Péntek Reggel

„Keresztelőket mondanak le, kilépnek az egyházból” - Válság a reformátusoknál - Péntek Reggel #12

· PT23M43S

Összefoglaló

Balog Zoltán neve felmerült egy kegyelmi ügyben, ami válságot okozott a református egyházban. A podcast az egyház és az állam kapcsolatát, valamint a történelmi és teológiai hátterét vizsgálja.

Röviden

Műsor
Péntek Reggel
Megjelenés
2024. 02. 23.
Hossz
24 perc
Szereplők, említett nevek
Szurovecz Illés, Balog Zoltán
Témák
egyház és állam kapcsolata, reformátusok válsága

Ebben az epizódban

Miután kiderült, hogy Balog Zoltán nyakig benne volt Novák Katalin kegyelmi botrányában, állam és egyház kapcsolata ismét a figyelem középpontjába került.

Balog, aki Orbán Viktor lelkészeként vált híressé még évekkel ezelőtt, és aki néhány évnyi miniszterkedés után tért vissza az egyházba, felemás megoldást választott: lemondott a zsinat lelkészi elnöki posztjáról, ezzel távozott az egyház éléről, de továbbra is marad a második legnagyobb reformá tus egyházkerület püspöke.

Az ügy mélyen megrázta a református egyházat, sokan Balog távozását követelik.

A hatalom és a református egyház szoros viszonya nemcsak Orbánról és Balogról szól.

Ahhoz, hogy megértsük a dolog hátterét, muszáj elmerülnünk egy kicsit a történelemben és a teológiában is.

A Péntek Reggel podcast vendége Zalatnay István lelkész-teológus-filozófus, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.

Ha érdekel az is, milyen ingatlanokat adott ajándékba az állam az elmúlt években a reformátusoknak, és elmerülnél egy 3,5 milliárdos épület különös történetébenz, iratkozz fel a Péntek Reggelre, és elküldjük a hírlevelünket is. https://pentekreggel.hu Az e heti Péntek Reggelt Báthori Benjámin, Beke Anna, Donáth Áron, Gondel András, Irsik Bence, Laki Gergely, Rádi Antónia, Szurovecz Illés és Tóth Norbert hozta el neked.

Partizán Turné 2024 | Szavazz, hogy hova látogasson el a Partizán: https://turne.partizanmedia.hu/ Támogasd te is a Partizán munkáját! https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/ Iratkozz fel a Partizán hírlevelére: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozas További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas YouTube: https://www.youtube.com/@Partizanmedia Facebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/ TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_media Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/

Említett entitások

Témák

  • egyház és állam kapcsolata
  • reformátusok válsága

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Keresztelőket mondanak le, kilépnek az egyházból” - Válság a reformátusoknál - Péntek Reggel #12”

Miről szól ez az epizód: „„Keresztelőket mondanak le, kilépnek az egyházból” - Válság a reformátusoknál - Péntek Reggel #12”?

Balog Zoltán neve felmerült egy kegyelmi ügyben, ami válságot okozott a református egyházban. A podcast az egyház és az állam kapcsolatát, valamint a történelmi és teológiai hátterét vizsgálja. Az epizód a Péntek Reggel című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 23..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Keresztelőket mondanak le, kilépnek az egyházból” - Válság a reformátusoknál - Péntek Reggel #12”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szurovecz Illés, Balog Zoltán.

Milyen témákat érint ez az epizód: „„Keresztelőket mondanak le, kilépnek az egyházból” - Válság a reformátusoknál - Péntek Reggel #12”?

Fő témái: egyház és állam kapcsolata, reformátusok válsága.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Keresztelőket mondanak le, kilépnek az egyházból” - Válság a reformátusoknál - Péntek Reggel #12”?

Megjelenés: 2024. 02. 23.. Hossz: 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pentek-reggel/kereszteloket-mondanak-le-kilepnek-az-egyhazbol-valsag-a-reformatusoknal-pentek

Több epizód a Péntek Reggel-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból