Benedek Huszár János / PERTU 48. rész
· PT1H34MÖsszefoglaló
Benedek Huszár János, Barót polgármestere beszél pályafutásáról, közéleti szerepéről és a közösségért végzett munkájáról. Szó esik alapítói tevékenységéről, a közösségi fejlesztésekről és értékrendjéről.
Röviden
- Műsor
- Pertu
- Megjelenés
- 2024. 03. 21.
- Hossz
- 1 óra 34 perc
- Szereplők, említett nevek
- Benedek Huszár János
- Témák
- közösségi fejlesztések, közéleti szerep, közösségért végzett munka
Ebben az epizódban
Benedek Huszár János, Barót város polgármestere 1973-ban született Erdővidéken.
Gyökerei Kis- és Nagybacon, Szárazajta, Alsórákos és Olasztelek földjébe és népébe kapaszkodnak.
Iskoláit Baróton, majd Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom, illetve néprajz szakán végezte, 1996-ban diplomázott.
Már az egyetemi évek alatt is publikált különféle sajtótermékekben, hazaköltözése után pedig az Erdővidék kistérségi hetilap főszerkesztője lett.
Szakmai életét tekintve igen színes palettát tudhat maga mögött: dolgozott pedagógusként, alapító elnöke volt a helyi közbirtokosságnak, később pedig tangazdasági farmvezetőként és a Megyei Szarvasmarhatartó Egyesület elnökeként is tevékenykedett. 2004-ben Illyefalva polgármesterének választották, 2007-től a Sepsi Kistérségi Társulás ügyvezetője lett, majd magánvállalkozóként, pályázatíró szakemberként és projektmenedzserként számos önkormányzattal közösen dolgozott Székelyföld fejlesztésén. 2020-ban függetlenként nyerte meg a helyhatósági választásokat Baróton, azóta polgármester.
Vallja, hogy hivatása és felelősségvállalása kapcsán a közösségnek és Istennek is elszámolással tartozik, mindeközben pedig hisz a jól elvégzett munka eredményességében.
Lételeme a gazdálkodás és előszeretettel népszerűsíti a költészetet – néha e kettőt a traktoron való verstanulással ötvözi.
Kétgyerekes családapa, aki jobban bírja a hideget, mint a meleget, és akivel a Pertu következő részében közelebbről is megismerkedhettek.
Említett entitások
Témák
- közösségi fejlesztések
- közéleti szerep
- közösségért végzett munka
Személyek
Szervezetek, cégek
- Barót
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Benedek Huszár János / PERTU 48. rész”
Miről szól ez az epizód: „Benedek Huszár János / PERTU 48. rész”?
Benedek Huszár János, Barót polgármestere beszél pályafutásáról, közéleti szerepéről és a közösségért végzett munkájáról. Szó esik alapítói tevékenységéről, a közösségi fejlesztésekről és értékrendjéről. Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 21..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Benedek Huszár János / PERTU 48. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Benedek Huszár János.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Benedek Huszár János / PERTU 48. rész”?
Fő témái: közösségi fejlesztések, közéleti szerep, közösségért végzett munka.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Benedek Huszár János / PERTU 48. rész”?
Megjelenés: 2024. 03. 21.. Hossz: 1 óra 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/benedek-huszar-janos-pertu-48-resz
Több epizód a Pertu-ből
- Én az alkotó közösségben hiszek - Pálffy Tibor / PERTU 168. rész
Pálffy Tibor színművész, akit Hobóként is ismernek, a Pertu podcast 168. epizódjának vendége. Beszél a közösségi színházcsinálásról, amelyben máig hisz, és amelynek alapvető célja…
- Az élet alkonyán/ Pertu Health 19. epizód
Az epizód Tóth Anna, a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó Ágazatának vezetőjének vendégszereplésével az időskori feledékenység és a demencia közötti különbségekre hívja fe…
- Hétköznapinak kell maradni - Falusi Mariann / PERTU 167. rész
Falusi Mariannal, a Pa-Dö-Dő együttes tagjával beszélget Kincső a Pertu podcast 167. részében. Az életútja során volt zsűritag, műsorvezető, versenyző és rengeteg koncerten szerep…
- Az egész életem a komfortzónán kívül zajlott - gróf Kálnoky Tibor / PERTU 166. rész
Gróf Kálnoky Tibor az erdélyi arisztokrata családok modern kori életéről és örökségük megőrzéséről mesél a Pertu podcast 166. részében. Gróf Kálnoky Tibor a nemesi családok 2026-o…
- Édes teher / Pertu Health 18. epizód
Az Édes teher / Pertu Health 18. epizódjában Dr. Kicsi-Mátyus Ildikó diabetológus főorvos a táplálkozás és mozgás fontosságát, valamint az életmódváltás személyre szabásának szüks…
- Nagyon hiszem, hogy jó hely a világ - Nagy Bogi / PERTU 165. rész
Nagy Bogi énekesnő a Pertu podcast 165. részének vendége, ahol korán kezdődött zenei karrierjéről és az ifjú női előadókat érintő népszerűséggel járó kihívásokról beszél. Az epizó…
- Jobb vezetők, jobb világ - Komócsin Laura / PERTU 164. rész
Komócsin Laura mestercoach a Pertu podcast 164. részében arról beszél, hogyan segíthetünk másoknak kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. A több mint 20 éves tapasztalattal rende…
- Nőből anyává/ Pertu Health 17. epizód
Bíró Eszter dúla szerint a várandósság alatt nem az információ hiányzik, hanem a biztos támasz. Az ellentmondó tanácsok és vélemények tengerében nehéz eligazodni. A Pertu Health p…
- Ne feledjük, óriások vállain állunk - Nagy István / PERTU 163. rész
Nagy István meteorológus, a szentegyházi meteorológiai állomás működtetője a Pertu podcast vendége. Gyerekkora óta lenyűgözik a légköri jelenségek, később saját műszerekkel és ter…
- Másképp működünk/ Pertu Health 16. epizód
Kulpinszky Eleonóra, a Civilis Egyesület elnöke a Pertu Health podcast vendége volt, ahol a neurodiverzitásról és a gyermekek támogatásáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a neurodive…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Kreicsi Bálint, a Hajrá, Salgótarján! Egyesület polgármesterjelöltje — nool.hu
Kreicsi Bálint, a Hajrá, Salgótarján! Egyesület polgármesterjelöltje, Salgótarján iránti elkötelezettségéről, céljairól és motivációiról beszél ebben az epizódban.