Párásító

Asztalkomák

· PT2H22M19S

Összefoglaló

A Párásító 120. adásában történelmi pillanatként értékelik, hogy a csapattagok egy asztal mellett, együtt beszélgetnek. Az adásban szó esik a 2016-os gőzös dokumentumfilmekről, az Amnesty International számára készült dokumentumról, és az "A Billion Lives" hazai bemutatójának…

Röviden

Műsor
Párásító
Megjelenés
2016. 08. 04.
Hossz
2 óra 22 perc

Ebben az epizódban

Történelmi pillanat, egyszerre egy asztal mellett, sört pattintva beszélgetünk.

Kis késéssel, mert messziről jött ember is akad a csapatban.

Megállapítjuk, hogy 2016 a gőzös dokumentumfilmek éve, átrágjuk magunkat az Amnesty International számára készített dokumentumon, és agyalunk, hogyan fakasszunk vizet a sziklából, hogyan valósítsuk meg az "A billion Lives" hazai bemutatóját.

Említett entitások

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Asztalkomák”

Miről szól ez az epizód: „Asztalkomák”?

A Párásító 120. adásában történelmi pillanatként értékelik, hogy a csapattagok egy asztal mellett, együtt beszélgetnek. Az adásban szó esik a 2016-os gőzös dokumentumfilmekről, az Amnesty International számára készült dokumentumról, és az "A Billion Lives" hazai bemutatójának… Az epizód a Párásító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2016. 08. 04..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Asztalkomák”?

Megjelenés: 2016. 08. 04.. Hossz: 2 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parasito-1/120-asztalkomak-c6f5482b

Több epizód a Párásító-ből

  • Add vissza a zakóm!

    A Párásító 193. epizódja a műsorvezetők varsói konferenciaútjáról szól, ahol szakmai tapasztalatokat szereztek és számos humoros, váratlan esemény történt. Krisztiánnal közösen te…

  • Akhilleusz beszívott

    A Párásító podcast legújabb epizódjában szó esik a munkahelyi élet kihívásairól, egy különös fórum meghívásról és az elektronikus cigaretta szabályozásáról, amit a görög mitológiá…

  • Só must go on!

    A Párásító podcast adásában a stúdióban váratlanul eluralkodó betegség ellenére is folytatódik a felvétel. Az epizód során a csapat a laptopokkal kapcsolatos technikai problémákka…

  • Natural born killers

    A Párásító podcast ezen epizódja a Darwin-díjasokat tárgyalja, kitekintve a klónozásra és hallgatói kérdésekre is. Charlie és Fifika történetei is szóba kerülnek a bürokrácia útve…

  • Bálint gazda naplója

    Charlie és Fifika a növényvédelemről beszélget, kitérve a GFN sagára, beruházásokra, kínai rendelésekre és technikai ördögére. Mujó fejsérülése szintén téma.

  • Egy mínusz, egy plusz

    Mujo hiányzott, de Charlie visszatért a Párásító podcastba. Két barát beszélget kötetlenül az elmúlt időszak eseményeiről.

  • Ezt tojta a nyuszi

    Ebben a Párásító epizódban Mujó bírósági élményeiről, Fifi rendőrségi találkozásáról hallhatunk. Szó esik még hangvezérléses modokról, kazánokról, diákbüntetésekről és politikáról…

  • Dióhéjban

    Mujó és Fifika tavaszi élményeikről beszélgetnek. Szó esik zenélő matrjoska babákról, magyar Indiegogóról, a világ legkisebb Doom futtatójáról és áztatott liquidekről is.

  • Levelező szak

    Mujo olvasói leveleket olvas fel, többek között egy levelet a magyarországi gyártók hasznát érintő problémákról. Az adásban szó esik a mindenség elméletéről és egy, a Székely sajt…

  • Ügynökünk jelenti

    Fifika barkácsol egy Orange Pi-t, Mujo halálos helyzetbe került, de túlélte. Az epizód Polosa professzor bejegyzéséről, a társadalombiztosításról, Jánosról és Debrecenről szól.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból