Nem jár rosszul, ha ilyen bölcseket követ

A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat köszönetnyilvánítása és év végi beszámolója

· PT1H21M8S

Összefoglaló

A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat köszönetet mond az adományozóknak, és beszámol arról, hogyan jutottak el az adományok a rászorulókhoz. Az önkéntesek beszélnek tapasztalataikról az ukrajnai háború kapcsán, és további támogatást kérnek.

Röviden

Műsor
Nem jár rosszul, ha ilyen bölcseket követ
Megjelenés
2022. 12. 19.
Hossz
1 óra 21 perc
Szereplők, említett nevek
Tarr Bence László, Rutkai Bori, Bende Zsuzsanna, Kenderesi Gabi
Témák
segélyszolgálat, köszönetnyilvánítás, év végi beszámoló, ukrajnai háború, támogatás

Ebben az epizódban

Adásunk köszönetnyilvánítás, melyben A Tan Kapuja Karuná segélyszolgálat hálából az adományozók felé elmeséli, hogy mi volt az adományaik útja, hogyan segített mindaz a rászorulóknak, amit önök adtak.

Megszólalnak a segélyszervezet önkéntesei, akik testközelből, vagy a háttérből látták, követték az eseményeket.

Hallgassák olyan szeretettel őket, amilyen szívvel-lélekkel segítették ők az ukrajnai háború elszenvedőit!

A beszélgetésben részt vett a szervezet koordinátora: Karsai Éva Haliun, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektora: Karsai Gábor, az önkéntesek: Lipcsei Ágota, Vasas Péter, Irtl Melinda, Novotny Ákos, Sheleya Ila, Kohán József Riporter: Horváth M.

Zsófia (2022) A műsort eredetileg csak köszönetnek szántuk, de tekintettel és nyitott szívvel a műsorban elhangzottakra, miszerint a helyzet Ukrajnában rosszabb, mint eddig bármikor, az elárvult gyermekek egyre növekedő száma, a körülmények, amibe kerülnek, emellett a közvetlen, konkrét támogatás lehetősége miatt mégis kérjük most azokat, akiknek lehetőségük van rá, hogy segítsenek, minden számít: Bankszámlaszámunk: 10403181-49555454-54551052 SWIFT, BIC: OKHB HU HB IBAN: HU47 1040 3181 4955 5454 5455 1052 A közleménybe mindenképpen írják be: UKRAJNA (kiemelni) A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat köszönetnyilvánítása és év végi beszámolója”

Miről szól ez az epizód: „A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat köszönetnyilvánítása és év végi beszámolója”?

A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat köszönetet mond az adományozóknak, és beszámol arról, hogyan jutottak el az adományok a rászorulókhoz. Az önkéntesek beszélnek tapasztalataikról az ukrajnai háború kapcsán, és további támogatást kérnek. Az epizód a Nem jár rosszul, ha ilyen bölcseket követ című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 12. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat köszönetnyilvánítása és év végi beszámolója”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tarr Bence László, Rutkai Bori, Bende Zsuzsanna, Kenderesi Gabi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat köszönetnyilvánítása és év végi beszámolója”?

Fő témái: segélyszolgálat, köszönetnyilvánítás, év végi beszámoló, ukrajnai háború, támogatás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Tan Kapuja Karuná Segélyszolgálat köszönetnyilvánítása és év végi beszámolója”?

Megjelenés: 2022. 12. 19.. Hossz: 1 óra 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nem-jar-rosszul-ha-ilyen-bolcseket-kovet/a-tan-kapuja-karuna-segelyszolgalat-koszonetnyilvanitasa-es-ev-vegi-beszamoloja-14583c3e

Több epizód a Nem jár rosszul, ha ilyen bölcseket követ-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból