Parallaxis Univerzum

Luna-9: az első sima leszállás a Holdra | Sokolébresztő #232

· PT50M54S

Összefoglaló

A Luna-9 szovjet holdszonda hatvan éve elsőként szállt le simán a Holdra. Az űreszköz pontos helyét a Holdon nemrégiben találták meg, ezzel igazolva, hogy a holdporra le lehet szállni.

Röviden

Műsor
Parallaxis Univerzum
Megjelenés
2026. 04. 10.
Hossz
51 perc
Témák
luna-9, hold, leszállás, űrszonda
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Tudományos és fantasztikus élményekre vágysz, >> akkor csapold be az öveket és lépj be hozzák a parallaxisba. >> Üdvözlünk a Paralaxis univerzumban.

Fikos rádió és benne az okolébresztő. >> Jó reggelt kívánok.

Ez itt a Tilos Rádió a 9,3 MHz-es frekvencia modulált sávón. benne pedig a szokolébresztő című műsor, vagyis az űrös műsor, az én nevem Dr.

És hát ezen a márciusi reggelen egy űrtörténeti jellegű adással bukkantam elő, mert ugye egyedül vagyok a stúdióban, és ugye ilyenkor ez szokás, de persze azért nem szakadhatunk el a jelenlegi hírektől sem, ami az űrtevékenység érdekességeit illeti, már csak azért sem, mert hát ugye már visszatérő elem a szokolébresztőben, hogy néhány hetente bemondom, hogy végre indulnak az emberek a hold térségébe, mert ugye folyamatos halasztásokban élünk, mióta elkezdődött ez az év.

Most nagyon úgy tűnik, volt már ilyen szor így, de most megint nagyon úgy tűnik, hogy ez be fog következni mégpedig április 1jén amerikai idő szerint, de Magyarországon már éjfél után lesz április 2a, amikor elindulhat az Artemis 2 személyzete megkerülni a Holdat.

Na most hát persze láttunk már ugye rengeteg halasztást, tehát nem biztos, hogy ez be fog következni.

Például egy ma reggeli hír, hogy egy olyan napaktiv nap az kicsit aktívabb lett, tehát egy olyan flert detektáltak, egy olyan kifényesedést a napon, napkitörésszerűséget, ami bizony olyan űriőjárási helyzetet teremthet akár ami akár azt is intokolhatja, hogy néhány napig még tolódik a start, ugye akkor megnő a kozmikus sugárzás, és akkor nem célszerű embereket indítani a Föld mágneses védőpajzsán túlra, tehát például a hold irányába.

De hát ez még csak ilyen ma reggeli pletyka, tehát egyáltalán nem biztos, hogy ez ilyen komoly lesz.

Hát nyilván meg fogják figyelni a helyzetet, és még úgy is van addig néhány nap.

Tehát magyar idő szerint már csütörtökön éjjfél után olyan 20 perccel, 24 perccel van beütemezve a start, amelynek keretében hát nagyon régóta, konkrétan 1972 decembere óta először indul egy olyan űreszköz, ami embereket szállít, és amely túljut az alacsony földkörüli pályán. és célba veszi a Holdat.

De még egyszer, ők nem szállnak le a Holdra, csak körbe repüli ő a Holdat a három amerikai és egy kanadai űrhajós.

Köztük az első nő, aki eljut térségébe, Kristina Hemok Cook személyében, aki nekem régóta az egyik kedvenc amerikai űrhajósom, és hát tök menő, hogy egyébként ő volt az az egyik olyan ember, aki először végzett olyan űrsétát, hogy mind a két ugye az űrsétát azt párosával szokták csinálni, hogyha az egyik űrhajósnak valami baja van, a másik vissza tudja vinni.

Tehát mindig ketten mennek ki a nemzetközi őrállomásról űrsétálni.

És az első olyan űrsétel, amin nők vettek részt, annak Krisztina, mármint csak nők, tehát hogy mind a ketten nők voltak, az hát valamikor 2020 környékén volt.

És Christian Hemok és Jessica Mayer voltak ezek az űrsétálók.

És ez tök jó pofa, mert most Jessica Mir ott van a nemzetközi űrállomáson most is jelen pillanatban, és Krisztina Hemokuk pedig megy a Holdhoz.

Tehát, hogy menő, hogy most megint egyszerre vannak az űrben, vagy hát lesznek, hogyha Krisztina elindul, de hát most teljesen máshol és más küldetésen.

Ilyen is rég volt egyébként, hogy a NAK tök különböző helyen vannak emberei az űrben, a nemzetközi űrállomáson meg a Holdon.

Tehát ezek irányítástechnikailag sem triviális kérdések egyébként, ugye tegyük hozzá, hiszen ez azt is jelenti, hogy az Artemisnek, tehát a holdrepülésnek egy tök külön irányítóközpontra van szüksége.

Nem, nem egyszerre nem ugyanonnan fogják irányítani, mint a nemzetközi űrállomáson zajló tevékenységeket.

Április 12 miről lesz nevezetes idén?

Hát arról lesz nevezetes, hogy a gagaré repülésének az lesz a 65. évfordulója.

És a a Gagarin repülés követően három éttel volt az, hogy a Kennedy bejelentette, hogy na jó, akkor mi meg majd az évtized vége előtte eljutunk a holdra.

Hát végül is innen kezdődött egy csomó minden, tehát mindaz, ami a szokolébresztő témájául szolgál, az űrhajózás történetének a legizgalmasabb fejezetei, azok mind-mind, hát nem mind, de tekintélyes részben ebből a 65 évvel ezelőtti valamiből nőttek ki.

De most, hogyha konkrétabb évfordulókra keresünk rá, akkor azért éppen a mai napon, és most ezt megpróbálom elővalázsolni az internetből, mert hát ez a maga rettenetességében mégis érdekes, az pedig az volt, hogy k 1966-ban történt az konkrétan a mai napon, március 31-ér.

Hát nem, akkor nem a mai napon, hanem majdnem.

Tehát március 31-én, hogy felcsendült a hold körüli pályáról elsőként az internacionálébb.

Ezt nem csak egyszerűen az volt a játék lényege, hogy internationál űrből, ez az volt az volt a nagy szám, hogy az volt az első eset, hogy egy űrszonda Hold körüli pályára állt.

Ugye a Hold körüli pályára állás az nem azonos azzal, hogy elrepül az ember a vagy az űreszköz a Hold mögött, hanem konkrétan azt jelenti, hogy annyira le kell lassulni, amikor a Hold körüli pályára ér az űreszköz, hogy a Holdnak a gold körüli keringési sebességre lelassuljon.

És ezzel ne essen rá a holdra.

Tehát nem szabad túl nagyot lassítani, mert akkor rápottyan az űrszonda a holdra.

Nem szabad túl kicsit lassítani, mert akkor az űrsza, csak ellrendül a Hold mellett, és irányt vált, és mondjuk vagy elrepül a bánatba, vagy visszalendül a föld felé, hanem pont pont nagyon pontosan be kell lőni a nagyságát és az irányát annak a fékezésnek, hogy az űreszköz szépen be tudjon hát úgymond húzódni erre a holdkörüli pályára.

Természetesen a szovjetek azért csinálták ezt 1966-ban, mert arra készültek, hogy majd embereket küldenek a Holdra.

És persze ehhez tudni kellett Holdkörüli pályára állni.

Továbbá persze a Hold felszínét is fel kellett térképezni mindenféle szempontból.

Tehát nem csak feltétlenül fényképekről van szó, hanem mágneses térerősségmérés meg ilyesmi.

Ugye annak idején még nem tudták, hogy a Holdnak van-e például globális mágneses tere.

Ma már tudjuk, hogy nincs, de ez is egy olyasmi volt, amit például kellett tudni, ki kellett mérni, meg hogy mindenféle egyéb a hold talajának az összetételére is is lehet következtetni mindenféle holdkörüli pályán végzett mérések segítségével.

Szóval bizony-bizony hát ez ez kétségtelenül egy fontos és szükséges mérföldkő volt.

És ezt is a hát az akkor még nagyon nyeregben lévő szovjet tudósok lépték meg először 1966-ban.

Tehát 60 évvel ezelőtt egészen pontosan.

Viszont még ennél is nagyobb gurítás volt az, ami ami 1966 februárjának legelején történt, mégpedig az a leszállás volt a Holdra.

Konkrétan a Luna 9, amúgy mondtam, hogy ez ami a hold körüli pályán keringett pont ezekben a napokban 60 évvel ezelőtt, az a Luna 10 nevű űrszanda volt.

A Luna természetesen holdat jelent.

Tán ezt mondhattam volna, de biztos mindenki kitalálta.

Szóval igen, viszont legalább ennyire fontos volt a leszállás a Holdra.

Ugye először ezt nem emberrel kellett megcsinálni, hanem ember nélkül.

És itt ebben is ádászharcot vívtak persze az amcsik meg a szovjetek annak idején.

És az a helyzet, hogy ez is a szovjeteknek sikerült először, de egyáltalán nem volt olyan diadalmenet az, mint ami ennek annak idején tűnt.

Ez már csak abból is kiviláglik, hogy az utolsó igazán sikeres bejelentett szovjetolconda, ami tényleg teljesítette azt, amire odaküldték, az az 1959 végén októberben repült Luna 3 volt.

A Luna 3-nak az volt a baromira fontos és tényleg történelmi elvitathatatlan feladata, hogy lefényképezze a hold túloldalát.

Nem a leszállás volt annak a célja.

És még egyszer, 1959 volt, tehát az még az 50-es évek, az még a tényleg a hajnala az űrkutatásnak.

És a Luna 3 volt a a harmadik olyan sikeres szovjet úgy vagy akkoriban úgy hívták, hogy hold rakéta, ami elhagyta a földkörüli pályát.

És és hát igazából ez nem igaz a Luna három esetében.

Majd mindjárt mondok egy kis lábjegyzetet, de hogy mondj pongyolán fogalmazva elhagyta, mondjuk azt mondhatjuk, hogy az alacsony földkörüli pályát elhagyta.

Azért mondom, hogy hogy valójában egyébként a Hold maga is a Föld körül kering.

Tehát például ahhoz, hogy az ember eljusson, vagy az ember által alkotott gép eljusson a Holdra, Hold közelébe, ahhoz igazából nem kell elhagyni a Földkörüli pályát, hiszen maga a Hold is Földkörüli pályán kerint, csak azért olyan elnyújtott földkörüli pályára kell állítani a kis cuccot, egy olyan elnyújtott elipszispályára, aminek elég magasan van a teteje ahhoz, még csak azt se mondom, hogy föl kell érni az elipszispálya tetejének a Holdhoz, hanem csak elég elnyújtottnak kell lennie annak az ellipszisnek ahhoz, hogy amikor az űreszköz a az ellipszispálya tetejére ér, a föld körüli elnyújtott elipszispálya tetejére ér, akkor már elég közel legyen a Hold ahhoz, hogy a Hold gravitációja váljon dominánsá, és az lehúzza erről az elipszispályáról, és el el magával ragadja a Hold felé.

Tehát ugye ezért mondom, hogy mindenki ezt fogja mondani majd most is, amikor az űrhajósok várhatóan elindulnak a a Holdk körüli pályá Hold felé, hogy hát elhagyták a Földkörüli pályát, de valójában ők végig egy Földkörüli pályán fognak keringeni, csak az éppen egy olyan földkörüli pálya, hogy elrendül a Hold mögött és visszajön a Föld felé.

Na, ugyanilyen volt a Luna 3 is, aminek az volt a fantasztikus teljesítménye még egyszer, hogy a Földről sohasem látható túloldalát a Holdnak lefényképezte.

Ez 1959-ben történt, és ugye erről is volt egyszer egy cokolébresztő.

Egy vicces kis érdekesség, ami persze csak a Szovjetunió összeomlása után derült ki, hogy milyen filmre készítette ezt a felvételt a Luna 3.

Hát ez egy nagyon vicces sztori, úgyhogy egy icipici kitérőt hadd tegyünk ebbe az irányba, hogyha esetleg valaki nem hallotta volna azt az évekkel ezelőtt, és akkor ébresztőt, amiben ez volt a téma.

Szóval, hogy a ugye az űrben nagy kozmikus sugárzás van.

Tehát akármilyen filmet nem lehet fölvinni, főleg nem a oda kint a nyílt világürbe, ami mondom a föld mágneses védőbürkán kívül van, tele van töltött részecskével, meg erős UV-sugárzás meg minden dolog.

De főleg az UV-suggárzás ugye probléma.

A az a szovjetek által fejlesztett filmeket azokat nagyon túlexponálták, tehát nem lehetett gyakorlatilag látni a képet.

Tehát az UV sugárzásra nagyon érzékenyek voltak ezek a filmek.

És ha kiadták persze parancsba, hogy ki kell fejleszteni egy olyan filmet, ami ami működik ürbeli körülmények között is, merthogy a Luna 3 idejében hiába rádión küldte le a képeket, de annak idején még úgy működött ez a gyönyörű 50-es évekbeli technológia, hogy nem ne nem voltak akkor még CCD chippek meg ilyesmik, meg vidigoncső meg ilyen dolgok nem léteztek még akkor, hanem úgy történt, hogy konkrétan emulzi, tehát konkrétan csináltak egy fotólemezre képet. vagy filmre képet, és azt konkrétan előhívták egy kis előhívó fülkében az automatikus űreszköz belsejében, emulzió, minden izé bele előhívták a képet, és akkor utána azt a képet átvilágították, és egy fénykapu gyakorlatilag vé végigtapogatta az előhívott fényképet sorról sorra, és akkor ezt küldték le rádión.

Tehát, hogy konkrétan tényleg elő kellett hívni a képeket annak idején, és bizony a szovjetek nem tudtak olyan filmet előállítani időre, ami ami űrbeli körülmények között jól működött volna, és erre ők rájöttek.

De tehát nagy szerencséjükre az amerikaiak akkor még igen, mert mer hogy ugye még a felderítő műholdak nem léteztek, hiszen még egyszer az 50-es éveket ír írjuk, tehát éppen elkezdődött az űrkorszak.

Az amerikaiak rend szerint úgy kémkedtek a Szovjetunió fölött, hogy irdatlan mennyiségű stratoszférra ballont elengedtek, hogy azok sodródjanak, amerre mennek.

Azt nem is lehet persze pontosan előrejelezni, hogy merre sodródnak.

Azon automatikus fényképezőgépek néztek lefelé és kattintattak.

És azok ugye fönt voltak a stratoszférában persze, tehát mondjuk akár 30-40 km magasan, ahol már igen erős az UV sugárzás, mert gyakorlatilag annyi, mint a nyílt világűrben.

És ezért az amerikaiak kidolgoztak egy olyan filmet, amire ők elő tud a a aminek ugye működni kellett ilyen körülmények között, amik amikkel a tehát konkrétan a szovjetek ellen kémkedtek.

És akkor persze időről időre előfordult, hogy akár a szovjet légvédelem, vagy akár csak magától kipukkant egy-két ilyen ballón, és azok ugye lepottyantak és a Szovjetunió területén, és akkor jöttek az oroszok, vagy a mit tudom én, kazahok, vagy ilyen szóval akire éppen rápottyant.

Szóval a szovjet vörös hadsereg katonái jöttek, összeszedték és és hát tanulmányozták, hogy az amerikaiak mivel fényképezték őket.

És ilyen módon ezekből a lelőtt vagy lezuhant amerikai kémballonokból sikerült szertenniük olyan filmre, ami bírja az UV sugárzást.

És még egyszer ezt a szovjet izé ipar ezt nem tudta akkor előállítani.

Úgyhogy így történt az, amit senki nem tudott egészen a 90-es évekig, vagy talán a 2000-es évekig is, hogy amikor a Luna 3 elindult megkerülni a holdat, hogy az emberiség történetében először lefényképezze a hold túloldalát, a dicsőséges szovjet űrszonda az bizony az amerikai kémballontból kioperált amerikai filmre készítette a felvételt, és sikerült, hogy jó képek lettek.

Úgyhogy így ismerte meg az emberiség a hold túlsó oldalát.

És egyébként a Luna 3hoz nagyon, hogy visszatérjünk az aktualitásokra, a Luna 3-hoz nagyon hasonló pályán fog elrepülni egyébként ez a mostani amerikai Artemis 2 űrhajó.

Tehát azzal a lényeges különbséggel, ugye most emberek lesznek rajta, és sokkal nagyobb lesz az egész, de ők is csak ugye elrepülnek a Hold mögött, és visszalendülnek majd a Hold a Föld felé, és olyan részeit fogják a hold túloldalának először látni, amiket még az Apollo programban se láttak űrhajósok, mert nem olyan távolságból, meg nem olyan irányból láttak rá.

Tehát valami Luna 3-hoz hasonló élményben lesz részük nekik.

Na, szóval ez volt a Luna 3 1959 végén, és 1959 végétől egészen 1966-ig a szovjetek folyamatosan ezzel a két dologgal próbálkoztak, amit végül ugye 1966-ban megvalósítottak, tehát hogy egy űrszondát elküldeni úgy, hogy holüli pályán tudjon keringeni.

Említett entitások

Témák

  • luna-9
  • hold
  • leszállás
  • űrszonda

Szervezetek, cégek

  • Luna-9

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Luna-9: az első sima leszállás a Holdra | Sokolébresztő #232”

Miről szól ez az epizód: „Luna-9: az első sima leszállás a Holdra | Sokolébresztő #232”?

A Luna-9 szovjet holdszonda hatvan éve elsőként szállt le simán a Holdra. Az űreszköz pontos helyét a Holdon nemrégiben találták meg, ezzel igazolva, hogy a holdporra le lehet szállni. Az epizód a Parallaxis Univerzum című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 10..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Luna-9: az első sima leszállás a Holdra | Sokolébresztő #232”?

Fő témái: luna-9, hold, leszállás, űrszonda.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Luna-9: az első sima leszállás a Holdra | Sokolébresztő #232”?

Megjelenés: 2026. 04. 10.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parallaxis-univerzum/luna-9-az-elso-sima-leszallas-a-holdra-sokolebreszto-232

Több epizód a Parallaxis Univerzum-ből