Újra megnyílik a híres Szerelem Útja
· PT1M13SÖsszefoglaló
Tizenkét év után, 22 millió eurós felújítási munkálatokat követően újra megnyílik a híres Szerelem Útja, vagyis a Via dell’Amore Olaszországban. A Cinque Terrét átszelő, egy kilométeres sétaútvonalat augusztustól 15 euróért lehet látogatni, korlátozott létszámban és időtartamban.
Röviden
- Műsor
- Minden Ami Külföld
- Megjelenés
- 2024. 10. 11.
- Hossz
- 1 perc
Ebben az epizódban
Tizenkét év után, mintegy 22 millió euróba került javítási munkálatokat követően újra megnyílik a híres Szerelem Útja, azaz a Via dell’Amore Olaszországban.
A Cinque Terrét átszelő, egy kilométeres séta útvonalat a világ legromantikusabb sétányaként tartják számon.
Augusztustól 15 euróba kerül a belépés, amiért egy órát lehet az ösvényen tartózkodni, egyszerre legfeljebb 30 embernek.
A sétány a Genova és La Spezia közötti vasútvonal korszerűsítés során épült a 20. század elején, hogy a vasúti munkások közlekedhessen Riomaggiore és Manarola között.
Az út a tenger fölé magasodó sziklafalba vájva készült, és idővel a szerelmesek találkozó helyévé vált.
A helyreállítási munkálatok során a sziklákat acélhálóval erősítették meg, és mintegy 8800 növényt ültettek el.
Egy megfigyelőrendszert is telepítettek az esetleges földcsuszamlások előrejelzésére.
A liguriai Cinque Terre öt faluból áll, amelyek a tenger feletti sziklákba épített házakról híresek.
Az UNESCO Világörökség részét képező területet nemzeti park veszi körül, amelyet évente mintegy 2,4 millió látogató keres fel gyalog, hajóval vagy kerékpárral, hogy felfedezzék a festői környéket.
Írd meg nekünk kommentben! 📌A csapból még nem a “Minden ami külföld” folyik, de törekszünk rá, hogy minél több emberhez eljussanak az információk, tapasztalatok! ✴Itt találtok meg minket: 🔸Honlap: https://mindenamikulfold.hu/ 🔸Instagram: https://www.instagram.com/minden_ami_kulfold/ 🔸Facebook: https://www.facebook.com/mindenamikulfoldfacebook 🔸Twitter: https://twitter.com/mindenamikfold 🔸Pinterest: https://www.pinterest.co.uk/mindenamikulfold/minden-ami-külföld/ Külföldre vágysz?
Érdekelnek a hasznos tanácsok, személyes élmények?
Keresd profi tanácsadóinkat, nyelvtanárainkat, ha nem akarod, hogy meglepetések érjenek!
Szörfözz a: https://mindenamikulfold.hu/ oldalon!
Kérj segítséget profi tanácsadóinktól, nyelvtanárainktól.
Amennyiben külföldre vágysz nagyon fontos, hogy felkészült legyél!
Fontos, hogy megfelelően képben legyél még a külföldre való utazás előtt, az adott ország jogi, gazdasági feltételeivel.
Ebben nagy segítségedre lehet a „Minden ami külföld” teljes körűen felkészült csapata, akik kivétel nélkül kiváló szakemberek a maguk területén: Jogászok, nyelvtanárok, pénzügyi, szociális, lelki és szexuális tanácsadók várnak szeretettel, hogy ne érjenek meglepetések.
Már úgy érkezz meg külföldre, hogy teljesen tisztában legyél a lehetőségeiddel, jogaiddal.
A „Minden ami külföld” csapata megadja neked azt a biztonságot, amit máshol nem kaphatsz meg.
Teljes és pontos kép egy adott külföldi ország mindennapi életéről.
Lényeges, hogy a bizonytalanság ne legyen ott veletek mint egy nyomasztó „csomag”, hiszen a „Minden ami külföld” csapata eléd varázsolja még a megérkezésed előtt az kiválasztott ország mindennapjait, lehetőségeit, buktatóit.
Neked csak az álmaid megvalósításával kell foglalkoznod.
Felkészítésed a lehető legszélesebb körűen elvégzi helyetted a „Minden ami külföld” csapata.
Kövesd az általunk javasolt tanácsokat, tennivalókat és nem utolsó sorban utat mutatunk az irányba, amit a szíved diktál.
Egy idegen nyelv, idegen kultúra megismerése tesz minket igazán többé.
Egy ilyen külföldi kaland lehet megpróbáltatásokkal teli, vagy lehet egy könnyed tanulás, betekintés idegen kultúrákba.
Ha könnyed külföldi kalandra vágysz, akkor válaszd társadul a „Minden ami külföld” csapatát. #Olaszorszag #mindenamikulfold #cinqueterre #tippek
Említett entitások
Szervezetek, cégek
- Via dell'Amore
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Újra megnyílik a híres Szerelem Útja”
Miről szól ez az epizód: „Újra megnyílik a híres Szerelem Útja”?
Tizenkét év után, 22 millió eurós felújítási munkálatokat követően újra megnyílik a híres Szerelem Útja, vagyis a Via dell’Amore Olaszországban. A Cinque Terrét átszelő, egy kilométeres sétaútvonalat augusztustól 15 euróért lehet látogatni, korlátozott létszámban és időtartamban. Az epizód a Minden Ami Külföld című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 11..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Újra megnyílik a híres Szerelem Útja”?
Megjelenés: 2024. 10. 11.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/minden-ami-kulfold/ujra-megnyilik-a-hires-szerelem-utja-f8644d47
Több epizód a Minden Ami Külföld-ből
- 8 év külföld utáni élmények és a legpozitívabb tapasztalatok Magyarországon turistaként 2026#63
- Ami sokkolt minket Magyarországon 8 év után 2026#62
A Minden Ami Külföld podcast házigazdái nyolc év külföldön töltött idő után látogattak haza Magyarországra. Ebben az epizódban őszintén számolnak be azokról a negatív tapasztalato…
- A brit bankszámlanyitás titkai 2026#60
A brit bankszámlanyitás nehézségeiről szól a "Minden Ami Külföld" podcast 18. epizódja. Attila, a brit vízumtanácsadó segítségével a stúdióban kitérnek a hagyományos bankok elutas…
- Így ne rontsd el az IELTS vizsgádat!Mentális felkészülés és tippek 2026#59
Ebben az epizódban Szilvia és Évi, egy IELTS felkészítő tanár, a vizsgadrukk mentális akadályairól beszélgetnek. Szó esik lefagyás elleni technikákról, konkrét mondatokról, amelye…
- Hogyan számold ki az ausztrál pontjaidat? 🇦🇺 A Pontrendszer valósága! 2026#58
A Minden Ami Külföld podcast e heti adása az ausztrál pontrendszer valódi működését mutatja be, rávilágítva az online kalkulátorok korlátaira. Zsuzsi, regisztrált bevándorlási ügy…
- 🇬🇧 ÍGY bérelj lakást Angliában friss vízummal! 2026#57
Az epizód a brit lakáspiacra való belépés kihívásait mutatja be friss vízummal, hiteltörténet és referenciák nélkül. Vendégünk, Attila, vízumtanácsadó, részletezi a „Right to Rent…
- IELTS Tévhitek: 5 hazugság, ami elronthatja a vizsgádat! 🛑 2026#56
Ebben az epizódban Évivel, az IELTS mentorral cáfolnak meg különböző tévhiteket a nyelvvizsgával kapcsolatban. Megbeszélésre kerül a „vizsgaturizmus” mítosza, az akcentus fontossá…
- Hogyan maradj Ausztráliában suli után? 🇦🇺 A Graduate (485-ös) vízum titkai! 2026#55
Az Ausztrália Iránytű podcast 8. epizódja Zsuzsival, regisztrált bevándorlási ügynökkel a Graduate (485-ös) vízum feltételrendszerét vizsgálja. Az adásban szó esik a vízum megszer…
- Brit üzleti etikett, önéletrajz és a STAR-módszer 2026#54
A Minden Ami Külföld podcast e heti adásában Attilával a brit üzleti kultúra és etikett sajátosságaiba merülnek el. Kitérnek a közép-európai és brit kommunikációs stílusok különbs…
- NE menj IELTS vizsgára, amíg ezt nem hallottad! Kérdezz-Felelek 2026#53
A Minden Ami Külföld podcast legújabb epizódja az IELTS nyelvvizsgára való felkészülés legfontosabb kérdéseivel foglalkozik. A beszélgetés során szó esik a speaking vizsga alatti…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Új turistaútvonal a Bél-kőn — Heol.hu
Védett növények élőhelye miatt új turistaútvonalat terveznek a Bél-kőn. A jégkorszak óta fennmaradt fajok élnek a területen, és a tervek szerint a klímaváltozás ellenére is megőri…
- Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője a Happy Hours vendége — 90.9 Jazzy rádió - Happy Hours
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője volt a Happy Hours vendége. Az adásban a megújult Hűvösvölgyi Nagyrétről esett szó, amely tematikus játszótérrel és szabadtéri fit…
- Újabb kerékpárút felújítás Sándorfalván — 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast
Sándorfalván felújítják az Alkotmány körút melletti kerékpárutat, egy 2 kilométeres szakaszt érintve. A kivitelező BALI-ÉP BUILDING Kft. 5 hónapon belül befejezi a munkát, melynek…
- Külsőhalas titkai a Délkör IR ablakából | 2025. évi 2. adás — Közvetlen Kocsi
A Közvetlen Kocsi epizódjában a kelebiai fővonal felújítását és egy 20 éve üzemelő motorvonat dunántúli útját mutatják be, mely a megszokott Bzmot-ok mellett közlekedik.
- Hírek | 2021.05.12. - 1 — Radio Brand
A Radio Brand mai adása a legfontosabb tudnivalókat foglalja össze külföldről és Magyarországról. Az adás minden nap 06:00 és 22:00 között hallható.