Puzsér Róbert

2026-05-04 - Magyar Péter felnőtt a feladathoz? Ki legyen az új államfő? Képviselőt legfeljebb 8 évre válasszunk?

· PT22M56S

Összefoglaló

Magyar Péter a kétharmados győzelem utáni sajtónyilatkozatában arra szólította fel a köztársasági elnököt, hogy hívja össze az Országgyűlést és kérje fel őt a kormányalakításra. Orbán Viktort érintve, Magyar arra hivatkozott, hogy az alaptörvény módosítása szerint a…

Röviden

Műsor
Puzsér Róbert
Megjelenés
2026. 05. 07.
Hossz
23 perc
Szereplők, említett nevek
Puzsér Róbert, Magyar Péter
Témák
politika, államfőválasztás, kormányalakítás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

A kétharmados győzelem után először állt ki hétfőn a sajtó elé Magyar Péter, hogy a kormányváltásról és az előttünk álló időszakról beszéljen.

Ekkor felszólította Sujlyok Tamás köztársasági elnököt, hogy még május 12 előtt hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését, és kérje fel őt minél hamarabb a kormányalakításra.

Nyomatékosította azt is, hogy Orbán Viktor már nem lehet miniszterelnök tekintettel arra, hogy alaptörvénymódosításra készül, amelyben egy miniszterelnök csak két ciklusig szolgálhat.

A lehendő miniszterelnök azt ígérte, hogy a Tisza kormány minden magyar ember kormánya lesz. >> Az az igazság, hogy ebben az országban is még bármi előfordulhat, eddig is előfordulhat ott. [torokköszörülés] 150 évig egy muszlimország része voltunk.

Tehát a az a helyzet, hogyha úgy sikerül ez a négy év, mondjuk, mint az MDF négy éve, ami nem tudom mennyire sikerült rosszul, de hogy utána 54%-kal jöttek vissza a komcsik.

Márpedig most egy picit az MDF-et szavaztuk meg a Tiszának a színeiben, különösen, hogy Antal József egyik legemlékezetesebb mondata kísérte Magyar Péternek a beszédeit, amellyel egyébként nagyon egyetértek, mármint Antzf mondataival, nem azzal, hogy ez hányszor vagy mikor kerül elő, de abszolút megállnak.

Ha ez így van, mi van, ha megint visszajönnek a komcsik?

Ez most ugye a Fidesz, hogy tudjatok követni, négy év múlva 54%-kal újra megváltoztatják azt a nyolc éves cikluskorlátot. >> Bizony. >> És akkor Orbán Viktor mához nem négy, de nyolc év múlva 71 éves korában kábé újra miniszterelnök lehet.

Szóval csak észel legkább vagy szimbólum.

Én legalábbis [torokköszörülés] annak.

Én meg azt szeretném, hogyha nem pusztán a miniszterelnök lehetne mindössze két cikluson keresztül választott tisztviselő, hanem az összes politikus, megválasztott politikus, országgyűlési képviselő, önkormányzati képviselő polgármester mind-mind maximum két ciklus, aztán vissza a piacra dolgozni, adót befizetni, nem terpeszkedni, Nem terpeszkedni, nem terpeszkedni, nem az a ne az legyen az az életterv, hogy mindörökké a befizetett adót fogom felvenni, és mindörökké.

Nekem az a az lesz a a karrierem, hogy én egy életen keresztül polgármester úr vagyok, vagy képviselő úr vagyok.

És már ahhoz is kell ahhoz is, hogy ne alakuljon ki egy úgynevezett politikai osztály, amelyik nem is érti a hétköznapi emberek problémáit, nem is szíve egy levegőt a hétköznapi emberekkel.

Tehát én szer jó jó ötlet ez, hogy mindössze két évig lehessen miniszterelnök.

De miért állunk meg a miniszterelnöki pozíciónál? a miniszterekre, a képviselőkre, a az államtitkárokra, a polgármesterekre, az önkormányzati képviselőkre egyaránt vonatkozzon.

Bár >> csak így lenne, hiszen a legjobb szándék ellenére is, hogyha valaki 8, 10, 12, 14, 16 éven keresztül teljesen speciális buborékban létezik, akkor nem csoda, hogy elveszíti a kapcsolatát a valósággal.

Szinte lehetetlen, hogy megmaradjon, mert nem abban él, nem abban létezik. meg a hatalom növekvésével az embereknek a belső cenzúrája is sokkal erősebb sebességre kapcsol körülötte.

Tehát egyszerűen nem a hatékonyságát veszti a hosszú regnálásban bárki.

És akkor ehhez gondoljátok hozzá, hogy hány ember követett el emberiség elleni bűncselekményeket akár kiskatonaként, akár csak egy kalapácsot a kezébe vevő polgárként az elmúlt néhány száz évben, amikor egy parancs vagy egy nagyon jobbról vagy nagyon balról fújó szélben felhatalmazást kapott, hogy ennek van másik felelősse.

Úgyhogy én itt most azt azt tehetek, amit akarok a nem is pár száz akárhány sö több 10000 évben.

Tehát mióta mióta hat ember két sátorban lakott, azóta az egyik sátor a másikat a családra gyújtotta.

Nézzétek meg, hogy a csimpánzok hogy viselkednek egymás között, amikor véletlenül metszi egymást, vagy fedi egymást két vadászterület.

Ö, véres leszámolások és kivégzések, kegyetlenség pusztán az örömér és a bosszú ér, akár a kannibalizmusig bezárólag. ö az ember, az elméje és annak a megzabolázása, illetve a, hogy mondjam, a bennünk élő közös miatt ember, hogy felismeri és bizalmát helyezi abba, hogy te és én és én és te egyek vagyunk.

Az állatok között kevés pillanat van, amikor ez átfut a fejükön, előfordul.

Viszont amikor a mi fejünkben ez éppen nincsen benne, akkor nem különbözünk az állatoktól.

Ö növények, állatok és emberek vagyunk egyszerre.

Ö testszellem, lélek, ha úgy tetszik.

Ezeket egymásra tudjátok helyezni, amint az egyiket kiengeded a kezedből, valakivel valamilyen katasztrófa felé vetted az irányt.

Vissza vissza vissza a salakra.

Egyrészt adresáltan Magyar Péter, hogy a V4-eket ugye fel kellene támasztani.

Azért Orbán Viktor itt valami olyasmit vert szét, ami nagyon meg volt erősödve.

És itt Magyar Péter is kitél arra, hogy akár a francia német koalíciós vezetést az Európai Parlamentben sarokba tudták szorítani a V4-ek adott esetben.

Nem Orbán Viktor vívmánya, ez egy 91-es V3-akként indult sztori Antal Józseffel, Lech Valensával és Vaslav Hvellel.

És egy ilyen intézményt sikerült gajra tennie, hogy gyakorlatilag vagy V2 van, vagy V0, de a Ficon kívül senki nem nézett erre jó szemmel a jelenlegi vezetésből.

Én nagyon remélem, hogy ezt vagy visszaépítjük, vagy egyszerűen csatlakozunk, és már nem követeljük Visisegrád nevét ebbe bele, hanem az S3, tudod, a csevec Cseknek meg a szlovákoknak az osztrákokkal van valami közös.

Az egy tök jó felvetés tőle, hogy a dél dél, hogy mondjam, délszlávok felé nyitni. ez a blokk, ami itt viselte el az 1945 utáni keletre szakadást, ehhez hozzátartozik akár kelet-németország is, de Szlovénia, Szerbia, Horvátország és tőlünk északra megannyi szláv nemzet meg mi, meg Románia, meg Bulgária és még mindig nem teljes a lista, egy Érdekszövetségben képviselni tudja a saját akaratát, hiszen gaz gazdaságilag bár szét széltünk, azért sok közös kulturális még rendbe tennivalónk van a a társadalomban. >> Sőt, a Magyar Péter arról beszélt, hogy a V4-et esetleg ki lehetne egészíteni Ausztriával és Szlovéával és Horvátország. >> Hát igen, csak jelen pillanatban mondom a a a Slavkovot kéne akkor kiegészíteni, mert abban már az osztrákok benne vannak.

Mi most és érted az az S3, mi meg most V2 vagyunk, vagy V1, tehát hogy mondjam, ilyenkor a nagyobbhoz csatlakozol, és a miénket azt speciál szétvertük.

Üm >> aztán Varga Mihály neve ugye nem szerepel a hirtelen leváltandók listáján.

Én ezt nagyjából meg tudom érteni.

Ö jelen pillanatban azért Varga Mihály valószínűleg, hogy együttműködik, meg együttműködésre hajlandó, akár a számvevőszékkel karöltve a MMB-nek a a dolgait kinyomozni és feltárni.

Ugyanakkor az állami számvevőszéknek a vezetőjét, aki ugye stepdady, tehát ő most a Varga Judittal járik.

Hát nézd, de tudod, ez nem ez nem nem kell, hogy személyes ügy legyen, és úgy sem kell személyes ügy legyen, hogy hogy egy bizonyos hivatal meg pont azért jelenik meg kivételként, mert várom Varga Judit elismerő pillantását.

Varga Judit most még nagyon messze van az elismerő pillantástól.

Ugye az elmúlt pár hónapokban annyit tudott kommunikálni, hogy hányinger.

Azt hiszem meg néha egy kávés szelfit.

Nem most azért szavazás buusztított a választás előtt, >> de azt se értettem, hogy ő most épkiet a olyan Rébusban buzdított, mint Gulyás Gergelynek ez a érthetetlen mondata.

Aztán a ami érdekes volt ezen a sajtottájékoztatón, az orosz ojjal vagy gázzal kapcsolatos megnyilvánulás, hogy mi diverzifikálni vagyunk hivatottak, és valóban ez a nemzetnek az érdeke, nem az, hogy ne vásároljunk feltétlenül, ha tudunk, akár orosz forrásból, de ezt ugye szankciók tiltják. amiről van esetleg szankciókivételre megállapodásunk, azt még éppen ki lehet futtatni, különösen, hogyha itt a ha ez működni fog meg a a viszont az iráni válságok tényező az még a fejünkön van, akkor legalább a tartalékokat visszatölteni, mert az abból már elfüstöltünk valamennyit.

Egyéb iránt az oroszoknak a bejelentkezése pragmatikus együttműködésre.

Ezt is persze Magyar Péter is ezt a kifejezést használta, például Vucis elnökkel való későbbi együttműködésre és olyanokra, akik, hogy mondjam, nem énekelték el a himnuszt, amikor a Tisza nyerte a választásokat.

Az oroszok bejelentkezése az valamennyire hát komikusnak nem nevezem, tragédia az egész orosz történelem a magyarral szembe állítva.

De érezniük kell az oroszoknak, hogy ez a választás, ez nagyon keményen egy ruszkig hazapillanat.

És nem kell meghúzniuk magukat, mert tényleg mi vagyunk a kisegér, és ők a medve, csak ez az egér bent van a házban, és onnan nem szeretnek jönni.

És ez a ház ez hát itt még a függönyis vasból volt.

Képzeld miből miből vannak a falak.

Háborúból voltak ezek a falak.

Ezeket akkor lehetett itt áttörni, amikor a nácik hadseregét csak az orosz tél tudta legyőzni azokban az időkben.

Akkor kiszólt az Egyesült Királyságnak is annyiban, hogy reméli, hogy őket is majd visszaüdvözölhetjük az Európai Unióban.

És ez sem független az oroszok tevékenységétől, hogy ők nincsenek már itt.

Az első, ahogy mi vettük ki az első téglát a berlini falból, a filmművészetből idézek, de így valóban tudod, a 89-es piknik az jelentőséggel bírta a vasfüggöny lebomlásában, úgy az oroszok vették ki az első téglát az Európai Uniónak a falaiból, és ez az Egyesült Királyságnak a a Brexitje volt.

Én azt gondolom, hogy ott jó részt megbánták, vissza lehet építeni.

Értem, hogy az majd megint egy csatlakozási procedúra, meg föl kell tenni őket is a mári mérlegre, meg a az összes kritériumon végig kell futni, de remélem, hogy visszajönnek, mert ami amennyiben arra állunk, hogy csökken a tudod, távoznak a tagok, akkor az a szétesés irányába mutat, amennyiben arra állunk, hogy a nem is tudom 10x éve tagkérelmet beadó Szerbia felé is szépen haladunk tovább, vagy arra állunk, hogy ugye Bulgária is megérkezett már egy ideje.

Akkor a akkor az erő erősödés felé állunk harccal. szeretném én is az Egyesült Királyságot viszontlátni. >> Az az érzésem volt, amikor néztem a Magyar Péter sajtó tájékoztatóját, mennyi idő mennyi ideig tartott?

Valami három órán három órán keresztül órás.

Ühüm. >> Megváltozott a kommunikációja a sajtóval. >> De megáll.

Nagyon alázatosnak láttam, nagyon professzionálisnak láttam és és valahogy felelősségtudatosnak láttam.

Szóval nem ez a arrogáns, lekezelő agresszív stílus, >> de ezt már hónapok kampánymódban láttunk.

Nagyon kompetens vezető benyomását keltette.

Nagyon tehát az volt az érzésem, hogy hogy felkészült és >> tényleg fejből mondta a külügyminiszterek nevét a >> a partnerországokban.

Tehát az volt az érzésem, hogy ő erre a szerepre már azelőtt elkezdett, bőven azelőtt elkezdett készülni, hogy a választás megnyerte volna.

Szóval, hogy a azt érzem, hogy hogy valami másfajta, tehát ez a ez a bontógolyó, amit láttunk a kampányban, ez most mintogyha ebben a ezen a sajtótájékoztatón átalakult volna egy felelősségtudatos kompetensvezetővé.

Valami valami valami másfajta atmoszférát éreztem a Magyar Péter körül, valami másfajta attitűdöt éreztem benne megnyilatkozni.

Az volt az érzésem, hogy hogy ilyen kulturális normákat érvényesít önmagára vonatkozóan, amiket korábban nem érezt. >> Pontosan úgy viselkedett egyébként szerintem nem csak most, hanem már az elmúlt hetekben, vagy talán hónapokban is egyre jobban lehetett érzékelni, mint aki mostanra tényleg felnőtt a feladathoz. maradjon is ez így, meg legyen is így, de valóban hatalmas különbség van akközött, hogy most kommunikál, meg aközött, amikor még a HVG-t propagandázta felindulásában, vagy talán azzem a HVG.

De mekkora felüdülés volt ráadásul azt hallani, hogy elsőként adjuk meg a szót a független sajtó képviselőinek, akiknek nem volt kérdezésre lehetőségük az elmúlt években, és akkor Partizán.

Ez ez egy ez egy teljesen új kommunikáció, meg egy új világ kezdete, ahogyan az is. >> Nekem ez most miközben beszél beszélünk most szúrt szemet, hogy azt mondja, számíthatnak rá magyarok, hogy újra járni fogja az országot.

Biztos, hogy lesznek olyan kormányülések, amik akár nyilvánosak is lehetnek, ahol az emberek is feltehetnek kérdéseket.

Ennek a megvalósításával kapcsolatban azért vannak bennem kétek, hogy ezt hogyan lehet kivitelezni.

Ülés és a végén bejön a Sebestén Balázsy és most elhúzzuk a falat [nevetés] és nézzük meg ki. >> De de az, hogy egyáltalán ennek akárcsak ilyen jól hangzó mondatként helye van, vagy egyáltalán fölmerülhet maga a gondolat az nekem az kifejezetten >> a titokkányilvánítás az egyik legnagyobb ordenár éprosztósága ennek az éppen leköszönő kormányzatnak. aztjuk hektörén amől megudjuk azt úgy kell esetleg kiperelni és amikor nem sikerül akkor meg azt sem tudod hol van hová lett az azt illető bizonyíték beleértve az állítólagosan olcsó olaj és állítólagosan olcsó orosz gáz útját a háztartásokig hogy milyen cégeken keresztülmennek és melyik feltaláló vagy melyik hazaáruló kém keres belőle >> és amellett hogy ezek titkosak amellett pedig kérdés sem lehet, hiszen egész egyszerűen megtagadhatja a válaszadást az, akinek többek között az is a feladatai közé tartozna, hogy elszámoljon azzal, hogy mégis mit csinált a mi megbízásunkból és felhatalmazásunkból. >> [torokköszörülés] >> Ö amikor kvázi egy ilyen demokratikus érzésed van, hogy a partizán kérdezhet először a kormány kormány, hogy mondjam?

Megválasztott kormányfő, ugye megválasztott miniszterelnök jelen pillanatban, mint a prezident még nem gyakorlatilag az.

Igen, akkor akkor azért felhívnám a figyelmet, kicsit korai erre fölhívni a figyelmet, de de már irányba állítanám. hogy ilyenkor a gesztus a hírtv felé kellene, hogy történjen.

Tehát a mi, ha mi mások vagyunk, mint az elődeink, akkor az el az ellenfeleink kérdezhetnek tőlünk először.

Remélem, érted, ne vágd a fejeket.

Ö csak mondom, hogy a az a gesztus, hogy itt a dolgok megváltoznak, az azt jelenti, hogy én azt hagyom most szóhoz jutni, akit egyébként stratégiailag nem kéne, hogyha itt önkény uralom lenne.

És ugyanez vonatkozik a Sullyok Tamásra, a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „2026-05-04 - Magyar Péter felnőtt a feladathoz? Ki legyen az új államfő? Képviselőt legfeljebb 8 évre válasszunk?”

Miről szól ez az epizód: „2026-05-04 - Magyar Péter felnőtt a feladathoz? Ki legyen az új államfő? Képviselőt legfeljebb 8 évre válasszunk?”?

Magyar Péter a kétharmados győzelem utáni sajtónyilatkozatában arra szólította fel a köztársasági elnököt, hogy hívja össze az Országgyűlést és kérje fel őt a kormányalakításra. Orbán Viktort érintve, Magyar arra hivatkozott, hogy az alaptörvény módosítása szerint a… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „2026-05-04 - Magyar Péter felnőtt a feladathoz? Ki legyen az új államfő? Képviselőt legfeljebb 8 évre válasszunk?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Puzsér Róbert, Magyar Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „2026-05-04 - Magyar Péter felnőtt a feladathoz? Ki legyen az új államfő? Képviselőt legfeljebb 8 évre válasszunk?”?

Fő témái: politika, államfőválasztás, kormányalakítás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „2026-05-04 - Magyar Péter felnőtt a feladathoz? Ki legyen az új államfő? Képviselőt legfeljebb 8 évre válasszunk?”?

Megjelenés: 2026. 05. 07.. Hossz: 23 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/2026-05-04-magyar-peter-felnott-a-feladathoz-ki-legyen-az-uj-allamfo-kepviselot

Több epizód a Puzsér Róbert-ből