Dancs Annamari / PERTU 39. rész
· PT1H29M50SÖsszefoglaló
Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekes-színésznő, a Budapesti Operettszínház vezető tagja. Több évtizedes pályafutása során könnyűzenei albumokat adott ki, operetténekesként debütált, és számos elismerést szerzett. Dancs Annamari a Pertu című podcast e heti vendége.
Röviden
- Műsor
- Pertu
- Megjelenés
- 2024. 01. 18.
- Hossz
- 1 óra 30 perc
- Szereplők, említett nevek
- Dancs Annamari
Ebben az epizódban
Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekes-színésznő, a Budapesti Operettszínház vezető tagja közel harminc éve szerves része a köztudatnak, 15 évesen 1996-ban kezdett el foglalkozni a könnyűzenével.
Középiskolában zongorát és klasszikus éneket tanult, később a Kolozsvári Zeneakadémia operaénekesi szakán diplomázott. 1998 óta folyamatosan koncertezik, Erdély és Magyarország mellett rengeteg országban, több kontinensen is fellépett már – könnyűzenei munkássága alatt több mint 145 saját dalt adott ki.
Komolyzenei karrierje 2007-ben, az Egy a szívem, egy a párom c. operettlemez megjelenésével vette kezdetét, majd 2010 tavaszán a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban debütált, mint operettszínész, de még abban az évben leszerződtették a Budapesti Operettszínház társulatához is, ahol azóta is tevékenykedik.
Szintén 2010-ben Háromszék kulturális nagykövetévé választották, 2012-ben az év szakmai felfedezettje, 2015-ben pedig az Év Operettszínésze volt, ugyanakkor sok más nívós elismerés mellett az Aranyszarvas fesztivál, közönség-népszerűségi díját is magáénak tudhatja, amire azóta is rendkívül büszke.
Kisfia, Ádám megszületése óta odaadó édesanya, aki azóta egy gyerekeknek szóló lemezt is kiadott.
A Pertu e heti részében vele beszélgetünk.
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dancs Annamari / PERTU 39. rész”
Miről szól ez az epizód: „Dancs Annamari / PERTU 39. rész”?
Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekes-színésznő, a Budapesti Operettszínház vezető tagja. Több évtizedes pályafutása során könnyűzenei albumokat adott ki, operetténekesként debütált, és számos elismerést szerzett. Dancs Annamari a Pertu című podcast e heti vendége. Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Dancs Annamari / PERTU 39. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dancs Annamari.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dancs Annamari / PERTU 39. rész”?
Megjelenés: 2024. 01. 18.. Hossz: 1 óra 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/dancs-annamari-pertu-39-resz
Több epizód a Pertu-ből
- Én az alkotó közösségben hiszek - Pálffy Tibor / PERTU 168. rész
Pálffy Tibor színművész, akit Hobóként is ismernek, a Pertu podcast 168. epizódjának vendége. Beszél a közösségi színházcsinálásról, amelyben máig hisz, és amelynek alapvető célja…
- Az élet alkonyán/ Pertu Health 19. epizód
Az epizód Tóth Anna, a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó Ágazatának vezetőjének vendégszereplésével az időskori feledékenység és a demencia közötti különbségekre hívja fe…
- Hétköznapinak kell maradni - Falusi Mariann / PERTU 167. rész
Falusi Mariannal, a Pa-Dö-Dő együttes tagjával beszélget Kincső a Pertu podcast 167. részében. Az életútja során volt zsűritag, műsorvezető, versenyző és rengeteg koncerten szerep…
- Az egész életem a komfortzónán kívül zajlott - gróf Kálnoky Tibor / PERTU 166. rész
Gróf Kálnoky Tibor az erdélyi arisztokrata családok modern kori életéről és örökségük megőrzéséről mesél a Pertu podcast 166. részében. Gróf Kálnoky Tibor a nemesi családok 2026-o…
- Édes teher / Pertu Health 18. epizód
Az Édes teher / Pertu Health 18. epizódjában Dr. Kicsi-Mátyus Ildikó diabetológus főorvos a táplálkozás és mozgás fontosságát, valamint az életmódváltás személyre szabásának szüks…
- Nagyon hiszem, hogy jó hely a világ - Nagy Bogi / PERTU 165. rész
Nagy Bogi énekesnő a Pertu podcast 165. részének vendége, ahol korán kezdődött zenei karrierjéről és az ifjú női előadókat érintő népszerűséggel járó kihívásokról beszél. Az epizó…
- Jobb vezetők, jobb világ - Komócsin Laura / PERTU 164. rész
Komócsin Laura mestercoach a Pertu podcast 164. részében arról beszél, hogyan segíthetünk másoknak kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. A több mint 20 éves tapasztalattal rende…
- Nőből anyává/ Pertu Health 17. epizód
Bíró Eszter dúla szerint a várandósság alatt nem az információ hiányzik, hanem a biztos támasz. Az ellentmondó tanácsok és vélemények tengerében nehéz eligazodni. A Pertu Health p…
- Ne feledjük, óriások vállain állunk - Nagy István / PERTU 163. rész
Nagy István meteorológus, a szentegyházi meteorológiai állomás működtetője a Pertu podcast vendége. Gyerekkora óta lenyűgözik a légköri jelenségek, később saját műszerekkel és ter…
- Másképp működünk/ Pertu Health 16. epizód
Kulpinszky Eleonóra, a Civilis Egyesület elnöke a Pertu Health podcast vendége volt, ahol a neurodiverzitásról és a gyermekek támogatásáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a neurodive…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Nem lennék játéka semmiféle szélnek - Kéri László vendége Koncz Zsuzsa // KÉRI KÉRDI — Kontroll - Eljött az ideje
Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas énekesnő Kéri Lászlóval beszélget zenei pályafutásáról és a magyar közélet alakulásáról. Az idén 80 éves előadó több ezer koncerttel és több száz dallal…
- A SZÓLÁS SZABADSÁGA: Sebestyén Márta, énekes, egyben mobil világörökség, 2004. / F. A. 304. — Friderikusz Podcast
Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt-díjas dalénekes, előadóművész a zene bűvöletében él. Karrierje során fellépett a legrangosabb koncerttermekben, és repertoárjában magyar, balkáni…