Politikai pártok és az e-cigaretta
Összefoglaló
A Párásító mai adásában a politikai pártok és az ártalomcsökkentés viszonya kerül terítékre. Kiderül, milyen álláspontot képviselnek a pártok ezzel kapcsolatban, és szó esik a Bluetooth-os tiltás értelméről az e-cigarettáknál. Emellett a műsorban szó lesz a nikotinhívőkről, a…
Röviden
- Műsor
- Párásító
- Megjelenés
- 2024. 05. 30.
- Témák
- ártalomcsökkentés, e-cigaretta, politikai pártok, nikotin
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A mai adásban szó lesz a politikai pártok és az ártalomcsökkentés viszonyáról.
El fogunk látogatni Panamába is, illetve beszélni fogunk arról, hogy van-e értelme Bluetooth-on keresztül tilteni a fiataloktól az e-cigarettát, és nem utolsó sorban nem fogjuk szidni a nikotint, de a legvégére hagytuk a legjobbat, a medvék és az e-cigik kapcsolatát.
Szevasz Csáli, mondhattad volna, hogy az a RIA koncertben gazdag hétvégét.
Ami meg is történt, bár ugye mindenki meg akar szabadulni a jegyektől.
Mi lesz itt, nem is lesz koncert.
Téntekiről láttam a fölvételeket.
Nem mondhatnám, hogy sok üres hely volt.
És a pénteki volt a harmadik nap egyébként, amire a jegyeket lehetett venni.
Tehát ott már csak ezek a vanabi vásárlók voltak.
Az igazi kemény maga, az a szombatira ment.
És állítólag az tényleg megmozdult az aréna.
Nehogy azt mondd, hogy az arián voltál, mert szívinfarktus.
De most nem voltunk egy hetet?
Egy, hát múlt héten nem voltunk, mert valami pirosbetűs ünnep volt, aztán meg föltorlottunk.
Úgyhogy, hát így két hét távlatából elég sok minden történt velem.
Az egyikről majd beszélni fogunk a célkeresztben.
De, fú, egyrészt megnéztem a megújult Max kínálatát, nem tudom, te láttad-e?
Nem voltam tőle elragadtatva egy kicsit se.
Aztán bicikliztem, elmentem a lányommal egyet, karikáztunk lenn a réten, és így meg ilyen TSZ-es emlékek rohantak meg, amikor még kombányjal jártam dolgozni.
Istenem, nagyon iszonyatosan jó idő volt.
Most meg dörög villámlik, volt már némi zápor, de még szerintem lesz is.
Ja, hát azt beszéltem veled is, hogy...
Videózni kezdek el, de ezt már annyi szó mondtam, de mire rá fog állni minden.
Nem kezdesz el, hanem újra fölveszed a fonalat.
Újra fölveszem a fonalat, így van, fölveszem a fonalat, fölveszem a fonalat.
Plusz hát itt ismét megnyitott a kőműves munkatábor, tehát hogy így spájz szétverés, menyezet, nem, tehát tényleg nem akarok róla beszélni, Charlie, amikor így kimész, és és három másodperc alatt ellep a pór, meg a kosz, meg a gané, meg úristen.
Gondoltad egy ilyen sár menyezetet levernek, az azért nem gyenge.
Illetve a Képzeld el, ettem három marék cseresznyét termett a cseresznyefánk.
Ami még egyébként ilyen, nincs egy méter se, tehát hogy így ki se néztem belőle, hogy azon lesz bármis, de saját termésű cseresznyét, és amin szívednek a legkedvesebb, saját termésű málnád fogyasztottam.
Ide nem hoztál belőle, tehát...
Nem, nem, hát figyelj, még ilyen egy-két szem volt, ami hát, tudod, ez a kicsit piros, jó lesz az egyed.
Ott pont az ünnep előtt, hétvégén volt a session záró.
Hát úgy session záró, hogy egy mérföldkő volt az éppen adott feladatunkban a melóhelyen, és azt egy ilyen grillezéssel zártuk.
Nagyon jó hangulatban telt, nagyon jól sikerült.
Jöttek ide a húst, hússal eszek kollégák, és aztán látszott, hogy kifogott rajtuk a mint egy bruttóban, mikor elkezdődött a sütés, akkor 8 kilogrammnyi hús.
Fifika, a végére semmi nem maradt.
Hát azt vettem észre, mert nem küldtél pakkot.
Kettő borda maradt nekem, azt megettem másnap, és ennyi.
Tehát a lapocka volt isteni, egy ilyen nagy volt, majdnem 13 órán keresztül készült.
Az oldalas, az viszonylag megvolt hamar, az 6 óra volt, meg még a köretek, meg az anyám kínja.
Tehát mikor nem tűnik soknak, hogy meken csíz egy kiló tésztából, aha, meg még hozza egy 70 deka sajt, így jelzésértékűen, így rápergetve.
Úgyhogy jól sikerült mindenkinek ízlet, és lassan jön a térköves, de a kettő között ugye valamit, ja igen, mindenképpen el kell mennünk nyaralni, és megyünk oda, ahol voltunk tavaly is, Spanyolországban, nem tudom én, találtunk egy nagyon jó kis szállodát, és oda visszamegyünk.
És miután ez megtörtént, történt, Valahogy szembe jött velem, pörgettem a TikTokot, etalika, műnyhen.
Jó, ez még messze van, gyerekek, hát nem baj, hogy elmúlt.
És aztán bejön a következő szlájdon, a következő pont, és ott már kezdtem félni, mert látom, hogy World Tour, és fú, ha bajban leszek, úgy érzem, és igen, tehát Ausztriába is jönnek, méghozzá most szombaton, és fesztivál lesz Fifika.
Tehát, amikor sokaltam a jegyárat, akkor utána megnéztem, mert azt írják, hogy feszt, milyen feszt.
Ott a másik zenekar, akinek a gitáros a magyar, a Five Finger Dead Punch, a Zoli, ő is Zoli.
Na, tessék, jó embereket összefújják.
Ínek az egyike, és megmondtattam neki, azt mondja, na jó van, akkor lemondom a szállást.
Dehogy mondod le a szállást, ne őrülj már meg, nem mondasz le semmi szállást.
És megy az ötletelés, hogy álló vagy golden álló, ami konkrétan az ott a pit lehet.
Ahol a küzdelem zajlik meg a színpad előtt egyköpésnyire.
Csak az a bajom ezzel a helyjel, hogy él bennem a Müncheni koncertnek az emléke, amit láttam róla millió meg egy videót, tehát mikor már egy metálbanda énekese is esőkabátban áll a színpadon, Fifika, mert olyan égszakadás volt, hogy centis vastagon állt a víz a színpadon.
Tehát én láttam magam előtt, hogy mindenkit megbasz az áram, ahogy pengedik a gitárt és kihal az együttes.
És úgy voltam vele, hogy na jó, hát ezt el lehet engedni München.
Nézem az időképet, vagy hát nem az időképet, az Acuvether-t.
Előtte való nap 90 százalék, az nap 50 valahány százalék, és ez egy ilyen Lóversenypálya melletti terület.
Tehát, hogyha ott előző nap leszakad az, amit mutattak, hát akkor ott mozdulni nem lehet a sárba.
Tehát, hogy most ez a baromi nagy drámám, meg az, hogy mit tudom is én, a két jegy együtt az így 500 euró.
De sógornőm is mondta egyből, hogy menjünk, menjünk, menjünk.
Hát ők még nem láttak ekkora nagy izét, koncertet.
Úgyhogy az mindenképp rock'n'roll lenne.
Ez szerintem csütörtökön fog kiderülni, hogy mi legyen, vagy mi ne legyen.
Aztán körülbelül szóban is, tetben is ennyi.
Őőőő Nem mondta egy fontos dolgot, tüntik észté, illetve demonstrálgatta.
Nem, hallgattad, hallgattad a platós csávót.
Mert én úgy voltam ezzel, mint te a Metallica koncertet ott, hogy látod, hogy egyre közelebb, mi csoda, itt lesz csom, mert hogy este Szegeden volt, és én már üreg vagyok, tudod bebumlizni, parkolót keresni, elgyalogolni oda, biztos, hogy sokan lesznek, nagy a tömeg, este nyolc, fél tizenegy, fél tizenkettő, mire hazaérsz, hát nem.
Egyszer csak látom Csongrád, reggel kilenc.
Ho-ho, mondom asszonynak, gyere pakolunk, tőlünk ilyen háromnegyed óra hossza autóval, ez egy aránylag csendes kis vidéki város egyébként, nagyon szép, ez a körös torok, szeretünk amúgy oda járni.
És egy ilyen nagyon szolíd, nem tudom, egy ilyen négy-ötszáz ember volt a templomtéren, végighallgatták tök kulturáltan.
Néztem én is az élőt, kerestelek.
És fölidegesítettem magam, hogy nem tudtam, hogy most Tajikisztánban van, vagy a Sessal-szigeteken, vagy melyik időzóna az, amikor háromnegyed kilenckor kell a harangot zúgatni.
Igen, igen, tehát az a indokolatlan harangozások ilyen 42-kor, 51-kor, tehát, hogy így végighallgattam.
Egyrészt kíváncsi voltam rá, tehát így nem vagyok ilyen kapkodó politikai oldalok kapcsán.
Hát neked a lajkodér meg kell dolgozniuk.
És hogy ontopik legyek, ezért vezettem föl, ahogy ott állok, és így nézek ki a fejemből, egyszer csak kit látok, hát így a plató háta mögött áll, ami szeretett TikTok doktorunk.
És tudod, még akkor is így gondolkozok rajta, hogy most oda menjek.
Ugye a magyar Péter már javába tartotta a beszédét, csak oda se tenkedek a kocsi hátuljához, senki nem szólt egy szót se.
Oda mentem, megveregettem a vállát, mondom, szervusz, én Ficsor Zoltán vagyok a Villanypára Egyesület elnöke.
Mondom, ne haragudj már, hogy így ismeretlenül megszólítalak, de egyrészt elég sokszor jeleztük neked, hogy szeretnénk veled egy interjút készíteni.
Itt adtam ott, hát, hogy ő nem nagyon nézi, amiket írkálnak a videói alá.
De hogy van egy e-mail címe, és hogy akkor oda küldje, mert azt olvassa.
Hát nem tudom, milyen sűrűn olvassa.
Ugye ez volt vasárnap, én hétfőn írtam neki a megjelölt e-mail címre, írtam neki egy levelet.
De úgy voltam, mint te, hogy fölkértem a...
A co-pilotot, hogy írjon már egy levelet helyettem, és akkor nyilván nem azt a levelet küldtem el, hanem beleírogattam még, amit gondoltam, de így fölvezetés, meg a lezárás.
Egyébként tök jó levelet írt a co-pilot, tehát hogy így nagyon meg voltam amúgy vele elégedve.
És gyakorlatilag arra hegyeztem ki, hogy kíváncsiak lennénk a véleményére, hogy ezt a 700.000-1 millió embert, aki tehecigizik, nikotínpárnát használ, hevített dohányterméket, hogy ezt ő hogyan képzeli képviselni az EU-t?
Lehet egyébként, hogy ez volt a tüske, ami miatt még csak válaszra sem méltatott ez idáig, de hát ha egyszer elolvassa, bár már most két hétvégén is túl vagyunk, tehát nem tudom, mikor lesz erre alkalom, de én még úgy gondoltam, hogy még egy levelet azért írok neki erre az e-mail címre, és hát ha reagál rá, ha És még inkább látja, hogy küldözgetem neki a leveleket, aztán még lehet arról szó, hogy mondjuk egy százan írjunk neki levelet.
Nem tudom, tehát hogy így vannak ötleteim.
Ha már egyébként beszéltél itt az előbb, hogy kim voltál a politikai rendezvényen, akkor én azt mondom, hogy célkeresztben, és beszéljünk a politikai pártok és az ártalomcsökkentés összefüggéseiről.
Ezzel párhuzamosan pedig hasonló levelet küldtem minden egyes politikai pártnak.
Tehát megkapta a DK, megkapta az MSZP, megkapta Momentum.
Tehát, hogy így mindenkinek küldtem egy levelet.
Mindenkinek küldtem egy levelet.
És megmondom őszintén, hogy én erről már többször beszéltem, hogy szerintem ez nem kurzusfüggő, tehát hogy éppen ki van hatalmon, hogy mennyire szarják le az ártalomcsökkentést.
Ez inkább a magyar közegészségügy problémája.
De baromi kíváncsi leszek, Csárli, hogy mondjuk a következő héten, hétfőn, ha beszélgetünk, akkor lesz-e olyan, aki válaszol nekünk?
Én mondani akartam, hogy kedves hallgatók, tegyük meg tétjeinket helyre, tétre, befutóra.
Én a nullára teszem most nem a boksomat, hanem hogy a megérzésem szerint nulla, azaz nulla, azaz nulla darab választ fogsz erre kapni, és lehet takarózni azzal, hogy választás előtt igen fontos más egyéb bokros tendőik voltak az embereknek, de mindettől függetlenül, igazából mondhatnám azt is, hogy pártállástól függetlenül, de ha, hát én már föltenném azt a kérdést egyébként, amit föltett a Telex is, hogy azok az emberek, akik nem van men sóra szavaznak megint, mint az Orbánéknál, a Tisza pártnál, mégis mindenhol a A One Man Show csinálja a sót, és a konkrét embereknek, akik egyébként majd ott fognak ülni, azoknak még mindig nem tudod se a programját, meg hogy ő mit gondol erről, bármiről, de mondjuk konkrétan ezekről a dolgokról.
Számomra egyébként az volt az érdekes, hogy Szegedit néztem élőbe, ott a kúlya felszólalt, illetve majdnem felszólalt, aztán felszólalt, mert valaki rosszul lett, és a doktor úr azonnal intézkedett, de aztán szerintem volt ott más kolléga, vagy sürgőség is, vagy nem tudom, és akkor kezelésbe vett az ügyet.
És számomra érdekes volt hallgatni őt olyan szempontból, hogy én eltöltöttem Ides Tova 98 óta, illetve hát egész pontosan 97 óta dolgozok egészségügyi informatikai területeken.
Főleg labor, de annak idején járófekvő szakellátás rendszert oktattam.
Többször is, és hogy nagyjából tisztában vagyok a magyar egészségügy problémáival.
És amit ő mondott, ugye ez a nincsen bélvarógép, meg megfelelő vastagságú sebészcérna, és hogy ilyen alapellátási problémák vannak, hát az megjegyzem nem most kezdődött.
Tehát, hogy így huszon éve él az egészségügy a beszállítók finanszírozásából.
Tehát, tolk olyat, hogy a laborba reagenssel több mint egy éves tartozás.
Tehát, hogy egy év óta nem fizettek ki semmit, érted?
Mert nyilván van egy csomó fontosabb fizetnivaló, és ez az alulfinanszírozás kérdését veti föl.
De hogy ez miatt mennének ki elsősorban orvosok, ezt azért így nyilván vitattam volna.
Meg hát nagyon szívesen elbeszélgetnék vele, hogy ő abból a pozícióból, ahol most nincs, mert ugye fölmondta az összes munkáját, hogy abból a pozícióból ő hogyan látja ezt az egészet, illetve baromi szívesen beszélgettünk volna vele az ártalomcsökkentésről, hogyha szembesítjük a dolgokkal, akkor vajon változik a véleménye, vagy a hozzáállása ehhez a dologhoz, vagy egyszerűen bevallja, hogy hát végülis ő nem... ártotta ebbe bele magát annyira, hogy szakértője legyen a témának, de hát neki nyilván a korányiba mást mondtak.
Úgyhogy most sem tudom, hogy azzal járunk-e jó, ha őt bejuttatjuk az EU-s parlamentbe, vagy azzal járunk jó, hogyha itthon marad.
Ez egy roppant megfoghatatlan és elemezhetetlen kérdés, de még válaszolni sem tudunk rá.
Tehát kilencedike lesz az, amikor baromi kíváncsi leszek én is, hogy háború lesz, vagy nem lesz háború.
Tehát amikor nekem szóltál, nem tudom, emlékszel-e még rá, amikor szóltál, hogy nézzem meg azt a riportot, ahol a kameraszámot követelik az indexes forgatócsoporttól.
Hát azon konkrétan, én nem gondoltam, hogy ilyen létezik Magyarországon, Csár.
Hogy ennyire az arcodba nevetve néznek hülyének, erre gondolsz?
Komolyan gondolták, hogy a telex lopott kamerával dolgozik?
Le lehet olvasni a sorozatszámát kintről is.
Említett entitások
Témák
- ártalomcsökkentés
- e-cigaretta
- politikai pártok
- nikotin
Személyek
- Csáli
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Politikai pártok és az e-cigaretta”
Miről szól ez az epizód: „Politikai pártok és az e-cigaretta”?
A Párásító mai adásában a politikai pártok és az ártalomcsökkentés viszonya kerül terítékre. Kiderül, milyen álláspontot képviselnek a pártok ezzel kapcsolatban, és szó esik a Bluetooth-os tiltás értelméről az e-cigarettáknál. Emellett a műsorban szó lesz a nikotinhívőkről, a… Az epizód a Párásító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 30..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Politikai pártok és az e-cigaretta”?
Fő témái: ártalomcsökkentés, e-cigaretta, politikai pártok, nikotin.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Politikai pártok és az e-cigaretta”?
Megjelenés: 2024. 05. 30.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parasito/458-politikai-partok-es-az-e-cigaretta-f3a1b14b
Több epizód a Párásító-ből
- Vége a hatósági szigornak?
- Ej mi a kő, tyúkanyó!
A Párásító podcast e heti adása három fő témát érint: a Paksi atomerőmű környékén található kőhalmok és az apadó Duna helyzete, a Japánban népszerű IQOS és az elektronikus cigaret…
- Füst, hazugság, Japán
A Párásító e heti adásában szó esik a TikTokon terjedő ostobaságokról, Alan Gore memoárjainak igazságairól, valamint a dohányzásról való leszokás vitathatatlan előnyeiről. Kiemelt…
- Vape-autó és Ausztrál összeomlás
Ebben az epizódban a Párásító podcast szerzői a nikotin lehetséges egészségügyi előnyeit vizsgálják meg a kutatások alapján. Emellett szó esik arról, hogyan lehet eldobható vape-e…
- Új-Zéland és 2,5 év
A levél a döntéshozóknak szól, kiemelve a leszokás előnyeit, melyeket már rákos betegeknél is igazoltak. Az Új-Zélandon történt áttörést is elemzik, valamint a hazai híreket veszi…
- Svéd diadal, francia csőd
A svédországi nikotinpárna-tilalommal kapcsolatos francia idiótaság és az EU elismerése az elsődleges téma. Az adatokkal való visszaélés veszélyeire is kitérnek, valamint egy kuta…
- Heavy metal, fekete vape
A "Párásító" podcast 505. adása a heavy metal zenét és az EU-s híreket tárgyalja. Kiemelt téma a Magyarországról szóló EU-s toplista, amelyről lecsúsztunk a dobogóról. Emellett fo…
- Siker, párna, innováció
Az adás a magyar uniós sikerességről szól, ugyanakkor felhívja a figyelmet a még kitölthető konzultációra. Külön kitér a nikotinpárnák legújabb innovációira is, bemutatva az össze…
- Világnap és ellenállás
Az adás a Vape Világnapjáról (május 30.) szól, melynek célja a döntéshozók tájékoztatása és a vaperekkel szembeni ellenállás kifejezése. Kitérnek az uniós véleménynyilvánítási leh…
- Ízletes mérgek, legális visszaesések
Az epizód a füstmentes termékekkel kapcsolatos ártalmakat és a legális dohánypiac csökkenésének okait tárgyalja, különös tekintettel a feketepiacra. A Voopoo PnP-X eszközt is bemu…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Napirend után: Bevennék a mihazánkos gyomrok a Fidesszel közös koalíciós kormányzást? — Háromharmad - 24.hu
Ez az epizód a Mi Hazánk és a Fidesz közötti lehetséges koalíció kérdését járja körül, valamint Karácsony Gergely megítélését és a választók szerepét elemzi. Az adás az érdekek és…
- Kiknek nyerő a különutas politika? – A Mi Hazánk és Kutyapárt szavazóiról — Liberalizmus vagy halál – a Republikon podcastja
Ranschburg Zoltán és Schlanger Márton elemzik az alternatív pártok, a Mi Hazánk és a Kutyapárt helyét a magyar politikában, a szavazók motivációit, valamint viszonyukat az ellenzé…
- Így árulja el a politika a fiatalokat ❌ Vétó #02 — Vétó
A “Vétó” második adásában Ruff Bálint és Schultz Nóra azt vizsgálják, hogy a magyar politika hogyan árulja el a fiatal generációkat, és mit tehetnének az ellenzéki pártok a fiatal…
- Balról is leváltható a FIDESZ? (Mesterházy Attila) — Glóbusz
Mesterházy Attila a FIDESZ leváltásának lehetőségeiről beszél, különös tekintettel a baloldali alternatívákra.
- Bajban van a Fidesz, elképzelhető, hogy Magyar Péter miniszterelnök lesz — Ötpontban
Ruff Bálint politikai tanácsadó a 2025-ös magyar politikai helyzetről és a Fidesz lehetséges taktikáiról beszélget Dúll Szabolccsal. A vendég szerint Magyar Péternek reális esélye…
- Politikai útkeresés (2022. július 29., péntek 15:00) — Realitás
A Realitás ezen epizódja a magyar egészségügy lehetséges fejlesztéseit, az ágazati módosítások várható hatásait, valamint a magánellátásban rejlő lehetőségeket vizsgálja. Kovácsy…
- Magyar Péter a 2018-as Jobbik sorsára juthat¤ (Deák Dániel és Lánczi Richárd) — Világnézet
Deák Dániel és Lánczi Richárd a Világnézet podcastban Magyar Péter politikai helyzetét vizsgálják, és felvetik, hogy a 2018-as Jobbik sorsára juthat.
- HATÁRSÉRTŐK - Kényelmes kibúvó a Fidesznek a Borkai-ügy — Podcastok - 24.hu
Krekó Péter politológus a Fidesz várható kommunikációját elemzi a önkormányzati választás után, különös tekintettel a Borkai-ügyre. Szerinte Orbán Viktornak újra kellene gondolnia…