Tiszta tüdő nagyhatalom
Összefoglaló
A beszélgetés a kerti partik és az ezzel járó beszerzési nehézségek köré összpontosul, beleértve a bútorok, evőeszközök és egyéb kellékek kiválasztását. Kitérnek a kerti csap és öntözőfej problémákra, valamint a parkside termékek ár-érték arányára. Felmerül a dekriminalizáció…
Röviden
- Műsor
- Párásító
- Megjelenés
- 2024. 04. 17.
- Témák
- kerti parti, dekriminalizáció, e-cigaretta, időjárás, beszerzés, parkside
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Szupercellás zivatar felhőben gazdag, és lehűlésben még gazdagabb szép napot kívánok.
Ilyen lesz a következő egy-két hetünk, nyugodjunk bele.
Én már bekészítettem az ablakmosót, Charlie.
Most még gondolkozok rajta, hogy lemossam el kocsit.
Te szerintem csak sampont rakjál rá, majd megoldja a nőső.
Ja, sziasztok mindenkinek gazdag napot kívánok.
Két hete elvitt a lottófő nyereményt.
Én ilyen palikkal már nem is foglalkozom.
Na, akkor mesélj, mesélj, kikkel foglalkozom?
Hát, a nyomorral, meg a mélységes bajjal foglalkozom, Fifika.
A projektet azt onnan indítanám el, hogyha fölveszed a zsirában az epiket, hogy kerti parti nálunk.
Ennek vannak taszkjai, az egyik az az, hogy a hús, az anyám kínja a résztvevőket, meghívni, és a többi, és a többi.
És az a baj, hogy ehhez az epikhez hozzáférése volt a pénzügyminiszternek.
Én ott letudtam ezzel, hogy meghívtam a kollégákat, összeállítottam a menüt, és jött a következő, hova fognak ülni.
Hát mondom, ráülnek majd kint a kerti kanapéra, a rattanra.
Máshogy kérdezem, hol fognak enni?
Hát mondom, Előttük lesz az a kis dohányzóasztalszerű üvegasztal, és akkor, ami a rattanhoz ér, és majd ahogy, az nem jó.
Legyen, de akkor szék is kell hozzá.
Akkor legyen már hat, mert, és egyébként így is bajban vagyunk, mert heten leszünk, de hogy legyen hat szék, az megint egy fájdalmas pontja volt az életemnek, de ha már van szék, legyen rajta párna is, az már egy n plusz egyedik task volt az epiken, megvan a párna, és mikor bementünk párnát venni, az abszolúte impulzus vásárló arhetipusát megtestesítettem, mikor fájt a derek, ami is neki támaszkodtam a kerti pavillonnak, ott, és mivel megtartott, így mondtam neki, hogy az meg ez jó, néz ki.
Ráfordult asszony, azt mondja, ez olyan emlékszelmi, amikor a horvátoknál voltunk is, hogy van rajta behúzható szúnyogháló, meg behúzható sötétítő, meg a tetején még a levegő is ki tud távozni.
Háromszor négy méter, azt is elhoztam a párnával együtt, a kurva anyját.
Sörpadot nem vettél meg ilyeneket?
Igazából ezért nem értettem én, mert hogy sörpad van, de hogy az van, hogy én a barbekius cuccaimat arra pakolom, és akkor nincsen nagy hely kajálni.
Lepakoltam volna, de mindegy, úgyhogy fú, Fifika, te!
Én már így jojózik a szemem, de hogy a hadszámjegyű is több mint négyjel kezdődik, egy nyomorút kerti parti, hogy egyenek itt az emberek.
Csárli, egy dolog vigasztaljon, Mint engem az első, második és a harmadik esküvőben egyszer minden véget ér.
Ah, ja, úgyhogy úgyhogy ez van és azt még össze kell szerelni kurva életbe.
Figyelj, azért az nem egyik olyan bútor, maradjunk annyiba, tehát, hogy...
Hát tudományosan kell összerakni, Fifika, tudod, tájolás keresztbe, vagy hosszában az udvaron, és több, és több.
Ha már víz, akkor hirtelen tegnap bementünk, mert szétfagyott a kerti csapnál, tudod, volt nekem egy ilyen gardénás osztóm, hogy nekem ilyen lefel...
Na, bementünk a Zobi-ba, hát tudom, akkor veszek új fejet, öntözőfejet, azaz a kézipisztolyt, mert hogy az is valahogy elvízkövesedett a régi, vagy a tököm tudja, de tudod, így megnyitod, és úgy marad, tehát kinyílik, csak aztán kézzel kell visszatolni.
Berosd át. 10 ezer forint, jó, vagy 6 ezer, vagy 8 ezer, valahogy így.
Aztán még, már mondom, akkor ezt a kerti osztót is megveszem, 10 ezer, mondom, ti meg vagytok hülyülve, nem veszlek, meg itt maradsz.
Vettem még három méter slagot, hogy a csepegtetőhöz kihúzzam, fixzem.
Azt lapozgatom valahogy a Facebookot unalmamba, Dick Mondo Parkside szembe jött velem, ugyanez az osztófifika, két ágas, mennyibe került? 10 ezer versus?
De aztán itt nem volt vége, mert elmentünk, hogy csak bemegyünk egy kenyérért, meg ezért az osztóért a lidibe.
Észrevettem, hogy az osztó mellett van pár a kapu, tudod, ezek a kicsi spritszkolók.
Na mondom, milyen fasz, ahogy megvettük az imént, az objektumot, Én arra rá fogom ezt rakni, viszont akkor a kettes osztó kevés, semmi probléma, mert a Parkside-nak van négyes osztója is, őrületes 2300 forintért.
Na, akkor csak nem lőttem nagyon mellé, tehát végülis annyi vettél osztót.
Aztán párakapu volt még, meg vettem rá még ilyen frinces-flancos színes lámpabizéket, lámpasortudat, hogy legyen hangulat, hogyha csajos este van, meg mit tudom is én, úgyhogy.
És, és, és, és, hogy beszoptam, rápingeltem haveromra, mert itthon nem lehet ezt a nyüves Stanley kapot.
Alkal mondom, mert ajándék lesz.
Ezt a Stanley Cupot tudod, a csajok pászkálnak vele Amerikában, mert ami nem 1,2 literes, abból már nem lehet inni, tudod.
Az enyém, ez így 7 decis, tehát így el tud helyezni a plinári skálán.
Ezt mutogatom asszonynak, áh, neki ekkora nem kéne, de hogy már a gyerekek is megszólják az meg, hogy miből iszik, mert ásványvizes flakomból ivott kinn, ugye.
Jó, mondom, akkor tudod, mint veszünk valamit, ő neki ennyi pénzét nem kell.
Jó, mondom, ennyi pénzét nem is lenne, mert hogy ez 40 ózé, és neked 30-as lenne, jó, az ilyen 8 deci környéke, nem lehet az EU-sóba kapni bazdmeg 30-ast.
Hát látom, mutatod a szörpös flakontja, az is ciki a gyerekeknél már.
És és Ez egy BPA-mentes szódasztrémes flakon, ne idegesítsen már.
A gyerekeknél nem a BPA a lényeg, hanem tudod, mint a Balázskix, ezek a szníkerek.
Na, long story short, úgy voltam vele, hogy a faszom, ennyit nem fogok adni, mert hogy Amerikából, ha rendelnék, akkor még az áfa, meg a vám, meg a pöcsöm, tudja, micsoda.
Ez volt a másik, amit visszautaltak az árát, hát mert hogy késtek két nappal, úgyhogy 6 ezer forintért vettem a megszólalásig hozzá hasonlót, csak nincs ráírva, hogy Stanley, de én megpingedtem a haveromat egyébként, aki kint dolgozik, hogy Csabikám, úgy is jössz haza, mi lenne, ha egy ilyet elküldtem neki a linket, és el is felejtettem.
Mondom, mit rendeltél meg te szerencsétlen?
Hát mit, baszd meg azt a szart, amit kértél.
Úgyhogy lehet, hogy a kínait majd visszafordítom, mert úgyis ingyen viszik vissza, és akkor itt marad a másik, vagy eladom, fene se tudja.
Úgyhogy ilyen hatalmas nagy problémákban vagyok.
Ezt még nem tudja, úgyhogy el ne szóld magad, hogyha följössz esetleg.
És tönkrement alattam az ágy, a kanapé.
Kizede, állnék föl, fél tizenkettő, de ezt már mondtam neked múltkor, nem?
És mikor mondják, hogy holnap megnézzed, de tudod, belülről dúl benned az OCD, tönkrement valami az ágyban, neked azt meg kell nézni.
Olyan voltam, Mint a, mi került ezen a fotelen 1200 forintba.
Na, szétszettem a kanapét két részre, oldalra fordítottam, az alja le van kárpitozva.
Jó, akkor hozok fogót, rádiós fogót, elkezdem kiszedni ekkora kis tisztentis darabon, majd belesek, nem lesel be.
Le kellett bontanom, az meg egy ellalakba végig.
Itt már negyed egyet írtunk, akkor meglett, hogy mi a probléma forrása.
Mondom, én azt a kis, egy ilyen pici darab tört le, egy ilyen, tudod, ez a laprugó.
Mondom, azt kiveszem onnan, és annyit meghúzok rajta, hogy nem, nem tudod úgy meghúzni.
Mi a Merhogypesten egyébként rákerestem, hogy gyorsan, hogy laprugó 57 centi, 18 ezer forint gyerekek, hát valami vajotok van, megsütöttiteket a nap, kecskeméden találtam, 890 forintért, nagyon remek, kosárba tesz, ellenőriz, postaköltség, 5 ezer.
Tudod, mit mondom, majd hétfőn felhívom őket, és akkor mondják, jaj, de hogy is, nem, nem, az nem úgy van, hanem nem tudja a rendszerük kezelni, és de ő majd ráírja kézzel.
Jó, és mennyi a postaköltség? 1600 forint.
Na, egyből jobb, kisbarátom, akkor kettő rugót berakunk, kifizetem, küld a számlát.
Úgyhogy, ő, Úgyhogy most hétvégén még majd, hogy mondjak, nem bútorasztalos, hanem kárpitoskodok majd egy kicsit.
Csak alulról megközelíteni mindent, és a rugót úgy beakasztani, meg úgy megfeszíteni.
Hát szóval, lesz ott még szenvedés, érzem a csontjaimban.
Na de ennyi, unalmas vagyok már, mesélj!
Ritkán szokott ennyi minden összejönni.
De hát nem sokára közeleg a születésnapom.
A 67-dik. 62-t töltöm, tehát 63-t.
Ja, 67-nek nézel ki, de akkor jó.
Na és hát ugye meglepem magam.
Ajándék, melyel meglepem e kávéházi szegleten magam.
És hol lepném meg magam, ha nem a löpöt idve?
Teljesen mindegy egyébként, hogy melyiken, de hogy hát mondom, elfogyott a Ryanus a romám.
Akkor veszek két 30 millit, az elég lesz, egy fél évig, azt jó van.
De Charlie, hát szembe jött velem.
Azért jó, hogy én mikor rendetem valamit, én megkérdeztelek téged, te engem nem, úgyhogy most bekerültél egy dobozba.
Mert nem gondolnám, hogy neked erre szükséged van.
Tehát ez egy, hogy mondjam neked, egy 18650-es sima mód, csak baromi keskenynek tűnik a fotón.
És az így, hát mondom, veszek egyet, vajon mi lesz belőle, nem tudom, mert még úton van.
Aztán jött a család, hogy mit szeretné?
Fú, mondom, mit szeretnék, mit szeretnék?
Hát mondom, egy ilyen walking padet.
Tudod, van valami megbeszélés, reggel kilenc kó kemben, az mindig egy fél órát el szokott tartani, akkor nem kell különösebben semmivel se foglalkozni, csak speech van.
Milyen kurva jó lenne, közbe sétálnék egy kicsit, hozom még, mert azért...
És én ezt csináltam, amit nem mítink közben, hanem én fókuszáltam arra, hogy zenét hallgatok a fülembe, és járok a padon, de kurvára oda kell figyelni, mert pillanatok alatt le tudsz róla szakadni, és akkor ha rossz helyre jössz...
Kíváncsi leszek, Csárdi, de hogy így kimaxoltam a cuccot, érted, ami létezik, walking, tehát az a sétáló nyilván nem futópad, bár arra is alkalmas.
Két és fél lóerős motor van benne, kefe nélküli, aránylag azt mondják, hogy csendes, meg néztem róla videókat is.
Mert a milyen gaz, tehát hogy a milyen kis összehajtható, és alattam nem csendes.
Tehát lehet azért azt a dübögést vele...
Nyilván nem azt várom elértet, hogy semmi hangja ne legyen, vagy nem tudom.
Ráadásul múltkor kipróbáltam, képzeld el a Teams-et, konkrétan a szintetizátort így ütöttem Teams-el, hogy semmit nem hallottam vele.
Baromi jó a zajszűrés a Teams-nek, tehát valószínűleg ebből se fognak.
Egyébként meg egy ilyen kamba meeting miről szól?
Hát, nálunk nem egészen, tehát azért van egy csomó ilyen fölvetődő probléma.
Ugye a kemben az arról szól, hogy ki mivel akar foglalkozni, de nálunk inkább arról szól, hogy tegnap milyen hülyeségek voltak, és hogy abból mindenki okulja ez a baj, hogy elviszi a fókuszt, azt retrózni kéne.
Úgy szoktuk csinálni egyébként, hogy mi még hétfőn tartunk egy ilyen 11 órakor, egy ilyen ezen a héten mivel akarsz, milyen nagyobb projektek vannak, mert nyilván a bejövők azok bejövők, az nem tudsz mit csinálni.
És akkor ezt megrendeltem, és már így úton is van.
Mindjárt mondom neked, mert ez egyébként, mindjárt mondom neked, mert ez egyébként Xiaomi...
Nem ők gyártják, de hogy az ő házatájukról eredigen ez egy Kingsmith Walking Pad X21 összegyúkható.
Egyébként nekünk is olyan van ez a Kingsmith.
Nem tudom, hogy pontosan milyen, de úgy van, hogy Walking Pad van egy ilyen nagy keret, amit meg tudsz fogni.
Igen, és a keret tetején van a kijelzősor.
Akkor tiéd még nem az a fajta.
Nekünk a keret tetején tudod az van, amit a derekadra tudsz rögzíteni, hogyha kihúzod, akkor leáll a pad, hogyha elesné.
Meg hogyha valahogy úgy van, hogyha a keret föl van hajtva, akkor van valami kilomét, azt hiszem, hogy akkor 5 vagy 6 kilométerig lehet.
Egyébként meg ha lehajtod a keretet, akkor tudsz 10-10 pár kilométerig elmenni sebességben. 12-ig tudsz, tehát 1 és 12 kilométer per óra.
Van rajta NFC, tehát hogyha ráteszed a mobilod, akkor összekapcsolódik az alkalmazás.
Én tudom, hogy nem olcsó, de fú, néztem futópadokat cserélni.
Hát akkor az pont a duplája volt, mint a miénkén valami 100, vagy 140, vagy 160, hát 120.
Mert szerintem az, azt néztem én is, ami nektek lehet, az most olyan 200 környékén van, tehát ilyen 180-200 között.
Talán valami K2 Pro volt a neve?
R1 Pro, és annak valóban lent van a kijelzője.
Mondjuk jó nagy, tehát lehet látni lentről is, meg hogy olyan adatokat ír, én mindig a telefon, mert nekünk fönt van egy ilyen kis nút, vagy nem tudom én mi benne, és akkor abba tudjuk a telefont belerakni, és én ott szoktam nézni, mert ugye a kezemben az óra, ott nézem a púlzust, anyám kinyát, mennyit megyek, és akkor általában, hogyha én jó metálzenét szoktam belőni, 4,5-5 kilométerre jön ki akkor a BPM pont, és akkor egy ilyen másfél óra alatt, meg vagyok a tízezerre.
Hát figyelj, ha én minden nap ötezret belerakok, én már azzal elégedett leszek.
Hát a nullánál mindenképp jobb.
A nullánál mindenképp jobb, persze.
Na, úgyhogy ezek vannak, érted.
Csináltunk kertiágyást, villanyóra szekrényt, arra ajtót, és már lassan most már úgy érzem, hogy vége lesz a a kőműves ezének lerohanásnak.
És akkor majd boldogan várjuk az őszt, amikor szintén a zsebikbe nyúlatunk.
Átkötök az adásra, hogy megmutatom a flakonomat, hogy ennyi málnám…
Említett entitások
Témák
- kerti parti
- dekriminalizáció
- e-cigaretta
- időjárás
- beszerzés
- parkside
Személyek
- Charlie
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tiszta tüdő nagyhatalom”
Miről szól ez az epizód: „Tiszta tüdő nagyhatalom”?
A beszélgetés a kerti partik és az ezzel járó beszerzési nehézségek köré összpontosul, beleértve a bútorok, evőeszközök és egyéb kellékek kiválasztását. Kitérnek a kerti csap és öntözőfej problémákra, valamint a parkside termékek ár-érték arányára. Felmerül a dekriminalizáció… Az epizód a Párásító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 17..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Tiszta tüdő nagyhatalom”?
Fő témái: kerti parti, dekriminalizáció, e-cigaretta, időjárás, beszerzés, parkside.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tiszta tüdő nagyhatalom”?
Megjelenés: 2024. 04. 17.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parasito/453-tiszta-tudo-nagyhatalom-2b791834
Több epizód a Párásító-ből
- Vége a hatósági szigornak?
- Ej mi a kő, tyúkanyó!
A Párásító podcast e heti adása három fő témát érint: a Paksi atomerőmű környékén található kőhalmok és az apadó Duna helyzete, a Japánban népszerű IQOS és az elektronikus cigaret…
- Füst, hazugság, Japán
A Párásító e heti adásában szó esik a TikTokon terjedő ostobaságokról, Alan Gore memoárjainak igazságairól, valamint a dohányzásról való leszokás vitathatatlan előnyeiről. Kiemelt…
- Vape-autó és Ausztrál összeomlás
Ebben az epizódban a Párásító podcast szerzői a nikotin lehetséges egészségügyi előnyeit vizsgálják meg a kutatások alapján. Emellett szó esik arról, hogyan lehet eldobható vape-e…
- Új-Zéland és 2,5 év
A levél a döntéshozóknak szól, kiemelve a leszokás előnyeit, melyeket már rákos betegeknél is igazoltak. Az Új-Zélandon történt áttörést is elemzik, valamint a hazai híreket veszi…
- Svéd diadal, francia csőd
A svédországi nikotinpárna-tilalommal kapcsolatos francia idiótaság és az EU elismerése az elsődleges téma. Az adatokkal való visszaélés veszélyeire is kitérnek, valamint egy kuta…
- Heavy metal, fekete vape
A "Párásító" podcast 505. adása a heavy metal zenét és az EU-s híreket tárgyalja. Kiemelt téma a Magyarországról szóló EU-s toplista, amelyről lecsúsztunk a dobogóról. Emellett fo…
- Siker, párna, innováció
Az adás a magyar uniós sikerességről szól, ugyanakkor felhívja a figyelmet a még kitölthető konzultációra. Külön kitér a nikotinpárnák legújabb innovációira is, bemutatva az össze…
- Világnap és ellenállás
Az adás a Vape Világnapjáról (május 30.) szól, melynek célja a döntéshozók tájékoztatása és a vaperekkel szembeni ellenállás kifejezése. Kitérnek az uniós véleménynyilvánítási leh…
- Ízletes mérgek, legális visszaesések
Az epizód a füstmentes termékekkel kapcsolatos ártalmakat és a legális dohánypiac csökkenésének okait tárgyalja, különös tekintettel a feketepiacra. A Voopoo PnP-X eszközt is bemu…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A jobbik választás — Párásító
Ebben az epizódban Mujó Kraftwerk koncertélményeiről, Fifika türelmetlenségéről és a WHO álláspontjáról van szó. Továbbá szóba kerül a nikotin hatása, a Jobbik e-cigarettát érintő…
- Az EnergiaVilág 2026. május 25-i adása — Energiavilág - InfoRádió - Infostart.hu
Az Energiavilág című műsor 2026. május 25-i adásában egy új, gázmeghajtású kompresszor üzembe helyezéséről Zsanán, a Földalatti Gáztárolóban, valamint tetőcserépre szerelt napelem…
- Százhetvennyolcadik - Akciók földön vizen levegőben - epizód — Híd nyugatra Podcast
A Hídnyugatra Podcast 178. epizódjában a házigazdák, Laca és Isti (Gyuri Bosch helyettesítve) az elmúlt időszak híreit vitatják meg. Tárgyra kerül a Prime Gaming megszűnése és az…
- Irány Moszkva, Viszlát, Kósa, Leköpött Bódis Kriszta — Innen és Túl
A műsorban a Fidesz és a Tisza párt jelöltállítási stratégiáit tárgyalják. Kiemelik, hogy Kósa Lajosnak nem sikerülhet a győzelem Debrecenben. Szó esik Orbán Viktor moszkvai látog…
- Békeharc vagy harcos béke? – Zavar a fideszes kommunikációban, a Tisza „folytatja” // EGY FANTASZTIKUS ÉV HÓNAPJAI — Kontroll - Eljött az ideje
Ez az epizód a Fidesz és Tísza párt kommunikációs stratégiáit vizsgálja a júliusi belpolitikai események tükrében. A beszélgetés kitér Orbán és Magyar Péter párhuzamos beszédeire…
- Időben (VTV) - 2026. május 14. — Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter a 2026-os választásokra való felkészülésről, a Mindenki Magyarországa Néppárt programjáról, a kampányfinanszírozásról és Hódmezővásárhelyen elért eredményekről bes…
- A hülyének is megéri, de az erdélyi magyaroknak különösen — Tilos a Bé
Az epizód a választási kampány első szakaszát taglalja, kitérve a Fidesz alkalmazott módszereire és az erdélyi magyarokra gyakorolt hatására. Emellett a legfrissebb kampányhíreket…
- Varga Judit vagy koronatanú lesz, vagy vádlott - Ez Viszont Privát - 03 — Klasszis Podcast
Kollégák elemzik Magyar Péter motivációit, Varga Judit szerepét a NER-ben, és Vitézy Dávid esetleges Fidesz-kapcsolatát. Felmerül a kérdés, hogy Varga Judit koronatanú vagy vádlot…