NEM FUTBALL, CALCIO!

Innen már hazaérnek? | RÖVID VÁLTOZAT #39

· PT25M

Összefoglaló

Az olasz labdarúgó bajnokság (Serie A) 39. epizódjában a házigazdák a bajnoki mezőnyről, kupadöntőkről, és a Napoli előzéséről beszélgetnek. Kiemelt téma Antonio Conte, mint edzői "nyerőgép", aki Serie A bajnoki címet nyert Interrel és Nápolyval is, és ő lehet az első edző, aki…

Röviden

Műsor
NEM FUTBALL, CALCIO!
Megjelenés
2025. 04. 29.
Hossz
25 perc
Szereplők, említett nevek
Cesc Fabregas, Antonio Conte
Témák
labdarúgás, serie a, edzői elemzés, kupadöntők, bajnoki cím, napoli
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Taps] [Zene] Ez itt a MFB KCO 39. epizódja, és voltak itt olasz kupa elődöntők, megvan a kupa döntő mezőnye, erről is lesz szó, mint ahogy a sorról is, azaz az előzésről a bajnokságban most már három ponttal a Nápoli vezet.

Konte nem nézte az Inter Roma meccset.

Erről is majd mindjárt beszélünk.

De mielőtt itt nagyon belemennénk, azért edzőkről egy pár szót, és van három olyan edző, akiről szerintem mindenképpen érdemes.

Majd többről is beszélünk itt a mai adásban, de elsőként Kéval kapcsolatban azt azért szerintem mindenki egy kicsit ízlelgesse, hogy ez a hatodik teljes szezonja a szériában. ötödször lehet bajnok, ugye egyszer nem volt az Interrel, és ő lehet az első olyan edző az olasz bajnokság történetében, aki három csapattal lesz bajnok.

Plusz ugye széria B-t nyert kettővel még mellé, meg egy Premier League is bekacsintott mellé.

Tehát ez Antonio Konta egy nyerőgép gyakorlatilag.

Én a nem tudom, nem szeretni Két, ezt megbeszéltük már többször.

Most nyert egy nyert az Interrel, most nyer a Nápolival.

Ezt juve szurkolónak nem kéne megbocsátania neki.

Na, belemegyünk majd a részletekbe, mert van miről beszélni itt a Napoli és az Inter esetében.

És az Inter esetében különösen, mert Bajnokok Ligája elődöntőre készül a csapat a Barcelona ellen, amelyik éppen most nyert olasz vagy olasz spanyol kupát, spanyol királykupát az ellen a Real Madrid ellen, amelyiket Carlo Anchaotti irányítja.

Most még, de most az éjszakára fordulva vált, azt hiszem biztos.

Ugye Fabricio Romano is kiírta, és most már nagyon sok forrás megerősítette azt, hogy még júniusban, mielőtt itt a klub szezon teljesen lezárulna, valószínűleg átveszi a brazil szövetségi kapitányi posztot, ami azért amiatt nem olyan nagy meglepetés, hogy erről azért másfél éve cikkezgetnek folyamatosan.

Még hogyha Ancelotti a különböző sajtó megnyilvánulásaiban hárította is ezt a lehetőséget, most már ő, illetve a menedzsmentje is megerősítette, hogy ez valószínűleg összejön.

És hát ha már itt Kénérról beszéltünk, hogy nyerőgép, Anchelottal kapcsolatban azért öt topligát nyert meg egyedüliként.

Gyakorlatilag mindent, amit lehetett klubszinten, azt bezsebelt. öt Bajnokok Ligája cím, ami szintén rekordnak számít, és hát nem volt még szövetségi kapitány.

Én ezt mondtam, hogy meg tudom érteni, hogy ez egy jó irány számára.

És hogyha mondtad, hogy három edzőről fogunk beszélni, gondoltam, hogy Fabregas köztük lehet talán.

És mer most majd még beszélünk Fabregasról is.

De nem a harmadik az meglepetés.

Majd azt mondom, de még Ancelottival kapcsolatban mondd el, hogy hogy mit gondolsz.

Azt azt én még el tudtam volna képzelni, ha elmegy Rómába, de ez már egyértelműen nyugdíj.

És ez egy nagyon érdekes helyzet Ancelotti esetében, mert beszéltünk itt arról, hogy ő soha nem volt az a típusú edző, aki legalábbis szemmel láthatóan 1000 fokon égett volna a kispad mellett, aki folyamatosan biztos, hogy belül azért megvívta a maga harcait, de talán rajta kevésbé fogott az idő, mint ahogyan láthattuk Mourinhón, hogy hogyan ég ki akár fizikailag is évről évre, vagy Guardiolán, vagy Jürgen Kloppon, aki tavaly azzal az indokkal vonult vissza a Liverpooltól, hogy egyszerűen elfogyott az energiája, és látható is volt a folyamatos ráncosodása, öregedése.

Anchelotti valószínűleg ennek az attitűdnek meg annak a néhány nagyon nagyon kellemes jellenvonásának köszönhetően meg tudta őrizni folyamatosan a hát fiatalságát 66 évesen.

És a szövetségi kapitányi állás azért az most bármennyire is persze hirtelen jön nagy nyomás.

Brazil válogatottal mindig nyerni kell, tehát hogy biztos, hogy így van, abszolút, de azért egy szövetség kapitányi poszt egészen más, mint egy klub edzői poszt.

Maga a munkaterhelés egészen más.

Többször is utaltam már a könyvére, amiben nagyon-nagyon szakmai, tehát akit nem érdekel.

Nem erre nem nem nem ez is egy jó könyv egyébként.

Azt ő írta gyakorlatilag ez az ő ilyen szakmai krédója.

Ez is a címe, hogy az én karácsonyfám, ugye az én focim néven jelent meg magyorul.

Nagyon-nagyon szakma és nem biztos, hogy mindenkit érdekel, de mindenki talál majd benne érdekes dolgokat.

Csak kérdés, hogy érdemes-e elolvasni egy ilyen könyvet azért, hogy pár dolgot meg is bel az illusztráció.

És ott ahogy leírja, hogy hogy van felépítve egy hét, amikor egy meccs van, egy amikor kettő van és egy amikor sorozatban van szedd a szombat, szerd a szombat, hogy ez hogyan épül fel, hogy ebben neki irtózatos mennyis, nem neki, hanem az összes klubedzőnek irtózatos munkája van, főleg amelyik ugye három fronton játszik.

Ehhez képest ez egy nyugdíj, hogy ő elmegy szövetségi kapitánynak, megvan a nyomás, főleg ahogy mondtad is a brazil válogatottnál, de azért egészen más, nem hétről hétre van.

Tehát az, hogy lesétálok a Kopacabanára és nem tudom, elkezdek egy 10000-es puzzl kirakni a két meccs között, tehát hogy ezek olyan dolgok, amik szerintem eddig ismeretlenek voltak, de az olasz stájedzőknél egyáltalán nem ismeretlen.

Ugye gondolunk Sakira, aki szintén nem bírta egyszerűen azt a nyomást, a játékosai még kevésbé egyébként, amit ő követelt tőlük.

De ugye ha nem is Olaszországba, de Capello is szövetségi kapitány lett azután, hogy hogy egy kicsit kiégettte így a klub foci.

Ugye ez egy ilyen jó menekülőút és jó a válogatottaknak is, mert olyan edzőik vannak, akiket hát azért nem, tehát hogy besétál egy brazil vágatott öltözőjébe egy edző, annak mondjuk azért nincs könnyű feladata, kivéve ha Carlo Ancelotti.

Hát miközben egyébként fordítsuk meg egy kicsit szerintem a a brazil szövetség oldaláról, hogy miért is gondolkoztak Ancelottiban.

Ugye ez is egy érdekes kérdés, mert van olyan válogatott itt az elmúlt évekből, amelyik annak köszönhetően tudott jól teljesíteni, mert egy nagyon határozott elképzelés.

Egyébként a Konteféle olasz válogatott rab volt ez elmondható, hogy ott ő kiválogatta magának azokat a játékosokat, akikkel meg tudta valósítani azt a focit, amit szeretett volna.

Meg is valósította, nem is nézett ki rosszul.

Lehet, hogy ennek, hogyha kicsit hosszabb kifutása van, akkor ez akár címekben is jelentkezett volna.

De Ancelotti esetében az tök érthető a brazil szövetség részéről, hogy ő hosszú évtizedek óta az a típusú edző, aki a manedzsmentben igazán erős, aki és ez a brazil válogatott, ez mindig világklassziskal volt tele szinte minden poszton, tehát hogy ez elvitathatatlan.

Most olyanokkal kell majd együtt dolgoznia, akikkel dolgozik, dolgozott együtt korábban.

Ugye Vinicius Junior az egyik, aki ebben kiemelkedő, de ugyanígy elmondható ez Rodrigóról, most a Barcelonában kiválóan teljesítő Rafinjáról, és nem is sorolom végig, hogy hogy kik azok, akik akik jöhetnek, és ha ő megfelelően ki tudja választani azokat az embereket, akikkel jól együtt tud dolgozni, és belőlük a maximumot ki tudja hozni, akkor ez a brazil válogatott minden esetben esélyes, akár Copa Amerikán, akár világbajnokságon indul.

És elképzelhető, hogy a bónusz, vagy az extra, amit egy szövetségi kapitánynak, vagy itt jelen esetben Carlo Ancelottinak kell adnia ennek a csapatnak, hogy mindenki jól érezze magát.

Üm hm nincsen garancia azért semmire, tehát nem beszélünk sokat arról a náp időszakról, ami azért nem volt egy nagyon sikeres időszak.

Nem beszélünk sokat a Torino időszakról, ami kon vagy az Evertonnál töltött időszakról, ami egy konkrét irtózatos kudarc volt.

És hát ez az utolsó madridi szezon sem néz ki nagyon irtózatos köcsög csapatnak tűnik ez a ez a Real Madrid mindenestől, Rudigerestül, Viciuszostosl Mondjuk nem az edző miatt egyikük se valószínűleg.

Hát egyébként Ancelotti is olyan szempontból beállt ebbe a sorba, hogy valószínűleg a klub nem erőltette azt, hogy legyen bármilyen médiaaktivitás itt a döntő előtt, de Angcelotti sem mondta azt, hogy márpedig én nyilatkozom valószínűleg egyébként klubutasításra, de de hát ő is belesimult ebbe a az egyébként általad köcsög, vagy mi nem tudom.

Hát csúnya szót használtam, elnézést.

Hogyha valakinek kevésbé volt PC nyilván nem a régi értelmében használtam.

Ugye Cartman a motorosokra mondja, hogy ezek [ __ ] de nem homoszexuálisok, csak [ __ ] tudod.

Közben meg eszembe jutott itt egy régebbi interjú, még létezett a Soccer World, nem tudom létezik-e még annak idején.

Így elég elég sok van nekem otthon is.

Én előfizetője voltam. egy darabig előfizető nem voltam, de az öcsém Angliában volt, és mindig amikor jött haza, hozott egyet, és ott egy ilyen hosszú interjúban azt meséli, ugye hát nekem az volt vessző paripám, bár hogyha valaki ránézi így a világ legjobb edzőire, akkor ő is összerakhatja a képet, hogy a belső középpályásokból, akik a pálya minden részét jól látják, belőlük lesznek a legjobb edzők.

Ő erről mesél, hogy azért tehát ő egy megfelelő pedigrével érkezett itt az edző közé, hiszen Nils Leeon báró úr a zónavekezésnek az atya úristene volt az első komolyabb edzője, ugye a 80-as évek elején a vil valaha volt legjobb AS Románál és onnan amikor a Milánho az igazolt, akkor pedig Áigózák megtanulta, hogy hogyan kell intenzív támadó futballt játszani.

És ezekről mesélt, hogy hogyan alakítottak ki így a kettő egyébként az edzői palettán elég messze egymástól elég messze helyezkedő edzőnek a a gondolkodásmódjából hogyan alakította ki a sajátját.

Szerintem egy teljesen egyedi figura egyébként és ezért is gondolom azt, hogy ő hogy ő sikeres lesz edzőként.

És mondom ezt úgy, hogy a brazil vágatott a siker az nem kérdés, hogy ez csak az arany.

Nem hiszem, hogy bármi mást sikerként tudnának értékelni.

Igen, itt említetted ezt a lehetséges Rómakorszakot, ugye korából fakadóan is.

Most az kérdés, hogy ez a brazíliai kaland, ez meddig tart.

Ugye említették vele kapcsolatban azt is, hogy esetleg a Milán is érdeklődik. a Rómával összefüggésben ugye az volt sokáig a a hát inkább azt mondom, hogy a történet mesélést, főleg az újságokban, aztán hogy ez mennyire volt valós, hogy Ranyéri őt próbálta elsőként meggyőzni arról, hogy legyen a követője a kiskolak.

A fene tudja, hogy hogy ez ebből mennyi történt, hogy valószínűleg ismeri a számát.

Igen, ezt hogy tárcsázta-e emiatt, vagy írta rá egy WhatsApp üzenetet, hogy gyere, gyere Rómába, Carlettó.

Nem, nem reális szerintem én szerintem se.

Meg ez nem biztos, hogy ez így történik.

Szerintem lehet, hogy így történik, mert ha valaki Carlo Ancsotti már megengedheti, hogy érzelmi alapon döntsön, valószínűleg a családja is mondta neki, hogy Carletto izé kopakabána nem lesz az rossz.

És akkor így persze Róma az egy más sztori, tehát az egy az egy forrongó üst, amelyikbe folyamatosan amitől pont amitől menekülni akar, nyilván nem olyan nyomással, mint a Real Madridnál, de azért az egy az egy komoly dolog.

Ráadásul egy új projekt is kezdődik, ugye sokkal valószínűbb lenne, hogy átveszi, hogyha ha végigbugdácsolja ezt a szezont a Róma, mert innentől kezdve aki most átveszi, ránéítő ezt a Rómátú hát az igen ráér végé kottá.

Igen, már végig azt mondtuk, hogy mennyire sokat segít a következet, de hát azzal, ahogy alakulnak az most már nem.

Tehát jó lenne elveszíteni néhány meccs például nem kéne megverni az Intert, és akkor és akkor sokkal egyszerűbb lenne.

Bocsánat még egy dolog Anchiről.

Tudod, hogy hogy került Rómában?

Nem már hát sérült volt azt hiszem.

Ó, bizonyám amúgy a Róma sportigazgatója volt akkor éppen és éppen kirúgták egy bundázós sztori miatt és véletlenül Igen, de tényleg tehát konkrét bundázós Igen, bundázós sztori volt és kábé így az utolsó tette volt, hogy elrángatta őket pármába a vezetőséget, és mondta, hogy nagyon drága ez a fiú, de őt kell megvenni egyébként.

Csatár csatárt játszott, ilyen visszavon csatárt.

Hát de és aztán utána lett a Rómában ugye a Falco Falco di Bartolóai csatá vagy középpályás sornak a az egyik tagja.

Igen, de hogy de hogy hogy Moi, Modsi keze ott is, ott is ott van.

Na a harmadik ígértem, hogy meglepetés lesz, akit fölhozok.

Hát Kéval kettő Ancelotti és Philip Pointz a harmadik.

Még nem jutott föl matematikailag a Pizza.

Kilenc ponttal vezet jelen pillanatban a harmadik helyzet Spédzia előtt.

A egyébként a Pizzában, hogyha megnézitek a keretét a csapatnak, nem nagyon fogtak olyan játékost találni, akit a szériából ismertek, vagy legalábbis nekem senkinek a neve nem ugrott így ki, hogy na ő is itt játszik, és egy nagyon jó kis csapatot csinált.

Ugye Inzaginak ez a harmadik feljutása lesz, hogyha ez összejön.

És azért gondoltam, hogy róla emiatt egy kicsit érdemes beszélni.

A Bresát verték meg most a hétvégén. azt a Bresát, ahonnan állítólag Filippo Inzagi hát nem a legbarátságosabb körülmények között jött el.

Előtte láthattuk a Bologonyában, meg előtte még a Milánban is edzőként Filippo inzegítést.

Az szerintem ott is a Beneventónál is, a Venéciánál is mindenhol megvolt, hogy volt karaktere a csapatának.

Tehát egy labdabirtoklásra épülő olyan típusú focit akart játszatni, ami inkább én azt gondolom, hogy nagy csapatokhoz illik.

És akkor itt érdemes egy kicsit elgondolkozni azon, hogy az a Milán, amit ő átvett, azért az talán a történelmi mélyponton lévő volt, keretminőséget illetően, az alkalmatlan volt arra, hogy ezt a focit játszassa velük.

Mint ahogy egyébként ugye Nagy Ádám volt még akkor a Bologonya játékosa, amikor a Bologonyának az edzője volt.

Az is alkalmatlan volt, hogy ezt eredményesen játsza. egyébként szerintem nagyon szép és nagyon attraktív, látványos focit játszottak, de hát valahol itt keresendő az oka annak, hogy miért sikerült az, hogy a Beneventóval feljutott, a Venéciával feljutott, ott ugye a harmad osztályból a másodosztályba, és most úgy néz ki, hogy a pízával is fel tud jutni, mert hogyha egy alsóbb osztályban domináns csapatot kell építeni, abban jól tud teljesíteni.

A nagy kérdés vele kapcsolatban azért szerintem továbbra is az, hogy ő jobb…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Tickerek

  • OTP

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Innen már hazaérnek? | RÖVID VÁLTOZAT #39”

Miről szól ez az epizód: „Innen már hazaérnek? | RÖVID VÁLTOZAT #39”?

Az olasz labdarúgó bajnokság (Serie A) 39. epizódjában a házigazdák a bajnoki mezőnyről, kupadöntőkről, és a Napoli előzéséről beszélgetnek. Kiemelt téma Antonio Conte, mint edzői "nyerőgép", aki Serie A bajnoki címet nyert Interrel és Nápolyval is, és ő lehet az első edző, aki… Az epizód a NEM FUTBALL, CALCIO! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Innen már hazaérnek? | RÖVID VÁLTOZAT #39”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Cesc Fabregas, Antonio Conte.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Innen már hazaérnek? | RÖVID VÁLTOZAT #39”?

Fő témái: labdarúgás, serie a, edzői elemzés, kupadöntők, bajnoki cím, napoli.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Innen már hazaérnek? | RÖVID VÁLTOZAT #39”?

Megjelenés: 2025. 04. 29.. Hossz: 25 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nem-futball-calcio/innen-mar-hazaernek-rovid-valtozat-39

Több epizód a NEM FUTBALL, CALCIO!-ből