Pertu

Popa Anna-Mária / PERTU 62. rész

· PT1H37M20S

Összefoglaló

Popa Anna-Mária színész, színházmenedzser és az Andrei Mureșanu Színház vezetője. Ebben a részben Popa Anna-Mária a színházi és filmes karrierjéről, valamint a multinacionális cégeknél végzett PR és marketing munkájáról mesél.

Röviden

Műsor
Pertu
Megjelenés
2024. 06. 27.
Hossz
1 óra 37 perc
Szereplők, említett nevek
Popa Anna-Mária
Témák
színház, pr, marketing, filmkarrier

Ebben az epizódban

Popa Anna Mária színész, színházmenedzser, az Andrei Mureșanu Színház társulatának vezetője 1982 márciusában született Sepsiszentgyörgyön.

Gyerekkorában bizonyítottan csintalan kislány volt, imádott mászkálni és bérletes helye volt a kórház ortopédiáján.

Középiskolásként találkozott először a színház világával, a Hegedűs a háztetőn című előadásban kapott szerepet, ezt követően pedig igazi rajongójává vált Thália világának.

A Plugor Sándor Művészeti Líceum elvégzése után, tanulmányait a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta, ahol a színpadi szerepek megformálása mellett filmes szerepekben is kipróbálhatta magát: éveken keresztül láthattuk őt az egyik román kereskedelmi csatorna szériájában, többször szerepelt a History Chanel-nek és a BBC-nek készült sorozatokban is, és természetesen nagyjátékfilmekben is rendszeresen forgatott.

A filmes karrier mellett – kiábrándulva a színházi intézményekből – elhagyta a világot jelentő deszkákat, és a multinacionális cégek világában, PR és marketing területeken kezdett dolgozni. 2015-ben pályázta meg és nyerte el az Andrei Mureșanu Színház vezetői tisztségét, családjával együtt hazaköltözött, és azóta is itthon tevékenykedik.

A színház kapcsán elért igencsak fontos eredmények mellett, számtalan közösségi megmozdulásban is aktív szerepet vállal, hatalmas OSK rajongó és lelkes családanya, akinek szinte sosincs ideje a pihenésre.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Andrei Mureșanu Színház

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Popa Anna-Mária / PERTU 62. rész”

Miről szól ez az epizód: „Popa Anna-Mária / PERTU 62. rész”?

Popa Anna-Mária színész, színházmenedzser és az Andrei Mureșanu Színház vezetője. Ebben a részben Popa Anna-Mária a színházi és filmes karrierjéről, valamint a multinacionális cégeknél végzett PR és marketing munkájáról mesél. Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Popa Anna-Mária / PERTU 62. rész”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Popa Anna-Mária.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Popa Anna-Mária / PERTU 62. rész”?

Fő témái: színház, pr, marketing, filmkarrier.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Popa Anna-Mária / PERTU 62. rész”?

Megjelenés: 2024. 06. 27.. Hossz: 1 óra 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/popa-anna-maria-pertu-62-resz

Több epizód a Pertu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból