SzuperhűS - Uzonyi Barnabás - Isten szíve 59. rész
· PT40M17SÖsszefoglaló
A Péceli Baptista Gyülekezet istentiszteletén Uzonyi Barnabás Dávid király életének utolsó fejezeteit és a királyt támogató vitézek szerepét elemzi. A prédikáció rámutat arra, hogy Dávid sikerei mögött egy elkötelezett elit alakulat állt, szemben azzal a képpel, mintha a király…
Röviden
- Műsor
- Péceli Baptista Gyülekezet
- Megjelenés
- 2026. 07. 28.
- Hossz
- 40 perc
- Szereplők, említett nevek
- Uzonyi Barnabás, Uzonyi Magdi
- Témák
- kereszténység, hit, szuperhősök
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Igen, Isten, itt vagyunk most előtted, a te trónodnál állva, Uram, olyan jó érezni, ahogy összeér a menny a földdel, ahogy [zene] kicsit belepillantunk a jelenlétedbe, a te dicsőségedbe, ha még csak homályosan is a felhőn át.
Uram, annyira várjuk azt a napot, amikor szíről szíre láthatunk téged.
De szeretnénk Uram ezt a mai napot megragadni arra, [zene] hogy egy kicsit javítsd azt a tükröt, amin keresztül látunk, hogy tisztábban lássunk, hogy helyesebben.
Az a vágyunk, Uram, hogy megszólíts ma.
Nem emberi bölcsességre van szükségünk.
A te lelked szellemed [zene] kell, ami megelevenít.
Kérlek, Istenem, jöjj és szólj hozzánk a te drága szellemeden [zene] keresztül.
Talán Dávid életének kedvenc fejezete következik, legalábbis számomra.
Ugyanis az élete legvégénél járunk már nagyon, nagyon, nagyon hosszú időn keresztül tanulmányoztuk mondatról mondatra az ő életét az Isten szíve című sorozatunkban, hogy megismerjük, hogy milyen az az ember, akire azt mondja Isten, hogy na ez szívem szerint való, és megismerjük, hogy milyen az Istennek a szíve.
És most az élete végén kapunk egy listát arról, hogy milyen emberek vették körbe Dávidot.
Hogyha ez a lista hiányozna, és ezt nem írta volna le nekünk a Biblia, akkor az a benyomásunk lehetne, hogy azért ez a Dávid nem semmi egy ember volt.
Ő mindent megoldott, ő minden csatát megnyert, ő mindig ment előre.
Izrael nagyon hálás lehetett érte.
Mindig ő volt a bajnok, ő a vitéz.
De amikor elolvasod ezt a fejezetet, akkor rájössz arra, hogy Dávid egyedül győztel Góliátot, de onnantól kezdve az összes csatájában, az összes harcában egy elképesztő vitézsapat állt mögötte mellette.
És lehet, hogy azon gondolkodsz, hogy mennyire elírtam ezt a mai címet, hogy szuper hűs, de rájössz majd, hogy nem.
Hogy Kazinci alkothatott új magyar szavakat, akkor miért ne alkothatnánk mi is?
Úgyhogy majd meglátod, mi lesz ebből a szóból.
Szóval onnan vesszük fel a szálat, hogy úgy folytatódik itt Dávid életén ilyen kis nekrológban, hogy na ezek voltak névszerint Dávid vitézei.
És az az érdekes, hogy egyszer egy nagyon híres karmestert, énekkar vezetőt kérdeztek az operában, hogy melyik az a pozíció énekben vagy hangszerben, amit a legnehezebb találni, ami a legritkább kincs, amiért úgy harcolni kell, hogy legyen a zenekarban egy ilyen.
Melyik az, amik a legritkább, ami ami ami tényleg egy olyan keresni kell, kutatni kell. gondolkodás nélkül rávágta a másod heketűs.
Azt mondta, mindenki szeretne szólista lenni, mindenki szeretne elől lenni, de egy jó másod hegedűst találni, az a legnehezebb.
És az érdekes, hogyha például körbemész a világon ma, az arab világban Amerikában Európában bárkitől megkérdeznét, hogy hallottál valaha Dávid királyról?
Tehát, hogy a legtöbb ember mégha nem is hiszi el, hogy ez megtörtént.
Dávid neve azz úgy ismerős az embereknek.
Na de hogyha azt kérdezzél meg, hogy hallottál a Takemóni José Basebbetről, akkor valószínűleg néznél rám, hogy tessék, milyen nyelven beszélsz hozzám?
És tudjátok, keresztények közül se sokan hallottak róla.
Ti is azért hallottok róla, mert ma felolvasom a nevét, de egészen pontosan elmondhatjuk, hogy a Tahkemóni Jósép Bassebetről ritkán beszélünk.
Pedig nézd, hogy mit olvasunk róla.
Azt olvasod róla, hogy egy főtiszt, aki úgy forgatta a lándzsáját, hogy egy alkalommal 800 ember töfött le.
Szóval az összes Marvel szuperhős meg ilyen kitalált, nem tudom én, Legolas meg bárki elbújhat azon létező személyek mellől.
Közel 40-en voltak Dávidnak egy ilyen elit alakulata, egy ilyen elképesztő, mint egy sztees alakulat, akik ott voltak Dávid mellett, és olyan dolgokat tettek, hogy mindegyikről csak egy-két dolgot kiemel itt a Szentírás.
De az érdekes, hogy mennyire érdekes, hogy ők tudtak Dávidnak a vitézei maradni.
És a Takkemóni Jósfebbent nem azt mondta, miután egymaga megölt 800 embert, hogy én vagyok az alkalmasabb királynak.
Dávid elbújhat, én vagyok most már az Úr választottja.
Na azt azt olvassuk róla, hogy ő egy olyan ember volt, akinek elképesztő hőstettei voltak.
Például ez, hogy egy maga 800 emberrel végzett.
A zsidók nagyon sokszor harcoltak úgy, hogy elképesztő fölénybe volt az ellenség.
És jól jött ilyenkor, ha előtted áll egy ilyen takemóni jósépba sebet, mert akkor így tudod, hogy ú 801 ember, az egyik az enyém, [nevetés] a másik 800-at tied lehet, barátom.
Szóval egy elképesztő harcos volt, de hogyha tovább megyünk és most nem fogom mind a közel 40 nevet felolvasni, mert elég sok név van benne, és a többit még kevésbé fogom tudni kimondani, de csak néhányat hadd olvassak fel nektek.
Elezárról azt olvassuk, hogy izraeliek már visszavonultak, de ő ott maradt és vágta a filiszteusokat, még csak bele nem fáradt, és hozzá nem ragadt a keze a kardhoz.
Na, mikor én gyerekként megtaláltam a Bibliában ezeket a mondatokat, teljesen legyűgöztek, hogy hát miért nem erről beszélnek minden vasárnap?
És tudod az ebben az érdekes, hogy sokan azt mondanák, hogy jaj, hagyjuk már.
Hát milyen kitalált mítoszok meg legendák ezek.
Vannak feljegyzések arról, amikor harcosoknak beragadt a kard a kezükbe, amikor egy ütközet sok órán keresztül zajlott, és el se tudjuk képzelni, hogy micsoda adrenalin micsoda micsoda lélekjelenlét és fizikum kellett ehhez, hogy nagyon gyakran megtörtént az, hogy feljegyeztek középkorban is olyan esetet, hogy a a harcosnak, a bajnoknak beragadt a kart a kezébe, és amikor vége lett a csatának, forróvízbe kellett raknia, hogy kiengedjenek az izmáim, mert nem tudt elengedni a kartot, odaragadt a kezében, nem képtelen volt az ujjain lazítani.
Na például ez volt Elezár és ha még egy kicsit tovább megyünk, nagyon-nagyon sok hős van, de mindegyikről egy egy párat lehet olvasni.
A következő például Sammá, a Harári aggé fia, amikor összegyűltek a filiszteusok lehíél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, hadinp már megfutamodott a filiszteusok elől.
Szóval van egy lencseföld, és a legtöbb ember már elmegy onnan, mert hát ez csak egy lencseföld, de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt és megverte a filiszteusokat.
Így adott az Úr nagy győzelmet.
Az az érdekes ezekben a ezekben a férfiakban, hogy nagyon különbözők a hőstetteik.
Majd látni fogsz, hogy lát látni fogod, van olyan, aki majd előre rohan, átmegy az ellenséghez.
Van, aki azt mondja, hogy én itt megállok, és ide nem jön senki.
Nem mozdulok. egy lépésre fogok hátrálni, ha mindenki el is szalad, mint a mint a nyulak.
Én itt maradok és megvédem ezt a lencseföldet.
És így nézk rá, hogy barátom, ez egy lencseföld.
Kit érdekel egy lencseföld? filiszeusoknak volt egy ilyen taktikája, hogy a próbálták ilyen kis berohanunk, kirohanunk módon tönkretenni az ellenséget úgy, hogy berohannak, leégetik az élelmi szárraktárat, vagy azt, amiből élelmet tudnak csinálni, eltűnnek, és akkor meggyengül az ellenség.
Szóval itt van ez a férfi, és azt mondja, hogy ez egy darab lencseföld.
Nem, nem a fővárost védem, nem a nem tudom királynét vagy bármit, de ez most itt a helyem.
Úgyhogy ha mindenki el is szalad, én itt fogok állni egy helyben, és megvédem ezt a lencseföldet.
És tudod mi a döbbenetes, hogy bekerült a Bibliába egy lencseföld miatt?
Szóval kicsit térjünk vissza erre a kifejezésre, hogy szuperhűs.
A mai világ az mindenhol szuperhősöket keres.
Végtelenül kivételes, tehetséges, nem tudom, néha még arogáns embereket, akiket lehet követni, példaképek.
Isten nem szuper hősöket keres, hanem tudod kiket keres?
Szuper hűséges embereket keres.
Olyan emberket keres, akik hűségesek azon, amit rájuk bízott.
Ha végignézed a Bibliát, azt fogod látni, hogy Isten soha nem a tehetséget kereste, soha nem a tudást kereste, soha nem a rátermettséget.
Sőt, emlékszed Dávid történetének az elejére?
Azt mondja ugye a próféta Sámuel, aki gyerekkorától kezdve hallja az Isten hangját, megtanulta ezt.
Ránéz ugye a legnagyobb testvérére, jó magas edzett.
És azt mondja az Isten, ne tekints a termetes nőére, megvetem őt.
Nem ilyen alapanyagot keresek.
A szívem szerint való férfit keresem, aki még nem is férfi, egy kisfiú még, de már látom, hogy ott van az alapanyag, a szíve, az a az a törékeny, rugalmas, puha szív, ami van neki.
Szóval az Isten nem szuperhősöket keres, akiknek van egy egy nem tudom dicső pillanata, hanem amit keres Isten, az a szuperhűség egy életen át minden egyes pillanatban.
Sokkal könnyebb lenne egyszer valami hősées dolgot csinálni.
Képzeld el, hogyha nem tudom, egyszer kellene egy kisbabát tisztába rakni.
Kivonulna a tév, a sajtó, RTL, TV2, mindenki otthon.
És akkor az édesapa, első tisztába rakása következik.
Na és akkor beöltözik, gázmasz, minden megcsinálja, és tapsihar megcsinálta, és innentől kezdve ő viseli büszkén a csillagot, hogy azt megcsinálta. hogy ez nem egy nagy dolog.
Tehát ezt néha napjában nem egyszer csináltad meg, hanem túl sokszor.
És aztán mire leszokott a gyerek a peluson, jött a következő, és kezded előről.
És azon gondolkodol, hogy nem lehetne valami hősiesebb dolgot csinálni.
Az Isten meg keresi benned a hűséges dolgot.
És tudod, ez annyira felülértékeli a hívő életet, hogy mi mi azon lennénk, hogy híresek legyünk.
Tehségesek legyünk, ügyesek legyünk, mások legyünk, mint a többiek, jobbak, ilyenebbek, olyanabbak.
Ha szeretnél valamibe kitűnni, akkor az legyen a hűséged az Isten iránt.
Ha szeretnél valamivel dicsekedni, az legyen az Isten.
Hogyha valaki dicsekedni akar, akkor az Úrral dicsekedjel, mondja az ig szóval amikor amikor valami nagy dolgot szeretnél tenni az Istenért, akkor jó észrevenni azokat az apró dolgokat, amiket minden egyes nap megteszel.
Azt mondta egyszer valaki, hogyha nagyon nagy változást szeretnél az életedben látni, akkor változtass meg egy apró dolgot, amit minden egyes nap csinálni fogsz, mert ha minden egyes nap csinálod, az egy óriási változás lesz az életedben.
Richard Foster a 1960-as70-es évek körül valahol írt egy könyvet azzal a címmel, hogy a a fegyelemnek az ünneplése.
Egy nagyon érdekes cím volt, ahol ahol arról ír, hogy mennyire fontos az, hogy visszataláljunk azokhoz a lelki gyakorlatokhoz, amiket elfelejtett a kereszténység.
Mert a Biblia nagyon sokat beszél a böjtről, az imáról, de sose nagyon mondja el, hogy hogy kell csinálni, mert mindenki tudta, hogy hogy kell.
Aztán eltelt pár évszázad, hogy elfelejtettük, hogy hogy kell csinálni ezeket a dolgokat.
És egy nagyon érdekes dolgot ír a bevezetőben.
Azt írja, hogy Isten nem tehetséges embereket keres, nem tudálékos információval telített agyó embereket keres.
Isten mély embereket keres, mert azt mondja, hogy a mélység a mélységnek kiállt.
És hidd el, hogy a mai világnak se tehetséges emberekre van szüksége.
Kivételes, tehetséges emberekre vagy mindenféle adottságú emberekre van szüksége, hanem mély emberekre, mély hívő emberekre van szükség, hogy az Isten mélysége neked mélyen kiállt oda, ahogy megtapasztaladult, és néha pont életed legnehezebb, legmélyebb pillanataiban találkozol Isten legmélyebb kijelentéseivel.
Na de jöjjünk ide vissza a szuperhűsökhöz.
Szóval azt látod, hogy itt vannak ezek a harcosok, ezek a kivételes emberek, és lehet az van benned, hogy jó, hát de ők őket biztos Dávid összeszedte valahogy zsoltosok, vagy jó sok pénzt fizetett értük, vagy nem tudom.
Egész pontosan tudhatjuk, hogy ezeknek a hősöknek egy nagy része honnan van.
Emlékszel arra a részre Dávid életében, mikor Adulán ballangjába bujkált, és azt olvasod, hogy odamenekült hozzá mindenféle eladósott, eladósodott, elkeseredett ember, és Dávid a vezetőjük lett.
Ezek ezek a férfiak nem így indultak.
A legnagyobb részük úgy indult, hogy eladósodtak elkeseredtek elcsügggettek.
És hősökké váltak, nem úgy születtek.
Tehát ne úgy képzeld el ezeket a férfiakat, hogy már a szülésnél kiugranak, kezébe egy kis kard, és rászól az orvos, hogy nem tudom, bántottad anyámat, és akkor már ő elkezdott bosszútálni.
Ezek ugyanolyan aranyos kisbabának születtek, mint bárki közülünk az összes.
És ugyanúgy sírtak, mikor elestek.
Ugyanúgy fájt a kezük, mikor nem tudom, ráesett és próbált megtanni járni.
Ugyanúgy végigmentek ezeken az állomásokon, csak ott, ahol nagyon sok hívember megáll, ők továbbmentek.
Ott, ahol a legtöbb ember elszaladt, ő megállt, és azt mondta, hogy nem érdekel, hogy ez egy darab lencseföld, és azt se érdekel, hogy mindenki más elment.
Én hűséges vagyok ott, ahol Isten állított engem.
És nem tudom, hogy ez most hol van az életedben, a családodban, hol van ez most a gyülekezetben, egy szolgálatban.
Óriási dolog az, amikor felismered, hogy mikor kell valahol egy helyben állni és vigyázni arra a lencseföldre, mikor van olyan.
Hozok egy másik példát is, mert nem csak olyan hősök vannak, akik a lencsére vigyáztak, hanem van egészen másfajta.
Arról is olvasunk, hogy volt három vitéz, a három, a 37 belül a három, akik nagyon nagyon még a csapaton belül is kitűntek abban az ő hűségükben.
Erre a három vitéz áttört a filisztus táboron. vizet merített Betleben a kapu melletti kútból.
Elhozták és odavitték Dávidnak.
Az előzménye a történetnek az, hogy Dávid azt mondja, hogy de szomjas vagyok, úgy szomjazom.
És képzeld, ahogy ez a három srác ránéz, és azt mondják, hogy a király szomjas.
Áttörnek a filiszteusokon kerül keresztül, átmennek ugye az ellenséges vonalakon túl, vizet hoznak Dávidnak.
Ő azonban nem akarta megint, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak.
Tehát, hogy ha ezt most kívülről nézed, olyan furcsa, nem?
Hogy azt látod, hogy ott mindenki tikkad a melegben.
Dávid is mondja, hogy fú, nagyon-nagyon szomlyos vagyok.
Erre három vitéz felugrik, átrohannak, az ellenség is így néz rájuk, hogy ez ez most komolyan történik, hogy ti hárman ide átjöttetek, és valószínűleg mire magukhoz tértek, már vissza is szaladtak pohár vízzel a kezükben, és Dávidhoz odaviszik.
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „SzuperhűS - Uzonyi Barnabás - Isten szíve 59. rész”
Miről szól ez az epizód: „SzuperhűS - Uzonyi Barnabás - Isten szíve 59. rész”?
A Péceli Baptista Gyülekezet istentiszteletén Uzonyi Barnabás Dávid király életének utolsó fejezeteit és a királyt támogató vitézek szerepét elemzi. A prédikáció rámutat arra, hogy Dávid sikerei mögött egy elkötelezett elit alakulat állt, szemben azzal a képpel, mintha a király… Az epizód a Péceli Baptista Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 28..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „SzuperhűS - Uzonyi Barnabás - Isten szíve 59. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Uzonyi Barnabás, Uzonyi Magdi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „SzuperhűS - Uzonyi Barnabás - Isten szíve 59. rész”?
Fő témái: kereszténység, hit, szuperhősök.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „SzuperhűS - Uzonyi Barnabás - Isten szíve 59. rész”?
Megjelenés: 2026. 07. 28.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/peceli-baptista-gyulekezet/szuperhus-uzonyi-barnabas-isten-szive-59-resz-07e55fe2
Több epizód a Péceli Baptista Gyülekezet-ből
- Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 29 - Egy pohár óceán - Uzonyi Barnabás
A Péceli Baptista Gyülekezet sorozatának legújabb epizódjában Uzonyi Barnabás tart bibliaolvasást és elmélkedést. A beszélgetés középpontjában Mózes ötödik könyvének 29. fejezete…
- Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 28 - A 2 út törvénye - Uzonyi Barnabás
A Péceli Baptista Gyülekezet bibliaolvasó sorozatának keretében Uzonyi Barnabás mutatja be az 5 Mózes 28. fejezetét. Az adás a két út törvényének bibliai tanításait elemzi. A hall…
- Olvasd velünk a Bibliád - 5 Mózes 27 - A 12 átok - Uzonyi Barnabás
A Péceli Baptista Gyülekezet sorozatának ezen epizódjában Uzonyi Barnabás elemzi a Biblia 5. Mózes könyvének 27. fejezetét. A beszélgetés középpontjában a 12 átok jelentése és bib…
- Kinek van igaza?! - Uzonyi Barnabás / Isten szíve 66. rész / 1Királyok 3
Uzonyi Barnabás a Péceli Baptista Gyülekezet „Isten szíve” sorozatának 66. részében az 1Királyok könyve 3. fejezetét dolgozza fel. Az adás a bibliai történeteken keresztül teszi f…
- Van olyan, hogy túl késő?! - Uzonyi Barnabás / Isten szíve 65. rész /
Uzonyi Barnabás arról beszél, hogy Istennél mindig van új esély, vagy lehetséges, hogy már elkésünk valamiről. A Péceli Baptista Gyülekezet vasárnap 10:00 órakor tartja összejövet…
- De hát Isten megígérte! - Uzonyi Barnabás / Isten szíve 64. rész /
Uzonyi Barnabás az Isten szíve podcast 64. részében a "De hát Isten megígérte!" mondat mögötti fájdalmas helyzeteket, azok okait és elkerülésük lehetőségeit boncolgatja. A beszélg…
- Trón harc - Uzonyi Barnabás / Isten szíve 63. rész /
A Péceli Baptista Gyülekezet új epizódjában Uzonyi Barnabás beszél a trónharcról, az Isten szívéről és arról a küzdelemről, ami minden ember életében jelen van. Az epizód arra ösz…
- Királyi vég - Mihály Tamás - Isten szíve 62. rész
- Gőg és önsajnálat - Tóka Norbert
- Bizalmi válság - Uzonyi Barnabás / Isten szíve 60. rész / 2Sámuel 24
A Péceli Baptista Gyülekezet Istenszíve sorozatának 60. epizódja a bizalom válságát járja körül, különös tekintettel Istenbe vetett bizalomra. Az epizód olyan kérdéseket vet fel,…