Újabb fegyvert élesít az EU a korrupció ellen – vajon fájni fog?
Röviden
- Műsor
- Portfolio Checklist
- Megjelenés
- 2023. 05. 08.
- Szereplők, említett nevek
- Krisán László, Szabó Dániel, Árgyelán Ágnes, Szabó Dániel, Szabó Dániel
- Témák
- korrupció, uniós források, kamatkülönbözet, kkv-szektor
Ebben az epizódban
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása.
A műsor első részében arról vol szó, hogy az Európai Bizottság megelégelhette az uniót fojtogató korrupciót és kemény lépésekre készül.
Most elő is terjesztettek egy kötelező érvényű direktívát, amely az egyes országok vesztegetési ügyei, közbeszerzési szabálytalanságai ellen is komolyabb szankciós lehetőségeket vezetne be.
Vendégünk volt Szabó Dániel , a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője.
A következő blokkban arról volt szó, hogy kik azok, akik élhettek a 18 százalékos hozam lehetőségével addig, amíg a jegybank diszkontkötvényén keresztül erre módjuk volt.
Erről Árgyelán Ágnes , lapunk elemzője beszélt.
A műsor harmadik részében Krisán László , a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója volt a vendégünk, akit más témák mellett a Portfolio és a KAVOSZ közös szervezésű, kkv-knak szóló rendezvénysorozatáról kérdeztünk.
A roadshow, ami ezen a héten Győrben, Szegeden és Kecskeméten folytatódik, ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött.
A győri rendezvényre ezen a linken , a szegedire itt , a kecskemétire pedig ide kattintva lehet regisztrálni.
See omnystudio.com/listener for privacy information.
Említett entitások
Témák
- korrupció
- uniós források
- kamatkülönbözet
- kkv-szektor
Személyek
Szervezetek, cégek
- Európai Bizottság
- KAVOSZ Zrt.
- Portfolio
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Újabb fegyvert élesít az EU a korrupció ellen – vajon fájni fog?”
Miről szól ez az epizód: „Újabb fegyvert élesít az EU a korrupció ellen – vajon fájni fog?”?
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról vol szó, hogy az Európai Bizottság megelégelhette az uniót fojtogató korrupciót és kemény lépésekre készül. Az epizód a Portfolio Checklist című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 08..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Újabb fegyvert élesít az EU a korrupció ellen – vajon fájni fog?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Krisán László, Szabó Dániel, Árgyelán Ágnes, Szabó Dániel, Szabó Dániel.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Újabb fegyvert élesít az EU a korrupció ellen – vajon fájni fog?”?
Fő témái: korrupció, uniós források, kamatkülönbözet, kkv-szektor.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Újabb fegyvert élesít az EU a korrupció ellen – vajon fájni fog?”?
Megjelenés: 2023. 05. 08.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/portfolio-checklist/ujabb-fegyvert-elesit-az-eu-a-korrupcio-ellen-vajon-fajni-fog
Több epizód a Portfolio Checklist-ből
- Ilyen lehet a Tisza digitális állama: mit tud az észt modell?
A Portfolio Checklist adása a Tisza digitális államának észt modelljét és a kormányzati feladatokat elemzi. Havas András a modell megvalósíthatóságáról, Debreczeni Réka pedig a Ti…
- Kármán András fontos üzeneteket küldött, a piac jól fogadta
Ez az epizód Kármán András pénzügyminiszter bizottsági meghallgatásáról szól, amely a fiskális politika prioritásait tisztázta. Szó esik még arról, miért maradt el Magyarország a…
- A lengyeleket már megelőztük. Felkészül: Csehország
A magyar 10 éves államkötvény hozama 8 év után először esett a lengyel 10 éves kötvény hozama alá. Valamint, szó esik Kapitány István miniszteri meghallgatásáról az Országgyűlés G…
- Üresen kong a kassza a Fidesz után – Mit tehet a Tisza?
Ez az epizód a Fidesz utáni költségvetési hiányt és a Tisza-kormányra gyakorolt hatásait tárgyalja. Ezenkívül sor kerül a friss inflációs adatok elemzésére és a gazdasági kilátáso…
- Jó és rossz példák: így lehet siker vagy bukás a magyar euróbevezetés
Ez az epizód az euró magyarországi bevezetését, az euró-forint árfolyamot befolyásoló tényezőket és a régiós tapasztalatokat vizsgálja Beke Károly, a Portfolio elemzőjének segítsé…
- Ki fog dolgozni a hatalmas új gyárakban, ha mindezt meglépi a Tisza?
Az új kormány felfüggeszti a vendégmunkások behozatalát, ami jelentős változást hoz a munkaerőpiacon. A magyar gazdaság és a logisztikai szektor előtt álló kihívásokról is szó esi…
- Történelmi lehetőség előtt Magyarország - megszólalt az OTP vezérigazgató-helyettese
Az epizódban Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a magyar bankszektor változásairól, valamint a kormányváltás lehetséges hatásairól nyilatkozik. A második részben…
- Megijesztette a világot a legújabb AI, amit félnek piacra dobni
Az epizód az Anthropic Mythos nevű AI modelljéről, a kiberbiztonsági kihívásokról, valamint a tavaszi aszály és fagyok hazai agráriumra gyakorolt hatásairól szól. Turzó Ádámmal és…
- Pihenés és teljesítmény: így áll az AI a testünk szolgálatában
Ez az epizód arról szól, hogyan segít a mesterséges intelligencia a pihenésben és a teljesítményben. Megvizsgálja, hogyan láthatjuk a mindennapi adataink alapján, mi…
- Élénkül a gazdaság, de jöhet a kijózanodás
Ez az epizód a GDP-adatokat és az Európai Unió költségvetését vizsgálja. A friss GDP-adatok elemzése mellett az is terítékre kerül, hogy a növekedés tartós-e, vagy csak rövid távú…