Gyümölcs mindenek felett
Összefoglaló
A mai adásban folytatódik az ASH felmérésének kifejtése, ahol arról is beszélnek, hogy miért szívunk kevesebbet, mégis többet szívunk. A beszélgetés során szó esik egy angliai felismerésről, miszerint nem a dohányos íz, hanem a gyümölcsös íz segít a leszokásban. Kiemelnek egy…
Röviden
- Műsor
- Párásító
- Megjelenés
- 2024. 09. 26.
- Témák
- dohányzás leszokás, ash felmérés, nyári élmények, egészségügyi statisztikák
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A mai adásban folytatjuk az ASH fölmérésének további kifejtését.
Illetve arról is beszélünk, hogy kevesebbet szívunk, aztán mégis többet szívunk.
És természetesen mi megmondtuk, de 70%-kal kevesebb lett.
Levonult árhullámban gazdag szép estét kívánok mindenkinek és küldeném a vizeket tovább.
Itt már elég volt, köszönjük szépen.
Nekem azon kívül hogy ezt hallgass meg.
Elkísérjük vagy kikísérjük a tetőzést Magyarországról.
Igen, ha ő nem sétálna vele együtt lefele, de mondjuk mérál meg a határom, sétáljon vele tovább.
De hogy puloska inváziótól mentes szép napot kívánunk mindenkinek.
Azt mondják hogy ez már nem olyan puloska, úgyhogy nem botoltam még bele.
Na de puloskán, mert én kinyitottam az ablakot, érted És nem tudom hol tud bemászni az ablak rés alá Érted?
Tehát hogy a becsukott ablakon a kést nem bírod így behúzni, kinyitod és ott ül az ablakpárkány alatt.
Ja Istenem na mesélj, mert te voltál ilyen nem is tudom, nyugdíjas hajóutazáson, vagy fogalmas, merre érted?
Ja Istenem, visszamentünk oda ahol voltunk már idén, meg tavaly is, meg mit tudom is én még mikor ugyanaz a szálloda jól bevált recepten ne változtass.
Arrafelé voltak petiék is, misztik petiék, csak ők 150 méterrel arrébb.
Na most úgy döntöttünk hogy még lenyomjuk a kilincset utoljára a szezonban, úgyhogy Spanyolország, azt hiszem, mindig keverem de Spanyolország Spanyolország Spanyolország Santa, Susanna, és ez egy kulák szálloda volt, tehát hogy ahogy szoktuk, nem megyünk a tengervízbe, a sós víz medencébe tökéletesen megfelel, és patika volt a szoba patika volt a szerencsénk az idővel, tehát hogy kétszer esett, egyszer, amikor megérkeztünk és tartottunk a szállodához meg egyszer amikor jöttünk ki a szállodávól.
Köszönöm szépen vidéki versenyzőknek.
Az a 26-28 fok az tökéletesen beváltotta hozzáfűzött reményeket, és tudod, jó magyarhoz hívebbet betegre kajálod magad reggel este.
Aztán mert csak onnan tűnt föl a dolog hogy a szobából...
Tudod hallom azt a dübögést, és kinézek az ablakon, oda nézz mondom, nézz oda mi van ott lenni, és látom, azonnal gyerünk le.
Csaj a pörgős szoknyájába, meg trappol jobbra-balra, úgyhogy góle, nem, tehát nem én flamenkóztam.
Meg pont kifogtuk ugye mert péntek is, szombat is, vasárnap is jóféle esti programok voltak tehát volt ott koncert, viszonylag komoly, egy ilyen jó 30-40 négyzetméteres színpadja is van az egyik bárnak ott lent, úgyhogy ott ilyen nagyon-nagyon, tudod ez a mi világunk korosztályunk 60-as évektől funky zene amit a csövön kifér, tehát Nagyon el voltunk vele, és természetesen rákot pucoltam amit nem ettem de két napig a bőrömből nem bírtam kiszedni azt a rák szagot.
Hazajöttem, és tessék, másnap már itt vagyok és csináljuk a podcastet, de azért nem volt olyan egyszerű ez a csináljuk a podcastet, mert egy órát csúsztunk vele.
De miért Hú, nem tudom, így forrben.
Tehát hogy a ma reggelem úgy kezdődött, nem vagyok egy ilyen Facebook huszár, de valamiért azt gondoltam hogy így lepöccintem már a Facebookot olyan régut néztem szét és az első hír ami velem szembe jött, drága édesanyja, a nagymama, marika Meghalt.
Tizenkettedikén leadás, tudod?
Hát rájgyi a másfél órára hívott a fia, hogy szedik össze az anyagot, nem lesz utód.
Tehát nem viszi senki tovább a könyvelést.
És hú, tehát így tök letargiában, ráadásul én szombaton temetésen voltam a kettő laréba szomszédom 57 éves, tehát nálam fiatalabb, így kigyúrt, Iszonyú erős gyerek, és hát volt egy linfomája, amit kezeltek.
Hát közben kiderült hogy szerinted mi annak az esélye, hogy három olyan beteg feküdt a Szegedi klinikán, aki mi ez az ázsiai szúnyogláz, vagy mi a túró Nem tudom.
Tudom mert a haverom is elkapta.
Valami ilyesmi A távol keleten is, és utána halálodon vagy.
Szúnyog, szúnyog, alig volt az idén.
Jó nyilván mi három kilométerre vagyunk a Tiszától de ott a Tiszaparton van a klinika.
Ott voltak szúnyogok és az egyik szúnyog megcsípte az egyik ilyen beteget, és utána megcsípte a szomszédunkat.
Na most ez a legyöngült szervezet padlón volt az imúrendszere, és ennek a betegségnek az a tünete, hogy konkrétan leáll az agyad.
És vele is ez történt, tehát hogy...
Baszki, tehát hogy még most se vagyunk magunknál.
Ráadásul nagy motoros volt, és Csáli ott volt egy ilyen húsz motoros a temetésen.
Én nem voltam még ilyen temetésen, hogy motorosok is búcsúztatnak, és ott a szertartás végén, amikor meg koszorúkat így fölhalmozzák, rákezdték a motorosok a túrásztatást érted?
De hát mi bőgve jöttünk el onnan, szóval nagyon megható volt egyébként hogy milyen összetartás van a motoros közösségben.
Szóval így, na és erre jött még az rá hogy ugye a szetapot mert én nekem mújóval ellentétben van hozzá a finításom, hogy itt össze meg szétpakoljam a gépeimet Összeraktam a gépet, és azt látom, hogy se Wi-Fi-n nincs net, se a hálózaton nincs net.
Megosztottam a telefonom netjét, az sem megy, és nem tudok rájönni Charlie, hogy a tegnap még működő, amúgy kurva drága Lenovo laptopom ma mi történt.
Hát szóval és most a céges gépről vagyok gyorsan főtelepítettem rá mindent ami kell a podcasthez, nyilván adás el nem maradhat, ez szerintem egyértelmű, már ennyi adás után, és kibeállítgattam mindent, úgyhogy hát remélem, hogy jó lesz a fölvétel ezek után, de borzasztó ilyen peh széria van most így hogy csapkod a villám mindenfelé körülöttem.
Nem tellek vidáman a hétköznapjaid azt kell, hogy mondjam.
Eléggé bedvít jellegű a dolog.
Nem, viszont egy jó hírem van, azt még nem tudom hogy jó híre, de Attila akit amúgy ismerhettek a podcastből, jövő hét kettő kollégám lesz.
A tápláléklánc alján kezdi, fél év múlva reméljük CEO-ként.
Na szóval, kíváncsi leszek, én fogom betanítani.
Kedden megyünk a Váciúti Irodaházba fölvenni a cókmókját.
Kócoshoz Kócoshoz így ahogy mondod.
Ő is, ha jól láttam vasárnap volt egy posztja, ma reggel nézegettem a Facebookot, és szapozott valahol.
Balaton aha Lezárták a szezont, igen.
Úgyhogy kócost innen is üdvözöljük, és még mindig várjuk fúrásra a salisz kazányát.
Jó van, figyelj akkor én azt mondom hogy volt ideje egy hétig pihent a lövektorony, úgyhogy szerintem emelkedjünk periszkóp magasságba, és állítsuk célkerezve magunkat.
Illetve nem magunkat, hanem azt, amit fel kell dolgoznunk még a doksiból.
Van még maradta ennek a doksinak most már a harmadik etapját fogjuk kivesézni.
A használt eszközök és elfajadék típusokra kéne hogy ráforduljunk.
Ez az összegzés előtti utolsó etap, de lehet hogy te jobban emlékszel mint én Hát én arra emlékszem, hogy egy grafikon volt az, és az az elégedettség volt, nincs benne beszámozva az oldal de a 13. 8. oldal környéki ártamakra alkotott elképzelések valahol ott jártunk.
Tehát egyrészt milyen téveszmék élnek a lakosság fejében, ugye?
Ezt így már becsukott szemmel tudjuk sorolni, hogy az elcigaretta ártalmasabb, mint a hagyományos.
Minek szív az azt a szart Tudod, ezek a paneldumák, nem tudok rájuk jobb szót, és azt mutatja hogy ez a grafikon, illetve hát ez az összefoglalás, hogy az összes olyan elcigarettahasználók körében, aki huzamosabb ideig használt elcigarettát, hát bocsánat ez volt már, Csárli, hogy mi volt, ami indukálta a használatot.
Hát figyelj, mondom ott a nyolcadik oldal környékén járunk.
Hát ha ez a majom beszámozta volna az oldalt, de nem tette azt.
Ez még nem volt az ízek használata.
Felnőtt elcigarettahasználók által használt legnépszerűbb ízek tekintetében jelentős változások történtek 2016 és 2024 között. 2016-ban a dohány volt a legnépszerűbb íz 33 százalék.
Erre én egyébként mondjuk emlékszem, de én a nagyon korai elcigarettaszakaszra, tehát ez a KRD 808 tudod, a pálcika, a klasszik pálcika, de akkor nagyon talán ilyen alapgyümölcsízek voltak, hogy ilyen mangó még ilyenek azt felejtsd el.
Ilyen nagyon alma, meg ananász talán ilyenekre emlékszek, kombinált ízek egyáltalán nem voltak.
Viszont ebből a kínai dohány csodából rengeteg volt.
Én emlékszem rá, hogy volt az RY4-en kívül egy olyan likvid, ami full olyan volt, mint egy büdös zokni, és az volt a valamilyen State 5 Nem, nem, nem, ez egy cigarettamárka mint később kiderült.
Én ezt Kínából hazajövet hoztam is, mert annyira a likvidként élt bennem.
Egyébként eszméletlen finom illata van.
Tehát ennek a kurva cigarettának még most is tud, hogyha előveszel egy jobb minőségű cigit, hogy megszagolod és tudod így haránt jönnek az impúlzusok benned.
Na, majd eszembe jut, hogy mi volt a neve, de hogy akkor rengeteg ilyen dohány vagy dohányra hajazó íz volt, ugye ez a kameló, meg western, meg ry1, 2 3, 4, 5 6, tehát hogy tényleg iszonyú sok volt. szépen.
És nyilvánvalóan már a gyümölcsös ízek lettek messze a legnépszerűbbek.
Tehát 47% az elcigaretta használóknak gyümölcsös ízt használ, 17% ment a mentól, és csak 16%, tehát 33-ról 16%-ra redukálódott a dohányíz.
Számomra egyébként az a legjelentősebb ebben az egész grafikomban hogy nem állja meg a helyét az, ahogy most az Unió meg úgy általában az egészségügyi fasizták az ízesítésekhez állnak.
Tehát ebből is látszik hogy Ha azt akarod hogy ne szokjanak vissza a büdös dohányra, akkor nem dohány ízzel kell elcsábítani gyakorlatilag az átszakókat.
És ez egyébként igaz szerintem a HMB-re is.
Tehát ott is óriási baklövés az, hogy most betiltják a HMB-knél a patintós ízesítéseket.
De amiről beszéltünk ugye hogy már megvan neki a hogy mondják a helyettesítő terméke Igen csak...
Tóth Csárli, hogy ez úgy fog történni hogy a jogszabály fut az innováció után.
És amúgy meg az innovációt a jogszabály kényszeríti ki.
Tehát hogy ez egy ilyen ördögi kör.
Ez olyan, mint a Forma 1-ben a V6-os motorok.
De erős látni egyébként, hogy a gyümölcs az több mint a duplájára nőtt a dohány az...
A felére csökkent, és ez a csoki, meg a többit, ezt nem is mondom, ez hülyeség, de ilyen desszert ízek, meg anyámkínnyel, meg hiba határon mozog, tehát 8-7 vagy 8-8 százalékban.
Számot tevően azok nem. 8 éve eltelt mert az semmi Semmi.
Semmi és ebből is látszik hogy mekkora kamuduma ez a gyermekek számára vonzó.
Hát pont az a kategória az egyébként ami a gyermekek számára vonzó, és pont az a kategória se nem csökkent, se nem növekedett Nem egy fő íz gyakorlatilag Azok nálam ezek az energiaital, meg rágó, meg mit tudom is, ezek ilyen zsiráf ízek voltak.
Tehát hogy így jó-jó de itthonra nem kéne.
Futottak még kategória egyrészt másrészt, meg hát tudod van amikor az ember azt mondja, hogy ú, bakker, most úgy megkóstolnék egy energiaitalt érted De az nem egy állandó íz tehát ugye egy évben egyszer előveszed.
És abban is biztos vagyok hogy ez a jogszabály szerinti azt hiszem 300 millilikvid lehet a bírtokodba.
Ne vicceljünk már gyerekek, tehát hogy láttatok Timán Timán Vépert közelről, tehát hogy aki ezt a jogszabályt hozta, nem normális.
Na, érted marmonkanna, tehát hogy ha csak egy ilyen óvatos becslést kéne mondanom arról nem az, hogy Hogy nyilvánvalóan kipróbálsz egy aromát akkor bekeversz egy 50-100 millit.
Azt hittem azt mondod egy ilyen 50 litert, nem állunk messze a valóságtól.
De hogy hány ilyen bekevert, tehát hogyha ezt a 300 millit nekem Be kéne tartanom, akkor én nem tudom.
Tehát hogy így a kardomba dőlnék.
Öt-hat ízt az ember azért így pörget folyamatosan.
Mondjuk te nem, tehát hogy te egy ilyen kitartó ember vagy a birodalmi málnával, de hogy én is dohányosból legalább három-négy félét, akkor van mellette mit tudom én, egy három-négy féle gyümölcs.
Akkor kell egy-két-három féle ilyen mentolos, mert az nyáron is jó, meg úgy egyébként is, ha egy picit rászakadsz Hát desszertből is azért egy-kettő.
Tehát hogy ilyen tíz és húsz közötti ízt használ egy átlag véper, És ha abból százmilli van bekeverve, hát az kapásból túllépi És azért húszi százmillivel az még mindig csak két liter folyadék.
A napi fogyasztás az ajánlott, ugye?
Én a múltkor megmértem, képzeld el hogy mennyit fogyasztok egy nap, és az nyolc milliliter.
Hiba határ, azt szeretném mondani.
És még a slukkot is megszámoltam tehát ilyen 7-800 slukk volt olyan napom, hogy 650, de akkor szerintem elfelejtettem hogy bele kéne szívni az ecigből, hogy oda voltam valahol, de egy átlagban ilyen 7-800 slukk körül.
Az érdekes volt egyébként, amit mondtál, mert az nekem is megvan volt, hogy ha beleslukkólsz egy bár, na, mindegy, folytatom a gondolatot.
Ha beleslukkólsz egy doboz cigarettába, azt úgy lehet élvezni, hú, de jó illata van.
De tegyük a szívünkre a kezünket, tehát hogy van köszönő viszonyban ez az illat azzal mint amikor meggyújtod és szívod?
Semmi Eszembe jutott, hogy beleslukkólsz a dobozba, hogyha kinyitod és nekem a kollégáim feszt olyanok, hogy amit szívtak sztikket, Az az egyik oldala új a másik a használt és így visszarakják.
Na igen, én bújtko beleszagoltam.
Nem véletlen egyébként, hogy az, nem tudom láttad-e valamelyik kollégádnál, nekem az baromira tetszett, az Icos piacra dobott ilyen mini stickgyűjtő vödröket, amik légmentesen zárnak.
Tehát kinyitod és nem láttál még ilyet Olyan, mint régen a zsebhamutartó?
Igen, csak egy kicsit nagyobb, befértod a pohártartóba, a kocsiba, beletudod tenni a táskádba, és akkor nem bűzölögöd mert azért egy elszívott hevítéses dohányterméknek a maradék része, nem azt mondom hogy olyan büdös, mint a csikk, de hogy annak az érna.
Nem jó azt így a konyhába, kupacba tartani, mert egy idő után mindent átjár a szaga.…
Említett entitások
Témák
- dohányzás leszokás
- ash felmérés
- nyári élmények
- egészségügyi statisztikák
Személyek
- Charlie
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gyümölcs mindenek felett”
Miről szól ez az epizód: „Gyümölcs mindenek felett”?
A mai adásban folytatódik az ASH felmérésének kifejtése, ahol arról is beszélnek, hogy miért szívunk kevesebbet, mégis többet szívunk. A beszélgetés során szó esik egy angliai felismerésről, miszerint nem a dohányos íz, hanem a gyümölcsös íz segít a leszokásban. Kiemelnek egy… Az epizód a Párásító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 26..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Gyümölcs mindenek felett”?
Fő témái: dohányzás leszokás, ash felmérés, nyári élmények, egészségügyi statisztikák.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gyümölcs mindenek felett”?
Megjelenés: 2024. 09. 26.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parasito/470-gyumolcs-mindenek-felett-6641026e
Több epizód a Párásító-ből
- Vége a hatósági szigornak?
- Ej mi a kő, tyúkanyó!
A Párásító podcast e heti adása három fő témát érint: a Paksi atomerőmű környékén található kőhalmok és az apadó Duna helyzete, a Japánban népszerű IQOS és az elektronikus cigaret…
- Füst, hazugság, Japán
A Párásító e heti adásában szó esik a TikTokon terjedő ostobaságokról, Alan Gore memoárjainak igazságairól, valamint a dohányzásról való leszokás vitathatatlan előnyeiről. Kiemelt…
- Vape-autó és Ausztrál összeomlás
Ebben az epizódban a Párásító podcast szerzői a nikotin lehetséges egészségügyi előnyeit vizsgálják meg a kutatások alapján. Emellett szó esik arról, hogyan lehet eldobható vape-e…
- Új-Zéland és 2,5 év
A levél a döntéshozóknak szól, kiemelve a leszokás előnyeit, melyeket már rákos betegeknél is igazoltak. Az Új-Zélandon történt áttörést is elemzik, valamint a hazai híreket veszi…
- Svéd diadal, francia csőd
A svédországi nikotinpárna-tilalommal kapcsolatos francia idiótaság és az EU elismerése az elsődleges téma. Az adatokkal való visszaélés veszélyeire is kitérnek, valamint egy kuta…
- Heavy metal, fekete vape
A "Párásító" podcast 505. adása a heavy metal zenét és az EU-s híreket tárgyalja. Kiemelt téma a Magyarországról szóló EU-s toplista, amelyről lecsúsztunk a dobogóról. Emellett fo…
- Siker, párna, innováció
Az adás a magyar uniós sikerességről szól, ugyanakkor felhívja a figyelmet a még kitölthető konzultációra. Külön kitér a nikotinpárnák legújabb innovációira is, bemutatva az össze…
- Világnap és ellenállás
Az adás a Vape Világnapjáról (május 30.) szól, melynek célja a döntéshozók tájékoztatása és a vaperekkel szembeni ellenállás kifejezése. Kitérnek az uniós véleménynyilvánítási leh…
- Ízletes mérgek, legális visszaesések
Az epizód a füstmentes termékekkel kapcsolatos ártalmakat és a legális dohánypiac csökkenésének okait tárgyalja, különös tekintettel a feketepiacra. A Voopoo PnP-X eszközt is bemu…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Tormával dobált Petőfi — kultúr sufni
Az epizód többek között olyan témákkal foglalkozik, mint az állatorvos és PC, repalack, szeparációs szorongás, hólapátolás, a Last of Us 3. része, füstérzékelő, háttérsugárzás, na…
- Hogy kezeljük az elvásárainkat? — De ki vagyok én?
Az epizód arról szól, hogyan kezeljük az elvárásainkat, különös tekintettel az amerikai kiköltözésre. Eni elmondja, milyen elvárásokkal vágott neki az útnak, míg Kitti arról beszé…