Pertu

Konnát László / PERTU 43. rész

· PT1H2M35S

Összefoglaló

Konnát László fafaragó mester, a kovásznai Tanulók Klubjának oktatója 60 éve gyakorolja a szakmát, és több mint 30 éve vezeti az intézmény fafaragó szakkörét. Az évek során gyermekek százainak tanította meg a mesterséget, és két fia is elismert szakember lett. Családi…

Röviden

Műsor
Pertu
Megjelenés
2024. 02. 15.
Hossz
1 óra 3 perc
Szereplők, említett nevek
Konnát László

Ebben az epizódban

Konnát László fafaragó mester, a kovásznai Tanulók Klubjának oktatója 60 éve gyakorolja a szakmát és több mint 30 éve vezeti az intézmény fafaragó szakkörét.

Az évek során gyermekek százainak tanította meg a mesterséget és ma már méltán lehet büszke nem csak a diákjai, hanem két saját fia szakmai tapasztalatára, elért eredményeire is.

Mint mondja, náluk családi örökség ez a mesterségbéli tudás, hiszen még gyerekként nagytatájától leshette el a szakma fortélyait, sőt, már öt évesen megfente a szerszámait és el is készítette első faragott játékát.

Azóta pedig nincs megállás: legyen szó fajátékokról, kisebb vagy nagyobb használati tárgyakról, sőt, akár a saját bútoraikról is, faragott ő már szinte mindent, mit fából vésővel és bicskával el lehet készíteni.

Diákjai sorra gyűjtötték be az elismeréseket, rendszeres első és második helyezettjei voltak például a nagyszebeni Astra Néprajzi Múzeumban tartandó Országos Népművészeti Tantárgyolimpiász fafaragás és a gyermekjáték-készítés kategóriájának.

Pedagógusként a kézügyesség elsajátítása mellett, az elme csiszolására is nagy hangsúlyt fektet, imád például sakkozni akár a gyerekekkel is.

Máig szeret rajzolni és büszke édesapa, aki feleségével közösen a hagyományos értékek megtartására, az ősi magyar történelmünk tiszteletére neveli gyermekeit.

Csütörtökön a vele készült Pertuval várunk titeket!

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Konnát László / PERTU 43. rész”

Miről szól ez az epizód: „Konnát László / PERTU 43. rész”?

Konnát László fafaragó mester, a kovásznai Tanulók Klubjának oktatója 60 éve gyakorolja a szakmát, és több mint 30 éve vezeti az intézmény fafaragó szakkörét. Az évek során gyermekek százainak tanította meg a mesterséget, és két fia is elismert szakember lett. Családi… Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Konnát László / PERTU 43. rész”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Konnát László.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Konnát László / PERTU 43. rész”?

Megjelenés: 2024. 02. 15.. Hossz: 1 óra 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/konnat-laszlo-pertu-43-resz

Több epizód a Pertu-ből