Portfolio Checklist

Mundruczó Kornél: a gazdasági gondolkodást lenézik, miközben az nézőt jelent

Röviden

Műsor
Portfolio Checklist
Megjelenés
2023. 09. 16.
Szereplők, említett nevek
Petrányi Viktória
Témák
filmipar, filmgyártás, versenyképesség

Ebben az epizódban

A Checklist szombati különkiadásában két nemzetközileg jegyzett filmes szakember, Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél rendező voltak a vendégeink.

Ők ketten a tulajdonosai a magyar filmipar kiemelt jelentőségű cégének, a most 20 éves Proton Cinemanak.

A cég azon túl, hogy rengeteg hazánkban forgó külföldi produkciót gyárt, saját filmeket is fejleszt, köztük Mundruczó mozijait, például a Netflixen debütált Pieces of a Womant vagy Reisz Gábor hamarosan mozikba kerülő Magyarázat mindenre című alkotását.

Petrányit és Mundruczót egyebek mellett kérdeztük a hazai filmszektor több aspektusáról, a magyar filmes ökoszisztéma nemzetközi versenyképességéről, Andy Vajna itthoni filmes örökségéről, valamint saját vállalkozásuk fejlesztéséről is.

Az interjút még azt megelőzően rögzítettük, hogy Reisz Gábor már említett filmje, a Magyarázat mindenre díjat nyert volna a Velencei Filmfesztiválon, így erről értelemszerűen az interjúban nem esett szó.

See omnystudio.com/listener for privacy information.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mundruczó Kornél: a gazdasági gondolkodást lenézik, miközben az nézőt jelent”

Miről szól ez az epizód: „Mundruczó Kornél: a gazdasági gondolkodást lenézik, miközben az nézőt jelent”?

A Checklist szombati különkiadásában két nemzetközileg jegyzett filmes szakember, Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél rendező voltak a vendégeink. Ők ketten a tulajdonosai a magyar filmipar kiemelt jelentőségű cégének, a most 20 éves Proton Cinemanak. Az epizód a Portfolio Checklist című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mundruczó Kornél: a gazdasági gondolkodást lenézik, miközben az nézőt jelent”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Petrányi Viktória.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Mundruczó Kornél: a gazdasági gondolkodást lenézik, miközben az nézőt jelent”?

Fő témái: filmipar, filmgyártás, versenyképesség.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mundruczó Kornél: a gazdasági gondolkodást lenézik, miközben az nézőt jelent”?

Megjelenés: 2023. 09. 16.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/portfolio-checklist/mundruczo-kornel-a-gazdasagi-gondolkodast-lenezik-mikozben-az-nezot-jelent

Több epizód a Portfolio Checklist-ből