Zöldi Lara / PERTU 13. rész
· PT1H25SÖsszefoglaló
Zöldi Lara sepsiszentgyörgyi énekesnő és musicalszínész, aki fiatalon vált ismertté az RTL Klub Kicsi Óriások című műsorában. Játszott a Madách Színházban, szerepelt a Sztárban Sztár +1 kicsi című műsorban, és fellépett az István, a király című produkciókban.
Röviden
- Műsor
- Pertu
- Megjelenés
- 2023. 07. 20.
- Hossz
- 1 óra 0 perc
- Szereplők, említett nevek
- Zöldi Lara
- Témák
- musicalszínész
Ebben az epizódban
🎙Zöldi Lara sepsiszentgyörgyi születésű énekesnő és musicalszínész, akit egészen fiatalon, 12 évesen az RTL Klub Kicsi Óriások című gyerek-tehetségkutató műsorába ismerhetett meg a tágabb közönség.
A műsort követően saját dalai is megjelentek, majd a budapesti Madách Színház színpadán láthattuk őt, előbb a Nyomorultak később a 𝐑𝐨𝐜𝐤𝐬𝐮𝐥𝐢 című musicalekben. 2018-ban a TV2 𝐒𝐳𝐭𝐚́𝐫𝐛𝐚𝐧 𝐒𝐳𝐭𝐚́𝐫 +𝟏 𝐤𝐢𝐜𝐬𝐢 című műsorában tűnt fel, ahol Kocsis Tibor partnereként egészen a döntőig jutott.
Játszotta már Gizella szerepét is az 𝐈𝐬𝐭𝐯𝐚́𝐧, 𝐚 𝐤𝐢𝐫𝐚́𝐥𝐲 𝐢𝐬𝐤𝐨𝐥𝐚́𝐛𝐚 𝐦𝐞𝐠𝐲 című előadásban, legutóbb pedig hazai színpadon, az 𝐈𝐬𝐭𝐯𝐚́𝐧, 𝐚 𝐤𝐢𝐫𝐚́𝐥𝐲 – 𝐒𝐳𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐲𝐟𝐨̈𝐥𝐝𝐢 𝐍𝐚𝐠𝐲𝐩𝐫𝐨𝐝𝐮𝐤𝐜𝐢𝐨́ Rékájaként győzött meg minket rendkívüli tehetségéről.
Említett entitások
Témák
- musicalszínész
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Zöldi Lara / PERTU 13. rész”
Miről szól ez az epizód: „Zöldi Lara / PERTU 13. rész”?
Zöldi Lara sepsiszentgyörgyi énekesnő és musicalszínész, aki fiatalon vált ismertté az RTL Klub Kicsi Óriások című műsorában. Játszott a Madách Színházban, szerepelt a Sztárban Sztár +1 kicsi című műsorban, és fellépett az István, a király című produkciókban. Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 07. 20..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Zöldi Lara / PERTU 13. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Zöldi Lara.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Zöldi Lara / PERTU 13. rész”?
Fő témái: musicalszínész.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Zöldi Lara / PERTU 13. rész”?
Megjelenés: 2023. 07. 20.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/zoldi-lara-pertu-13-resz
Több epizód a Pertu-ből
- Én az alkotó közösségben hiszek - Pálffy Tibor / PERTU 168. rész
Pálffy Tibor színművész, akit Hobóként is ismernek, a Pertu podcast 168. epizódjának vendége. Beszél a közösségi színházcsinálásról, amelyben máig hisz, és amelynek alapvető célja…
- Az élet alkonyán/ Pertu Health 19. epizód
Az epizód Tóth Anna, a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó Ágazatának vezetőjének vendégszereplésével az időskori feledékenység és a demencia közötti különbségekre hívja fe…
- Hétköznapinak kell maradni - Falusi Mariann / PERTU 167. rész
Falusi Mariannal, a Pa-Dö-Dő együttes tagjával beszélget Kincső a Pertu podcast 167. részében. Az életútja során volt zsűritag, műsorvezető, versenyző és rengeteg koncerten szerep…
- Az egész életem a komfortzónán kívül zajlott - gróf Kálnoky Tibor / PERTU 166. rész
Gróf Kálnoky Tibor az erdélyi arisztokrata családok modern kori életéről és örökségük megőrzéséről mesél a Pertu podcast 166. részében. Gróf Kálnoky Tibor a nemesi családok 2026-o…
- Édes teher / Pertu Health 18. epizód
Az Édes teher / Pertu Health 18. epizódjában Dr. Kicsi-Mátyus Ildikó diabetológus főorvos a táplálkozás és mozgás fontosságát, valamint az életmódváltás személyre szabásának szüks…
- Nagyon hiszem, hogy jó hely a világ - Nagy Bogi / PERTU 165. rész
Nagy Bogi énekesnő a Pertu podcast 165. részének vendége, ahol korán kezdődött zenei karrierjéről és az ifjú női előadókat érintő népszerűséggel járó kihívásokról beszél. Az epizó…
- Jobb vezetők, jobb világ - Komócsin Laura / PERTU 164. rész
Komócsin Laura mestercoach a Pertu podcast 164. részében arról beszél, hogyan segíthetünk másoknak kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. A több mint 20 éves tapasztalattal rende…
- Nőből anyává/ Pertu Health 17. epizód
Bíró Eszter dúla szerint a várandósság alatt nem az információ hiányzik, hanem a biztos támasz. Az ellentmondó tanácsok és vélemények tengerében nehéz eligazodni. A Pertu Health p…
- Ne feledjük, óriások vállain állunk - Nagy István / PERTU 163. rész
Nagy István meteorológus, a szentegyházi meteorológiai állomás működtetője a Pertu podcast vendége. Gyerekkora óta lenyűgözik a légköri jelenségek, később saját műszerekkel és ter…
- Másképp működünk/ Pertu Health 16. epizód
Kulpinszky Eleonóra, a Civilis Egyesület elnöke a Pertu Health podcast vendége volt, ahol a neurodiverzitásról és a gyermekek támogatásáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a neurodive…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Húzós podcast / Szeretem, ha nem lehet hazudni – Mészáros Blanka — Húzós
A Húzós podcast vendége Mészáros Blanka színésznő, akivel a pályafutásáról, színházi szerepeiről, filmes munkáiról, valamint a családról és a szakmai kihívásokról beszélgetnek.
- A soproni ifjú tehetséggel Pocsi Csengével beszélgettünk — Kisalföld.hu
Pocsi Csenge, a soproni tehetség, aki gyermekkora óta színésznek készül, a Kisalföld podcast vendége volt. Aktívan részt vesz a város kulturális életében.
- A Megasztár kulisszatitkairól beszélt az egri versenyző — Heol.hu
Németh Vanda egri egyetemista, a Megasztár 2024 versenyzője az egri közönségnek és az országnak is megmutatta erőteljes hangját. Az epizódban a Megasztár kulisszatitkairól beszél.
- FRIDERIKUSZ SHOW: Beszélgetés Rökk Marika revűsztárral, 1992. /// Friderikusz Archív 295. — Friderikusz Podcast
Ez a podcast epizód Rökk Marikáról szól, aki a 20. század 30-as és 40-es éveiben ünnepelt primadonna és Németország legnagyobb revüfilm-sztárja volt. Az epizód bemutatja az ő élet…