Pertu

Torma Vera / PERTU 44. rész

· PT1H25M28S

Összefoglaló

Torma Vera, a Diakónia Keresztyén Alapítvány családsegítő és gyermekjóléti ágazatának igazgatója, eredetileg lelkipásztor szeretett volna lenni. Mára már a segítő szakmák változatos palettáján tevékenykedik, többek között coach-ként is. Az epizódban vele beszélgetnek.

Röviden

Műsor
Pertu
Megjelenés
2024. 02. 22.
Hossz
1 óra 25 perc
Szereplők, említett nevek
Torma Vera

Ebben az epizódban

Torma Vera, a Diakónia Keresztyén Alapítvány családsegítő és gyermekjóléti ágazatának igagatója eredetileg lelkipásztor szeretett volna lenni, de az évek múltával más út rendeltetett neki.

A Kindered Program oszlopos tagjaként, illetve az Erdélyi Cigánymisszió egyik kezdeményezőjeként mára már a segítő szakmák változatos palettáján tevékenykedik, újabban például coach-ként is segíti, életviteli tanácsokkal látja el a hozzá fordulókat.

Baróton született és nevelkedett, de erős istenhitét mindenekelőtt a bodosi nagyszülőktől hozta, így már fiatalon aktív szerepet vállalt a helyi református gyülekezet ifjúsági szervezetében.

Középiskolásként a kolozsvári Református Kollégium diákja lett, majd a nagyváradi Partium Egyetemen tanult tovább, mígnem az egyetem elvégzése után pedagógusként helyezkedett el, több erdővidéki iskola közkedvelt angoltanárnője volt. 2011-ben Sepsiszentgyörgyre költözött, ekkor csatlakozott a Diakónia Keresztyén Alapítványhoz, ahol azóta is tevékenykedik.

Munkájuknak köszönhetően jelenleg több száz rászoruló Kovászna megyei gyerek kap meleg ebédet és részesül szakszerű délutáni oktatásban, emellett pedig nemrég a Nők a gyermekekért klubot is beindították.

Civilben vagány édesanya, aki folyamatosan tanul és továbbképzésekre, tanfolyamokra jár – például negyvenes évei dacára újra az iskolapadba ült, és 2020-ban diplomázott a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának humánerőforrás szakán.

Igazi világjáró, szeret utazni, kalandozni és imádja a kihívásokat.

A csütörtöki Pertuban tehát vele beszélgetünk, tartsatok velünk!

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Diakónia Keresztyén Alapítvány

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Torma Vera / PERTU 44. rész”

Miről szól ez az epizód: „Torma Vera / PERTU 44. rész”?

Torma Vera, a Diakónia Keresztyén Alapítvány családsegítő és gyermekjóléti ágazatának igazgatója, eredetileg lelkipásztor szeretett volna lenni. Mára már a segítő szakmák változatos palettáján tevékenykedik, többek között coach-ként is. Az epizódban vele beszélgetnek. Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Torma Vera / PERTU 44. rész”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Torma Vera.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Torma Vera / PERTU 44. rész”?

Megjelenés: 2024. 02. 22.. Hossz: 1 óra 25 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/torma-vera-pertu-44-resz

Több epizód a Pertu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból