Órák Kérdése

Watches & Wonders 2024: Ezt meg hogy gondolta a Rolex? Ez az órás hobbi végének a kezdete?

· PT54M50S

Összefoglaló

Ez egy különkiadás a 3árom órás podcast harmadik és negyedik évada között. A házigazdák, Balázs, Zsolt és Dévai László a Watches & Wonders 2024 esemény újdonságait vitatják meg. Főként az Oris megjelenésekről, a Rolex újdonságairól és az eseményen látott egyéb órákról esik szó…

Röviden

Műsor
Órák Kérdése
Megjelenés
2024. 04. 19.
Hossz
55 perc
Szereplők, említett nevek
Dévai László, Haraszti Ádám, Ferenczi Balázs
Témák
watches and wonders, óraipar, luxusórák
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] szép jó reggelt jó napot jó estét attól függen hogy ki mikor hallgatja üdvözlünk mindenkit ez itt a 3árom órás podcast külön kiadása harmadik évad után negyedik évad előtt én ferenci barázs vagyok és itt ül velem a virtuális stúdióban csörgő zsolt és dévai lászló és mindenkit látunk ha nem fogunk látni akkor ezt a részt majd kivágjuk de ha meg igen akkor hála istennek harmadik évad mikor telt le laci januárba ú január 12-én azért tudom pontosan mert nemrég néztem vissza és már 12-én igen igen igen tehát már nem nem most már lassan három hónapja sőt amikor ezt felveszik akkor akkor 15-e van szóval három hónap és három napja nem volt már viszont volt live-unk talán volt élünk igen kettő volt kettő is egyszer a magyar péter órájáról beszéltünk egyszer pedig a segícs balázs az ami nemrégen volt hát a a na most én se tudom neked gyorsan megmondani na mindegy szóval a lényeg az hogy volt két live-unk az egyiket a kel zsolttal igen másik zsolttal a másikat meg talán ketten vettük föl igen én és a balázs vettük föl mármint hogy én balázs ja igen igen igen igen viszont most még a negyedik évad előtt úgy döntöttünk hogy visszajövünk és egy kicsit beszélgettünk a watches and wers azt ugye hétfőn vesszük föl tien nem tudom hányik van 14e talán 15 15e ugye ma ért véget a show szerintem a legtöbbünknek akik ott voltunk már véget ét ez pénteken vagy szombaton mert elég sokan eljöttek eljöttünk viszont most még így friss ben úgy gondoltuk hogy kicsit beszélgetünk azokról az órákról amiket ott láttunk meg amit meg amit meg amit ott láttunk még az órákon kívül én ugye ott voltam hétfőtől péntekig próbáltunk volna egy live-ot is csinálni mint tavaly az ugye nem jött ösze laci elég elfoglalt volt munkaügyben meg mondjuk én se unatkoztam úgyhogy a live az most elmaradt és hát a watchis and wandersről csak annyit egy két mondatban hogy ugye ez genfben a az évi órás nagy rendezvények közül a nagyobbik ami március április környékén van és a másik majd a jennya watch days lesz augusztus végén szeptember elején amiről is szintén csináltunk live-ot többet is onnan a helyszínről tavalyi évben ezt valószínűleg majd idén is meg fogjuk tenni de addig is beszélgessünk egy kicsit a vacazen wersől laci te voltál ennek a topiknak az értelmi szerzője úgyhogy szerintem legyél te a kérdező ha vagy ha ha erre a top pra ugorjunk rá vagy ha nem akkor akkor meg kezdjük a csuklócsekkolásra mit mondasz hát ne adyjuk kés mert hát ugye egységileg nem tartozik még se a harmadik évadhoz se a negyedik évadhoz ez a ez a rész de attól még ne hagyjuk ki igen mert a felvétel előtt zsoltnak ide kellett gyorsan szaladnia egy órával hogy hogy hogy mi van rajta mert most ahogy ahogy láttok minket meg hát mi nem látunk titeket de ti láttok minket most nem tudjuk bekamuzni hogy hát éppen ilen óránk van vagy ilyen óra van rajtunk akkor most kezdjük azzal és kezd te akkor zsolt ha már így belöktelek a busz igen pont már igazából már mi van este 9 van szóval őszintte szóval már nem volt rajtam óra de el is csomagoltam ami má rajtam volt ez most nem egy saját modell hanem hoppá még gyakorolni kell hogy hova kell tartani bulgária egy kék színű bu a nyolc utolsó hogy a laci naci ah angolosításaival éljek ez az octofinissimo ugye ebben van egy teljesen inhous semmi másban meg nem található mikrorotoros 70 óra körüli járástartalékú szerkezet nekem van egy sajátom ami titán és egy barátom kölcsön adta az acélt vagy lehet hogy inkább ő akarta k kipróbálni a titánt a t betűs vagy az a betűs barátod a t betűs igen mert a k két barátomnak is van il van ilyen órája és erre elmentetünk benne vásárolni és a feleségem azt mondta rá amikor visszajött a nem tudom a tejsor végéről hogy hát ez jó drágának látszik messziről is úgyhogy úhogy lehet hogy marad a marad a sima homokfúj titán verzió belőle ugye ez a 40 mis integrá acélszías hát ez csillogvillog de a titanium az drágább nem egyébként van és drágább a titán valamennyivel igen meg vé vékonyabb ami bár ugye most ezt most pont megfejelték kint a watches and wonderson a tavalyit még egyen megfejelték mert ugye ha jól emlékszem tavaly is volt valami recorder megoldás taval nem ők nyertek ez nag szomorú igen taval nagyon nagyon szomorúak voltak mert nem ők nyertek igen ja ja mir meg a p volt nagy versenyben nem hát ugye az van hogy a pz-ak igen tát ez a ebből a a az idei az 1,7 mm vastag tehát olyan vastag mint egy kreditkártya a a fém vagy acél american express viszont ez time only idő csak a pg meg 2 mm viszont az turbion amit azért hagyom hogy eljusson tehát hogy 2 mm vastag turbion hát kemény igen az nagyon kemény ja de most én egyszerű szempontból azt hogy adja ki mert hogy tehát hát nagyon lapos hát nem nem egy giros nem egy girourbion tehát hogy nem nem mozog ugye 360-ba csak így pörög ja hát jó hát könnyű a igen hát meg nyilván úgy van hogy a a hátlap az igazából kábé a szerkezet része is tehát itt ezeknél az óráknál már nincs hátlap egyébként sőt azt mondták hogy a aiszem a talán a piaz mondta hogy a legnagy jobb h ez úgy van hogy van egy ilyen touch and fes am be lehet ülni és akkor ott meg lehet fogdosni az órákat majd a képet odadom lac és akkor berakhatod talánzem készítettem róla berakhattod a showocba a a a turbionról is azt mondta a a fejlesztő srác hogy nem az órával van a probléma azt mondta hogy nagyon-nagyon vékonyra meg tudják csinálni a szerkezetet az üveggel van a probléma egyszerűen annyira finom vékonyra kell az üveget vágni és azt valahogy beleilleszteni a tokba hogy az nagyon nagy kihívás hogy ezt ezt úgy összerakják hogy az üveg elele nyilván nem nagyon soknak fog vagy fognak ilyen órávan sokan futkosni de hogy ez a probléma inkább nem is a szerkezet maga hát meg ilyen hétköznapi órás munkákból azt is látom azért hogy egy egy másfélmés üveget is össze lehet törni amikor az ember beprésel meg ki ki kivesz egy órából nyilván ezek valószínűleg széfekben fognak pihenni meg ilyen széf óra forgatókban tehát ezek nem lesznek azért kint az utcán ö de hát tehát ezt e tényleg kegyetlen amit ők ezzel elértek jelenleg tehát az üveg vastagságon nem tudnak tovább spórolni így hogy tehát hogy hátlap nincsen tehát hogy gyakorlatilag a tok egybe van integrálva a szerkezettel és akkor még fölé kell tenni egy üveget de gondolom az üveget is támasztja a szerkezet nem tehát az nem úgy van hogy fölötte nincsen légrés meg ilyenek nagyon nem biztos h nem tudom pontosan hogy van de nem nagyon tehát annyira vékony minden nincsenek nincsenek mélységek nincsen izé stem ami rajta ülnek a mutatók meg mit tudom én mer hát az ugye olyan magasságot adna ami hát ugye még az octof finish simulán van még az hogy az acélverzió az valami 5 és f mil vastag azt hiszem de viszont ez 12 mes tehát hogy ebben elül meg hátul is van egy normális vastagságú zafir üveg a titán az az azem 50 vagy mindegy az az nem koronazáras 120 ez 120-as igen az acél az 120-as meg koronazáras mondjuk az kemény nyilván nem ebben mennék elell azért búvárkodni feltétlenül de mondjuk igazából ez már mindegy csak hogy ez mutatja hogy meg lehet csinálni azért így is így is ja hát ez a mondjuk nem is tudom ennek a listájára mennyi hát ez valami ez is valami őrület ja 6-7 millió ft körül van laci mindjárt ránéz egyébként nekem jobban tetszik az az az ookofinisuman mint a pg tehát így kinézetre ja hát a pag az nekem sem valahogy nem ez a kerek kerek forma ez túl konzervatív egy ilyen nagyon nem tudom forradalmi órához szerintem egyébként tavaly majd nem nem a pz volt tehát nem a pz volt a csúcstartó hanem a richard m volt ezt mondtuk egy ja ezt mondtatok ja bocsánat mer mer mer turbion ők meg nem turbion óráról beszélnek hanem time onlyról ők nyertek kivéve tavaly akkor a richishard m nyert és most ideig újra ők akarnak nyerni igen igen de az az egy két millió dolláros óra azt hiszem és külön ilyen túl van hozzá amivel fel lehet húzni na most ahhoz képest azt hiszem ez a ez a bulgari ez a negyedet án hát ez mondom 2 mm viszont bocsánat 1,7 mm viszont time only a pi viszont 2 mm de az turbion tehát ők burlgaria az egy csak csak idő de a piáz is mutatta srác egy ilyen túllal lehet föhúzni mert igazából az az az órának a szélét ki kell húzni elfordítani az a korona és van egy ilyen kis mint egy csavarhúz amit rátesznek és azt nyomod meg és azt húzod fel nem is tudod ujjal felhúzni mert annyira pici a korona hogy egyszerű nem lehet felhúzni na jól érted de a nap végén most azon vitatkozunk hogy hogy kategóriákon tehát hogy h melyiket nem fogjuk tudni megvenni igen ez de én nem is rá se mernek nézni mert csúnyán néznek é ne ne aggodj mert nem is fogsz valószínűleg én a zsol titánium izé bulgáriát is féltettem a kezemen pedig az az azért más kategória de tényleg annyira annyira ték azér hát de azon érzed hogy ez egy kemény tárgy nem nyeklik nem nyaklik ez egy kemény anyag tehát hogy az 5,15 mil ami már szintén rettenetesen vékony fé cm laci nekem mi van a kezeden az is 1él centi nem ez egy rajtam egy most most meg tudom mutatni a kamerába egyébként teát zsolt már ügyesen érzékel mondjuk azt eddig is megmutattuk a kamerában mikor eddig is nutatok egymásnak de most már így van van is valami látam egy zin van ez zin 556 aminek ráadásul egy ilyen gyöngyház számlapos verzió és nem is tudom kinek a haraszti ádám amikor kitettem az instagramra akkor rámírt hogy úristen ez nagyon jó és nagyon jól áll soha nem gondoltam volna hogy izé hogy a hogy ilyen ilyen kis óra neked jól fog állni mert egyébként tényleg 38,5-ös az óra nagyon jó formája van a toknak és így a fémcíjal így pont jól mutat eznek az órának egy érdekes sztorija van amit most nem fogok nem fogok el mesélni de de majd a következő évad első adásában vissza fogok rátérni és balázs addigra már rem reméljük hogy addigra már igen vagy ha nem akkor ezt az órát már eladtam a francba is egy gyöngy annyi a számlapos 556-os igen igen mop na én én meg azt az órát hordtam ma amég mielőtt vissza nem adom amit szerintem mind a ketten láttatok zsolt hát a laci biztos látta de szerintem zsolt te is láttad mert a az i betűs barátunk bevitte ó ja igen láttam pedig az űrhajós óra ez pedig a space one-nak a a hát igazából vicces mert a space one a neve a márkának de aztán az lett a neve hogy space one úgyhogy a space one-nak a space one nevű órája ami egy destro tehát egy bal kezes óra tehát jobb kézen kell hordani és ez egy karbonkos ö változat ebből ugye készült titánium tokos fé illetve acél bocsánat is karbon sima és destro kékített szálhúzott polirrozott tehát rengeteg rengeteg variáció van és ezen a nagyon finom vékony könnyen hordható gumiszion érkezik gyakorlatilag egy ilyen kamaz izé gumiját vágták le azt síkozták föl ebből van fekete illetve narancssárga színben én nem tudok erről az óráról ja és hogy ez jump jump hour tehát hogy ilyen hát ugróidős komplikáció ami azt jelenti hogy egymás mellett vannak tárcsák az órának a percnek és a másodpercnek ugye ez egy nagyon korai komplikáció de igazából a 70-es éveekben lett népszerű amikor a amikor a kvarc krízis kör úgy döntött a a svájci óra világ hogyők nekiállnak ilyen jumperöket gyártani mert ez majd olyan lesz mint a karc és megmenti őket hát nem mentette meg viszont viszont egy tök érdekes komplikáció hátul látható a a van egy nyitott szám vagy egy nyitott hátlapja látható a az automata rotor tehát meg lehet nézni a szerkezetet és szerintem beszéltek róla ti mert én hordtam eleget meg írtam is róla cikket majd kijön a frateron talán már ki is jött mire ez a rész megjelenik de mit gondoltok róla ti főleg zsolt te bocs laci hogy elveszem tő a szót mert a zsoltó nem zsoltnak a a véleményét nem hallottam róla de aztán persze te is mondnál hát én magát azt a komlikációt szeretem ez igazi ugróóra vagy vagy forgótcses tehát ugrik az óra vagy csak forog nem forog forog ja mint a yamának a digidisk volt ja nekem nekem az volt utoljára ami ilyen volt az a hát most erre azt kell mondanom hogy az viszont nyilván sokkal olcsóbb volt nekem volt ja igen 2000 eur körül igen tehát azért ez 800 rúgó környéke igen a fém olcsóbb a fém azem 1,3€ ez meg 1,9 vagy valahogy így acél nem nem 3000 volt ékszem n nem nem ez 2000 laci most nézi közben már azt hiszem hogy 1900 a karbon meg a titánium és 1300 vagy 1500 az acél az új ami kijött a telúrium a második modelljük az 3000 frank akkor lehet hogy azt hallam e ez hát nem tudom figyelj őszintén szóval én azt gondolom hogy egy ilyen egyedi directt sszel eladott óránál ez egy ezért ez egy magas összeg mit gondolsz a konstrukció ilyen 1000 körüli árazással így jobban át tudnám ezt érezni konstrukció maga az tök jó tehát hogy ez nyilván ez egy gyűjteményi óra úgymond hogy ezt nem azt fogja meg nem érettségire ezt fogja kapni az ember hogy akkor nesze fiamit az órát hordjad tehát hogy ez ez valószínűleg egy ilyen sokat látott nem tudom ilyen órabolondnak a sokodik órája annak viszont nagyon jó megnéztem közben megnéztem közben 2000 euró a ez a igen igen ami ami ami nálad van és 1005 1500 euró az acél 1005 hát és az a vicces hogyha megnézed krono 24-en azt hiszem hogy carbond destrro nincsen fön de sima van fönn és az ilyen 3500-ért megy tehát mert hogy elég elég limitált tehát például itt van a tokja vogy a doboza ilyen ilyen ilyen dobozba jön ez egy ilyen fehér ilyen mint egy ilyen toltartó gyakorlatilag úgy néz ki annak aki nem lát látja és rá van írva hogy hány darabos és például mindegyiket más darabszámb ezt például 50 darabb gyártották a carbon destrót és volt szerencsém mikor két hete vagy három hete nem is tudom mikor párizsban voltam akkor elmenni a abba a kis ilyen ateliébe ahol ezeket összerakják és tényleg egyetlen egy darab srác majd ha megnézitek a cikket aki jön van egy kép a srácról egyetlen egy darab srác rakja össze az órákat és azt mondta hogy v mennyit is rak össze egy hónapban mit mondott hogy három darabot asszem egy hónapba akkor azt számoljátok ki osszuk le ne 30cal ugye hanem csak mondjuk 21-el mennyit rak össze egy nap soká tehát az nagyon kemény igen úgyhogy ez tényleg tényleg limitált és egyetlen egy órás az olyan mint a lange nem y van aki csak datográfot…

Említett entitások

Témák

  • watches and wonders
  • óraipar
  • luxusórák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Watches & Wonders 2024: Ezt meg hogy gondolta a Rolex? Ez az órás hobbi végének a kezdete?”

Miről szól ez az epizód: „Watches & Wonders 2024: Ezt meg hogy gondolta a Rolex? Ez az órás hobbi végének a kezdete?”?

Ez egy különkiadás a 3árom órás podcast harmadik és negyedik évada között. A házigazdák, Balázs, Zsolt és Dévai László a Watches & Wonders 2024 esemény újdonságait vitatják meg. Főként az Oris megjelenésekről, a Rolex újdonságairól és az eseményen látott egyéb órákról esik szó… Az epizód a Órák Kérdése című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Watches & Wonders 2024: Ezt meg hogy gondolta a Rolex? Ez az órás hobbi végének a kezdete?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dévai László, Haraszti Ádám, Ferenczi Balázs.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Watches & Wonders 2024: Ezt meg hogy gondolta a Rolex? Ez az órás hobbi végének a kezdete?”?

Fő témái: watches and wonders, óraipar, luxusórák.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Watches & Wonders 2024: Ezt meg hogy gondolta a Rolex? Ez az órás hobbi végének a kezdete?”?

Megjelenés: 2024. 04. 19.. Hossz: 55 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/orak-kerdese/watches-wonders-2024-ezt-meg-hogy-gondolta-a-rolex-ez-az-oras-hobbi-vegenek-a-ke

Több epizód a Órák Kérdése-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból