányhoz, ami még a mai napon még kitölthető, ez a 230-as űrlap.
És ezt az istentisztelet után megkapjátok a bejáratnál.
Ott lesznek, várnak a a kollégák, akik szívesen kitöltik.
Úgyhogy ha a személyi jöved jövedelem adód 3,5%-át még nem ajánlottad föl, akkor föl fölajánlhatod a gyülekezetnek számára.
És fölhívom a figyelmeteket, ha már nyárról van szó, a nyári táboroknak az időpontjait.
Ebben az évben négy tábor lesz.
Az első az az evangéliációs TK tanítványképző tábor, amely július 5 és 11eek között lesz megtartva, majd a gyerektábor július 12 és 18, az ifjúsági tábor július 26. és augusztus 1je, és a családos tábor augusztusa és 8a között lesz megtartva.
Ezt csak így elmondtam, hogy akik esetleg érdeklődtök, akkor tudjátok feljegyezni ezeket az időpontokat, hogy ne mást programozzatok be, hanem gyertek el ezekre a fantasztikus táborokra.
Minden évben nagyon nagy áldás együtt lenni Isten népével és együtt lenni egy hétig, egy szívvel, lélekkel ott közösségben lenni, igét olvasni, imádkozni, dicséretet mondani az Úrnak.
És ez egy fantasztikus lehetőség. így egybütt bezárva ott fönt a Libánon a Hegycsúcson.
Úgyhogy ebben az évben is erre bátorítünk, hogy gyertek el majd erre a táborokra.
Hamarosan jelentkezések is lesznek a családos táborra is.
Evvel is majd fogunk tájékoztatni benneteket.
Hamarosan elindítjuk és a többi jelentkezések is az ifjúsági táborra már elindul, de a gyerektáborra is nemsokára elindítjuk a hirdetést.
Úgyhogy erre ezzel szeretném bezárni az információkat.
És akkor még egyszer megismétlem a felkérést, hogy gyertek be az előtérből, és buzdítani szeretnélek benneteket most arra, hogy vonuljunk be Isten jelenlétébe.
A 86. zsoltárnak a negyed a harmadik versétől olvasom föl Istennek az igétjét.
Azt mondja, hogy könyörüljél rajtam, Uram, mert hozzád kiáltok minden napon.
Vidámítsd meg a te szolgádnak lelkét, mert hozzád emelem fel, Uram, lelkemet, mert te, Uram, jó vagy és kegyelmes, és nagy irgalmasságú mindazokhoz, akik hozzád kiáltanak.
Tehát látjuk mai napon is az Úrhoz kell kiáltani mindennapon, de különösen most, amikor együtt van Isten népe, és arra kérjük ugye az Urat, ahogy a zsoltáros is, hogy vidámítsa meg az Úr a mi lelkünket a mai napon is.
Sok teher van, sok gonddal jöttetek ide, mindenkinek megvannak a maga gondjai, de ezeket most arra bátorítalak tegyük félre, és hagyjuk, hogy Isten szelleme áradjon ki, és vidámítsa meg a mai napon is a mi lelkünket. megújuljunk az Úrnak a jelenlétébe, mert az Úr irgalmas hozzánk, és aki őszintén jön Isten jelenlétébe, azokat az Úr meglátogatja, és a mai napon is fog szólni, és fog igét adni a ti szátokba, ha ti hűségesen közelítetek hozzá.
Hányan jöttetek ma Jézus Krisztus nevében?
Azt látom, hogy nagyjából minden kezet az égben láttam.
Úgyhogy akkor ezzel szeretnélek bátorítani, hogy adjuk, hogy a mai napon a Szent Szellem ereje vidámítsa meg a mi szívünket, és menjünk be, meneteljünk be Isten jelenlétébe.
Itt vannak a hangszerek, és együtt fogunk bemenetel bemenni Isten jelenlétébe.
De addig is kérlek, hogy álljunk föl és hívjuk segítségül az Úrnak a nevét.
Mennyi Atyám, köszönöm, hogy a mai napon is összegyűlhetünk az Úr Jézus Krisztusnak a nevében, amely névre meghajol minden tér mennyen a földön és a föld alal.
És köszönjük, hogy a mai napon is téged dicsérhetünk magasztalhatunk mert méltó vagy, hogy véj tisztességet és védj hódulatot a mi szánkból.
Uram, köszönjük neked, hogy a mai napon is áldozhatunk a mi ajkaink tulkaival te neked.
Köszönjük, hogy dicséretet mondhatunk a te nevednek, mert te méltó vagy, Uram, mindenkor.
És most is, Uram, kérlek, hogy fogadj újlatú áldozatként a mi dicséretünket.
Jézus Krisztus, köszönjük, hogy itt vagy közöttünk és hogy itt van a Szent Szellem ereje, és a mai napon is megújulunk Isten jelenlétében.
Köszönjük, Uram, hogy a mai napon is te itt vagy azért, hogy megvidámítsd a mi lelkünket, hogy öröm szálljon a mi szívünkre.
Ezért ezzel az örömmel kiáltjuk, hogy abba, édesatyánk, és köszönjük, hogy te fiadá fiaká fogadtál bennünket Jézus Krisztuson keresztül.
Köszönjük a bárány vérét, köszönjük a te kegyelmedet, ezért dicsérünk téged önfeletten a mai napon is ujjongva a Jézus nevében.
Mye Atyánk, hálát adunk neked ezért a mai napért.
Hálát adunk a te jelenlétedért.
Hálát adunk a te igédért, a te ígéreteidért.
Hálát adunk azért, Atyám, hogy ráépíthetjük a mi életünket a mai napon is a te ígéreteidre, a te beszédedre.
És arra kérlek, Atyám, a mai napon, hogy fogadd a mi áldozatunkat, a mi dicséretünket jó illatú áldozatul, és válaszolj rá.
Küld a te békédet, a te jelenlétedet, a te a te szellemedet.
Arra kérünk, ahogy pünkösor is szállj le a tanítványok közé szállj le közénk, érints meg bennünket, töltsd be bennünket, hogy innen kimenve sok ember életére hatással tudjunk lenni, hogy bemutassuk nekik a te kegyelmedet, és rajtunk keresztül kiárad erre a városra még nagyobb mértékben, és hálát adunk ezért a városért, ezért a gyülekezetért, ami jelen van a te néped ebben a városban, és arra kérünk, hogy ma a te népedet vidámítsd meg, újítsd meg a te erőddel, a te szellemeddel, a Jézus hatalmas nevében.
Ámen. >> Hálát adunk, Uram, és köszönjük, hogy a mai napot te rendelted.
Köszönjük ezt az ünnepnapot, amelyet rendeltél, azért, hogy örüljünk és örvendezzünk, hogy dicsérjük, áldjuk és felmagasztaljuk a te szent és hatalmas nagy nevedet.
Mi a mai napon hálás szívvel jövünk, Uram, a te tornácidban.
És azt várva várjuk, Uram, hogy látogass meg.
Ugyanott ajítványokat meglátogattad.
A mai napon mi is, Uram hisszük és reméljük, hogy meg fogsz látogatni.
És tudjuk, Uram, hogy nem fogunk a mai napon se megszégyenülni, mert megígérted, Uram, hogy eljössz és meglátogatsz és betöltesz, Uram, a te örömöddel.
Kérlek, Uram, hogy kent fel az alkalmat, add, Uram, a mai napon is le tudjunk telepedni, Uram, a te kedves jelenlétedben.
Meg tudjunk nyugodni, át tudjuk adni a terheket, el tudjuk tenni, és a mai napon is, Uram, be tudjunk töltekezni, Uram, a te szellemeddel, a te örömöddel, a te erőddel, a te békességeddel, hogy fel tudjuk magasztalni a te szent és hatalmas nagy nevedet.
Ezért kérünk, fogadd kedvesen a mi dicséretünket.
Add, hogy összekapcsolódjon a mennyei dicsérettel.
És add Uram, hogy a dicséret imádásba folytatódjon, Uram, hogy megdicsőjön a te szent és hatalmas nagy neved itt közöttünk.
És kent fel, kérlek az igehirdetőt is, Uram, hogy a mai napon is, Uram szórja, Uram a te beszédedet, szórja, Uram, a te magodat és a te magod, ami szívünkbe hújon, jó földbe essen, és áztasd el, Uram, a te esőddel, hogy bedöngölje, Uram, a magot a mi szívünkben, hogy az kikerjen és nagy fávánál, és sok jó gyümölcsöt teremjen Jézus nevében.
Mennyei Atyánk, én is hálkat adok neked a Jézus Krisztus nevében.
Ezért a csodálatos helyért, Uram.
Köszönöm, hogy összegyűjtöttél minket, Uram.
Köszönöm, hogy létezik ez a hely, Uram, hogy népet támasztottál magadnak Marosvásárhelyen.
Köszönjük a te csodálatos megváltásodat, a te vérednek az áldozatát, hogy kiragadtál minket a bűnből, kiragadtál minket a világból, és szabad emberként itt állhatunk a te jelenlétedben.
És köszönjük a te csodálatos szent szellemedet, amit kiárasztottál ránk, és köszönjük azt a mennyei erőt, amivel megtöltöttél minket, és amivel ma is találkozásunk lehet. dicsérünk és magasztalunk téged ezen a helyen a te csodálatos áldozatodért felemeljük a Jézus Krisztusnak a nevét, a csodálatos áldozati báránynak a nevét, a győztes királynak a nevét.
Dicsérünk és magasztalunk téged ezen a helyen egy szívvel, egy lélekkel, egy akaraton emeljük fel a te nevedet és kérünk téged, látogass meg minket, érints meg minket, szólj hozzánk a mai napon, változtasd meg a szíveket, a karaktereket.
Érintsd meg a legbelsőbb részeket.
Tisztíts meg minket, mossál meg, gyógyítsd meg, vígasztalj meg.
Hadd legyen minden a mai napon a te tökéletes akaratod szerint.
És mi felemeljük a Jézus Krisztus hatalmas nevét, az ő nevének a dicsőségéért.
Dicsérjük az Urat örömmel és erővel.
Hallas csak, zengedj új gyal, szívünkből szól az új halleluja.
Minden nép és minden nemzet hasogja a dicsőség Istenünk.
Dága vér egy gyermeké kegyelmet támasztott új embernél.
A remény, még most is éltem. vagy el soha nem szégyelítá énekelő vá fél győzelem a várá az ő útját az úr talál soká leszáll az néktől a világ megrendül tekintletétől mére lesz a gonoszságnak az egész földalor kirá Já énekelj tovább ne fél győzelia várj vájá az Ő útvár szent az útalá szent az Úr talán szent az újél ő szent az Úr talán szent az Úr talán él ő él szent az Úr talán szent az Úr É, ő él nemsoká leszáll az égő.
A világ legrendül tekintetétől vége lesz a bossága az egész földak királya há énekelj tovább É győzelem a vár.
Jöjjáölját az ő útját az útalá.
Hallgas csak itt is volt ennek egy újd szívünkből szól az új.
Halleluja óó ó óó kiöri meg Büntés az átkod ki szeret úgy, hogy ebből megváltod a menny királya kirő kirenged földet szent dööréssel aki csodát tesz nagy elejében, amely királya király mindenől.
Ha ez csodás kegyelem szereted azon szenvedtem helyettem kereszteletted élet hogy szavadó Ó, ó, Jézus, csak értem, csak rólad szó.
Óó, teszi rend káos és hozzád vállal kis koronát.
A men királyam, amely királya ky urakodik a nemzeten és napként fénylik.
Nagy bölcsességük a men királya király minden fölö csodás kegyed még leszed az hogy eszenvedtem helyett nem keresztem letted életemet hogy én szabadok.
Ó, Jézus csak értem, csak rólad szólt a ró.
Méltó, aki megöletett, méltó a király, ki életet nyert, méltó, aki megletett, méltó a király, ki életet nyer.
Méltó, aki megületel, méltó a király, ki életet nyer.
Méltó, aki megletet, méltó mértó mértó a ez csodás kegyelem. szeretem az, hogy szenvedtem helyettem kelt letett életed, hogy ilyen szavadó.
Ó, Jézus csak éértem, csak rólad szólt a hó. โ Nem fogyhatsz ki a szavakból, nem fogyhatsz ki a dalok, mert azért élük és vagyunk, hogy minden egyes újra.
Dicsér dicsér lelkem ágyjad magasztal a mi urunkat.
Dicsér, dicsér szent nevét ágyat magasztal, soha ne lank ágyan.
Hogyha nehéz időkérkeznek, akkor is csak téged dicsér.
Hogyha háború és vihajtodul, akkor is hálával áldoz.
A mi Urunkat áldunk mindenkor a mi Urunk áldunk.
A mi urunkat áldjuk mindenkor az Urunkat áldjuk.
Dicsér dicsér lelkem ágyat magasztal a mi Urunkan.
Dicsér, dicsér szent nevét ágyat magasztal, soha ne langj.
Dicsér, dicsér fél lelkem ágyat marasztal a mi urunk.
Dicsérd, dicsér szent nevét áldjat magasztal soha ne lakadj ágyal.
Nem számít, mit mondanak mások.
Nem számít, mint mondanak mások.
Én megyek után én megyek után.
Dicsér dicsér lelkem ágyat magasztal a mi urunkat dicsér dicsér szentelmét ágyad magasztal sor elkal dicsér dicsér fél lelkem ágyat magasztal a mi urunk dicsér dicsér sznek Éd áld magasztal soha ne langkadj áldjal lelkem áld lelkem áldad az urat magasztal ó vágyal înare orice ar fi să mi iasă nu Căci tu ești cu mine.
Prânsul meu l aimbat într un cântec.
Inima mea se bucură și vadul meu l ai schimbat într un cântec inima spune strig Strig strieg la voi lö sarevare Știu că e scris să mă încare.
Nu mă tem, căci tu ești cu mine.
Plânsul meu l ai schimbat într un cântec.
Inima mea se bucură și plânsul meu l ai schimbat într un cântec.
H gönt göntö göntöm göntö gá strigare sbare lai لا ล și atunci te voi lăuda rătăcesc și atunci te voi lăuda de nu florinul și te voi lăuda. da ar fi să vină încare și atunci voi lăuda megcinul meu in Güntel Güntel Günel Güntel Günel Strieg Strieg Ő sör sörvén sörv ล لا ล لا Halleluja!
Dicsérünk és magasztalunk, Uram, téged.
Téged dicsérünk, áldunk, mert méltó vagy minden dicséretre.
Ámen. >> Ámen. >> Foglaljatok egy rövid időre helyet.
Megismételnék néhányat a hirdetésekből.
Talán most jobban ide tudunk figyelni mindnyájan.
Az egyik következő esemény az június 1jén lesz a jövő hétfőn, tehát nem ezen a hétfőn, ami jön, hanem utána gyereknapra a Libánon szervezünk egy közmunkát, ugye, hogy a gyerekeknek készítsük elő a tábort.…
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „ISTENTISZTELET 2026.05.23”
Miről szól ez az epizód: „ISTENTISZTELET 2026.05.23”?
Mindenkit szeretettel köszöntöttek az istentiszteleten, külön kiemelve az első alkalommal érkezőket. Hangsúlyozták, hogy Isten kegyelme és jelenléte várja a résztvevőket. Különböző információkat osztottak meg: felkérték a híveket a közvetítés megosztására, és tájékoztattak a… Az epizód a Marosvásárhely Hit Gyülekezete című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 30..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „ISTENTISZTELET 2026.05.23”?
Megjelenés: 2026. 05. 30.. Hossz: 2 óra 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/marosvasarhely-hit-gyulekezete/istentisztelet-2026-05-23-6fedd6b0
Több epizód a Marosvásárhely Hit Gyülekezete-ből
- ISTENTISZTELET 2026.06.20
A Marosvásárhelyi Hit Gyülekezete szombati élő Istentiszteletét mutatja be a felvétel. Az adásban a közösség hitvallását, az elfogadást és a szeretetet hangsúlyozzák. Lehetőséget…
- Ne félj, csak higgy! | Georgisz Szokalopulosz | 2026.06.20
Az üzenet a bibliai hit gyakorlati jelentőségét mutatja be, különös tekintettel a reménytelen helyzetekben való működésére, a félelmek legyőzésére és Isten dicsőségének meglátásár…
- A szamárkereséstől a királyságig | Fodor Sándor | 2026.06.13
A 2026. június 13-i prédikációban Fodor Sándor arról beszél, hogyan tudja Isten a nehézségeken és váratlan helyzeteken keresztül új irányt adni egy ember életében. Az üzenet Saul…
- ISTENTISZTELET 2026.06.06
A Marosvásárhelyi Hit Gyülekezete élő, szombati Istentiszteletjére invitálják a nézőket. Az adásban hangsúlyt kap a közösség, a hit, a szeretet és az elfogadás. Lehetőséget biztos…
- A gyümölcsöző keresztény élet titka | Fodor Sándor | 2026.06.06
Ez az üzenet a gyümölcsöző keresztény élet titkát vizsgálja, János evangéliuma 15. alapján. Fodor Sándor arról beszél, hogyan maradjunk Krisztusban, hogyan növekedjünk a Lélek gyü…
- ISTENTISZTELET 2026.05.30
A Marosvásárhelyi Hit Gyülekezete szombati élő istentiszteletét mutatja be az adás. A gyülekezet tagjait arra buzdítják, hogy osszák meg az élő közvetítést a közösségi médiában, h…
- Igehirdetés | Andrejkovits Ákos & Bondor Sándor | 2026.05.23
Andrejkovits Ákos és Bondor Sándor igehirdetése a Marosvásárhelyi Hit Gyülekezetében. A prédikáció az isteni üzenetek, a szeretet és az elfogadás fontosságát hangsúlyozza, erőt és…
- ISTENTISZTELET 2026.05.16
A Marosvásárhelyi Hit Gyülekezete 2026. május 16-i Istentiszteletén Jézus Krisztust dicsőítik a hívek. A prédikáció az Úr akaratának elfogadásáról, a hit erejéről és Jézus Krisztu…
- Igehirdetés | Timár András & Nágó János | 2026.05.12
A mai igeliturgia alapigéje az 5 Mózes 7:9. Timár András András és Nágó János a hűség fontosságáról beszélgetnek ebben a változékony világban, ahol Jézus Krisztus az egyetlen álla…
- ISTENTISZTELET 2026.05.09
Az Istentisztelet 2026. május 9-i adása a Marosvásárhelyi Hit Gyülekezete szombati élő istentiszteletét tartalmazza. Az ima a hálaadásról, Isten kegyelméről és Jézus Krisztus áldo…