S01E06 Tíz bajnoki cím arról, hogy hogyan kell bajnokságot nyerni
· PT1H9M6SÖsszefoglaló
Két korábbi, 10-szeres bajnok labdarúgóval, Gyimesi Lászlóval és Kovács Kálmánnal, valamint Kaszás Kálmánnal és Gazsó Istvánnal beszélgetnek. A podcast fő témái a támadósor, a csatárkérdés, a feljutás lehetősége, és hogyan játsszon egy csapat (többek között a Honvéd) olyan…
Röviden
- Műsor
- Nekünk a Kispest
- Megjelenés
- 2025. 08. 27.
- Hossz
- 1 óra 9 perc
- Szereplők, említett nevek
- Gazsó István
- Témák
- labdarúgás, bajnoki cím, támadósor, csatárkérdés, feljutás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Fejezetek
- — Intro és Honvéd–Csákvár 24:34 Kálmán Kaposvár ellen szerzett négy gólja: hogyan domináljunk? 39:46 A Csákvár elleni mecc
- — A csapat és a szurkolók viszonya 1:05:33 Vasárnap Honvéd–Kecskemét
Ebben az epizódban
volt egy játékunk, és ha nem volt meg a megfelelő frissesség, akkor értelemszerűen kellett a türelem.
De nekünk meg tehát mi viszonylag agyilag is jól fel voltunk készítve, tehát nem nem volt az, hogy most kicsit lelombozoltunk, vagy nem sikerült valami nekem nem sikerült ötször kötényt adnom, ugyanúgy megpróbáltam hatodszor is.
Hátul már morogtak egy kicsit, akkor vissz visszaszóltam, hogy szereljétek le az embert adjátok ide.
Majd a hetedik sikerül és akkor sikerült. [Taps] Az életünk a nagy virágban már tévedünk.
Nőoc sem jöhet be klubból soha.
Ez itt a nekünk a Kispest kibeszélő hatodik adása. állandó tettestársammal ülünk itt az asztalnál Kaszás Kálmánnal és két vendégünk ezúttal két öösszörös magyar bajnok névsor szerint Gyesi László és Kovács Kálmán akikkel ma alapvetően a a támadósorról csatárkérdésről feljutásról ugye egyáltalán arról hogy hogy a hogyan lehet egy honvédnak focizni olyan csapatok ellen, akik beállnak ellene védekezni, hiszen ők erről elég sokat tudnak a 80-as évek alapján ilyenekről fogunk beszélgetni.
De azért még előtte egy kicsit a hétvégi Honvéd Csákvárról e pár szót, hogy hogy ez ennyire sima volt ez a 31, vagy ezen meg kellett dolgozni. >> Persze, hát meg te voltál. >> Én nem voltam személyesen kint tévén láttam a az összecsapást.
Tévén simának tűnt a játék alapján. ában voltak ellenkező nyilatkozatok is, ha jól emlékszem rá, de úgy gondolom, hogy amit a tévén átjött, az lendületesebbek voltunk, főleg az első félidőben.
Célatörőbben játszott a csapat, és megvolt az a fiatalos frissesség, amit már régóta várunk egy hazai mérkőzésen.
Akkor én másik tévén néztem, illetve nagyon szeretek vitatkozni, hogyha Gymi azt mondja, hogy egyértelmű volt, akkor nekem egy kicsit úgy tűnt, hogy igazából nem éreztem feltétlenül, hogy jobb csapat lennénk, mint a Csákvár.
Mérkőzés előtt azt gondoltam, hogy sima 3-0 és nem lesz ezzel probléma.
Ahhoz képest a Csákvárnál meglepően sokat volt a labda.
Én azt éreztem, illetve túl sok helyzetet alakított ki, tehát idáig azért nem volt jellemző, hogy rengeteg gólt kaptunk.
Most viszont helyzetből az első félidőben sok volt a Csákvár részéről.
Én azt gondolom, hogy ebből a bajokságból feljuthatunk, tehát nincs ezzel különösebb gond.
Még mindig azt gondolom, hogy a Vasas a legnagyobb rivális.
De ez a két csapat fog az idén följutni.
Ö egy kicsit jobb teljesítményt kell azért hosszú távon, hogy hogy egyértelmű legyen részünkről.
Mondtad azt, hogy sok helyzete volt a Csákvárnak az elején.
Ott a Feckó is utalt arra, hogy valamit próbálgatott.
Azt ti láttátok, hogy mert hogy valami tényleg ott hiányzott az első 20 percben.
Szokatlanul sok helyzete volt valóban a Csákvárnak.
Kicsit olyan volt, mintogyha ilyen négyvédős rendszerrel próbált volna átállni, de nem tudom.
Ennyi tévén nem tudom mennyire jött át. >> Hát ezt e ezt a Feckót kell megkérdezni, hogy mit próbálgatott.
Gondolom a tévén azért nem lehetett annyit látni, mint személyesen de én amikor azt mondtam, hogy ezt a játékot várjuk el a honvédtól, nem azt mondtam, hogy NB1-es szinten játszott a csapat, nagyon messze volt, csak a Csákvár ellen lényegesen jobb csapat teljesítményt nyújtott nekem legalábbis a csapat, mint eddig bármikor hazai meccsen.
És a Csákvár lehetett eddig listavezető, de nem láttam, éreztem rajtuk, hogy ők ezt a bajnokságot akár a belső ötbe fejezik be. >> De akkor csak jó rajtot vettek >> valószínű. >> Ühüm. >> Hát én meg azt láttam, hogy az első félidőben én szerintem is jobbak voltunk.
Az tény, hogy volt több helyzete is a Csákvárnak, de ez ugye mind kontra után alakult ki.
Nekünk is sok helyzetünk volt.
Az a kisgyerek nem védő nem tudom a nevét sajnos azért nem mondom hogy >> azt hiszem le >> Leocki igen.
Egy-két bravurt is bemutatott, úgyhogy az a az első 20 perc után lehetett volna az akár kettő-három is.
Ettől függetlenül valóban volt helyzet a a Csákvának.
Én Én végig meggyőzőnek találtam a a mi játékunkat.
Egy percig nem féltem attól, még attól se, hogy kiegylítenek.
Az tény, hogy hogy ez a Csákvár nem játszott rosszul, és nem azt játszotta, most nem a durvaságra gondolok, mert az továbbra is megvan, ha nem azt játszotta, mint korábban, sokkal jobb focit játszott.
A durvaság az viszont az keményen megmaradt, mert elég csúnya dolgokat műveltek.
Igen, szerintem arra majd térjünk még vissza arra az utolsó 10 percre, mert az az ilyen nem minden volt futballpályára való belőle.
Viszont én kigyűjtöttem egy olyan dolgot, hogy nem nagyon rúgunk csatárgót, és erről már beszélgettünk a korábbi adásokban is.
Most nem tudom, hogy a a Megyest meg az új Gébert, a két szélsőt minek lehet nevezni.
Ti vagytok az edzők, ti talán jobban tudjátok, hogy nevezhetjük-e őket csatárnak, de hogy ez a klasszikus középcsatár posztról nem igazán lövünk gólt a mostanában, sőt mintha nem is lenne középcsatárunk igazából.
Direkt megnéztem, hogy a a 11 gólunkból négyet szélső, négyet középpályás és hármat védő rúgott eddig.
Sőt, a gólpasszokat is szinte kizárólag védőktől. >> Kapus viszont egyet se rúgott.
Sőt, a kiharcolt 11-esünk is csak szélsőtől van, illetve hát most a nevezhetjük ugye a Kántor is kiharcolt egy 11-est, bár az nem igazán játékközben alakult ki, hogy ez a hogy lehet-e csatár nélkül, igazán góllövő csatár nélkül bajnokságot nyerni? >> Hát ha elosztják a a gólokat, mondjuk hatan rúgnak 60-at, 10-et, nyolcat, 12-t fejenként, akkor nem biztos, hogy kell a csatár.
Én egyébként a kántoron kívül igazi kilencest nem is látok a csapatban, de ő most sérülés vagy egyéb okok miatt nem volt bevethető.
A másik, hogy ugye annyira átalakult a futball, hogy most már nem is tudom, hogy van-e kifejezetten csatár.
Vannak támadó támadóbb felfogású játékosok, vannak inkább védekezők.
És ha van három támadó középpor, mellette még két szélső, aki szárny szélsők befutják az egész pályát, de előre is kell mennünk, meg vissza is érni, akkor van öt támadót.
Ha az öt támadó meg esetleg egy-két fellépő védő szögleteknél, oldal szabadrúgásoknál előrejönnek a jó felelők, és elosztják mondjuk ezt a szedonként 80 gólt, akkor nem kell kifejezetten egy gólllövő csatár.
A van egy a történelmünkben egy olyan bajnoki cím 92-93-ban, amikor nem volt gólvő a csapatban gyakorlatilag.
Ugye ez az év, ami előtt itt voltál egy fél évet Kálmán, akkor 10 meccsel rúgtál 10 gólt, majd utána megint visszatértél és akkor meg hán 21 gólt rúgtál abban az idénben a még a Kozma alatt.
Viszont 92-93-ban az kettő között bajnokságot nyertünk és megnéztem 22 játékos lépett nálunk pályára.
Ebből 18 mezőnyjátékos és egyedül Árki Gabinak és Ivancsic Ivanicnak nem volt gólja. >> Gabi nem rúgott gólt. >> Nem 16-tal rúgtak gólt.
És a legtöbb gólt bocsánat, Flórián Tibornak se volt gólja, de ő ugye egy meccset játszott.
Az 57 gólból hat gólos volt Halmai, Illés, Orosz és Plókai.
Öt gólos Duró, Fiser és Pisant.
Tehát gyakorlatilag bárkitől jöhetett bármilyen gól.
Meg is nyertük a bajnokságot ugye Kuszelam mesterrel. viszont előtte és utána is voltak gólllövő játékosaink.
Az előző szezonban, az előtte lévő szezonban ugye a Kálmán 10 gólja mellett Vincepilunak volt 13, a Negraunak volt 11, tehát ott voltak 10 gólos játékosok cserébe a 22 pályaralépőből csak 10-en rúgtak gólt.
Tehát ott arra a csapatra könnyebb számítani, akinél van olyan játékos, akitől várható a gól, azt könnyebb levédekezni, könnyebb egy ilyen csapat ellen játszani.
Vagy az a vagy az a nehezebb, amikor amikor bárkitől jöhet, tehát hogy egy plókás hat gólt rúgott egy bajnoki idényben.
Hát én még visszatérnék egy kicsit az előző kérdést, vagy hát onnan kezdeném, ahol az előző kérdésnél a Gymi válasza között nekem az jutott eszembe, hogy amikor fölkerültem az első csapatba, akkor a Dömével beszélgettem, pont valamiért szóba került, és Bodonyi Dajka Eszterházi hármas volt elől, aki mind a három egy kiváló futballista volt.
A Dajka Laci egy remek adottságokkal megállott center volt.
Marci sok gólt rúgott és én dicsértem ezt a kettőt és a Döme azt mondta, hogy te figyelj, álljunk már meg egy pillanatra.
Ez a Bodonyi Béla minden évben 12 fölött rúg, és az már egy óriási dolog.
És utána néztem, és tényleg így volt, hogy éve éves szinten tudta hozni a a 10-et, és azt gondolom, hogy attól lesz valaki igazán futbol nagyon jó futballista, és azt gondolom, hogy a csapatnak az értéke, hogy egy nem egy-egy szezonba rúg kiemelkedőt.
Ilyenkor mindig eszembe jut a amikor 2017-ben bajnokságot nyertünk, és eppel Marci lett a gólkirály, akkor a gyermekeim akkor voltak abba a korban, amikor igazából elkezdtek a honvéd táborba járni, és a honvéd fanatikusok között megjelenni, és akkor volt az a rigmuspel Marciról, és most néha ellenőrként megyek, látom Marcit itt ott játszani, és nem érzem benne azt a futballtudást, ami Ennyi mondjuk a Vodonyi Bélában volt.
Tehát ez volt az egyik gondolatom.
A másik pedig az, hogy amikor Davidovics volt a a honvéd edzője, akkor ő mondta, hogy arra oda kell figyelni mindig, hogy mekkora önbizalmat, vagy mekkora kivételezést adok a kapusnak, aki elhárítja a gólt, meg a Centernek, vagy aki aki aki szerzi nekem a gólt.
És én most azt érzem a a csapatnál, hogy Simon Benedekkel kezdtük a bajnokságot, utána jött a Pinte, utána azért ott van a Kántor is, akit be kéne tenni, Irig Farkas, és egyiknek se adjuk oda azt a következő négy-öt mérkőzést, amivel amivel eldőlne, hogy akkor ő legyen a center, hanem megpróbáljuk őket vált mozgatni.
Tehát nem tudom, hogy ezen a mérkőzés ezelőtti mérkőzés előtt mondjuk a pintét minden alkalommal lecserélték, tehát akkor az nem feltétlenül azt mutatja, hogy maximális bizalmat szavazok a centeremnek.
Ezen kellene egy kicsit változtatni.
Én azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy egy kapusedző az úgy dolgozik, hogy a saját két-három kapusával kialakít egy bensőséges kapcsolatot, és őket nagyon tudja motiválni.
Én Davidovic után szabadon azt mondanám, hogy nagyon fontos lenne az, hogy az, hogy legyen egy egy szakember a szakmai stábban, aki foglalkozik a góllövő csatár lelki állapotával, mert ott azt hiszem, hogy azt nagyon-nagyon rendbe kell tenni, és azzal nagyon-nagyon tisztában kell lenni.
És hogyha ez ez lenne, akkor akkor mindegy, hogy ki Irig Farkas vagy a Pinte vagy a Kántor, teljesen mindegy, hogy ki lenne a center, azt föl kell építeni, és ezzel a versenyhelyzettel nem biztos, hogy föl fogjuk tudni építeni.
Tehát én ettől ettől félek egy kicsit, de ha a többiek rúgják a gólt, és a szögletből a védőink gólt fejelnek, akkor olyan nagyon nagy problémánk nem lesz.
Ja, csatár ennyire egy magányos poszt, hogy hogy külön kell vele, mert a kapus az oké, de hogy >> hát szerintem igen.
Tehát a a az, hogy az, hogy elfogadni azt, hogy egyszer volt szeptember 11-én van a születésnapom, hogyha esetleg a Kaszáskám elfelejtené neki, próbálom mondani, mert időnként a honlapon megjelenik, hogy kinek mikor van, és nekem most lesz, úgyhogy ne felejts el legközelebb.
De ezt azért jegyzem meg, mert egyszer Bicskéi Bertalan volt az edző és Kozma Mihály volt a szakosztályvezető, amikor játszottunk talán a Siófokkal egy 0-0-ás mérkőzést szeptember 11-e környékén, és hát én körülbelül hat-nyolc helyzetet hagytam ki, de úgy, hogy óriási ziccerek voltak, és a második félidőben már féltem bemenni a 16-oson belülre, mert úgy is elém fog pattanni a labda, és úgy is ki fogom hagyni, és így Így is történt, hogy akármikor ott voltam, akkor gólhelyzetbe kerültem, és mindegyik kimaradt, és mérkőzés után hazamentem, havannal lakótelepen laktam és a egy fél órával később megjelent a Bicskei és a Kozma Mihály egy üvegpezsgővel, hogy akkor boldog születésnapot és felejtsem el ezt a mérkőzést.
És ezek a azok a nanszok, amit ez egy csatárát túllendítenek ezeken a a problémákon, természetesen kaphatja a pezsgőt a a takarítónitől is.
Nincs ezzel különösebb probléma, de kell valaki, aki a lelkével is foglalkozik.
És igen, azt gondolom, hogy ebből a szempontból a kapus és a csatár poszt, vagy a a góllövő csatárp, az az egy külön szakma. >> Ez nem elég labdákkal tömni, ugye?
Kell oda egy bizonyos lélek is, lelki világ, lelki meg fizikai magabiztosság.
És jól mondja a Kali, valóban két vagy három ember olyan fontos egy csapatnak, akiket pátyolgatni kell, és ehhez meg kell kapni, illetve nem kell érezniük, hogy bárhogy játszanak idézőjelbe a bizalom bennük van a nézőktől is, az egyzőstábtól is, és értelemszerűen az öltözön belül a játékostársakól is. >> A van egy fiatal srácunk, Simon Benedek, aki akivel próbálkoznak.
Ugye ő benne van a támogatott korosztályban, sőt a kötelező korosztályba, tehát ő 20 év alatti játékos még. őben láttak olyan perspektívát, hogy hogy valami legyen.
Nekem kicsit olyan olyan srácnak tűnik, mint mint a hogyha létezen, hogy védekező középcsatár, tehát hogy nála indul valahogy a csapatvédekezés, mert ő aztán tényleg odamegy és visszatámad és és nagyon kellemetlen ellene játszani, mert ez a alacsony tömzsi oda ha kell, odacsap odaüt odalép egy kicsit mintha egy ilyen új típusú középcsatár lenne, viszont viszont gólokkal megadós.
Hát egy jó pár évvel ezelőtt volt egy horvát feji nevezetű center, és azon mosolyogtunk mindig, hogy ő a legjobban becsúszó középcsatár, mert ő aztán védekezett, és tényleg becsúszott elől hátul, hitve hátul nem is kellett, mert ő az ellenfél 16-osán belül is becsúszott, meg a alapvonalnál is.
Nem tudom, hogy egy csatárnak kell-e becsúszni.
Mi annak idején sokat beszélgettünk, hogy Kali után szó mondom, hogy a a középcsatár az kapjon mindig annyi pihenőt a pályán, hogy amikor megkapja a labdát, friss legyen és le avval lendülettel tudjon kapu fele menni, mert akkor tudja maximálisan kihasználni a lehetőségeket.
Most ha egy csatár becsúszik, meg sokat védekezik, akkor már eleve nem csatár nálam, mert nem azt a feladatot látja el, amire ráírtuk, hogy ő a csatár.
Ö erreagálnék, mert én is játszottam Belgiumba, ahol a Gy és nagyon jó lett volna Gy nem csak játszik Belgiumba, hanem az edzőm is, mert…
Említett entitások
Témák
- labdarúgás
- bajnoki cím
- támadósor
- csatárkérdés
- feljutás
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „S01E06 Tíz bajnoki cím arról, hogy hogyan kell bajnokságot nyerni”
Miről szól ez az epizód: „S01E06 Tíz bajnoki cím arról, hogy hogyan kell bajnokságot nyerni”?
Két korábbi, 10-szeres bajnok labdarúgóval, Gyimesi Lászlóval és Kovács Kálmánnal, valamint Kaszás Kálmánnal és Gazsó Istvánnal beszélgetnek. A podcast fő témái a támadósor, a csatárkérdés, a feljutás lehetősége, és hogyan játsszon egy csapat (többek között a Honvéd) olyan… Az epizód a Nekünk a Kispest című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 27..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „S01E06 Tíz bajnoki cím arról, hogy hogyan kell bajnokságot nyerni”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gazsó István.
Milyen témákat érint ez az epizód: „S01E06 Tíz bajnoki cím arról, hogy hogyan kell bajnokságot nyerni”?
Fő témái: labdarúgás, bajnoki cím, támadósor, csatárkérdés, feljutás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „S01E06 Tíz bajnoki cím arról, hogy hogyan kell bajnokságot nyerni”?
Megjelenés: 2025. 08. 27.. Hossz: 1 óra 9 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nekunk-a-kispest/s01e06-tiz-bajnoki-cim-arrol-hogy-hogyan-kell-bajnoksagot-nyerni
Több epizód a Nekünk a Kispest-ből
- S02E04 Sűrű augusztus
A Nekünk a Kispest podcast legújabb epizódjában Hanta, Tibi, Jerry és Pisti elemzik a Budapest Honvéd elmúlt másfél hónapjának eseményeit. A beszélgetés során áttekintik a csapat…
- S02E03 Kispestről a Bajnokok Ligájába
Tarr Ákos, a Kispest közvetítéseinek korábbi hangja, vendég volt a Nekünk a Kispest podcast legújabb adásában. A fiatal kommentátor a Kispesttel kezdte pályafutását, majd két évve…
- S02E02 Edzőmeccsek, átigazolások, Hemingway
A Kispest podcast S02E02 adása rendhagyó helyszínről, a Lipták Grund Pub vendégteréből jelentkezik. A srácok két felkészülési mérkőzésről, a Sturm Graz 2 elleni 2-1-es és a szlové…
- S02E21 Nyári mindenféle, Nyers Ádám, újonc
A Nekünk a Kispest podcast S02E21 adásában a vendégek, Koncsik Tibor és Balog Gábel Gazsó István Hanta műsorvezetővel értékelik a Kispest első felkészülési mérkőzését a Kisvárda e…
- S01E27 Feczkó, Fórizs, feljutás
A "Nekünk a Kispest" podcast S01E27. adásában a Kispest FC szezonbeli második helyezéséről és a három év utáni feljutásról esik szó. Az adásban elemzik Feczkó Tamás vezetőedző sze…
- S01E26 71 helyett 40: Kemenes Szabolcs
Kemenes Szabolcs egykori kispesti futballkapus a 40. születésnapja apropóján vendégeskedett a Nekünk a Kispest podcastban. Gazsó Istvánnal és Sütő Attilával pályafutásáról, a Kisp…
- S01E25 Mi várhat a magyar focira a kormányváltás után?
A magyar labdarúgás finanszírozásának eddigi gyakorlatát és az áprilisi választások utáni várható változásokat vitatják meg a vendégek. Kiderül, hogy a sportág alapvetően állami é…
- S01E24 Csábi József - 2. rész
A "Nekünk a Kispest" podcast vendége Csábi József, aki Gazsó Istvánnal, Kaszás Kálmánnal és Koncsik Tiborral beszélget. A beszélgetés a Kispest edzői posztjával indul, majd Csábi…
- S01E23 Csábi József - 1. rész
A "Nekünk a Kispest" podcast e heti adásában Csábi József, a klub egykori játékosa és edzője mesél pályafutásáról. A beszélgetés során szó esik Kispestre kerüléséről Szolnokról, f…
- S01E22 A történetek köztünk járnak sorozatunkból: Imre Norbert
Az adás vendége Imre Norbert, a Prosectura énekese, aki a Kispest című számukhoz adta a hangját. A beszélgetés során Norbi elmeséli, hogyan lett Kispest-szurkoló, és szó esik a Sz…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #29 Pécsi Panthers Podcast - Nem sikerül az áttörés — Pécsi Panthers Podcast
A 29. Pécsi Panthers Podcastben a házigazdák, László Miklós és Szakács Miklós, a Honvéd elleni hazai vereségüket tárgyalják. A beszélgetés végén pedig játszanak, hogy jobb kedvük…
- BL nélkül is legendák – a valaha volt legerősebb csapat BL-trófea nélkül! I Középkezdés 105. adás I — Középkezdés | magyar válogatott Podcast
Ebben a különkiadásban a Középkezdés podcast összeállított egy álomcsapatot olyan ikonikus labdarúgókból, akik sosem nyertek Bajnokok Ligája trófeát. Az adás visszatekint a játéko…
- 5. adás (2021.05.08.) — Ahol a jövő jelen van!
Ez az epizód a felnőtt csapat 14. bajnoki címét ünnepli. Hosszú beszélgetéseket tartalmaz Gáspár Dávid vezetőedzővel és Fegyverneky Zsófiával, a csapat kapitányával, a szezonról.
- S01E08_Ten Hag önbizalom tréning, és a milánói csillaghullás — Monday League
A Monday League podcast epizódban Karesz és Doma a Real Madrid 36. bajnoki címét ünneplik, kiemelve a klub 100. trófeáját és Vinícius Júnior harmadik bajnoki címét. Szó esik a spa…
- 336. rész: Sose Becsüld Alá Egy Bajnok Szívét (1995 Finals) — Keleten-Nyugaton Podcast
Gábor és Tibi az 1995-ös NBA döntőről beszélgetnek. Az epizód a Keleten-Nyugaton Podcast része.
- A vb legjei és Luis Enrique, aki próbál menő apuka lenni | Haraszti Ádám — TT Extra
Haraszti Ádám és Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. odds központjának vezetője, a világbajnokság első napjának legfontosabb eseményeit tárgyalják meg.
- 12. epzód - A legendák összecsapása — Rákóczi Kupa Podcast
A Rákóczi Kupa Podcast 12. epizódjában Katona Miklós és Dózsa Zsolt idézik fel a torna aranykorának emlékeit. Nosztalgiáznak a régi kupák hangulatáról, a legendás párharcokról, és…
- Íme a Fradi 9 legemlékezetesebb bajnokcsapata│HajráZöldek 10 — HajráZöldek
A HajráZöldek adásában Huber Szebasztián és Dénes Tamás történészek kilenc emlékezetes Fradi bajnokcsapatot mutatnak be, kiegészítve nézői szavazatokkal. Megtudhatjuk, mely gárdák…