Péceli Baptista Gyülekezet

Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 19 - Ki mond igazat? - Uzonyi Barnabás

· PT58M

Összefoglaló

Mózes ötödik könyvének 19. fejezetét tárgyalja az adás, különös tekintettel a menedékvárosokra, a határvédelemre és a "szemet szemért" elvre. Az adás célja, hogy a hallgatók jobban megértsék Istent és az Ószövetség üzenetét a mai életükre vonatkozóan. Kitér arra, hogy Jézus…

Röviden

Műsor
Péceli Baptista Gyülekezet
Megjelenés
2026. 05. 14.
Hossz
58 perc
Szereplők, említett nevek
Uzonyi Barnabás, Uzonyi Magdi
Témák
5 mózes, menedékvárosok, szemet szemért, ószövetség
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Nagyon nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, akik itt vagytok most, hogy együtt lássunk neki Mózes ötödik könyvének 19. fejezetének, méghozzá a 166. alkalommal tanulmányozzuk közösen a Bibliát azzal a kimondott céllal, hogy jobban megértsük a Biblián keresztül az Isten.

Milyen az Isten, mit szeretne az életünkben, hogyan szólnak ezek a réginek tűnő, sőt néha unalmasnak tűnő mondatok a mi életünkhöz.

És ne felejtsük el, hogy minden előremutat Jézusra, és minden megiratott a mi okulásunkra, a mi javunkra.

Úgyhogy gyertek, imádkozunk, és neki is látunk, neki kezdünk a mai résznek.

Atyám, nagyon hálásak vagyunk a te beszédedért.

Nagyon köszönjük, Atyám, hogy az élet és igazság.

Köszönjük, Uram, hogy ma is aktuális és ma is igaz, amit mutatsz nekünk.

Arra kérlek, Istenem, hogy hadd legyen mindenkinek egy személyes üzenete ebből a mai részből. mutass valamit, ami ami lehet, hogy már értettük, csak nem értettük meg igazán, vagy lehet, hogy csak elsiklottunk felette, de szeretnénk, Uram, hogyha a te beszéded lenne élő, lenne tiszta és igaz itt közöttünk Jézus nevében.

Ámen. >> Szóval lapozzunk Mózes ötödik könyvének a 19. fejezetéhez.

És az előző rész, a 18-at ott zártuk le, hogy az Istennek volt egy nagyon konkrét ígérete, hogy prófétát fog támasztani, egy konkrét prófétát.

És megnéztük, hogy mennyi [horkantás] mindenben teljesedik ez be majd Jézus Krisztusnál, aki olyan, mint Mózes sok tekintetben, és ezeket nagyon érdekes volt látni.

Na és akkor a 19. fejezet, ez egy rövid fejezet, [nevetés] és lehet először úgy tűnik, hogy hát ez csak ismétlés.

Itt már mindent is tudunk, de gyertek, nézzünk bele ebbe a részbe, mert nagyon, nagyon, nagyon sok izgalmas dolog van benne elrejtve.

Szóval 19. fejezet így kezdődik: Amikor az Úr, a te Istened kipusztítja a nemzeteket, akiknek földjét neked adja az Úr a te Istened, és te birtokba veszed, és az ő városaikban és házaikban laksz, jelölj ki magadnak három várost a te földeden, melyet az Úr a te Istened ad neked birtokul.

Szóval eljutunk megint a menedékvárosoknak a témájához.

Ismerős ez a kifejezés már, ugye, mert már korábban volt, hogy kicsit foglalkoztunk vele.

És azért beszél itt három városról, mert három város már korábban ki volt jelölve.

Tehát már összesen hány városunk van?

Hat városunk van a 48-ból, tehát 48 lévit a városból ugye hat úgynevezett menedékváros van a Jordán egyik és másik oldalán.

És hogyha emlékezünk, ugye ennek az volt a célja, hogy ha történik olyan Izraelben, hogy véletlenül valaki megöl valakit, majd mindjárt látsz rá konkrét példát, akkor legyen lehetőség irgalmat gyakorolni a vétlem felett, mármint afelett, aki nem szándékosan ártott volna a másiknak.

Ö, Úgyhogy ez egyfajta kegyelem és irgalomgyakorlás, egy olyan lehetőség biztosítása, ami nagyon furcsa helyzetekbe történne.

Viszont azt már láttad az életedben, hogy furcsa helyzetek szoktak történni.

Szóval majd mindjárt látni fogod, hogy hogy tud lerepülni a fejszínek a vasa favágás közben, de történnek ilyenek az életben.

És nagyon érdekes, hogy az Isten fontosnak látta azt, hogy legyenek olyan városok, méghozzá úgy szétszórva, hogy mindenki számára nagyjából egyforma elérhetőségre legyenek.

Tehát ne az legyen, hogy az egyik mondjuk nem tudom, tegyük fel Debrecen, a másik Nyíregyházzal, harmadik meg nem tudom, Újfehértó és Téglás Hajdú Hadtház, így egy kupacba, hanem az legyen, hogy az országnak mindegyik részéről könnyen tudjál elérni oda.

Sőt, amit mond az Isten itt a harmadik vers, azt mondja: "Készítsd el azokhoz az utat, és hozd három részre országot határát, melyet az Úr a te Istened örökségül ad neked.

Arra valók legyenek azok, hogy odamenekülhessen minden gyilkos.

Az a kifejezés, hogy készítsd el az utat, ez egy nagyon fontos kifejezés a Bibliában.

Ki jutna először eszedbe az útkészítésről?

János keresztelő bemerítő János lenne, akire azt mondjuk, hogy hát ő az út készítő, ugye, akire így is hivatkoznak, hogy az út készítő, mert ő nagyon gyakran amikor kiállt, ezt mondta, hogy na gyertek, készítsük el az Úr útját.

És sok sok sok minden prófécia teljesedik ott nála, amikor elő készíti a Messiásnak a terepet.

De az a kifejezés, ami itt az, hogy készítsd el az utat a városokhoz, ez a Talmutbaan jobban, amikor ki van fejtve, akkor egész aprólékosan odáig megy, hogy elmondja, hogy nagyon fontos feladata volt a zsidóknak, hogy ahogy élték az életüket, volt az úthálózat, építették a nem tudom hidakat a folyók felé.

Mindig figyelni kellett arra, hogyha van egy elágazódás, akkor kellett, hogy legyen egy tábla, ami van egy felirat, és jelzi, hogy merre kell menni a legközelebbi menedékvárosba.

És arra is figyelniük kellett, hogy ezek az utak járhatóak legyenek.

Át kellett rajta időnként menni, nincs rajta olyan elakadás, ami megakadályozná, hogy az ember nem tud haladni.

Szóval nagyon konkrétan oda kellett arra figyelni, hogy van egy hely, ahol menedéket találhat az illető, de a népnek és a vezetőknek a dolga volt, hogy biztosítsák a szabad áthaladást a menedékvároshoz.

Na most ez azért nagyon érdekes, mert ez már egy nagyon érdekes újszövetségi kis alapelvet mutat nekünk, például azt, hogy te meg én se egyikünk se názáreti, se Jézus.

Mi nem vagyunk megváltó, abból van egyetlen egy.

Viszont ismerjük, hogy hol van a megváltó, nem?

És ezért nagyon nagy szerepe lehet az életünkben annak, hogy embereknek abba tudunk segíteni, hogy az út, amin eljuthatnak a megváltóhoz, az járható legyen.

Na most mivel tudsz nekik segíteni?

Mondjuk azzal, hogy érthetően beszélsz neki mondjuk Jézusról.

Tehát nem olyan szuperlatívuszokban vagy olyan furcsa kifejezések, amiből semmit nem ért, és azt mondja, hogy értem, hogy elmagyaráztad az utat, de nem tudom micsoda. 12 kanyar jobbra, aztán majd nyolc balra majd és nem értem mit mondasz, hanem legyen az érthető egyszerű.

Aztán a másik, ami nagyon praktikus, hogy a gyülekezet is jó, hogyha tud egy ilyenfajta út lenni a menedékhez.

Ez alatt arra gondolunk, hogy az emberek nebotránkozzanak újra és újra mindenben, mielőtt Jézussal találkoznak.

Ezért próbálunk arra figyelni a gyülekezetben, hogy amikor valaki először jön el, akkor ne legyen neki ütközése azzal, hogy bejön az épületbe, fogadják őt emberek, sziapólósok, mehessen minden könnyedén, ne ütközzön meg azon, hogy nem tudom merre van a mosdó, hanem legyen a szépen kitáblázva, segítők legyenek és a többi, és a többi, hogy eljöhessen az a pont az életében, amikor meghallja az Istennek a beszédét, és azzal ütközni fog.

Na és akkor eldöntői, hogy mit kezd vele, hogy elhiszi, megragadja-e, vagy elutasítsa.

De egy fontos dolog, hogy ne sokkal hamarabb az ajándéknak m a csomagoló papírját utasítsa el, hanem mondhassa azt az Istennek az ajándékára, hogy ő ebből nem kér.

Erre van szabad akarata, de ne sokkal hamarabb mondja azt, hogy én ebből nem kérek, és még meg se hallotta az Istennek a hangját.

Nagyon gyakran megtörténhet az, hogy valaki, nem tudom, belép egy keresztény közegbe, és mielőtt ő az Istennek a hangját meghallaná, ő már eldöntötte, hogy át én ebből nem kérek.

De igazából amiből nem kér, az nem feltétlen Isten, hanem érts jól, de a töltelék, a kultúránk, az emberek, az, hogyan viselkedtünk vele, és ő elutasítja ezt az egészet, de lehet, hogy nem is az Istent utasította volna el, hanem csupán a csomagolópapírt, amit mi köré rakunk.

Szóval jó az, hogy a tud ez minél egyszerűbb lenni, és minél érthetőbb, tisztább annak, aki menedéket keres.

Szóval itt van ez a feladat, hogy el kellett készíteni ezeket az utakat, hogy ez könnyen járható legyen.

Na és akkor nézzük meg a a kibontás.

Hát, hogy mikor volt erre szükség.

Ez a gyilkos törvénye, aki odamenekül, aki nem szándékosan ölte meg fel a barátját, és nem gyűlölte őt, azelőtt életben maradhat.

Két nagyon erős feltétel. mi a két feltétel, aki nem szándékosan és és nem gyűlölte.

Na most ez azért nagyon fontos és látni azt, hogy nyugodtan puskázzál, hogy ez még mindig az Ószövetség.

Amikor olyanokat mondanak emberek, hogy át az Ószövetségben ott semmi nem számított, csak hogy mit tett, meg mit nem tett az ember, az nem a szívvel foglalkozott, az csak az Újszövetség, akkor nem is tévedthetnénk ennél nagyobbat, mivel az egyik feltétel micsoda?

A a szándék nem csupán a cselekedet, azt mondja, az Isten nagyon fontos nekem, hogy szándékosan tette vagy nem.

Tudnom kell, és erre kellettek tanúk és a többi és a többi.

Nagyon fontos volt Istennek már itt is a szándék, mert látni fogod, hogy aki szándékosan ölte meg a felebarátját, az hova menekülhetett?

Bárhova, de mindenhol megölték.

Hiába ment el egy menedékvárosba, ha kiderült, hogy ő szándékosan tette ezt, és Netán még gyűlölte is a felebarátját, kiszolgáltották a bírák, és meg kellett halnia.

Pedig lehet azt mondja, hát én is csak megöltem valakit, de a szándék nagyon sokat jelent.

És tudod, ez egy érdekes dolog, amikor mondjuk a gyerekeid nevelésében szembesülsz a a szándékkal.

Tegyük fel, hogy mondjuk az egyik gyereke, nem tudom, reggel nagyon nehézkesen készül el az iskolába, semmi kedve nincs menni, kicsapja a histit, nem akar felöltözni, kiderül, hogy nem csinálta meg a háziját.

Ezeket most mind csak elképzelem, sose történtek még velünk ilyenek az elmúlt héten se napon.

Ugye ezt csak mind olvasom az újságokba, tehát hogy valami ilyesmi történik, és nagyon kiborul, nagyon hisztizik, kritikán alul viselkedik. csúnyán beszél veled, és és majd utána be, amikor nem tudom elindulunk, megyünk a kocsival, már kezd megjönni az esze, kiment a levegőre, visszatért a nem tudom agyába a vérkeringés és akkor azt mondja, hogy fú, nagyon sajnálom, apa, bocsánat, legközelebb nem lesz ilyen, soha többet nem csinálok ilyet.

Na most amikor legutóbb ilyet hallottam, nem az újságból, hanem a kocsiból, hogy apa, én soha többet nem fogok ilyet csinálni, olyan érdekes volt ezt végighallgatni, mert hát néztem azt, hogy hát még nincsen péntek, tehát még azt se ígérheted meg, hogy a héten nem lesz több ilyen.

Szerintem még a héten lesz ilyen, de annyira sokat jelentett nekem a szándék a szívében, hogy azt mondta, hogy apa, nem akarok többet ilyet csinálni. tudtam azt, hogy valószínűleg nem tudja nekem garantálni, hogy hogy ezen a héten, vagy esetleg ebben az évben soha többet ne történjen vele ilyen.

De mennyivel másebb volt ez, mintha azt mondta volna, lehúzza az ablakot, kirakja a kezét, fater, holnap ugyanez lesz.

Ez milyen fura lett volna, nem?

És tudod, az az érdekes, hogyha az első esetben megígérgetve nekem, hogy nagyon bánja, nagyon resteli és annyira szégyeli magát, és holnap mégis ugyanez lesz, én mégis azért jobban viselem, mintha azt mondta volna, hogy holnap ugyanezt fogom csinálni, majd meglátod.

Mert lehet ugyanaz történt, de a szíve legalább vágyott arra, hogy ne azt csinálja.

És tudod, ez egy érdekes dolog ilyenkor egy az egy földi kapcsolatban, apa is gyermek kapcsolatban, de azt mondja az Isten, hogy neki fontos a szándék.

Mi volt az embernek a szándéka?

Nézzük meg, hogy kibont egy történetet.

Azt mondja, aki például elmegy felebarátjával az erdőre fát vágni, és úgy meglódul a keze a fejszével, hogy amikor lesújt a fára, leesik a vas a nyeléről, és eltalálja vele fele barátját, hogy az meghal, az ilyen meneküljön a városok egyikébe, hogy életben maradjon.

Szóval itt van egy elég ritka élethelyzet, de megtörténhetett, sőt meg is történt.

Szóval vannak ilyen ritka élethelyzetek, és azt mondja az Isten, ez esetben nem volt neki szándéka semmi rosszat tenni.

Meneküljön el egy ilyen városba, és életben fog maradni.

És nézd, azt mondja, különben a vérbosszuló rokon űzőbe veszi szívének fölindulásában, és utaléri, ha hosszú az út, és agyon üti őt, holott nem méltó a halálra, és nem gyűlölte felebarátját azelőtt.

Azért azt parancsolom neked, hogy válasz magadnak három várost.

Szóval belép megint egy fontos szereplő a történetben, ha emlékeztek, mikor legutóbb erről volt szó.

Ez nem más, mint a Verbosulo rokon.

Ezt úgy hívjuk héberül, hogy ki emlékszik?

Emlékszünk erre a jó kis héberzóra?

Ez egy annyira fontos szó a héber nyelvben, mert nagyon sok mindent jelent.

Jelenti egyszer ezt, a vérbosszuló rokont, akinek jogában áll, utána eredni.

De ez a Goel sok mindent jelent.

A Goel az egy olyan közeli hozzátartozó is, aki nem csak vérbosszút állhat ilyen esetben, hanem mondjuk beléphet egy krízis helyzetbe, megakadályozhatja, hogy rabszolga legyél, kivásárolhatja a földet. öveheti, hogy ne maradjon egyedül az özvegy.

Nagyon sok mindent tehát megválthatja a másikat, úgymond akár a adóság felől.

Ő volt a Goel, és ez mind egy nagy szó.

És a menedékvárosnak az egész értelme és lénye, ez egy akkora nagy mutató nyínyíl Jézus Krisztusra, a legnagyobb góre.

De amíg mindjárt látni fogod, hogy miért.

Először olvassuk el még, hogy mit mond erről.

Azt mondja a nyolcadik vers: "Ha pedig az Úr a te Istened kiterjeszti határodat, amint megküdött Atyáidnak, és neked adja mind az egész földet, melynek megadását megígérte Atyáidnak, ha megtartod mindazokat a parancsolatokat, és megteszed mindazt, amit ma parancsolok neked, ha szereted az Urat, a te Istenedet, és mindig az ő útján jársz, akkor három mellé jelölj ki még három várost, hogy jártatlan vér ne omoljon ki földeden, melyet az Úr a te Istened ad neked örökségül, hogy ne terheljen vérontás.

Na most ez egy nagyon érdekes dolog.

Korábban már ki volt jelölve három város.

Most ugye ki kell jelölni még hármat.

És azt mondja az Isten, hogy én adtam neked egy ígéretet még nagyobb területre, még nagyobbra.

Emlékeztek térképen sokszor néztük mettől meddig.

Akkor ha ez megtörténik, akkor majd jelölj ki még három várost.

Szóval összesen mennyi kellen, hogy legyen?

Nem, arról a hatról fogunk tudni, ami nem a teljes kép.

És tudod, ebben az a nagyon érdekes, hogy úgy kezdi az Isten, azt mondja, hogy megesküdtem Atyáidnak, hogy neked adnám ezt az egész földet, amelyet megígértem atyáidnak.

De aztán jön néhány nagyon csúnya szó.

Ha megtartod a parancsolatokat, ha megteszed mindazt, amit ma parancsolok, ha szereted az Urat, a te Istenedet, és…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 19 - Ki mond igazat? - Uzonyi Barnabás”

Miről szól ez az epizód: „Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 19 - Ki mond igazat? - Uzonyi Barnabás”?

Mózes ötödik könyvének 19. fejezetét tárgyalja az adás, különös tekintettel a menedékvárosokra, a határvédelemre és a "szemet szemért" elvre. Az adás célja, hogy a hallgatók jobban megértsék Istent és az Ószövetség üzenetét a mai életükre vonatkozóan. Kitér arra, hogy Jézus… Az epizód a Péceli Baptista Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 19 - Ki mond igazat? - Uzonyi Barnabás”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Uzonyi Barnabás, Uzonyi Magdi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 19 - Ki mond igazat? - Uzonyi Barnabás”?

Fő témái: 5 mózes, menedékvárosok, szemet szemért, ószövetség.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 19 - Ki mond igazat? - Uzonyi Barnabás”?

Megjelenés: 2026. 05. 14.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/peceli-baptista-gyulekezet/olvasd-velunk-a-bibliad-5-mozes-19-ki-mond-igazat-uzonyi-barnabas-16687454

Több epizód a Péceli Baptista Gyülekezet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból