Benkő Éva / PERTU 32. rész
· PT1H13M22SÖsszefoglaló
Benkő Éva óvodapedagógus, nemezkészítő és néptáncoktató. A Guzsalyas Alapítvány és Játszóház alapító tagja és elnöke.
Röviden
- Műsor
- Pertu
- Megjelenés
- 2023. 11. 30.
- Hossz
- 1 óra 13 perc
- Szereplők, említett nevek
- Benkő Éva
Ebben az epizódban
Benkő Éva óvodapedagógus, nemezkészítő, kézműves szakoktató és néptáncoktató, illetve a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház alapító tagja és elnöke.
Baróti származású, már gyerekkorában aktívan sportolt és táncolt, illetve komoly érdeklődést mutatott a népi kultúra iránt.
A középiskola befejezése után nyakába vette a világot, előbb Sepsiszentgyörgyön dolgozott, majd férjét követve Aradra költözött.
A rendszerváltást követően Budapestre telepedett át a család, ahol sikeresen végezte el a Tanítóképző Főiskolát, míg végül 1994-ben hazaköltöztek Sepsiszentgyörgyre.
Itt több lelkes társával közösen 1995-ben alapították meg a Guzsalyas Játszóházat, amely a nagy érdeklődésnek és a folyamatosan bővülő csapatnak köszönhetően néhány évvel később a Míves Házban lelt otthonára.
A felnőtteknek és gyerekeknek szervezett kézműves foglalkozások és táborok, valamint a kicsik oktatása és az aprók táncházának megszervezése mellett, Éva folyamatosan képezte magát: a népi mesterségek területén szerzett tudását a békéscsabai kézműves szakiskolában és művészeti iskolában fejlesztette, de az évek folyamán több keleti tanulmányúton is részt vett. 2015-ben Prezsmer Boglárka drámapedagógussal közösen adták ki a Népi játékok című oktatási segédjegyzetet, illetve munkája elismeréseként és „a népi hagyományok átörökítésében vállalt generációkon átívelő kitartó odaadásáért” 2018-ban megkapta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kacsó András-díját. 2020-ban Arany fokozatot nyert a Hagyományok Háza Hencidától Boncidáig című élőszavas népmesemondó versenyén, legutóbb pedig a Best of Sepsi jelöltjei közt találkozhattunk a nevével.
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- Guzsalyas Alapítvány
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Benkő Éva / PERTU 32. rész”
Miről szól ez az epizód: „Benkő Éva / PERTU 32. rész”?
Benkő Éva óvodapedagógus, nemezkészítő és néptáncoktató. A Guzsalyas Alapítvány és Játszóház alapító tagja és elnöke. Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 30..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Benkő Éva / PERTU 32. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Benkő Éva.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Benkő Éva / PERTU 32. rész”?
Megjelenés: 2023. 11. 30.. Hossz: 1 óra 13 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/benko-eva-pertu-32-resz
Több epizód a Pertu-ből
- Én az alkotó közösségben hiszek - Pálffy Tibor / PERTU 168. rész
Pálffy Tibor színművész, akit Hobóként is ismernek, a Pertu podcast 168. epizódjának vendége. Beszél a közösségi színházcsinálásról, amelyben máig hisz, és amelynek alapvető célja…
- Az élet alkonyán/ Pertu Health 19. epizód
Az epizód Tóth Anna, a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó Ágazatának vezetőjének vendégszereplésével az időskori feledékenység és a demencia közötti különbségekre hívja fe…
- Hétköznapinak kell maradni - Falusi Mariann / PERTU 167. rész
Falusi Mariannal, a Pa-Dö-Dő együttes tagjával beszélget Kincső a Pertu podcast 167. részében. Az életútja során volt zsűritag, műsorvezető, versenyző és rengeteg koncerten szerep…
- Az egész életem a komfortzónán kívül zajlott - gróf Kálnoky Tibor / PERTU 166. rész
Gróf Kálnoky Tibor az erdélyi arisztokrata családok modern kori életéről és örökségük megőrzéséről mesél a Pertu podcast 166. részében. Gróf Kálnoky Tibor a nemesi családok 2026-o…
- Édes teher / Pertu Health 18. epizód
Az Édes teher / Pertu Health 18. epizódjában Dr. Kicsi-Mátyus Ildikó diabetológus főorvos a táplálkozás és mozgás fontosságát, valamint az életmódváltás személyre szabásának szüks…
- Nagyon hiszem, hogy jó hely a világ - Nagy Bogi / PERTU 165. rész
Nagy Bogi énekesnő a Pertu podcast 165. részének vendége, ahol korán kezdődött zenei karrierjéről és az ifjú női előadókat érintő népszerűséggel járó kihívásokról beszél. Az epizó…
- Jobb vezetők, jobb világ - Komócsin Laura / PERTU 164. rész
Komócsin Laura mestercoach a Pertu podcast 164. részében arról beszél, hogyan segíthetünk másoknak kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. A több mint 20 éves tapasztalattal rende…
- Nőből anyává/ Pertu Health 17. epizód
Bíró Eszter dúla szerint a várandósság alatt nem az információ hiányzik, hanem a biztos támasz. Az ellentmondó tanácsok és vélemények tengerében nehéz eligazodni. A Pertu Health p…
- Ne feledjük, óriások vállain állunk - Nagy István / PERTU 163. rész
Nagy István meteorológus, a szentegyházi meteorológiai állomás működtetője a Pertu podcast vendége. Gyerekkora óta lenyűgözik a légköri jelenségek, később saját műszerekkel és ter…
- Másképp működünk/ Pertu Health 16. epizód
Kulpinszky Eleonóra, a Civilis Egyesület elnöke a Pertu Health podcast vendége volt, ahol a neurodiverzitásról és a gyermekek támogatásáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a neurodive…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A győri álommelós | Kokas Évával beszélgettünk — Kisalföld.hu
Kokas Éva, a győri Generációk Művelődési Háza igazgatója interjút adott munkájáról és terveiről, miután megkapta a Szent László-érmet több évtizedes szakmai tevékenységéért.