Párásító

Az eddigi legdurvább eset, letartóztatás!

Összefoglaló

A Párásító podcast mai adásában két fő téma merül fel. Először egy nagyszabású Metallica koncertsorozatról esik szó, amely 2026-ban lesz Budapesten, két különböző setlisttel. Kiemelik a koncertjegyegek árát, a különböző élménycsomagokat (Snake Pit, Enhanced Experience), valamint…

Röviden

Műsor
Párásító
Megjelenés
2025. 06. 01.
Témák
koncertek, jegyárak, kisebb bűnözés, e-cigaretta, költségvetési csalás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

A mai adásunkban egy hírrel fogunk foglalkozni, ami a cégnek, akiről szól, nem jó hír, de nekünk sem az.

A májusi eső aranyat ír és sétálásban letudott szép napot kívánok mindenkinek.

Tízezer, nem, nem tízezer lépés.

Egy millió Egy millió egy millió lépés Tízezer lépés az az omega.

Hát ezzel nem kezdünk mondatot.

Ahogy már az adás beharangozójában is említetted elég vad témánk lesz a tarsolyban ma nem is fogunk más szerintem érinteni de hogy mi történt a héten elkezdtek szaporodni Budapest buszmegállóiban mindenféle harckocsik harckocskese plakátok amin egy nagyon jellegzetes M betű volt nem T72 hanem M M M Nem nem, nem tudom, mire.

Tehát itt falun érted itt semmi semmi nem volt.

És a durvaság hogy Budapest Arena 2026 no repeat weekend lesz tehát hogy a no repeat weekend azt jelenti, hogy két nap, két teljesen különböző setlisttel jönnek, és olyan gagyjelő zenekarik lesznek, hogy Pantera, Gojira, tehát hogy a futottak még kategória egyébként Úgyhogy megnéztem és szeretném jelezni nagyon halkan.

Ha gondolkozzál el, jó, azért na, mert ő volt az első akinek írtam, és azt mondta hogy nagyon csalódott bennem mert már csak a második vagyok, akit vissza tudott utasítani, és ő azt szerette volna, hogyha én leszek az első.

Ha arra gondolok és ránézek a jegyárakra hogy egy állói egy 98 ezer forint, hát soknak is tűnhetne, de ez kettő nap, ugye?

Jó, hogy ez két nap Két napra nem olyan sok.

És az ülőhely, tudod, öregember nem rakéta. 2026-ra, tehát még az infláció.

Tulajdonképp ha most megvezed mit csinálsz?

Befektetsz Befektetsz a hőzőbe.

Az ülőhely az ilyen 50, hát azt én, az már nagyon kakas ülő szerintem Több száz hétig.

És van az Enhanced Experience, jelentsen ez bármit is, de ez azt jelenti, hogy nem tudom, Metallica színpadot láttál-e mostanában?

Nem mert hát most biztos utálni fogtok, nem vagyok egy Metallica rajongó. 91 MTK óta én ott szoktam lenni, és az új színpadképük úgy néz ki, mint egy gyűrű, úgy néz ki.

És körbejárják és középen van a kígyóverem a Snake Pit, és oda lehet jegyet venni.

Tehát konkrétan így a telefonodat kinyújtod, és véletlen még föl is tudja rúgni körkhemet mondjuk a kezedből.

Hát ez a jegy ami már oda és az 300 ezer.

De ez még mindig jó befektetésnek tűnik, hiszen van egymillió három ér is, hogyha esetleg szeretnél találkozni a zenekar tagjával Azt hittem az már, hogy fönn vagy és énekelsz velük.

Hát olyan hogy a koncert előtt fölmehetsz a színpadra gyakorlatilag.

Pingmen kérdezi, hogy megyek-e a Snake Pitbe?

Ezen és az ülőhelyen gondolkozunk de ugye nekem két emberrel kell számolni.

De ugye Nórival legutoljára a Bécsit néztük, de akkor esett az eső mondom egy lóversenypályára, úgyhogy előtte három napig esett az eső.

Gumicsizmával nem akarok menni bogózni.

Úgyhogy kihagytuk azt az élményt, ez tavaly volt.

Most semmi nem ment meg, hogy egy arénába elvigye az ember a feleségét, na?

Ja, csak tudod, ez megint az a kategória, hogy nem szabad gondolkozni sokat.

Hát annyi szerencsém van, hogy én ilyen fifth member tag vagyok, ami azt jelenti, hogy én már holnaptól tudok jegyet venni.

Aztán a Live Nation-ösök holnap utántól, aztán a többiek a többiek azt hiszem három nap múlva, és ez még mindig csak a dupla jegyek, tehát a szimpla jegyeket, az egynaposokat azt majd csak mindjárt nézem mikor, tötötötötötö, júli 25-től, júli 25-től fogják árulni.

Én megnéztem hogy most Amerikában ezek a no repeat víkendek Hogy gyakorlatilag ahol voltak kb. mindenhol ugyanaz, azokat a szetliszteket tolták, egyik se volt rossz.

Két nap, pláne nem, minden kedvencem fönn van rajta, orájontól kezdve, sorolni nem tudnám.

Azért így elgondolkoztam rajta hogy ez a no repeat weekend, hát azért nekik van egy olyan mennyiségű anyaguk, amiből ez a két nap simán kijön Ki lehet hozni, ki lehet gazdálkodni.

És ugye nem nagy történet mert ilyen két órás szetlisztek vannak körülbelül.

Csak hát ugye meg előzenekar meg anyámkénye, tehát ilyen 14 órakor kapunyítás, 11-kor van vége, tehát gyönyörű szép ívet ad a dolognak.

Nem kicsi akkor nagy Ugye, hát ennyi volt a héten.

Várom azokat a vépertársakat, akik szintén ilyenbe gondolkoznak, és akkor valahol összefuthatunk vagy valami.

Hozzájárultak a színpadképhez.

És veled mi történt Papító, fürdőszoba projekt?

Hát egyrészt ugye véget ért hál' Istennek a fürdőszoba projekt, meg tudod vannak ezek az apróságok hogy törőköző tartó, tusoló szappan, izé nem tudom én, mindenféle, polcok meg.

Ez tudod, ilyen futó burkolat.

Ott, mit tudom én, van egy összefolyó rács.

És hát megint be kellett vetnem a szögetlen megoldásokat mindenre is.

Úgyhogy mindent ragasztottam föl a csempére.

Egyrészt mert az idővel levehető.

És másrészt meg én ezt a mamut mamut ez a nev.

Tudod, ilyen kartusból nyomható tudt.

Én ezektől nekem nagyon bevált.

Azért vagyok rájuk ideg, mert megveszed a szilót, bármit ekkora tubus nem látszik a kamerában, ekkora tubusba Kartusba, igen.

És elhasználok belőle három centit.

Elrakod, de minek Hiszen bedöglik, tehát hogy nem bedöglik be.

Én úgy szoktam, hogy én nem zárom le a végét, ott bedöglik a vége, és mindig lecsavarom, amikor nekem az utolsó csepp, hát jó, ez, ami bele köt a végébe, azt nem tudom használni, de egyébként végig, és baromi jó, tehát tényleg rá lehet akaszkodni, tehát ilyen iszonyú jó ragad.

Azért is nem fúrtam mert hát ismerősen példájából kiindulva, aki betipliszte a csempét, aztán fogott két csavart beletekert, és úgy megfeszült a csavar a csempébe, hogy elrepett.

Ezért szokták azt csinálni, hogy leváltanak azt a kis szoknyáját és beézítik Igen és be kell dugni a csempe mögé a tiplit, hogy ott nyíljon ki.

Na mindegy, de na, nekem Zárójelbe zárva.

Én az asszony nagymamájának a zuhanykabim olyan kapaszkodókat fúrtam föl, tudod hát már korba van.

Jó gondoljuk, hát hol nem megy víz Itt biztos hogy nem megy.

Jó Négy luk van, hármat megfúrok.

Úgy megindult a fúró felé, hogy hirtelen tudod így nem is volt, hogy elengedem és ott hagyom.

Még kihúztam még így ráztam még anyáztam, és aztán kapcsoltam, az meg folyik rám a víz.

Ez meg bedugva a kettőnegyvenbe.

Úgyhogy a picsába az úgy felidegesít Én ezeket a nagyon végérvényes dolgokat nem szeretem így tudod befúrni, tiplizni anyámként.

Nekünk is egyébként amíg csempe volt, addig ezek a tapadó tudom, ilyen vákumbal, a törölköző tartó is ilyen volt, a WC papírtartó is.

Most, hogy már ilyen struktúrált felületű, kicsit ez ilyen vinil burkolat van rajta, most vettem át szerintem valami nagyon vad, 400 forint volt a Temuról, ilyen WC papírtartó aminek így lehúztam a 3M-es két oldalúról a ragasztót, rányomtam, köszönöm szépen, azóta úgy van, tehát egy guriga WC papírt még gond nélkül meg tud tartani.

Na, szóval hogy ezek aztán ugye hétvégén, nem is tudom azt mondani, hogy jövő hétvégén, most hétvégén ballagnak az unokák.

Várjál, de nem a műegyetemről.

Ja Istenem, igen, de agyfasz, óvodai ballagás.

Óvodai ballagás, és a lányom közölt hogy hát azt akkor nálunk.

Mondom, köszi, hát most újítottuk föl a fürdőszobát érted?

Most a kiülő nyakig pakolva szerszámokkal, ott fúrtak faragtak vágtak, nem tudom, úristen.

És akkor csütörtök péntek szombat vasárnap, hétfő, ma jutottunk el odáig, hogy ki van pakolva, el van pakolva, de akkor hogy néz ki az udvar, meg a tudod hogy a nők milyenek tehát hogy 30-an itt lesznek mit szólnak hozzá hogy ott a sóder, meg a nem tudom.

Hát én már kész vagyok mint mateklecke.

Úgyhogy ezzel foglalkoztunk anya rengeteget, melóziként ott csak a műszaki megoldásokat, konkrétan átépítettük a kiülőt is, tehát hogy nehogy már jó érezzük magunkat.

Na mindegy, és én fogok pörköltet főzni, és...

Ó, erről jut eszembe, bocsánat, ráfűzhetek a kajádra?

Hát mondom csak most majdnem mondtam valami csúnyát, de nem, a prók azok nem járnak boltba kenyérért.

Nagyon fosz bagetteket csináltam, hozzá két napig érleltem a fokacsámnak a tésztáját, Gyönyörű lett, tökéletes lett.

Hozzá még egy kis a maradik paradicsom szósz egy kis leveles tésztával, ilyen csavart parmezánnal belül megtöltve szórva.

Kertbe gyorsan kirohantam, mi ez a rozmaringágat.

Utána bedurrantottam a grillt, egy kis kolbi, egy kis cevap egy kis anyám kínja úgyhogy szombat patika volt.

Na, az a szombat volt, amikor én meg kérim voltam.

És ott küldted azt, amit küldtél.

És el ne felejtsem, szolgálati közlemény.

Megkeresett engem egy vépertársunk, és utólagos engedelmeddel last emperor, én most fölolvasnám amit írtál nekem mert gyerekek, figyeljetek és ha valami megüti a fületeket, jelezzetek.

Egy kis segítséget szeretnék kérni remélem nem haragszol, hogy ilyennel zaklatlak, még a békeidőkből származó gyűjteményemet szeretném-e felszámolni, és a többi, és a többi.

MTL motyók, és akkor figyeljetek, Typhoon GT2, Typhoon GT3, Typhoon 5, Origin 1922, Origin Tiny Tongue, A nagy favoritom jön.

Scrape X és egy Pelso V2 plusz upgrade kit.

Természetesen mindegyik cucc eredeti, és mindegyikhez van felújítókészlet ógyűrű, pótpalást, és a többi, és a többi.

Legtöbb cucc alig volt használva, pár tanknyi lötyi lehet bennük A GT2 és a 1922 volt napi használós.

Fél-fél évet mehettek, figyelj, napi használós fél évet mehettek.

De továbbra is hibátlan az állapotuk.

Elkótya vetjélni nem szeretné őket, ezért kérdezte tőlem hogy mi a reális ár.

Én most direkt nem mondok itt reális árat senkinek.

De ha valakit érdekel, akkor keressen minket valahol írjon ránk teljesen mindegy, és összekötjük az illetővel, vagy itt a Discordon keresse meg az ECG-tesztek szerverén Last Emperor-t, és írjon rá.

Eléggé eléggé ütős kis megszabadulni való szettje van.

Hát ezek már ilyen hogy szokták ezt mondani, hogy ezek már jó részt be nem szerezhetőek.

Mondjuk egy origen ha esélytelenek nyugalmával indulsz egy újat venni Perszó szintén nincs már a piacon.

Nem tudom, hogy a Kaifun 5 az van-e még forgalomba.

Ezek azért az örökkévalóságnak készült cuccok.

Ha most megveszed még az unokád is használni tudja.

Tegyünk hozzá hogy mondjuk a GT2 az szerintem körülbelül 10 éves.

Legalább Az nekem is volt, azt Genesis-ként használtam kvázi.

Én méfenével, messel és baromi jó működött vele.

Na szóval, hogy igen, tehát ezek azok a készülékek, amikre véleményem szerint egyébként érdemes áldozni.

És nem szabad megsérteni az eladót mondjuk egy ilyen adok az egészért 50 ezret.

Hát én tízre gondoltam de mindegy is.

Figyelj, ha nem vekel senkinek, akkor majd megmondjuk hogy nagyon rossz a piac meg tudod, konnyuktúra van, meg ilyenek Kínaiak leuraltak mindent érteni Tíz de a postaköltséget te állod.

Ja, Isten, visszatérve az én sztorimra, szóval kériékem voltam, tehát ott volt az Ita is, meg a kéri is.

Baromi jó volt, én olyan három órát satszoltam, három és fél lett belőle, tehát ezeket nem lehet lelőni, Csárli.

Tudom hát még annó a tévéből, de nem is tudom, a kéri politológus egyébként vagy...

Igen hát ő egyetemi oktató volt.

Hát gyungtus, azt hiszem talán.

Ugye hozzájárta a fél Fidesz garnitúra.

Nagyon érdekes életút az ővé, a felesége a Zita nemkülönben, egyébként nagyon jó pofák voltak így a Zita állandóan ne készte a kérit, hogy elhozta az óráját, amit tíz esetből kilencsel nem szokott, nem ért oda az elejére, mert ő valahol még volt interjút adni, és akkor Zita kezdte a gazdaságjellemzéssel, hát ami elég lesújtó volt egyébként, ugye ő ezt a részét rettentően érti, és akkor utána ahogy a Zita egy órát tartott, a kéri az inkább ilyen kettő környékén, vagy másfél környékén lehetett, és aztán jöttek tóda kérdések Az még elment, elvitt majdnem egy óra hosszát, de jó volt.

Na, szóval Szeged külterületén egy ilyen kis művelődési házba, hát ilyen 150-en lehettünk, de fura volt a terem.

Nálunk is voltak egyébként szerintem ez valami országjárás szerűjüknek.

Iszonyatos, iszonyatosat mennek, tehát hogy 71...

Kettő évesen várják kéri az tízzel idősebb nálam, tehát ő már 74-75 környékén van.

Úgyhogy iszonyatosat mennek, nagyon frissek szellemileg is, meg nyilván az aktuál politikában rettentően otthon vannak úgyhogy szóval nem semmi a sztori.

Ja, hát és a némi érintettséggel néztem a Magyar Péter célbaérését inkább úgy mondom, mert azért nekem vannak kint nagyon jó barátaim ismerőseim, És ez mindig is egy ilyen furcsa dolog volt az, hogy kint mi a megítélés a jelenlegi kormánynak.

Tehát azért nem egész, hogy mondjam, nem úgy van, hogy száz székelyből száz van elolvadva.

Hát ugye én azért jó pár évvel ezelőtt voltam kint sokat.

És megyek azért így egy-két évente vissza egy-egy hétre kikapcsolódni.

De én azt látom, hogy még ahhoz képest is kezdenek hogy mondjam, így átlátni a szitán.

Hát meg ez az utolsó beszólása a Tihanyi Apátságban az azért sok embernél kiverte a biztosítékot szerintem.

Jaj várjál, fölhozták még a nyósomék az old school, amin még én is felnőttem gyerekkoromban diavetítőt.

Tudod az a szögletes műanyag lengyel, nem tudom én.

Ja, hát te olyanon, én a fémen.

Az a kékfém, igen, de annak nem volt határolója A kalapács lakkozott.

Meg egyet kattintasz és egy képkockát ugrik, és hogy az a diafilm, amire rá van írva hogy 10 forint és te megveszed egyébként 2600 forintért, Itt valami nagyon nincsen rendben.

Hát én nem is tudom mikor vettünk most diavetítőt a gyerekeknek Már az az UFO.

Az az UFO, már csak, igen, és néztünk ugye néztünk diafilmet is hozzá mert hogy olyas módon, ha jól emlékszem, ahhoz az UFO-hoz ajándékba adják a VUK 1-et.

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Csárli

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az eddigi legdurvább eset, letartóztatás!”

Miről szól ez az epizód: „Az eddigi legdurvább eset, letartóztatás!”?

A Párásító podcast mai adásában két fő téma merül fel. Először egy nagyszabású Metallica koncertsorozatról esik szó, amely 2026-ban lesz Budapesten, két különböző setlisttel. Kiemelik a koncertjegyegek árát, a különböző élménycsomagokat (Snake Pit, Enhanced Experience), valamint… Az epizód a Párásító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 01..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az eddigi legdurvább eset, letartóztatás!”?

Fő témái: koncertek, jegyárak, kisebb bűnözés, e-cigaretta, költségvetési csalás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az eddigi legdurvább eset, letartóztatás!”?

Megjelenés: 2025. 06. 01.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parasito/494-az-eddigi-legdurvabb-eset-letartoztatas-a9562795

Több epizód a Párásító-ből

  • Vége a hatósági szigornak?
  • Ej mi a kő, tyúkanyó!

    A Párásító podcast e heti adása három fő témát érint: a Paksi atomerőmű környékén található kőhalmok és az apadó Duna helyzete, a Japánban népszerű IQOS és az elektronikus cigaret…

  • Füst, hazugság, Japán

    A Párásító e heti adásában szó esik a TikTokon terjedő ostobaságokról, Alan Gore memoárjainak igazságairól, valamint a dohányzásról való leszokás vitathatatlan előnyeiről. Kiemelt…

  • Vape-autó és Ausztrál összeomlás

    Ebben az epizódban a Párásító podcast szerzői a nikotin lehetséges egészségügyi előnyeit vizsgálják meg a kutatások alapján. Emellett szó esik arról, hogyan lehet eldobható vape-e…

  • Új-Zéland és 2,5 év

    A levél a döntéshozóknak szól, kiemelve a leszokás előnyeit, melyeket már rákos betegeknél is igazoltak. Az Új-Zélandon történt áttörést is elemzik, valamint a hazai híreket veszi…

  • Svéd diadal, francia csőd

    A svédországi nikotinpárna-tilalommal kapcsolatos francia idiótaság és az EU elismerése az elsődleges téma. Az adatokkal való visszaélés veszélyeire is kitérnek, valamint egy kuta…

  • Heavy metal, fekete vape

    A "Párásító" podcast 505. adása a heavy metal zenét és az EU-s híreket tárgyalja. Kiemelt téma a Magyarországról szóló EU-s toplista, amelyről lecsúsztunk a dobogóról. Emellett fo…

  • Siker, párna, innováció

    Az adás a magyar uniós sikerességről szól, ugyanakkor felhívja a figyelmet a még kitölthető konzultációra. Külön kitér a nikotinpárnák legújabb innovációira is, bemutatva az össze…

  • Világnap és ellenállás

    Az adás a Vape Világnapjáról (május 30.) szól, melynek célja a döntéshozók tájékoztatása és a vaperekkel szembeni ellenállás kifejezése. Kitérnek az uniós véleménynyilvánítási leh…

  • Ízletes mérgek, legális visszaesések

    Az epizód a füstmentes termékekkel kapcsolatos ártalmakat és a legális dohánypiac csökkenésének okait tárgyalja, különös tekintettel a feketepiacra. A Voopoo PnP-X eszközt is bemu…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból