Amikor az orvos szakért
Összefoglaló
A mai adásban a podcast készítői a mesterséges intelligenciát érintő szakértői véleményeket vitatják meg, különös tekintettel arra, hogyan válnak az orvosok digitális tanácsadókká. Ezt követően a "hiánygazdaság" és a "józan ész" összefüggéseit boncolgatják. A beszélgetés kitér…
Röviden
- Műsor
- Párásító
- Megjelenés
- 2025. 06. 07.
- Témák
- mesterséges intelligencia, orvosi tanácsadás, hiánygazdaság, személyes élmények, időjárás, technika
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A mai adásban beszélni fogunk arról az esetről amikor az orvosok válnak végszakértőké, illetve elemezni fogjuk a kilátástalan helyzetet, ami előállt kicsiny országunkban.
Szezon előtti klímatisztításban gazdag szép napot kívánok neked és minden hallgatónknak Szevasz Fifika!
Mindenkinek klímamentes napokat, de nem az lesz.
Hát kérlek szépen, kezdem nehezen bírni.
Még a klíma nem volt kitakarítva, tehát nem is megy. 26 fok kezd kialakulni esténként a hálóban.
És meg volt hétvégén az első programos napunk a kisasszonyjal elmentünk a állatkertbe.
A állatkertbe A állatkertbe igen.
Úgyhogy nagyon tetszett neki a lukált is.
A kürtös kalácsos stand melletti standon tisztába tettük a poppolót, és őőő Az elefántot fölismerte a zsiráfot fölismerte ugye a könyvekből, úgyhogy nagyon élvezte Ó bocsánatot kívánok!
A cápát ráját még, ott még úgy érzem vannak feladataim.
Igen meg a múrénánál, de egyébként nagyon tetszett neki.
Tehát egyrészt hogy egy felnőtt jegy 5500 forint.
Tehát másrészt hogy két év alatti gyermekeknek is kell úgynevezett baba jegyet vásárolni 400, nem az összeg, 400 forintért.
Ott mellette van egy új parkolója az állatkert.
Nekem nem mondom én nem fogok itt az útszélén meg.
Hogy találok hogy nem találok.
Tisztább szárazabb biztonságos érzés.
Mint egy négyórányi parkolás volt.
Így oda megyek az autómatához oda rakom a QR-kódos papírcetlit, amire vigyáztam hogy ne legyen megtörve.
Oda raktam a jegy érvénytelen vagy sérült.
Vegye fel a kapcsolatot a szolgáltatót.
Telefonszám nincs csak egy ilyen infógomba a készüléken.
Hát mondom egy életem egy halálom, megnyomom.
Az a gond hogy nem tudja leolvasni Meg kéne nyomni az elveszett jegyet.
Megnyomom az elveszett jegyet.
Mondom várjál bátyja, hát 3000 forint.
Nem vesztettem el a jegyet, itt van a kezemben.
A 4x450 még mindig relációban kevesebb mint a 3000 forint De akkor is azt kéne, de mondom nem nyomom meg, tehát nem fog háromezret fizetni, és a végén elhagyta a számot a bazd meg.
És még ott mondtam, már emelkedett volt a hang, és jó, oké és leteszi.
És én ott állok, és jön egy másik fasi, azt mondja, te se tudtad leolvasni?
Hó, mondom tehát nem a kártyámmal van a baj.
Oké, nyomom, már nem veszi föl.
Hát mondom ez kurva jó, de hát itt fölbizélem, fölhajtom kézzel ezt a rohadt kordont.
Na mindegy negyedjére fölvette újra, már érvényesítettem és megint letette.
Jó remek megyek a kocsihoz, becuccolunk.
Indulok ki, és kinyílt a kapu, de a cetrit elraktam mert itt nekem hogyha jönni fognak azzal, hogy nem fizettem ki, mert nem kellett semmit fizetnem, nem is értem.
Úgyhogy hát ennyi volt gyorsan a hétvég, nem is hétvége, mert ez hétfőn volt igazából.
És azért nem tudtunk podcastelni, mert utána meg volt itt minden mint a búcsúban Disconnect, Cisco, Anikon, Disconnect Socket, Filter, például ezt most nem tudom miért indul el mindig.
És hát nagyjából ennyi úgyhogy volt ott, amikor én Szabin voltam akkor szaridő volt, aztán most egy kicsit jó idő De már most megjönnek a frontok, megjön már megint a melegedés, már hétvégére 37-et mondanak megűrülök.
Hogyha klímatisztítás és utána bedurrantjuk a lakáshűtést körülbelül ennyi.
Szerdán veszük fel az adást, és hol csütörtökre már hőségrihasztást adtak ki.
Hát érdekes lesz tehát lehet hogy itt a múlt héten még fáztam, és holnap meg berúgja az ablakot, vagy az ajtót a kánikula.
Jövő hétre megint leülést mondanak, tehát hogy nem tudom én ezt.
Pingmen kérdezte hogy és a nagy zöld tojást mikor durrantott be?
Szerintem a Big Green Egg-re gondol, és az senki nem durrantja be, ugyanis nekem nem zöld van, hanem fekete.
Primo Made in USA, illetve Proudly Made in the USA, nem mexikói, mint a Big Green Egg, és ovális, és imádom, és már a szezon.
Egy ilyen barbecue sütővel nincsen szezon.
Már nem tudom hogy ebben a szezonban anyadik sütésen vagyunk túl.
Úgyhogy ja, megyeget, megyeget, köszönjük szépen.
Na de veled mi történt kisöreg?
Hallod Várjál, várjál, bocsánat. 62-es vagy.
És valaki szembe jött velem baszki a neten, hogy...
Megdöbbentem hogy ő mennyivel jobban tartja magát mint te egyrészt.
Másrészt hogy várjál, várjál, várjál, most kapcsolok, Metallica.
Hát ott mindenki 61-2 környékén van.
Tehát hogyha eljönnének ide, van még három évig utána, tudnának nyugdíjaskodni, meg csirkefarkátat lenni.
Úgyhogy ezen gondolkoztam még.
Hogy mennyire nagy rockszár lehetnél, de nem vagy.
Hogy ők tartják jobban magát, hát nem tudom Csárli.
Betalika jobban tartja magát mint én.
Sokkal több alkohol lefolyt a torkukon, mint nekem.
Meg hát igen, írja Pinkman, hogy az alkohol tartósít.
Biztos van benne valami egyébként.
Na, hogy nekem milyen hetem volt?
És nálunk volt a buli Nem tudom látszik-e a...
Ajjajjajjajjajj, nagyon durva tetoválások az arkadon A tetoválások karomon.
Tudod ez a egyszerhasználatos temus tetoválás.
Dínók vannak egyébként rajta pankalányom.
Bocsáss meg, hogy megint közbe szórok.
De hogy ez vagy azt jelenti, hogy minőségi ez a műtetkó, vagy hogy nem fürdesz?
De egyébként tényleg minőségi Mondta is a lányom, az egy hét.
Ez az egyik sztori, és hát 30 volt a vendég létszám, de ugye főleg a lányomnak a kollégei meg kolléganői, ugye ő ápoló itt egy magánegészségügyi intézménybe, de ezek olyat buliztak Charlie, hajnal háromig.
Én éjfél koma világom nem tudtam.
Mondtad hogy drága lányom, én szeretlek meg mindent, és mióta mentek már.
Nem nem nem, hagytam őket bulizni.
Szomszédokat sajnáltam rettentően úgyhogy másnap tud egy ilyen megrak, írdatlan mennyiségű kaja maradt ki, tehát hogy kicsit túl Jó magyar szokás szerint.
Persze volt csirkecom, csirkeszárny grillezve, volt ilyen-olyan-amolyan saláták, aztán ugye én főztem egy csülökpörköltet, abból is millió maradt mert egy ilyen 20 literes bogrács volt megbudjantva.
A nokedli tészta hát leves nem volt, tehát hogy ez, de volt rántott hús, sült hús, tehát fagylaltok, üdítők, borok, tehát úristen, sütemény, öt tárca süteményt hozott a lányom, van itt a faluba egy egy Hát ilyen mikoronkbeli már nyugdíjas szerintem.
És ő tud így csinálja mindenféle süteményeket.
Pont sósat nem hozott, de édes süteményből, vagy öt vagy hatat zserbó, mákos tekercs mákos kocka, nem is tudom milyen csokoládés, boci szelet, meg a, áh írdatlan mennyiség még mindig a hűtő félig van ilyen cuccokkal.
Szóval, hogy így jó magyar szokás szerint túl nem is tudom gondolta ezt a bulit.
De jó érezték magukat, két kis hangfalat vittem ki, mondjuk elég Komoly A hangerőt csinált, meg hát ugye a kiülő össze lett kötve a folyosóval, elbontottuk a fél kiülőnek azt az oldalát, asztalok, tudod, ilyen sörpadok, meg hosszú asztal meg, áh borzasztó volt.
Másnap takarítás, meg romel takarítás igazából.
Aztán kitudtam ülni két nap távcsövezni.
Mind a két napom olyan volt, hogy álmondom csinálok 25 perces fölvételt, és így a 15. kockánál így látod, hogy nincs vezetés nincs vezetés nincs vezetés, ránézel a vezető távcsőre, és látod, hogy most egy kurva csillag nincs az égen érted?
Na mindegy De nagyon szép videókat csináltam a Holdró, majd abból sztekkelek neked, kimondottan meg berajzolom, hogy hol van az amerikai zászló, mert tudom, hogy téged az izgat a legjobban.
Úgyhogy ja, hát így elment ez a hét, a készülődés, meg az idegeskedés, meg a fűnyírás, meg tudod jött az asszony hogy ja, jönnek a vendégek meg hogy nézünk ki, mi lesz ott, meg izéhoz, de legalább rendben van már most minden Érted ennyit elértünk a nagy kapkodással, meg az egyéb dolgokkal.
Eszembe jut még, mi történt velem.
Tudod, a gépjármű vadászatban voltam.
Na, erre baromi kíváncsi vagyok.
Mert ugye én a legmagasabb felszereltséget néztem kombiba, és képzeld, nem kombi lesz, és nem a legmagasabb felszereltség, hanem a Sportline, de hogy ez a felhő podcast társunk gépjárműve volt, úgyhogy nem tudtam kihagyni.
Egy kis barátság extrákkal kedvezmény, egy kis téligumi, nyári gumi, téli felni, nyári felni, tetőléc, anyám kínnya, meg minden is, ami volt, úgyhogy...
Úgyhogy ennyi, leütöttük a dílt, aztán eladó lesz a honda paripa.
Mennyire akarod a honda paripát?
Csak így nagyságrendben. 1 2 3, 4 Neked mutatom, de nem mondjuk ki.
Jó nem mondjuk ki Neked ennyi.
Úgyhogy majd adás után váltsunk erről szót.
Hány laptopomat meg gépemet megvetted már?
Minden nálam van, érted Én vagyok Charlie lerakata, érted Nem magamnak akarom, a lányoméknak.
Jó van, csapassuk a tematikát?
Csapassuk mert szerintem két olyan kérdés van a célkeresztben a kikötői kocsmába.
A többit nem találom, tehát az az oldal se tölt be, ahonnan én össze szoktam válogatni a híreket, nem tudom.
Mert hogy ugye adás előtt Fifika nagy büszk, mondom Fifikának Fifika, hú, üres a sónoc, föl kéne tölteni.
Délután óta csak a sónocot írom.
De tényleg öt cikket raktam be.
Úgyhogy kifeszült itt már az adás előtt már újra kellett így már reanimációs tímet hívtunk dócra.
Öt cikket raktam be, de szerintem ezzel a kettővel bőven bőven sokáig el leszünk.
És akkor szerintem forduljunk rá a célkeresztre.
Találtam egy eszméletlen jó cikket.
Ugyan amerikai a sztori, de annyira jellemző csárni.
Még az ama is emlékszer, hogy volt amánk.
Igen, amilyenk az a kérdez bármit, viszont ez az American Medical Association volna.
Rémhír terjesztés, tehát hogy tényleg amúgy ezzel a nem is értem az orvosokat úgy önmagukban, mert tényleg olyan mintha lenne egy ilyen saját buborékjuk, abba fölrakják érted ezt a WHO sztorit, hogy ez még ártalmasabb mint a cigi, meg ugyanebben nincs benne az a 7000 rákkeltő anyag mint a hagyományos cigarettában, de egy, tudod ez a proérv, a nem tudjuk mi van benne Kettő, de ebbe is van, és elkezdik a propilén glikolt, amit egyébként már ezer éve megmondtuk, hogy amúgy ilyen inhalátortól kezdve mindenhol használnak.
És ne menjünk el amellett hogy a glicerint pedig még a parízerben is megtaláljuk.
Amúgy bár azt nem lélegezzük be, tehát az a inhalálós parízer Hát ha félenyeled a párizsit.
Az tudít, tehát akkor igen, tüdőbe megy de hogy ezt hogy és mint.
Na és erről találtam egy baromi jó cikket, Szaraberg.
És ugye maga cikk az arról szól, hogy hogyan árasztják el a médiát az éjcigarettával kapcsolatos hamis állításokkal.
És az AMA ugye ez az, olyan szépen mondtad mondd még egyszer, Charlie.
Szóval, hogy ezt az AMA Hogyan tudja így fölfújni ezt az egész sztorit, és hogy amúgy mindenre van magyarázat, úgyhogy kezdjük is, nem tudom, az ízekkel, mert mindenki hibás, érted, de kimondottan az ízekhez az édes, menta édesített gőzfelhők szállnak a levegőbe, de az ízesített füst mögött rejtett veszélyek leselkednek, hát az annyira szép érted ez már majdnem költői nem?
Tulajdonképp akkor egy nagyon jól elkészített csirkepaprikás is kurva veszélyes lehet mert finom Iszonyatos, iszonyatos.
Érted Erről az jut az eszembe egyébként hogy most az angolok kezdenek nagyon durván bekeményíteni.
Bár ott ugye még szabad piacon van az e-cigaretta de ugye ott a dohányzást akarják gyakorlatilag betiltani.
Tudod hogy akik nem tudom mikor születtek azt hiszem Lázárnak is volt ilyen ötlete, azok már majd nem vásárolhatnak cigarettát és akkor így szépen kivezetik gyakorlatilag a dohányzást.
És néztem egy ilyen videót, egy ilyen nem tudom melyik ilyen amerikai vagy nem amerikai angol újságnak a videója volt, és hogy ott is mekkora ferdítések mentek érted?
Tehát egy tíz éves gyereket interjú voltak meg, hogy ő mennyire örül annak hogy ő már majd nem gyújthat rá, és hogy ez milyen jó, és hogy egyébként meg az elcigarettákat se kéne.
Tudod tehát így egyből rákötött egy tíz éves gyerek mondta meg a tutit egy ilyen videóba.
Vagy mondták meg neki hogy mit mondjon.
Nem tudom nekem ilyenkor mindig vannak ilyen tévképzeteim, hogy nem a saját gondolatait.
Meg hát egy tíz éves gyerek honnan is tudna arról, hogy amúgy meg van egy igen népes tábor amikor aki...
Megsegít a dohányzásról való leszokásba az elcigaretta.
És hogy folytassuk tovább ezt a sztorit hogy ez a rejtett veszélyek leselkednek rájuk.
Tehát hogy milyen aljas kifejezés ez, mint hogyha azt sugalná, hogy na most lelántjuk a replet az elcigarettáról Tehát hogy micsoda rejtett veszélyek vannak az elcigarettában.
Ez tipikusan az az attitűd amikor azt is mondhatnám hogy ez olyan magyaros, tehát hogy semminek nem tudunk örülni.
Sírva vigadunk, ha valami jó, abba is azt mondjuk, hogy az nem lehet igaz hogy ez ennyire jó, tehát valami biztos nem jó, valami van benne.
Az a jó íz az nem véletlen jó, az valami miatt jó.
Az, hogy nem olyan káros, de lehet hogy egyébként meg ott van benne, a nikotin meg a pöcsömöt se tudja, hogy micsoda.
Nem szabad fejetlenül beleugranunk a jóba.
Meggondolatlanul hebehúrgyán, csak úgy ne kiszaladni.
Tanulmányok kellenek 20-30 évig aztán, majd utána.
Hát mindig azt szoktam egyébként mondani, hogy több mint tíz éve Milliós szám fölött van az e-cigarettát használók száma a világon.
De megmerem kockáztatni egyébként hogy Európában is.
Tehát hogy nem kell emenni Afrikába, érted e-cigarettázókat keresni akik már tíz éve szívják az e-cigarettát.
Azért az szerintem mond valamit Hogy akárkivel beszéltünk idáig, de a saját tapasztalatainkat is el tudjuk mondani, hogy a dohányzó állapotunkhoz képest meg az elcigarettázó állapotunkhoz képest óriási a különbség.
Említett entitások
Témák
- mesterséges intelligencia
- orvosi tanácsadás
- hiánygazdaság
- személyes élmények
- időjárás
- technika
Személyek
- Csárli
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Amikor az orvos szakért”
Miről szól ez az epizód: „Amikor az orvos szakért”?
A mai adásban a podcast készítői a mesterséges intelligenciát érintő szakértői véleményeket vitatják meg, különös tekintettel arra, hogyan válnak az orvosok digitális tanácsadókká. Ezt követően a "hiánygazdaság" és a "józan ész" összefüggéseit boncolgatják. A beszélgetés kitér… Az epizód a Párásító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 07..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Amikor az orvos szakért”?
Fő témái: mesterséges intelligencia, orvosi tanácsadás, hiánygazdaság, személyes élmények, időjárás, technika.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Amikor az orvos szakért”?
Megjelenés: 2025. 06. 07.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parasito/495-amikor-az-orvos-szakert-381bd52e
Több epizód a Párásító-ből
- Vége a hatósági szigornak?
- Ej mi a kő, tyúkanyó!
A Párásító podcast e heti adása három fő témát érint: a Paksi atomerőmű környékén található kőhalmok és az apadó Duna helyzete, a Japánban népszerű IQOS és az elektronikus cigaret…
- Füst, hazugság, Japán
A Párásító e heti adásában szó esik a TikTokon terjedő ostobaságokról, Alan Gore memoárjainak igazságairól, valamint a dohányzásról való leszokás vitathatatlan előnyeiről. Kiemelt…
- Vape-autó és Ausztrál összeomlás
Ebben az epizódban a Párásító podcast szerzői a nikotin lehetséges egészségügyi előnyeit vizsgálják meg a kutatások alapján. Emellett szó esik arról, hogyan lehet eldobható vape-e…
- Új-Zéland és 2,5 év
A levél a döntéshozóknak szól, kiemelve a leszokás előnyeit, melyeket már rákos betegeknél is igazoltak. Az Új-Zélandon történt áttörést is elemzik, valamint a hazai híreket veszi…
- Svéd diadal, francia csőd
A svédországi nikotinpárna-tilalommal kapcsolatos francia idiótaság és az EU elismerése az elsődleges téma. Az adatokkal való visszaélés veszélyeire is kitérnek, valamint egy kuta…
- Heavy metal, fekete vape
A "Párásító" podcast 505. adása a heavy metal zenét és az EU-s híreket tárgyalja. Kiemelt téma a Magyarországról szóló EU-s toplista, amelyről lecsúsztunk a dobogóról. Emellett fo…
- Siker, párna, innováció
Az adás a magyar uniós sikerességről szól, ugyanakkor felhívja a figyelmet a még kitölthető konzultációra. Külön kitér a nikotinpárnák legújabb innovációira is, bemutatva az össze…
- Világnap és ellenállás
Az adás a Vape Világnapjáról (május 30.) szól, melynek célja a döntéshozók tájékoztatása és a vaperekkel szembeni ellenállás kifejezése. Kitérnek az uniós véleménynyilvánítási leh…
- Ízletes mérgek, legális visszaesések
Az epizód a füstmentes termékekkel kapcsolatos ártalmakat és a legális dohánypiac csökkenésének okait tárgyalja, különös tekintettel a feketepiacra. A Voopoo PnP-X eszközt is bemu…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Okoseszközökön innen és túl - ritmuszavarok diagnosztikája — Amit családorvosként nem mertél megkérdezni
Dr. Simkovits Dániel kardiológus és családorvos a ritmuszavarok diagnosztikai lehetőségeiről, szűréséről és a családorvos feladatairól beszél egy olyan világban, ahol okoseszközök…
- ZO088 - Foglalkozása: Sugárhajtású agyaggalamb — Zártosztály Podcast
Mesterséges intelligencia kihívásokról, művérről, lapraszerelt tésztáról, guppiszámláló alkalmazásokról és az éjjeli műszak hatásairól esik szó. Az epizód humorosan mutatja be eze…
- Kozmetikus kompetencia orvosszakértői szemmel - Dr. Szondy György / Kozmetikus Podcast 30.adás — Kozmetikus Podcast
Dr. Szondy György igazságügyi orvosszakértő vendége a Kozmetikus Podcast 30. adásának. A beszélgetés a kozmetikusok kompetenciájáról, a jelenlegi szabályozási helyzetről, az orvos…
- #67 Nem félünk a fogorvostól – Gyökértömés, villanyroller, macskaszitter és jó whisky — Balfül podcast - üzlet és technológia csak lazán
A Balfül podcast ezen a héten egy fogorvossal beszélget a praxis titkairól és számos más, lazább témáról, mint a gyökértömés, villanyroller, macskaszitter és a jó whisky.
- Győr megőrült? - Ingatlanár-robbanás, Audi-hatás, és a valóság (Vendég: Tóth Hortenzia) — Az ingatlanos podcast - Mlinárik Márton
Ez a podcast epizód Győr ingatlanpiaci helyzetét elemzi Tóth Hortenzia ingatlanszakértővel, kitérve az árakra, a keresletre, az agglomerációra és az Audi-hatásra. Megvizsgálja, ho…
- Hogyan öntözzünk jól, gazdaságosan és fenntarthatóan? Adatok, szaktanácsadás és gazdálkodói tapasztalatok a precíziós és differenciált öntözésről — HEKTÁR mezőgazdasági podcast
Ez az epizód a precíziós és differenciált öntözésről szól, adatok, szaktanácsadás és gazdálkodói tapasztalatok alapján. Kitér a vízfogyasztás optimalizálására, a költségek csökken…
- Esőben már nem versenyezhet az F1? - CSAPATRÁDIÓ 2025/14. - F1 Belga Nagydíj — Vezess Csapatrádió - Vezess.hu
A Vezess Csapatrádió idei 14. adásában Szeleczky Ádám, Horváth Zsolt és Kováts Olivér a Forma-1-es Belga Nagydíj eseményeit vitatják meg, különös tekintettel az időjárás szerepére…
- 'Sztrájk ügyvédszemmel: az SZFE sztrájk kúriai ítélete, és a pedagógussztrájk jogkérdései' - 26 perc - Skypeofon#11 — Ügyvéd Podcast
Sziklai Tamás ügyvéd, aki a 2020-as SZFE sztrájkolóit képviselte, részletesen ismerteti az ügyet eldöntő kúriai ítélet jogi vonatkozásait. Emellett általánosságban kitér a sztrájk…