Okosutas

72. Árak, fogyasztóvédelmi vizsgálatok, új csomag, Kréta, Küthíra

· PT15M34S

Összefoglaló

Az Okosutas ezen epizódja a repülőjegyárak őszi esésével, a Norwegian akcióival, a Ryanair és Wizz Air fogyasztóvédelmi bírságaival, a Wizz Air új csomagopcióival foglalkozik. Emellett szó esik egy krétára és a környező szigetekre, Antiküthírára és Küthírára tett utazásról.

Röviden

Műsor
Okosutas
Megjelenés
2022. 08. 23.
Hossz
16 perc
Témák
repülőjegyár, fogyasztóvédelem, akció, csomagopció

Ebben az epizódban

Az őszi pangásban még lejjebb esetek az árak, akciózik a Norwegian is.

A Ryanair mellett a Wizz Air is megkapta a maga fogyasztóvédelmi bírságát.

A Wizz új csomagopciót vezetett be, mi pedig elmentünk Krétára és két kisebb szigetre, Antiküthírára és Küthírára.

Eddig tartott a magasan tartott árak ideje, őszre már utasadó alatti árak is bőven vannak.

Tel Avivba - ahová az utasadó nem 3900, hanem majdnem 10 ezer forint - kilencezres jegyek is vannak, Európában pedig elcsíphetők a tíz euró alattiak is.

Úgy persze könnyű, hogy a bevétel java nem a jegyárból, hanem a kiegészítő szolgáltatásokból van.

A Norwegian szülinapi akciókat hirdetett, sajnos jellemzően olyan járatokra, amelyek nem a magyar utasoknak vannak kitalálva.

Ám ha például Oslóból mennénk tovább északnak, a szokásoshoz képest akár 30 eurós jegyeket is elcsíphetünk.

Nem épp filléres kiadás, de azért a Norwegian nem is ultra fapados cég.

A Ryanair mellett a Wizz is megkapta a maga fogyasztóvédelmi bírságát.

Az írek esetében az volt a bírság indokolása, hogy az adót nem a légitársaságra vetették ki, hanem a földi kiszolgálóra, vagyis azt a légitársaság nem is háríthatja tovább.

Jó kis jogászkodás lesz ebből.

A Wizz olyan ügyekért kapott most büntit, amit simán csinál tíz éve, úgy látszik, a fogyasztóvédők ingerküszöbét csak most érték el ezek az esetek.

A Wizz új csomagopciót vezetett be, ez a 26 kilós bőrönd.

Így már van elsőbbségi tízkilós - ezt lehet felvinni a gépre - és tíz, húsz, 26 és 32 kilós feladott.

Ezek ára dinamikusan változik, a mostani reptérkáosz idején, amikor mindenki inkább felcipelte a gurulóst a fedélzetre, hogy ne maradjon a reptéren a cucc, a feladott húszkilós is olcsóbb lehet, mint az elsőbbségi.

Érdemes jól meggondolni, melyik verziót választjuk.

Kréta nem a tipikus kiindulóhely a klasszikus szigethoppinghoz, de innen is el lehet érni remek helyeket.

Antiküthíra egy picike, Küthíra egy nagyobb sziget Krétától északra - és két, illetve négyóra hajóútra.

A kisebb annyira kicsi, hogy alig húszan lakják, és egyetlen egység működik étterem, bolt és kocsma gyanánt.

A nagyobb sziget igazi kis nyüzsgős, strandos, lazulós hely, kellemes hangulat uralja akármelyik falujába is térjünk be.

Kréta ősszel is jó lehetőség egy kis kiruccanásra, főleg Hánia ér meg pár napot, amikor már nincs negyven fok.

Sajnos a Ryanair menetrendje nem túl jó, de ha a Wizz heraklioni járatával kapcsoljuk össze a hániait, akkor jól is kijöhetünk.

Hánia egyszerre olaszos, törökös hangulatú óvárosa egyedi és megunhatatlan.

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „72. Árak, fogyasztóvédelmi vizsgálatok, új csomag, Kréta, Küthíra”

Miről szól ez az epizód: „72. Árak, fogyasztóvédelmi vizsgálatok, új csomag, Kréta, Küthíra”?

Az Okosutas ezen epizódja a repülőjegyárak őszi esésével, a Norwegian akcióival, a Ryanair és Wizz Air fogyasztóvédelmi bírságaival, a Wizz Air új csomagopcióival foglalkozik. Emellett szó esik egy krétára és a környező szigetekre, Antiküthírára és Küthírára tett utazásról. Az epizód a Okosutas című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 08. 23..

Milyen témákat érint ez az epizód: „72. Árak, fogyasztóvédelmi vizsgálatok, új csomag, Kréta, Küthíra”?

Fő témái: repülőjegyár, fogyasztóvédelem, akció, csomagopció.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „72. Árak, fogyasztóvédelmi vizsgálatok, új csomag, Kréta, Küthíra”?

Megjelenés: 2022. 08. 23.. Hossz: 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/okosutas/72-arak-fogyasztovedelmi-vizsgalatok-uj-csomag-kreta-kuthira

Több epizód a Okosutas-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból