Pertu

Szeretem megkóstoltatni az irodalmat az emberekkel - Marosán Csaba / PERTU 145. rész

· PT1H25M53S

Összefoglaló

Marosán Csaba előadóművész a Petőfi- és Reményik-versek népszerűsítésének szenteli életét. Elhivatottsága Erdélytől Amerikáig, a szórványtól a diaszpóráig ível, ahol a magyar líra nagy alakjait kelti életre. A Kolozsvári Állami Magyar Színház tagjaként fontosnak tartja a…

Röviden

Műsor
Pertu
Megjelenés
2026. 03. 26.
Hossz
1 óra 26 perc
Szereplők, említett nevek
Reményik Sándor, Marosán Csaba
Témák
irodalom, versmondás, magyar líra
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Tenni, menni és közösséget építeni.

Ennek vagyok a híve, hogy kimenni és megkeresni tényleg az elveszett bárányokat.

Ha rándől a szítja magasság, ha százátok fogja vérem.

Ha gátad túr föl 1000er vakont az óceánt, mégis elérem.

Ezek az emberek azért alkottak nagyot, mert időtállóak a szövegeik.

Én igazi kalaszegi thomszóer voltam. 2012 október 1-től lettem leszerződtettve a kolozsvári színházáshoz. egy színész tagadhatja el azt, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy közönséged legyen.

Üres termnek az ember nem akar játszani.

Nem lehet egyoldalúan tekinteni a világba.

Mindig meg kell nézni az érem másik oldalát is. [zene] Az emberek nagyon-nagyon egocentrikusak lettek.

Már nem gondolkodnak abban, hogy közösség.

Próbálok azért mindig tükröt tartani.

Én mindig keresem a régmúlt időkből a tárgyakat, amelyek visszavisznek [zene] engem a múltba.

Nagyon-nagyon hiszem azt, hogy hogy az úristen mindenkinek igazgatja az életútját, és semmi sem történik véletlenül.

Ez itt a Perto Erdély legközvetlenebb portré podcastje.

Különleges karakterek, érdekes életutak, motiváló példaértékű tevékenységek és persze jó sztorik.

A házigazda Mátékincső. >> Egy lángot adok.

Sziasztok, ez itt a Pertu, Erdély legközvetlenebb portré podcastje, és mindjárt meg fogjátok érteni, hogy miért idézek. fontos és szép gondolatokat.

Ugyanis egy olyan ember ül itt velem szemben most a pertó asztala mellett, aki ilyen és ehhez hasonló idézetek egész gazdag tárházával rendelkezik.

Ugyanis nem más van itt velem, mint Marosán Csaba színművész, előadóművész.

Szevasz Csaba, végre itt vagy nálunk. >> Nagy szeretettel köszöntök minden kedves hallgatót nézőt. >> Drága Csaba, az az igazság, hogy egyrészt mi egyúak vagyunk, 90-es születésű vagy te is, ugye?

Én is, akkor abszolút, de ugyanaz a korosztály vagyunk.

Találkozunk ennél a résznél is, illetve találkozunk a rettenet nagy irodalom és költészetszeret szintjén is.

Úgyhogy én nagyon avan bízom, hogy a mai beszélgetésünk alatt rengeteg dolgot fogok tanulni is tőled, illetve nagyon sok izgalmas dolgot fogunk tudni fejtegetni veled közösen, de azt hiszem, hogy azok, akik néznek bennünket, és nem csak hallgatnak, azoknak már feltűnhetett valami furcsa dolog itt az asztalon.

Sosem volt nagyon példa precedens még erre, hogy tárgyak érkeztek a pertó asztalára, ugyanis ráadásul nem én hoztam őket, hanem te.

És két különleges kötet van az asztalunkon.

Úgyhogy mielőtt bármiről is bármit beszélnénk, arra foglak kérni téged, hogy meséld el, hogy milyen köteteket hoztál magaddal, és nagyon fontos kérdés, hogy miért. >> Nagyon izgatott vagyok.

Úgy érzem magam, mint egy ilyen Michlenc csillagos étterem sífje, aki be kell mutassa az étkeket.

Nem hiába én tényleg így érzem magam, ha irodalomról esik szó.

Az irodalmat mindig szerettem, szeretem megkóstoltatni az emberekkel, és mindenkit arra buzdítok, hogy fogyasszom még többet az irodalomból.

Úgyhogy most hoztam két igazi gurmé könyvet, ha fogalmazhattuk így.

Az egyik mégiscsak egy Petőfi János Vitéz.

Azt hiszem, hogy nincs olyan ember, olyan magyar ember a világon, aki ne hallott volna erről.

Kukoricajancsiról, szegény Iluskáról.

És hát igen, ez egy olyan kötet, ami nagyon régi Vahotimre kiadásában Budán jelent meg, hiszen akkor még nem volt egyesülve a két város, Buda és Pest. 1845-ben a rózsavölgyi és társa kiadásában Budapesten. >> Azt a mindenit.

Tulajdonképpen ha hietünk az irodalmároknak, akkor ez egy olyan kötet, amelyet akár maga a költő is Petőfi Sándor is foghatott a kezében, hiszen Vahot Imrét személyesen ismerte Petőfi Sándor. >> Hát egyrészt, másrészt most ahogy mondod a dátuma drága Csaba, ez még a forradalom előtti 1842-ről beszélünk.

Nem bírom, bocsánat, ne haragudj.

Megfoghatom mármint a könyvet, hogy >> hogyne.

Így, ahogy kimondtad hangosan ezt, hogy ezt akár ő is a kezében tarthatná.

Nekem egyrészt a gyomrom összeszorult, másrészt tényleg, tehát hogy ebben a pillanatban lehet, hogy egy olyan könyvet fogunk a kezünkben, ami most ki tudja, de járhatott Petőfi Sándor kezében.

Én közben megmutatom a közeli kamerának is, de azért közben arra kérlek, meséld el nekünk, hogy honnan a manóból van neked ilyen.

Minden odavezethető vissza, hogy nagyon-nagyon sok ember, hát minden szubjektív sok ember, közel 33000 ember követi a Facebookon a az irodalmi tevékenységem.

És ez nagyon fontos, hogy csakis irodalmi tevékenységet posztolok a Marossány Csaba Facebook oldalon, és néha megkeres valaki, hogy szeretne adni nekem egy könyvet, vagy egy olyan értékes dolgot, ami amit féltve őrzött, és szeretné rám hagyatékoztatni.

Úgyhogy ezt is egy igen kedves, számomra igen kedves személy hagyatékoztatta nekem, és hát igazából egy igazi kincs számomra is, és nagyon-nagyon féltve őrzöm ezeket.

Ö ajánlottak már érte fűt fát, és valaki be akarja tenni a gyűjteményébe.

Hát pont az a helyzet, hogy ez egy feladat számomra, ez egy felelősség, hogy én ezt ugyanígy megőrizzem, és majd egyszer, amikor odajut majd az életem vége felé, én is eljutok a a ahhoz a stációhoz, amikor ezeket a kincseket tovább hagyatékozom majd, tovább adom majd másoknak. >> Tudod, hogy kinek?

Minek? >> Még nem tudom, hogy kinek. >> Nem, nem is gondolkoztál rajta. >> Nem, nem, nem.

Hát még annyi minden történelt az emberi életünkben.

Még nem. nem tudhatom, hogy hogy mi fog történni életünk során.

Viszont lényeges dolog, hogyha irodalom és könyv, akkor nekem mindig az a célom, hogy ebben a rettenetesen csillogó, csilivili konzumfogyasztói társadalmunkban a fiatal generációkat arra vegyem rá, vagy afelől győzzem meg, hogy az irodalom egy igencsak fontos kincs.

A költőink óriási kincsek a kultúránkon belül, és ezek a könyvek pedig ezek kézzel fogható kincs darabok.

Tehát ezek olyan kincsek, amelyek ugye van felfogás kérdése.

Van, aki lehet, hogy egy hiper, szuper 500 lóerős BMWbe látja a gazdagságot.

Nekem nem kell BMW, nekem ebben van a gazdagság.

Óriási kem, illetve mivel most már több egyére ugye király többes számban beszélsz, gyere, áruljuk el a másik kötetet, és hogyha szabad, akkor ehhez is hozzáérek.

Most már egy kicsit vérszemet kaptam, az az igazság.

Mondd el kérlek ezt is, hogy milyen kötet, illetve szintén, hogy miért miért különleges. >> Azért különleges, mert én mindig elmondom mindenkinek, hogy hogy nagyon-nagyon romantikusan hangzik.

Bár 2026-ban valaki azt mondja, hogy hogy hiszek a gondviselésbe, hiszem azt, hogy semmi sem történik véletlenül, de én ezt nagyon nagyon nagyon hiszem azt, hogy hogy az úristen mindenkinek igazgatja az életútját, és semmi sem történik véletlenül.

Tehát az a könyv, ez a könyv ahogyan ez egy zsida, egy zsida kötet.

Egy zsida kötet. >> És hát több mint 11 évvel ezelőtt indítottam el a az irodalmi missziómat, aminek az a címe is, hogy templom és iskola.

És hát a zsida műsorom, a zsida életéről szóló műsorom, ott van az első műsoraim között. 2014-ben mutattam be, és nagyon sokat foglalkoztam vele, nagyon sok iskolában játszottam az életről szóló műsoromat, és telt múlt az idő.

Ön pedig minden évben, amikor csak tehettem, mindig kibandukoltam, főleg május 17-én a születésnapján, vagy halála napján, június 7-én a házsongádi temetőbe.

És és Gyajenős hírfelirata nekem engem mindig megkap, hogy megtettem mindent, amit megtehettem.

És aztán persze ez egy szállóigévé vált sírfelirat, de hogy 98 év múltán, miután a költő aláírta ezt a könyvet, véletlenül többet kéz után hozzámkerül ez a könyv.

Az az leírhatatlan. >> Közben azokat, bocsáss meg, azokat, akik akik néznek is bennünket, arra buzdítom, hogy tényleg nézzék meg akár a közeli kamerakép, mert szintén egy zseniális és újra csak ilyen gombócot gyűr a torokban típusú érzést hoz az, hogy hogy egy saját kezűleg dedikált kötet van.

Tehát ezért különleges elsősorban.

És külön köszönöm, hogy kitértél a sírfeliratra, hiszen én magam is itt reményüket idézvén néhány percel korában, egy kicsit ebbe az irányba is akartam a beszélgetésünk legelejét terelni, hogy én azt vettem észre korábbi interjú kapcsán, különböző fellépések kapcsán satöbbi, hogy te előszeretettel veszed ki ezeket a nagyon magvas gondolatokat, idézeteket a költöktől.

Legyen szó sírfeliratról, legyen szó sima idézetről.

Honnan a késztetés arra, hogy ezeket tényleg egyfajta gazdag tárházként úgy, úgy úgy megőrizd magadban, és tovább is add? >> Jó 11 éve, amikor a templom és Iskola missziómat elindítottam, akkor legfőbb célom az volt, hogy a a Báró Kemény János által életre hívott Helyikon csoportosulásnak a tagjait mutassam be szerre a nagyközönségnek.

És hát igazából mindegyik ember a két világháború között 1926 és 44 között az 55 ember, az erd magyarság igencsak jeles személyiségei voltak, akik közreműködtek, nagyon sok tevékeny dolgot hoztak létre, támogatták a könyvkiadást, Báró Kemény János színházat alapít, mindamellett pedig nagyon-nagyon olyan sok dolgot hoz létre, és nem csak ő, hanem azok a hatalmas nagy tartóoszlopok mint Kós Károly, Gróf Bánfi, Miklós, és ezen csoportosulásnak a tagja volt Dsida Jenő is, vagy Reményik Sándor, akit te is idéztél.

És nagyon érdekes, hogy Reményik és Dsida pár 10 mterre nyugszanak a Házsongádi temetőbe.

Ezek az emberek azért jól átgondolták, hogy mit véssenek föl a sírjukra.

És ha egy kicsit is nagyon picit, de megkaparjuk a felszínt, és elkezdjük kutatni valamelyik költőnket, akkor arra jövünk rá, hogy ezek rettenetesen önzetlen emberek voltak, és nagyon is az erdélyi magyarságban gondolkodtak a két világháború között.

És erről szólnak egyébként ezek a magas sűrített gondolatok, sírfeliratok, idézetek is. >> Igen.

Mert ezek egyfajta árspolétikák, tehát ebbe összesűrítik a saját életüket.

És az igazság, hogy mindig mindig az ember elgondolkodik.

Tehát élete során teljesen független, hogy hány éves, de néha azért megfordul az agyába az, hogy vajon mi az, amit én hátrahagyok majd magam után, amikor majd egy teljesen más dimenzióba valahol létezni fogok, feljutok a menjeknek országába, vagy angyal lesz belőlem, vajon mi az, amit én itt hagyok majd az utókor számára?

Neked egyébként ilyen mondatod már akár most nem hasonlítjuk magunkat persze se reményikhez, se szintű költőkhöz, de hogy hogy van-e egy ilyen magvas ársz poetika, amit ha ne isten úgy alakulna, lekopogjuk most ebben a pillanatban kellene megfogalmazni, megtudná >> hát én sokat sokat szoktam használni azt a mondatomat, hogy tenni, menni és közösséget építeni.

Ez ez egy eléggé ilyen ársz poétikám, mert ennek vagyok a híve, hogy hogy kimenni és megkeresni tényleg az elveszett bárányokat.

Mindig azt mondom, hogy a hogy ne felejtsük el soha, hogy egy nagyon nagyon furcsa és egyedi Európán belül a az erdélyi magyarságnak a helyzete.

És most akkor nem veszem alapul a Felvidéki, a Kárpáta, a délvidéki magyarságot, hanem az erdi magyarságot.

Itt vagyunk több mint 1 millióan egy többségi nemzetállamon belül.

Viszont nagyon érdekes, hogy a az erdélyi magyarságnak a fele él tömp magyarságban a jelenkori Székelyföldön.

A másik fele pedig egy olyan hatalmas területen oszlódik el közel 600000 magyar, nevezzük már szaknyelven félszórvány szórványmagyarság.

Viszont az a helyzet, hogy sose tudhatjuk, iskolákat látogatok, és sose tudhatjuk, hogy kiben rejélik egy újabb Jászai Mari, egy újabb Adiendre, egy újabb Lahajza, egy újabb Szentgyörgyi Albert.

Meg kell keresni ezeket az embereket és és nekem mindig szívügyem a közösségeket látogatni menni szisztematikusan bejárni, főleg a végvárakat, ahol ahol még még van magyar oktatás, és megszeretni ott is az irodalmat a fiatalokkal.

Kicsit ezt látom én is, hogy apropó, hogyha már ugye a templom és iskola projektet vagy missziót te magad említetted, hogy neked ez a missziód.

Most ahogy kimondtad a végvár szót, úgy úgy rögtön liba bőrös is lettem, hogy akkor Marossán Csaba, hogy egy kicsit helyezzünk képbe téged ugye azokkal számára, akik esetleg nem ismernek annyira.

Marosán Csaba számomra az én olvasatomban tudod pont ez a színművész és költészet és irodalom szerettető meg népszerűsítő, aki a végvárakat járja be előszeretettel.

Főleg úgy, hogy igen, hál istennek többmagyarságban élvén azért magyar anyanyelven tanulunk egy csomó vagányolgot a suliban is.

A milyenségéről meg a hogyanságáról picit később, de hogy a szórványvidéken mennyire szükség van arra, hogy jöjjön egy fiatal ember és mondja azt, hogy nasze itt van ez a reményik vers, és lehet ezt így is.

Drága Csaba, végig beszéljék az összes utat, amit végigjártál.

Én nagyon ebben bízom a te élettörténeted kapcsán, és annak is nagyon örülök, és külön köszönöm, hogy így ízelítő gyanánt hoztad ezeket a köteteket a beszélgetésünk elejére, mert zseniális élmény volt kézben tartani is.

De be kell valljom, hogy én is készültem neked egy kötet. >> Jó, de azért ne felejtsük el, hogy elfelejtettük említeni, hogy ezt a könyvet Dsida Jenő a kedves édesanyjának dedikálta.

Tehát tulajdonképpen fóron szeretett mamuskámi ez a könyv. a legelső bekötött példány.

Visszanézve Dsidaő életútját, ez az első megjelent verses kötete a leselkedő magány. 1928-ban jelent meg Kolozsváron.

És azért is izgalmas, mert konkrétan ez a könyv, ami itt fekszik ezen a pulpitumon, mondhatni a legelső dsida verses kötet, annak is a legelső bekötött példánya.

Tehát ugye ettől is szenzációs és kicsit hátborzongató.

Egy kicsit közelebb érzem magam most Zsidához, és mindig amikor Zsidáról esik szó, vagy valahol fölkének, hogy róla tartsak előadást, akkor mindig viszem mostanában magammal ezt a könyvet.

Igen, mert egyébként a ezt a kötetet, a zsida kötetet, azt én is például viszont láttam több interjúban, beszélgetésben is, ami korábban veled készül.

Szó szerint teljesen jogosan egyébként büszkélkedsz vele, mert így ahogy mondod újra, hogy az első közül is talán az egyik legelső fűzött kötött példánya újra az van, hogy a libav bőrmászik.

Igazi kincsekkel érkeztél hozzám, az az igazság.

És be kell valljam neked az enyém nem annyira egyedi kötet, de majd rá fogsz jönni, hogy miről van szó, de előtte gyorsan.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szeretem megkóstoltatni az irodalmat az emberekkel - Marosán Csaba / PERTU 145. rész”

Miről szól ez az epizód: „Szeretem megkóstoltatni az irodalmat az emberekkel - Marosán Csaba / PERTU 145. rész”?

Marosán Csaba előadóművész a Petőfi- és Reményik-versek népszerűsítésének szenteli életét. Elhivatottsága Erdélytől Amerikáig, a szórványtól a diaszpóráig ível, ahol a magyar líra nagy alakjait kelti életre. A Kolozsvári Állami Magyar Színház tagjaként fontosnak tartja a… Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szeretem megkóstoltatni az irodalmat az emberekkel - Marosán Csaba / PERTU 145. rész”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Reményik Sándor, Marosán Csaba.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Szeretem megkóstoltatni az irodalmat az emberekkel - Marosán Csaba / PERTU 145. rész”?

Fő témái: irodalom, versmondás, magyar líra.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szeretem megkóstoltatni az irodalmat az emberekkel - Marosán Csaba / PERTU 145. rész”?

Megjelenés: 2026. 03. 26.. Hossz: 1 óra 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/szeretem-megkostoltatni-az-irodalmat-az-emberekkel-marosan-csaba-pertu-145-resz

Több epizód a Pertu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból