Parallaxis Univerzum

Most születünk ki a kozmoszba a bolygónkról | Rusty Schweickart (Apollo-9) | Sokolébresztő #225

· PT52M35S

Összefoglaló

A Sokolébresztő évzáró adásában az Apollo-9 űrhajósával, Rusty Schweickarttal készült interjút hallhatnak. A beszélgetés témái között szerepel az Apollo-program, az űrhajósok nemzetközi egyesületének megalapítása és a kisbolygó-eltérítés. Emellett az adás áttekinti az idei év…

Röviden

Műsor
Parallaxis Univerzum
Megjelenés
2025. 12. 24.
Hossz
53 perc
Szereplők, említett nevek
Rusty Schweickart
Témák
apollo-program, kisbolygó-eltérítés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Tudományos és fantasztikus élményekre vágysz, >> akkor csapold be az öveket és lép hozzák a parallaxisba. >> Üdvözlünk a Paralaxis univerzumban.

Benne a tilos rádió és benne a szokoléjesztő. [zene] >> Jó reggelt kívánok.

Ez itt valóban a Tilos Rádió a 90,3 MHz-es frekvencia modulált csávon, illetve a tilos.hu-n.

Benne pedig a szokolébresztő, vagyis az űröss műsor.

És felvételről jelentkezünk ma, mert már annyira karácsonyias hangulatban vagyunk, hogy már gyakorlatilag nem akarództott annyira bejönni a stúdióba.

De persze nem csak erről van szó.

Fizikailag esélyes, hogy már nem is vagyok Budapesten, amikor ez elhangzik.

Úgyhogy jobbnak láttunk mindenképpen egy ilyen konzervadást összehozni.

Most a többes számot az indokolja, hogy egy interjút fogok leadni, mégpedig egy olyan interjút, ami négy évvel ezelőtt készült, és akik akkoriban a parallaxis podcastunkat hallgatták, vagy később visszahallgatták, azoknak e ismerős lehet ez az interjú, ugyanis ez akkor készült 2021-ben.

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy az amerikai Apollo program egyik legendás űrhajósával, Rusty teljes nevén Russell L.

Schvejcarttal, Rusty Schvejcarttal készíthettem egy hosszú beszélgetést.

Rusty Schwecarttról majd megtudjuk, hogy mi mindent lehet tudni.

Mindenképpen az Apollo program egyik legendás űrhajósa.

És most azért is jutott eszembe, hogy újrahasznosítsuk ezt az interjút, mert 1935-ben született Rusti Schwejkart októberben, tehát nemrég ünnepelte a 90. születésnapját a kedvenc Apollo űrhajósom.

Nagyon jó fej, tényleg nagyon nyitott, minden érdekli, és persze sokat tett azért az űrhajós múltján túl, hogy a földi civilizáció ne jusson a dinoszauruszok sorsára.

Gondolok itt a kisbolygó eltérítés koncepciókra.

Rustert az Apollo 9-en volt, és az Apollo 9 kövezte ki a holdutazáshoz az utat.

Az volt az első, ami Föld körüli pályára vitt holdkompot, hogy kipróbálják azt az űrhajót, amivel még ugyanabban az évben, néhány hónappal később Neil Armstrongék leszálltak a Holdra.

Szóval Rusty Schweertnak nagyon sokat köszönhetünk, én is személyesen sokat köszönhetek neki, és hogy ez az interjú létrejöhetett.

Az nemcsak neki köszönhető, hanem az, hogy ez magyar a hangalmondással meghallgatható lesz.

Abban nagyon fontos szerepe volt Kőergőnek, aki Rusty Schwecard szinkron hangjaként fog mindjárt itt hallatszani, illetve Horvát Ádám Tamásnak, a paralaxis kreatív vezetőjének, aki az egészet lekoordinálta, az egész hangvágást meg minden ilyesmit.

Úgyhogy így négy évvel későbről nekik is nagyon köszönöm ezt.

És most akkor tehát minden további teketória nélkül el is kezdem ezt az interjút, utána meg majd még visszajövök néhány szóra.

Nagyon megtisztelő számunkra, hogy ma este Russell L.

Schwejard szerepel a műsorunkban, akinek nem nagyon van szüksége talán bemutatásra sok hallgatónk számára.

De azért egy kicsit mégis, mert szerintem a legtöbben, ha ismerik, úgy ismerik Rusty Schwejcartot, mint az Apollo 9 holdcom pilótáját, az első tényleges holdkom pilótát, aki az Apollo 9 küldetésén repült 1969-ben.

De természetesen sokkal többről lehet szó az ő esetében, és ezeket meg is beszéljük majd.

Például az alkalom, amikor először találkoztunk, olyan 12 évvel ezelőtt a nemzetközi Asztronautikai Szövetség kongresszusán volt Glasgowan, ahol egy nagyon érdekes beszélgetést folytattunk az ön veszélyes aszteroidák eltérítéséről szóló kezdeményezéséről, vagyis nagyon sok fontos kérdésen dolgozott és dolgozik, azt hiszem manapság is.

Azért nagyon köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat erre a kis beszélgetésre.

Először is úgy gondolom, hogy bár sok mindenről szeretnék szót váltani, de mégis azt javasolnám, hogy menjünk vissza az időben 1968-ba. 1968-ban ugyanis a NASa már végrehajtotta a holdprogram óriási Szaturn rakétájának két pilóta nélküli tesztrepülését.

És ezek közül a második az Apollo 6, az úgy alakult, hogy én azt gondolom, hogy a mai náza ezt egy közelkatasztrófának minősítené, és ha valami ilyesmi történne manapság, akkor az legalább két évnyi továbnyi további fejlesztést vonna maga után.

De akkor 1968 volt az űrverseny csúcspontja.

Így aztán érdekes módon a programvezetői úgy döntöttek, hogy oké, volt itt néhány rázós probléma, de sikerült megtalálni és megoldani őket.

Így hát miért is ne tehetnénk embereket a harmadik szaturnött rakétára?

És ez lett volna az Apollo 8 küldetése, amelyre ön volt kijelölve Jim McDavid parancsnokkal és David Scottal együtt.

De természetesen ugye ott voltak a szovjetek is, akik éppen felgyorsították a hold körüli programjukat, és ott volt a Holdkomp is, amely ezen a repülésen debütált volna, de még nem állt készen.

Ezért aztán a NASa úgy döntött, hogy valahogy átcserélgeti ezeket a küldetéseket.

És így hát ön az Apollo 9en találta magát, mint a világ első holdkom pilótája.

És ehhez kapcsolódnak a kérdéseid.

Az első az, hogy hogyan is történt mindez.

Az űrtörténeti beszámolókban több verziót is találni erről.

Egyesek azt mondják, hogy például Jim McDavid parancsnoknak volt némi beleszólása ebbe a cserébe, mások szerint viszont nem.

Kíváncsi vagyok, hogy mi az ön verziója.

Volt-e a legénység tagjainak beleszólása ebbe a cserébe?

Nos, fogalmam sincs, [nevetés] ha valahol volt is.

Mostanra biztos elfelejtettem, régen volt, de biztos vagyok benne, hogy Jimmy McDavitnek kellett, hogy ebben legyen némi szava.

Ő ráadásul a második űrhajós csoport tagja volt, míg én és Dave Scott mindketten a harmadik csoportba tartoztunk.

Így tudod, Jim nem csak a mi parancsnokunk volt, de elég magas ranggal bírt az irodában akkoriban.

És persze ez volt a második alkalom, hogy egy küldetést vezetett, hiszen ő vezényelte a Gemini 4 missziót, amikor Edwial repült együtt.

Tehát biztos vagyok benne, hogy műdevidnek volt ebbe beleszólása.

Nos, ez egybevág azzal, amit Andrew Cheikin ír, aki szerintem az egyik legjobb könyvet írta az Apollo programról, az A Man on the Moon, ember a Holdon című, amelyben a következőt írja erről.

Kevés űrhajós lepődött volna meg azon, ha megtudja, hogy Jim McDivit visszautasította a holdat megkerülő küldetést, hogy megtarthassa ezt a másikat.

Bár kevesen mondtak volna ilyet nyilvánosan, de sokan úgy látták, hogy az Apollo 8 alig volt több, mint egy utazás tényleges pilótát igénylő repülés nélkül.

Ám az Apollo 9 egy valódi belepülőpilóta ünnepély volt.

Valójában bonyolultabb, ambiciózusabb és bizonyos szempontból veszélyesebb is, mint az Apollo 8.

És persze holdcom pilótaként ön rendkívül fontos szerepet kapott ebben a küldetésben, de ha felajánlották volna a lehetőséget a választásra, hogy körberepülje Holdat az Apollo 8cal a Holdkomp nélkül, vagy maradjon csak Föld körül, de Holdkompos küldetésen.

Ön az utóbbit, az Apollo 9-et választotta volna? >> Igen, egyértelműen.

Na most ami a történelmi szempontot illeti, az más, mint a berepülőpilóta szempontja.

Bárki, aki valamit úgy igazán repülni akar pilótaként.

Nos, annak az Apollo 9 küldetés nyilvánvalóan az Apollo 8-nál sokkal többet jelentett.

Másfelől viszont, ami a történelmet illeti, úgy gondolom, az Apollo 8 mindenképpen sokkal emlékezetesebb, és még mindig az lesz, mint az Apollo 9.

Az Apollo 9 egy valódi mérnöki tesztrekpülés volt.

Ám az Apollo 8 jelentette az első alkalmat, amikor emberi szemek nézhettek vissza a mély űrből a földünkre. távolról a naprendszer egy másik égitestének közeléből, és láthatták az otthonunkat olyannak, amilyen valójában.

Tehát ez egy igazán történelmi küldetés volt, és ezt fontos megjegyezni, habár nagyon boldog vagyok, hogy az Apollo 9-en holdkom pilóta lehettem.

A legelső valódi Holdkom pilóta a világon.

A legelső valódi holdkompilóta a világban.

És azt kell, hogy mondjam, kiráz a hid, ha arra a tényre gondolok, hogy ez volt a legelső olyan eset, amikor egy olyan űrhajóban utaztak emberek szabadon repülve az űrben, amely nem volt alkalmas arra, hogy visszatérjen a földre.

Gondolom ez biztosan egy eléggé furcsa érzés lehetett, de nem is csak ez volt az újdonság, hiszen olyan sok ismeretlen tényező újdonságújítás szerepelt a repülésen, hogy szerintem mind a mai napig az Apollo 9 tekinthető minden idők egyik legambiciózusabb űrrepülésének.

Nos, igen, azt hiszem, mérnöki szempontból ez tényleg teljesen igaz.

Valóban nagyon sok újdonságot és egy teljesen vadonat új űrhajót teszteltünk egy másik űrhajó társaságában, ami mindössze kétszer repült korábban, ugyanis ez egy valóban elképesztően ambiciózus küldetés volt.

Másrelől viszont nem kellett leszállnunk a Holdra, ami azért szintén egy elég izgalmas ügy volt, hiszen persze addigra már kipróbáltuk a hold kompot, de azt nem tesztelhettük, hogy ténylegesen tud-e landolni.

Szóval az egész Apollo program rendkívül nagyra törő volt, összehasonlítva egy csomó mással, ami azóta történt.

Ráadásul ezen a fantasztikus küldetésen, tulajdonképpen, ha úgy tetszik, egy harmadik űrhajó tesztelését is el kellett végezni.

Ez pedig nem más, mint a holdi űrsétaaskafander, amely elsőként volt önálló életfenntartó rendszerrel felszerelve az amerikai űrprogramban.

Sőt, talán a világon a szovjeteket is beleértve ebben nem vagyok biztos, de az bizonyos, hogy ön volt az első amerikai űrhajós, akinek saját életfenntartó rendszerrel felszerelt űruhát kellett kipróbálni.

Aztán aztán meg ott volt még egy kulcsfontosságú újdonság, amit nem szokás hangsúlyozni, és amelyhez hasonlót az oroszok aztán még évekig nem alkottak meg.

Ez manapság az én generációmnak magától értetődőnek tűnik, hogy két űrhajó összekapcsolódik és kinyitod az ajtót a kettő között és átrebegsz az egyikből a másikba.

De akkoriban ez is vadonatú technológia volt, ugye, és azt is az Apollo ken alkalmazták először, ha nem téved >> így igaz.

És hála az égnek, a későbbi űrprogram átjáró csatorna, illetve dokkolórendszer konstrukciói nem az Apollohoz kidolgozót modellt vitték tovább.

Az Apollo modellben ugyanis a csatorna külső része eléggé egyszerűen csak két összekapcsolódó csőbő állt, de a közepén ott volt a botos kúpos kapcsolómechanizmus, melyben a coop egy egyszerű tölcsér volt egy lyukkal a közepén, de a botos mechanizmus egy elképesztően komplikált szerkezet volt.

Azt hiszem, ez amerikai slang.

Szóval ez egy valódi Rub Goldber szerkezet, amit a röhelyesen komplikált szerkezetekre használunk, amik annyira bonyolultak, hogy az már szinte abszurd.

De szerencsére a mostanság használatos dokkolórendszerekben a mozgóalkatrészek az alagút pereménél, szélénél vannak elhelyezve.

Az átjárócsők kerülete mentén, az út közepén mindig szabad.

Nem kell egy ilyen komplikált dolgot kiszerkeszteni a közepéről, hogy átmehesse.

Szóval a dokkolórendszerünk nagyon bonyolult volt, és éppen ez volt az ok, amihez az én űrsétámnak nagy jelentősége volt.

Hiszha Holdkomp és az anyahajó szétválasztásakor, amikor az űrrendevű technikáját teszteltük.

Szóval ha ezek után az összekapcsolódáskor a dokkolpkoló rendszer vagy a csatorna nem működött volna, vagy ha összekoccattantunk volna és elromlott volna ettől és nem tudtunk volna kiszerelni a kúposbotos mechanizmust az átjáróból.

Nos, akkor Jim McDavit és én csakis űrsétával mehettünk volna vissza a parancsnoki egységbe, vagyis a hőpajzsunkhoz, ami kell ahhoz, hogy élve visszatérjünk. >> [nevetés] >> Ki kellett volna másznunk a holdkomból és kívül átmászni a parancsnoki egységhez, majd be annak az ajtaján.

Szóval épp ennek a kipróbálása volt az én űrsétám egyik legfontosabb célja.

Erre a küldetés harmadik napján került sor.

És biztos vagyok benne, hogy ezt már rengetegen megkérdezték.

De volt-e az ön számára egy olyan váratlan pillanat a repülésen, ami az Apollo nyolc űrhajósainak földkelte pillanatához fogható, amire nem számítottak küldetés során?

Nem tudom, talán talán ez egy buta kérdés.

Nem, egyáltalán nem az, de valójában ezen nem nagyon gondolkoztam még.

Nem nagyon értek olyan jellegű meglepetések, mint amit említesz. például földkelte élmény, ami valóban rendkívül látványos és drámai, és valóban történelmi jelentőségű volt, de nekünk nem volt részünk ilyen nagy meglepetésekben.

Az egyetlen említésre méltó hiba a küldetés során akkor történt, amikor épp készültünk a holkóban lekapcsolódni, és a dokkoló szerkezett két része, amiről az előbb meséltem, nem akart szétvárni.

A szimulátorban Dave Scotnak csak fel kellett kattintani a kapcsolót, és elengedni, és akkor a dokkolóbot kinyúlt, és szépen ellökte a holdkompot.

Az meg szépen eltávolodott ettől.

De a valóságban, ahogy a repülés során kiderült, a bot valóban rendben kinyúlt, de még mielőtt teljesen kinyúlt volna a három kicsietesz a kúpos oldalon a végénél, nem engedte el. hanem ehelyett döntült egyet.

A szétvállási sebességünk meg hirtelen nullára csökkent, és érted?

Így egy elég nagy bomot hallottunk. >> McDivit és én összenéztünk, hogy mi az ördög volt ez. [nevetés] Egymásra néztünk, majd ki az ablakon, és azt láttuk, hogy inn már nem távolodunk az űrhajótól.

Tehát most talán azt kellene mondanunk Davnek, hogy húzzon minket vissza a szoros dokkolás állapotába, és kérdezzük meg a földieket, hogy szerintük most mit tegyünk?

De ekkor David Scott azt mondta, hogy oké, kiszabadultatok, mert ő közben megnyomta a gombot.

Még egyszer Jimmy és én egymásra néztünk, hogy hát oké Dave, reméljük nem törtünk el semmit, és hogy majd újra össze tudunk kapcsolódni majd yc óra múlva, az kiderül.

Szóval igen, ez volt az egyetlen meglepetés, és ez is nagyon enyhe volt, mert aztán amikor eljött az idő, hogy újra összekapcsolódjunk, a dokkolórendszer teljesen jól működött minden probléma nélkül.

Vagyis ez ilyen értelemben egy elég sima küldetés volt, de mondanék néhány szót valamiről, ami talán a kívülállóknak furcsa lát.

Szóval felkészülésen, amikor a szimulátorban repülsz, egy olyan művelet, mint például az űrrandevú és a dokkolás, szinte sosem hajtasz vingre hibák…

Említett entitások

Témák

  • apollo-program
  • kisbolygó-eltérítés

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Apollo-9

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Most születünk ki a kozmoszba a bolygónkról | Rusty Schweickart (Apollo-9) | Sokolébresztő #225”

Miről szól ez az epizód: „Most születünk ki a kozmoszba a bolygónkról | Rusty Schweickart (Apollo-9) | Sokolébresztő #225”?

A Sokolébresztő évzáró adásában az Apollo-9 űrhajósával, Rusty Schweickarttal készült interjút hallhatnak. A beszélgetés témái között szerepel az Apollo-program, az űrhajósok nemzetközi egyesületének megalapítása és a kisbolygó-eltérítés. Emellett az adás áttekinti az idei év… Az epizód a Parallaxis Univerzum című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 24..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Most születünk ki a kozmoszba a bolygónkról | Rusty Schweickart (Apollo-9) | Sokolébresztő #225”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rusty Schweickart.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Most születünk ki a kozmoszba a bolygónkról | Rusty Schweickart (Apollo-9) | Sokolébresztő #225”?

Fő témái: apollo-program, kisbolygó-eltérítés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Most születünk ki a kozmoszba a bolygónkról | Rusty Schweickart (Apollo-9) | Sokolébresztő #225”?

Megjelenés: 2025. 12. 24.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parallaxis-univerzum-1/most-szuletunk-ki-a-kozmoszba-a-bolygonkrol-rusty-schweickart-apollo-9-sokolebre-33955771

Több epizód a Parallaxis Univerzum-ből